gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Lénárt András – Mikropódium

2003-08-28

(a 2003/2. évf. 3-4. összevont, nyomtatásban megjelent lapszámból)

 

Lénárt András – Mikropódium

– 55-ös vagy. Tegezhetlek?

– Haha.

– Mióta bábozol?

– Kb. 35 éve. Egerben, az általános iskolában kezdtem egy iskolai bábcsoportban. Akkor a királyi televízióban volt egy sorozat “Játszunk bábszínházat!” – címmel. Iskolás csoportok léptek fel. Mi is Pestre utaztunk, és előadtuk a mi produkciónkat, a Répamesét. Én voltam a Répa.

Később egy amatőr együttesben játszottam, amiből megalakult az egri Harlekin Bábegyüttes, az Egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínháza elődje. Játszottam a színházban, a bábszínházban, készítettem bábokat és tanultam a bábosok szakmáját.

– Mi az eredeti foglalkozásod?

– Faszobrász. Szakiskolában tanultam ezt a mesterséget, aminek persze nagyon jó hasznát veszem a bábokkal kapcsolatban.

– És, hogy alakult (-tál) tovább?

– 1985 és 1987 között bábszínész képzésen vettem részt az Állami Bábszínházban, tehát – mondhatom – azóta végzett bábszínész vagyok. 1990-től 1994-ig a Pécsi Nemzeti Színház bábtagozatának, a Pécsi Bóbita Bábszínháznak az igazgatója voltam. Jelenleg a Budapest Bábszínház tagja vagyok.

– Ha tag vagy, kötelezettségeid vannak. Nincsenek egyeztetési gondok a színházaddal?

– Nincsenek. Konkrét előadásban nem játszom. Szcenikus, művészeti tanácsadó és konzultáns vagyok. Egy-egy új produkció létrejöttében dolgozom. Összehangolom a műszaki, a művészi dolgokat a rendezővel, a műhelyekkel. Ha pedig utaznom kéne, Meczner János, a Bábszínház igazgatója támogat. Ő a közvetlen főnököm, és jó a munkakapcsolat közöttünk.

– Hány előadást játszol egy évben?

– Magyarországon viszonylag keveset, és ezekből több karitatív.

– ?

– Igen. Idősek otthona, kórházak, gyerekintézetek. Itt nem lehet, nem kell fellépti díjat kérni. Egyébként sokat vándorolok. Most is készülök egy hosszabb turnéra. Külföldi fesztiválokon veszek részt gyakran. 1997 óta idén lesz a 65. fesztivál, amire meghívtak.

– Nyilván örömmel mész, és persze el is fáradsz.

– Különösen a visszaúton. Odafele nincs gond. Átállás, óraigazítás, pörgés. Visszafelé, és hazaérve nagy, ólmos fáradtság jön rám, és kétnapi alvás egyfolytában – legalább lélekben.

– Új és új produkciókkal utazol, vagy állandó a repertoár?

– Mondhatom, hogy állandó. Ma már mindenütt ismernek. MIKROPÓDIUM – márkanév.

Egy jól sikerült előadást nem érdemes elhajítani, nem is szabad. Különösen, amíg van rá érdeklődés. És az van, szerencsére.

– Beszélj kicsit róluk.

– Körülbelül húsz perces produkciókkal lépek fel sokféle helyszínen. Egy-egy fesztiválon gyakran 20-30 néző van egyszerre, akik természetesen cserélődnek. Egyik előadásom címe: „Stop! Állj meg és nézz!”. A nagyobbaknak szóló: „Con Anima” (lélekkel). Speciális, a világon egyedülálló technikával készített bábokkal dolgozom…

– Te készíted őket…

– Persze. És itthon is, külföldön is egyéb, alternatív munkákban is részt veszek, mondhatjuk úgy, hogy kísérletezem.

Egyébként nemrég rendeztem meg a bábszínész tagozat vizsgáját a Színművészeti Egyetemen, a címe: Aranymadár. Pilinszky János művéből készült, 11 hallgató játssza. Voltak vele a “gyerekek” a Ciróka Fesztiválon, Kaposvárott, a Biennálén, Pécsett, a színházi fesztiválon és Lengyelországban, Bielistokban, a Színművészeti Főiskolások Nemzetközi Fesztiválján is.

– Szép, gratulálok. És az anyagiak?

– Változó. Tiszteletdíjat kapok, útiköltséget – ennyi. A karitatív dolgok, azok persze ingyenesek.

– A kalapozás nekem úgy tűnik, nem ment ki divatból. Talán hozzá is tartozik egyes produkciókhoz, vagy inkább a helyzethez, környezethez. Veled nem fordul elő?

– Nem általános. Ritkán előfordul, hiszen az utcai műfajtól ez nem idegen. Gentben, egy utcai fesztiválon például – úgymond hivatalos formában történt! Én játszottam, tettem a dolgom, és két fiatal, akiket a rendezőség kért fel, a produkció után kalapozott. És bizony nem kevés pénz gyűlt össze. Ez érdekes volt, és a pénz is jól jött természetesen, de ez ritka kivétel.

– Más téma. Tapasztalt szakember vagy, bábművész, bábkészítő, tanár, rendező. Mi a véleményed a bábozás, a színészet, netán a kettő együtt – kérdésében? Elválaszthatók vagy nem. Van-e különbség a képzésben, a megvalósításban, stb.

– Nos, azt mondom, hogy a bábozás az, ami. A legutóbbi bábszínész osztályból az Egyetemről kikerülve sajnos a csapat egy nem kis része színészként szerződött el ide-oda.

– Tehát nem bábos lett?

– Sajnos nem. Ennek több oka lehet, de az is nyilvánvaló, hogy az érvényesülést, a sikerélményt, a kiteljesedést biztosabbnak látták a színészi munkában, a színészi szakma gyakorlásában. Ez nem jó. Nem vitatom, hogy sok a hasonlóság. A bábszínésznek, ahogy a színésznek is tudnia kell a hangjával, testével bánni, ehhez elengedhetetlen a beszéd, az ének, a kifejezés fejlesztése. De a bábszínész másképp beszél. Elsősorban a hangjával dolgozik. A bábosnál nincs a színészi pálya szempontjából olyan életkori határ, mint a prózai színésznél. A kort a hangjával játssza el. Sőt, a paraván mögötti létezés hangképzési szempontból is más terhelést, más gyakorlatot jelent. A fejet felfelé kell tartani, felfelé kell nézni, egy kissé tehát feszített a gége. Ezért a beszédoktatás is más feladat a tanárnak, valamint növendéknek. A mozgás is más. Olykor a leglehetetlenebb helyzetben kell a paraván mögött dolgozni. A néző, a gyerek persze semmit nem vehet észre a nehézségekből. Ő a mesét figyeli, és nem tudja, hogy a normálisan mozgó figurát esetleg a bábszínész épp egy teljesen abnormális tartásban tartja, illetve működteti.

– Nemrég láttam a Csoda, Paval Cmiral írásából készült előadást a stúdióban, melyet Varró Dániel írt színpadra, és Kovács Géza rendezett…

– Igen? Én terveztem a díszletét és a bábokat is.

– Gratulálok. Örülök, hogy láttam. Érdekes volt, bár bábos szempontból – gondolom – inkább tárgyjátéknak lehet meghatározni a látottakat. Az én fogalmaim szerint ez gyerekszínház, illetve élő színház volt, ha úgy tetszik.

– Igaz. Ez – azt gondolom – nagyon jót tett a színészeknek. Ez a kirándulás. Ettől még létező különbségek vannak. Ma gyakori, hogy egy előadás ez is, az is. Színház is, meg bábszínház is. A bábszínház olyan illúziót nyújt a bábon keresztül, amit az élő színház nem tud nyújtani.

– Vagy legalábbis más eszközökkel.

– Igen. Megpróbálhatja. Bizonyos dolgokat akkor sem lehet, csak bábos eszközökkel megteremteni. Itthon Vitéz László, az olaszoknál Pulcinella, Angliában Punch and Judy, a németeknél Kasper, a franciáknál Guignol, az oroszoknál Petruska élőben soha nem tudja úgy elpüfölni az ördögöt, és más rosszakat, ahogy a báb püföli. A csodák, a repülések, a fizika törvényeit átlépő mutatványok elsősorban a bábtechnika áldásai, jellemzői. Az élő szereplő a báb mellett nem biztos, hogy gazdagítja a mesét – bábszínházi szempontból. Inkább szegényíti.

A 80-as évek végén Egerben a Mátyás király juhásza c. előadást játszottuk egy gyermekszínházi előadásban. A rendező azt kérte, hogy két oldalról egy-egy kutyát tegyünk be, amint ugatnak. Elkészült a szép, nagydarab állat, a két bábfigura, és bekerült a játékba. Nos, az előadások részben arról szóltak, hogyan lehetne semlegesíteni a mozgó, ugató bábokat, mert a gyerekek semmi másra nem figyeltek. Lehetett a színpadon bármi, de a nézőknek kettéállt a szemük, illetve ide-oda nézegettek. Fogalmuk nem volt róla, hogy mit látnak középen.

– Gondolom, nem rangsorról beszélsz…

– Á, dehogy! Más a bábozás, a bábszínház, más a gyerekszínház. A kettő együtt –kérdéses. Se rangsorról, se rangkórságról nem beszélek.

– Ismered nagyjából a mai magyarországi helyzetet. Volna valami óhajod, kívánságod, esetleg változtatnál valamin?

– Kevés a játéklehetőség. A minőségi produkcióknak nincs állandó fellépési lehetőségük. Hiába kapok én is alkalmat, pl. a Kolibri Fészekben vagy máshol, a szervezésre már nincs energia és főleg pénz. A vidéki bábszínházak sem nagyon tudnak Pesten bemutatkozni. Kellene egy befogadói lehetőséget teremteni.

– A nyáron merre sodort az élet?

– Hollandiában Roermondban voltam, a „Patkánytorony” Fesztiválon. Magyarul ezt jelenti a név a hajdani nagy textiliparra utalva. Nyilván sok volt a patkány a rengeteg textil mellett a toronyban, amiről a fesztivált elnevezték.

– Volt mit rágniuk.

– Volt. Voltam Brazíliában, Curitiba. Ott felnőtteknek játszottam. Majd Németország, Pforzheim következett, ami egy utcai fesztivál volt. Itthon jártam Kapolcson, és persze az óbudai Sziget Fesztiválon.

– A Szigeten, a gyerekprogramok részeként?

– Mindegy. Bárhol a Sziget területén megállok, és játszom.

Augusztusban Angliába hívtak, Birmingham-be, és Norwiche-be. Spanyolországban amatőr fesztiválon tartottam bemutatót, majd Szlovéniában Ljubjanában, Zágrábban a Pif Fesztiválon. Utána Torinó következett Kanadában. Tolosában, Spanyolországban magyar bábnap volt, ahol több magyar bábszínház mellett én is képviselhettem kis hazánkat.

– Beszélsz angolul?

– Nem adnak el, valahogy mindig megértetem magam.

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?