gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Valamint egy igazi kiskutya – Bőröndmese (Gergely Theáter)

2015-10-11

Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Arról, hogy miért nem jó iskolába járni, mindenkinek lenne egy-két története, de ezeket a meseírók, alighanem életkorukból, vagy inkább státuszukból – tudniillik: felnőtt – kifolyólag többnyire a nevelő szándékú öncenzúra mély homályába száműzik. A Gergely Theáter Bőröndmeséje sem kivétel, ahogyan azt már az alcím is siet szimpatikus céltudatossággal és célközönség-ismerettel közölni: „…arról, hogy miért jó iskolába járni”.

 

És bár minden boldogtalan iskolás másképpen boldogtalan, a boldog iskolások mind egyformán boldogok, mégpedig meseszerűen. Legalábbis nemigen találni olyan mesét vagy gyerekdarabot, amely a mai magyar oktatási rendszer problémáira, a pedagógiában használt, alkalmasint kétes módszerekre és a gyereklélektanra egyszerre reagál érvényesen, sőt megnyugtató választ talál a felvetésekre. És újra csak: a Bőröndmese sem tartozik a kivételek közé.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) De a tanulság azért jelen van, miszerint ne higgyük, hogy az iskolába járásnak csak árnyoldalai vannak, mert önmagunk kiteljesítéséhez, vágyaink megvalósításához nem árt elsajátítani némi tudást. Ha az állítás nincs is különösebben alátámasztva, az előadásnak akkor is elvitathatatlan érdeme a jó szándék, a közölni akarás, amely felülemeli a Bőröndmesét a pusztán szórakoztatni kívánó és önmagukért való produkciók szintjén. És ez mindenféle színházban, mindenféle közönséget megcélozva kiemelkedő erény, de ha lehetne sorrendet állítani – nem lehet -, akkor ez a gyerekszínházban még annál is dicséretesebb dolog.

Amúgy sem igazán tűnik fel a történet kuszasága, dramaturgiájának nem is döcögőssége, inkább bohókás hiánya, a cselekmény esetlegessége, mivel a főszereplő bőröndöt megszemélyesítő színész, a Megasztár döntőjéből és egy hanglemezről is ismert Pál Tamás olyan svunggal, annyira fertőző lelkesedéssel játszik, hogy önmagában el is viszi a show-t. Ahogyan a színész, a játékmester és egy műsorvezető szerepe között ingázik; még a nem várt technikai problémákat is olyan természetességgel kezeli, hogy egy bizonyos életkortól lefelé aligha hiszi bárki, hogy azok nem voltak eleve pontosan így kitalálva. Ha nem így lenne, akkor már az alapfelvetés is homlokráncolásra késztetne: eszerint egy bőrönd nem igazán leli már örömét az utazgatásban és a bőröndlét egyéb velejáróiban, így teljes átéléssel tud lebeszélni egy kislányt arról, hogy például épp bőrönd akarjon lenni ahelyett, hogy iskolába járna.

Ez a bőrönd-dolog tulajdonképpen aranyos, igaz, mindenféle dramaturgiai bökkenő nélkül tetszőleges objektumra cserélhető, például orangutánra vagy radiátorra, bár utóbbit nehezebb lenne bájossá varázsolni, persze mire jó a színház, ha még erre sem. Nemcsak az alapötlet, de az egész előadás hasonlóan ad hoc elemekből épül fel: egy ponton megjelenik például a semmiből egy varázsló, aki mégis átváltoztatná a kislányt, hogy ne kelljen iskolába járnia, de aztán mégsem változtatja át, hanem rövid huzavona után ahogy jött, olyan gyorsan ki is kerül a képből. És akkor még nem is beszéltünk az előadás jolly jokeréről, amelyet a színlap is adu ászként tart számon. „Kiváló zene, fülbemászó dalok, táncok, hang- és fényjátékok, valamint egy igazi kiskutya teszik teljessé az előadást.” És némi közepesen oda nem illő felvezetés után valóban fellép az Igazi Kiskutya, ám mivel jelenlétét sem logikailag, sem dramaturgiailag nem sikerül szorosan összefüggésbe hozni az iskolába járás ösztönzésével – pedig a történetből kihámozható, hogy valami ilyesmi lenne a cél –, az ő felbukkanása nem tűnik többnek színtiszta és egyébként remekül működő hatásvadászatnál. Kérdéses lehet az élőállat szerepeltetésének etikai vonatkozása is, de mivel a kutya mindvégig joviális és a bőséges jutalomfalat-ellátottsággal messzemenően elégedett ábrázattal szemlélődik a színpadon, ezt a dimenziót talán nem is érdemes vizsgálni.

Nem így a művészi igényesség kérdését, és az mindenképp hagy maga után kívánnivalót. Nem is csak a színlapon jelöletlen, így talán az író-rendező-színházvezető Gergely Róberthez köthető, alapvetően korrekt, de leginkább se íze, se bűze díszlet- és jelmeztervről van szó, de a Bőröndmese musical mivoltáról is. A Bon Bon együttes tagja, Szolnoki Péter által szerzett zene abszolút feledhető, semmiféle egyediséget nem hordoz, csak a legelkoptatottabb popzenei közhelyeket illeszti egymás mögé. Pál Tamás és partnere, a helyes, de alkalomadtán idegesítő kislányt teljesen hitelesen, azaz hol helyesen, hol viszont idegesítően játszó Czégé Dóra éppúgy tűzdelik meg hajlításokkal a feledhető dalokat, mintha bekapcsolva maradt volna valamelyik kisebb büdzséjű zenetévé, és Kiss Izabella koreográfiája is ugyanígy csupa kliséből áll össze.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Azt is mondhatnánk, ha nincs meg a magas színvonal, a nemcsak tanulságátadási, de esztétikai értelemben is értett jó szándék, mint ahogy itt nem mindig van meg, akkor hiába a szimpatikus felelősségvállalás és közlésvágy. De ez nem igaz: az sosincsen hiába.

Kovács Bálint

Duda Gábor – Szolnoki Páter – Gergely Róbert: Bőröndmese (Gergely Théater)

Koreográfus: Kiss Izabella

Írta és rendezte: Gergely Róbert

Szereplők: Czégé Dóra, Pál Tamás, Presits Tamás

Karinthy Színház, 2015. október 11., 200 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?