gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Mindenkinek, aki szereti

2016-01-27

A kis herceg (Karinthy Színház)

Kovács Bálint, január

Ki tudja, sokatmondóan kifejező-e, vagy épp törvényszerű, hogy a Karinthy Színház hétvégi, reggeli A kis herceg-előadásán kizárólag gyerekek és nyugdíjasok ülnek, míg az Antoine de Saint-Exupéry által olyan kíméletlen kiábrándultsággal és elítélő lemondással kezelt „fölnőttek” legfeljebb csak saját kis hercegeik kezét fogva képviseltetik magukat. A fölnőttekre már csak jellemző, hogy távol maradnak az élet megértésétől. „Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta.”

4d95b4988b145607058903cf25821f1b

Na persze tipikusan fölnőttes cinizmussal azt is lehetne mondani, hogy aki távol marad, az nem az élet megértését passzolja, hanem Saint-Exupéry leegyszerűsítő, túlzottan sematikus, modoros konyhabölcsességeit – de ízlésekről vagy jót, vagy semmit. (Ez már egy másik szerző véleménye.)

Annyi mindenesetre biztos: jó, ha egy gyerekeknek (is) szóló előadás (is) szeretne elmondani valami fontosat a világról a közönségének, lehetőség szerint olyan témákról, amik valóban fontosak vagy fontosak lehetnek az élet valamely pontján a számukra. A kérdés csak az, vajon A kis herceg ilyen mű-e. Vállalása szerint mindenképp, hiszen a kisbolygójáról elindulva különféle allegorikus birodalmakat megismerő herceggyerek és a vele feledhetetlen barátságba keveredő, repülőgép-vezető felnőttgyerek története nagyjából az Életről, a Világmindenségről meg Mindenről akar szólni, bemutatva, miért éli olyan rosszul az emberek nagy része az életét, és hogyan is kell ezzel szemben jól élni. Ugyanakkor korántsem egyértelmű, vajon tényleg adnak-e bármiféle valós, akármilyen metaforikus értelemben is vett muníciót az élethez ezek az elnagyolt, túlontúl általános, árnyalatlan és közhelyes példázatok például a királyról, aki csak az uralkodásért magáért király, vagy az iszákosról, aki azért iszik, hogy ne szégyellje magát, és azért szégyelli magát, mert iszik. Ad-e bármiféle valódi erkölcsi támaszt egy-egy olyan mondat, mint a szív, a szem és a fontos dolgok összefüggéséről szóló, világhírű idézet, vagy olyannyira általánosságot fogalmaz meg, hogy valójában nem lehet mit kezdeni vele?

akishercegkarinthy-153804808Akárhogy is, a Karinthy Színházban látható előadás, Botos Éva rendező és Szirtes Balázs színész-dramaturg produkciója mindezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik. Nem foglalkozik olyan értelemben, mint a napokban bemutatott, a regényből készült animációs film, amely megkísérel kaput nyitni a jelen ismerős helyzetei és a bolygóközi utazó története közt, és saját értelmezése révén egy szülői elvárásoktól túlterhelt gyerek problémáinak felelteti meg a műben elhangzottakat. Ez az előadás azonban adottnak veszi a forrásmű hatásosságát, aktualitását vagy örökérvényűségét, és nem próbálja felmutatni A kis herceg ismeretlen értékeit. Persze megvan az alkotóknak a maguk igaza, hiszen alighanem olyanok vesznek jegyet A kis hercegre, akik szeretik A kis herceget; mégis jobb volna látni, érteni, mi az alkotók személyes köze a választott műhöz.

Így az előadás csak annyiban emeli meg a szöveget, amennyiben a színház szinte törvényszerűen megemel minden előadott szöveget. Igaz: ez – azaz a színészi jelenlét, a bábhasználat és a bábfigura megelevenítése – korántsem kevés. Ám a kelleténél többször jut a néző eszébe az „illusztráció” szó, mármint a szöveg illusztrálásáé, szemben azzal, amikor a szövegen túli, szöveg melletti összetevők legalább ugyanannyit adnak hozzá a színház megszületéséhez, mint a verbális tartalom.

Illusztratív a látványvilág: az elmondott történetek a bolygókról, repülőgépekről, rózsakertekről és rókákról a háttérvásznon, kivetítve jelennek meg feltűnően rossz minőségű, pixeles rajzokon. Illusztratív a bábfigura maga is, amennyiben gyakorlatilag lemásolja az ismert kis herceg-alakot, így létezésével nem mond el semmit, csak megismétel valamit. (Nem úgy, mint a kígyó megjelenítése: az állatot a színész a herceg selyemsáljából hozza létre, megmutatva, milyen az, amikor a bábhasználat túlmutat saját magán.) És néha a játék is illusztratív: amikor például elhangzik, hogy a mesélő a repülőt szereli, az egyébként sokszor túlzottan pátoszos hanghordozást használó Szirtes Balázs megragad egy fogót, és rácsap néhányat egy vasalkatrészre.

Persze lehet, hogy mindezt csak egy tipikus fölnőtt látja így, aki túlságosan is fönn hordja az orrát ahhoz, hogy elvarázsolja a kis herceg csodája. Mert akit elvarázsol, az megkapja a maga káprázatát: Antoine de Saint-Exupéry története voltaképpen értő tolmácsolásban, kellően színesen és bájosan hangzik el, egy percig sem unalmasan. És teljesül a kétféle – nyitott és zárt – óriáskígyó rajzolásában jeleskedő mesélő vágya: „Semmiképp sem szeretném, ha félvállról vennék a könyvemet.”

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (a Karinthy Színház, az R.N.R. Művészeti ügynökség és a Manna koprodukciója)

Fordító: Rónay György

Színpadra alkalmazta: Szirtes Balázs

Rendező: Botos Éva

Díszlet: Iványi Árpád

Jelmez: Tordai Hajnal

Zene: Nyitrai László

Rajz: Gévai Csilla

Animációk: Csutorás Bánk

Játssza: Szirtes Balázs

Karinthy Színház, 2015. december 28., kb. 170 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?