gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Kétszer körbeforgatott

2015-12-05

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma

Stuber Andrea, decemberUrsula Jones A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című meséjének címszereplője birodalomtalan és vagyontalan ugyan, de ez nem okoz semmiféle nehézséget. Ettől még az illető királykisasszonyt szívesen fogadják bármelyik királyi udvarban, sőt királyfik vetélkednek a kezéért. Igaz, gyönyörű. Nemcsak a keze, hanem az egész királykisasszony.

A Markó Róbert írta magyar verzióban kicsit más a helyzet: itt a nincstelen királykisasszony eleve kétes személy. Ahogy egy udvari bolond levezeti a logikus gondolkodás szabályai szerint: akinek ruhája szakadt, haja kócos, keze piszkos, az kétes személy – nem engedhető be a palotába. A mi királykisasszonyunk történetében körülbelül oda vezethetjük vissza az alapkérdést, hogy aki hogy’ néz ki, az annyit is ér-e. Ez ügyben megrázóan és zseniálisan próbára is tesz bennünket a produkció. A veszprémi Kabóca

kiralykisasszony-150519308Bábszínház előadásán ugyanis a várakozó közönség soraiban elvegyül egy asszonyság, aki (felnőtt)szemmel láthatólag hajléktalan, vagy a határon túlról jött batyus árus. Alaposan be van öltözve, rétegesen, felszerelkezett gurulós bevásárlókocsival, nagy, csíkos textilszatyorral, műbőr utazótáskával, horgolt szatyorral. Bizonyára árul ezt-azt, vagy egyszerűen mindent magával hord, amit tulajdonaként birtokol. Ebben a hacukában beül egy gyerekelőadás nézőterére, a járulékos felnőttpublikum némi meglepetésére. Hogy ezek a percek Veszprémben milyenek lehetnek, nem tudom. De amikor az előadást a főváros adventi kedveskedése jegyében játszotta a Kabóca Bábszínház a Városháza parkban álló összkomfortos sátorban, egyenesen a karácsonyi bazársor mellett, akkor mind borotvaélen táncoltunk ültünkben. Amikor az asszony elhelyezkedett a széken, az ölében lévő táskára rá-rászólt, hogy nyughasson, csihadjon. (Ebből a táskából utóbb egy kedves kiskutya került ki, aki a Pompás nevű néma pónilovat játszotta.) Azután ásványvizes üveget vett elő, majd valami illatosítót, amelynek megfújását a mögötte ülők félhangos hozzászólás kíséretében durva merényletként értékelték. Az idő telt-múlt, a cuccos nézőnő hangosan reklamált, miért nem kezdődik az előadás. Erre egy avatott nézőtárs kedvesen tudatta, hogy a színházi produkciók óra 7 perckor szoktak kezdődni. További békés várakozás indult tehát. Még volt némi rököny, arcok vágódtak, halk megjegyzések is estek alighanem, azután idővel mindenki megértette, hogy már megy az előadás.

Az asszony – a kötött sapkák legöngyölése után Mákszem Lenke látszott kibontakozni – Lenke, aki a tájnyelvi hangjai, kötőszavai és útvonala alapján Erdélyből jött, és most errefelé keresgél. A történet ugyanis a királykisasszonyról szól, akinek nem volt birodalma, vagyis volt, csak nem tudta, hol. Járt aztán a mesében erre-arra, míg végül meglett az ő birodalma, nem mondom meg, hol, egy bensőséges, meleg helyen.

A szöveg szellemes és tanulságos. Gyakran él a szófordulatok ismétlésének fogásával, ami egyfelől üdén játékos, másfelől én személy szerint azt gondoltam, hogy ha még egyszer végig kell hallgatnom a kétszer körbeforgatott, ripityomra tört teknőspáncélt, istenuccse megbolondulok. A Lenkét játszó Mákszem Lenke könnyeden, improvizatívan, jól feltalálta magát a közönség soraiban. Mindent remekül kezelt, spontán reagált, természetesen és csöppet sem tolakodón viselkedett. Egyszóval nem csak a színpadon volt elemében, ahová végül odahurcolkodott és belefogott a mesébe, a csomagjaiból előszedett holmik segítéségével.

kiralykisasszony-150519422Van bizonyos vagányság ebben a fajta tárgyanimációban – amelyet nevezhetnénk mondjuk neoprakticizmusnak –, hiszen az előadó bármilyen tárgyat bárminek felhasználhat, felidézve a leggyermekibb játékmódot: minden csak fantázia és kinevezés kérdése. Ebben persze ötletesség és átgondoltság is jellemezte Tengely Gábor rendező és Szűcs Edit tervező munkáját. A királykisasszony „bábfigurája” eleinte egy megkopott, piros pöttyös csésze volt – és nem lehetett kétségünk, hogy egyszer még a párja lesz a vele szépen beszélő bolond, akit egy piros pöttyös csészealj „testesített meg”. S amikor a csóró királykisasszony gyönyörű ruhát kapott ajándékba, hogy bálba mehessen, akkor csillogó piros bögrévé lett, fehér pöttyökkel. Az egész udvari és báli népség egy konyhakredencben lakhatott valaha: üvegflaskák és poharak alakították az összes királyi házigazdát és vendéget.

A metamorfózis egyébként antropológiai szinten is lezajlott: Mákszem Lenke játék közben átöltözött, s gyönyörű, piros ruhás, piros cipős, koronás, libbenő hajú lány vált belőle. Úgyhogy amikor a mese végén a nagymamája süteményét ajánlgatta a nézőknek, akkor már mindenki szívesen vett a dobozából egy-egy szeletet. (A gyerekek csak szülői engedéllyel persze, így a szombati ebéd előtt.) Ha egy órával korábban kínálta volna a publikumot, alighanem megmaradt volna neki a sütije, az utolsó szemig.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Ursula Jones – Markó Róbert: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (veszprémi Kabóca Bábszínház)

Játssza: Mákszem Lenke

Tervező: Szűcs Edit

Rendező: Tengely Gábor

Városháza park, 2015. december 5., kb. 60 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?