gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)

2015-10-31

Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)Őrangyalra csak annak a gyereknek nincs szüksége, aki soha nem érzi ramatyul magát. Akit soha nem hagynak cserben a barátai. Aki soha nem magányos. Akit soha nem ér semmilyen baj. Szóval jobban belegondolva, őrangyalra mindenkinek szüksége lenne. Kolozsi Angéla Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című meseregényében gyanítható, hogy mindenkinek van is, bár az angyalok tisztességesebbje észrevétlen marad az emberi szem számára, legalábbis addig, amíg szobrokat nem emelnek és ikonokat nem festenek a tiszteletükre. De ahogy az már a valamirevaló mesékben lenni szokott, az eminensek unalmasak, az élet mindig a rendbontók háza táján pezseg. Kolozsi Angéla meséjében is a cigiszagú, elhízott, borostás, könyökfoltos zakójú, kissé bárdolatlan modorú és röhejesen profán nevű őrangyalról, Körmöczi Györgyről derül ki, hogy jobban helyén van a szíve, mint a szárnyas díszpintyeknek.
A regényben eddig a felismerésig az angyalok földi kalandjain át – á la Budapest felett az ég – vezet az út. A Kolibri Színház számára színpadra írt verzióban az emberléttel, annak árnyoldalaival és örömeivel való ismerkedés jóval kisebb hangsúlyt kap. Az előadás nem próbál egy bizonyos jól körülírható tanulságot vagy tanítást megfogalmazni, inkább igyekszik bemutatni a hét-tízéves célközönség mindennapjaiban megbúvó nehézségeket, és finoman sugalmazni azt is, mi ilyenkor a teendő. Például a főszereplő kislányt, Emíliát kiközösítik a barátnői, mire az angyalok elérik, hogy mindenki belássa, ez nem szép dolog. A testvérek összevesznek, irigykednek és gonoszkodnak, míg rá nem ébrednek, hogy jobb a békesség. Az élet néha szomorúnak tűnik, de nem is olyan nehéz meglátni, miért is olyan jó élni. Emellett a színházi verzióban Emíliára és kistestvérére mindig a nagyszülők vigyáznak, mintha a szülők valahogy sosem érnének rá. Persze lehet a társulat létszámával és dramaturgiai szükségszerűségekkel is magyarázni, hogy nincs a színlapon se apu, se anyu, de a hiány mégis hozzáad valamicskét ahhoz a listához, milyen szituációk is azok, amelyeket nem olyan könnyű átvészelni, ha nincs kéznél egy őrangyal.
Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)A Kolibri előadása formanyelvében és fülbemászó, „slágeres” dallamokra építő élőzene-használatában nagyban emlékeztet Novák János előző rendezéseire. A grandiózusságnak csak a lehetőségek szabnak határt; Pintér Réka díszletei a realizmusra törekszenek, ahol pedig erre nincs lehetőség (mert mit jelenthetne a realizmus a mennyei angyalok karának ábrázolásakor?), ott vagy vetített háttérrel, vagy enyhe stilizációval jelennek meg a helyszínek. Profi gépezet működik, villámgyorsan átrendezett díszletekkel, a hátuk mögé nyúló színészek révén majdnem észrevétlenül mozgatott angyalszárnyakkal, a nagyszabású profizmus minden előnyével (gördülékenységgel, a rossz értelemben vett sufnijelleg hiányával) és minden hátrányával (a nézői fantázia szerepének csökkentésével, a kedves-bájos hangulat eltörpülésével) együtt.

Vizuálisan kevés a meglepetés, az egyéni ötlet; leginkább Matyi Ágota jelmezeiben és az ezekkel nemegyszer összevarrt bábjain lehet álmélkodni. A puttók – azaz a szakvizsga előtt álló, gyakornok őrangyalok – ugyanis addig bábok, amíg embertestet nem öltenek, azután viszont a hús-vér emberek pontosan ugyanúgy néznek ki, mint a korábban megismert figurák. Novák János rendezőként alapvetően némi bohóckodással megtoldott, itt-ott kissé felnagyított lélektani realista játékot kér színészeitől. A meglepetést e téren is a bábok kreatív használata jelenti: a puttók bejátsszák a Kolibri tereit, és roppant veszélyeket idézően belógatják báb-testüket a zsinórpadlásról a nézőtér fölé, mintha tényleg éppen leesni készülnének – pont, mint az anyukájukra frászt hozó, eleven gyerekek. A legrosszabb gyerek persze Körmöczi György, az angyalbácsi, aki mintha mogorvább folytatása volna Tóth József korábbi alakításának, Doktor Proktornak: Tóth Józsefen úgy áll a szerep, mint a pont ráöntött viharkabát. Molnár Zsófia Boróka e.h. Emília szerepében a bemutatón még többször építkezik jól kitalált arcjátékból, gesztusokból, mint bensőleg megélt érzelmekből. A testvérét játszó Nizsai (korábban Czupi) Dániel e tekintetben az ellentéte: dacos álsértődései, felvillanyozott megbocsátásai az ő játékában egészen korfüggetlennek tűnnek. Az Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak minden komolyabb jelenetére – mint a barátnőjükkel kiszúró, majd a lelkifurdalást megismerő lányoké – jut egy komolytalanabb – mint a visszatérő dal arról, milyen jó is sütit enni. Az ilyenek egy kicsit talán gyengítik az összhatást. Ugyanakkor mégiscsak túlzás lenne panaszkodni egy olyan előadásra, amelyben a jó szándékú tanulságokat a szórakoztatás – meglehet, picit bő – köntösébe csomagolják. Úgyhogy nem panaszkodunk.
Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)
Kovács Bálint
(Színházi Kritikusok Céhe)
Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, aki Körmöczi Györgynek hívnak
Szereplők: Tóth József, Erdei Juli, Tisza Bea, Megyes Melinda, Bárdi Gergő, Fehér Dániel, Ruszina Szabolcs, Rácz Kriszta, Rácz Kármen, Molnár Zsófia Boróka e.h., Nizsai Dániel, Szívós Károly, Török Ági, Nyakas Edit, Kőszegi Mária, Alexics Rita
Dramaturg: Horváth Péter, jelmez-báb: Matyi Ágota, díszlet: Pintér Réka, mozgás: Lakatos János, zenei vezető: Bornai Szilveszter
Zene, rendező: Novák János
Kolibri Színház, október 31., 203 néző
Fotók: Mestyán Marcell

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?