gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Nagy Tiborné Ildikó: Gyermekműsorok a Királyerdei Művelődési Házban

2003-08-16

(a 2003/2. évf. 3-4. összevont, nyomtatásban megjelent lapszámból)

 

Nagy Tiborné Ildikó

Gyermekműsorok a királyerdei művelődési házban

Művelődési házunk tevékenységi körében, programszerkesztésében mindig kiemelt szerepe van a gyermekműsoroknak. Ez természetesen azért alakult így, mert van rá „fogadó fél”. Az elmúlt éveket vizsgálva a gyermekműsorok összetételét tekintve elmondható, hogy a bábműsorok domináltak. Sokszor ennek anyagi oka volt, hiszen a bábelőadások kevesebbe kerülnek, valamint a kisebb korosztályt jobban lekötik ezek a műsorok.

Mostani szervezőmunkánk során körülbelül azonos arányban hívunk meg bábos, illetve színházi előadásokat. Munkánkat megnehezíti, hogy a 2-12 éves korosztályt hozzák el az előadásokra, az un. családi színházi formában szülőkkel, nagyszülőkkel érkeznek a gyerekek ( havonta egyszer, vasárnap délelőtt). Azt tapasztaljuk, hogy a szülők sok esetben nem tudnak gyermekük életkorának és érdeklődésének megfelelően műsort választani.

A műsorok szervezésekor a már megismert és jól bemutatkozott színházak kapnak lehetőséget, megvan az a „kör”, akikkel szívesen dolgozunk. Újat csak úgy hívunk, ha meg tudjuk nézni, valamint, ha olyan személy ajánlja, akinek a hozzáértésében megbízunk. Felelősségünk óriási a műsorválasztást illetően, hiszen egy értéktelen előadás hosszú időre bizalmatlanná teheti a közönséget. „Mi az értékes”!?- ez egy nagyon fontos kérdéskör, kinek mi tetszik, melyik előadásra mondható, hogy jó volt és miért? (Ezekre sokszor nehéz a választ megadni). A hozzánk beérkező ajánló anyagokon, tájékoztatókon kívül, szinte semmilyen információnk nincs a még általunk nem ismert, hozzánk „be nem dolgozódott” társulatokról. Fontosnak tartjuk, hogy az előadásokat mi magunk a közönséggel együtt tekintsük meg, és az előadás után beszélgessünk velük, így a közönség reakciói segítenek az érékelésben. (Persze egy-egy véleményből nem szabad messzemenő következtetést levonni, csupán csak annyit, hogy nem vagyunk egyformák.)

A rendezvény sikerességét illetően sok befolyásoló tényező lehet, ezek közül néhány:

  • jelentőséggel bír az előadás címe – jól ismert, szülők által is kedvelt legyen – itt már rögtön szóba hozható, hogy ez tényleg valós igény a részükről!?
  • fontos lehet a választott időpont, hogy ne „ütközzön” más a környezetben lévő programokkal, ünnepnappal
  • az időjárás is nagyon befolyásoló tud lenni, ha túl jó vagy ha túl rossz
  • a meghirdetés módja is fontos tényező lehet  pl.: egy figyelemfelkeltő plakát
  • a családokkal való személyes kapcsolat is segíti a szervezőmunkát és ezáltal a rendezvény sikerességét

A befolyásoló tényezők sora nagyon hosszú, illetve minden rendezvénynél más és más.

Zárógondolatként a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az ezzel a kérdéskörrel foglalkozó személyek törekedjenek a gyermeki világ megismerésére, megértésére és érezzék, hogy nagy felelősség van a kezükben, hiszen sok élményt nyújthatnak, de ártani is tudnak.

Budapest, 2002. augusztus 15.

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?