gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Mit kezd Shrek a gyöngykagylóval?

2016-04-30

A brémai muzsikusok (Szamárfül Projekt) 

Kovács Bálint, április

szamarful_bremai1Igenis akarjon mondani valamit a gyerekszínház is a világról, igenis legyen valami mondanivaló-félesége a gyerekeknek szóló előadásoknak is! Mert a színház maga a lehetőség arra, hogy a csillagok szerencsés együttállását, azaz a kultúrát fontosnak tartó szülők és a gyerekekkel való kommunikációt előtérbe helyező színháziak találkozását jó, hasznos, nemes, fontos dologra használják fel. (Nem mintha ez ne lenne épp ugyanennyire igaz a nem gyerekeknek szóló színházról szólva.) Persze, eljátszani bármilyen mesét a nézőknek eleve többet ér, mint mondjuk a tévézés, mert az élőszereplős, az adott pillanatban megszülető színházi előadás valódi emberi teljesítményeket mutat fel, és mint ilyen, értéke megkérdőjelezhetetlen. De megelégedni ennyivel olyan, mint találni egy kagylót, eldobni a gyöngyöt és levest főzni a húsból.

Na nem arról van szó, hogy nem érdemes nekifogni sem, ha az alkotónak nincs érvényes és újszerű gondolata az emberi élet szerepéről a világmindenség felől nézve – ez a, nevezzük így, „mondanivaló” bármi lehet, csak legyen releváns a nézői számára. Ha a célközönség életkora egy kéz ujjain megszámolható, akkor például remek ötlet arról beszélni, mi mindent is lehet kezdeni a már megunt, régi játékokkal: hogy elég egy kis fantázia, és az unalmat egyszer és mindenkorra kihúzhatjuk a szótárból. Vagy arról, hogy a réges-régi, már a nagymamának is úgy mesélt történetek igazából nem is állnak olyan távol a legújabb, akár a moziban, háromdében látott meséktől sem.

szamarful_bremai2Ilyesmiket próbál átadni a lelkes közönségnek és a mint általában, most is jellemzően szülői módra viselkedő, azaz oda sem figyelve mobilozó szülőknek a Szamárfül Projekt társulata is A brémai muzsikusok klasszikusának újraértelmezésével. A kerettörténet szerint az apuka mutatja meg a régi játékait fitymálva fanyalgó kislánynak, a plüssfigurák kidobása helyett mennyivel jobb inkább őket új szerepbe helyezni. Például a csacsi lehet a Szamár a Shrek című animációs filmből, a macska, ha vörös, tiszta Garfield, és mellesleg nem szereti a számítógépet, mert annak része egy egér, és ezek mellett remekül elfér a gyémánt félkrajcárját hátrahagyó kiskakas is. Aztán ők egy kutyával kiegészülve eldöntik, hogy Brémába indulnak muzsikálni.

szamarful_bremai3Hiszen a mesék univerzuma egyrészt végtelen, másrészt épp úgy tágul, mint a világegyetem, csak gyorsabban. Ráadásul nem is csak egy mese szereplőinek újraértelmezéséről van szó, hanem voltaképpen annál jóval filozofikusabb törekvésekről is. Amivel még Csehov Sirályának Trigorinja is egyetértene: nem kell úgy tülekedni, hogy új formák meg régiek, elfér remekül mind egymás mellett. Vagy másképpen: nem kell félteni a régi, „szent” meséket, mert azok nem lesznek kevesebbek az animációs moziktól, hiszen a gyerekagy – ha eleget stimulálják, például ötletes és izgalmas színházzal – nem versenyezteti egymással a régit meg az újat, hanem mindet csakis a fantázia, a képzelőerő, a gondolkodás pallérozására, a személyiség fejlődésének érdekében használja fel.

És akkor arról még nem is beszéltünk, az ilyesfajta mesehibrid milyen termékeny táptalaja a humornak mindenféle korosztály számára. Mert az evidensebb vicceken kívül a társulat ki-kiszól az idősebbeknek is (már ha feltételezzük, hogy a gondviselők nem mutogatják az ötéveseknek a Shreket): például remek ötlet, ahogyan Szamár a Brémába vezető, hosszú úton újrahasznosítja a zöld ogre saját filmjéből a folyamatos ismételgetése miatt idegölő és vicces „Ott vagyunk már?”-poént. (Amin egyébként a kicsik tényleg nem nevetnek, így tehát vannak még szülők, akik komolyan veszik a mozis korhatárkarikákat.)

szamarful_bremai4Ez a mindenféle korosztály kedvére való poénsütögetés amúgy abból a lazaságból is következik, amellyel a Szamárfül három tagja, Berki Szofi, Bognár Anna és Bernáth Dénes végigviszik az előadást. Nincsenek például izzadságszagú dalok, a zenélgetés mindig csak addig folyik, ameddig nem válik mesterkéltté vagy modorossá, pláne az olcsó és könnyű szórakoztatás megszokott eszközévé. Van viszont sok könnyedség és tiszteletlen viccelődés – amely mondatban a tisztelet mint a régi nagy mesemondók miatti, felesleges és bénító, átgondolatlanul ösztönszerű emelkedettséget jelentené, és semmiképp sem az igényességet, mert az cseppet sem hibádzik.

A lazaságot és könnyedséget csak a gyerekek bevonása csáklyázza meg valamelyest. A gesztusnak mindig akkor van értelme, ha az interakciónak valós következménye van, ha a bevonás ténylegesen változtathat a dramaturgián. És itt legtöbbször tulajdonképpen, ha nem is maximálisan, de így van, mert a gyerekek általában partnerekké válnak a mesemondásban, szereplőkké a történetben. Van azonban egy – a mindössze bő háromnegyed órás hosszhoz képest – hosszabbacska szakasz, amikor a szegényesnek tűnő díszletből (egy sámli és egy bőrönd) hirtelen kibontott mesevilág, azaz a bőröndmélyi csodaházikó lakói, a betyárok számára rendeznek dramaturgiailag mégoly indokolatlan születésnapi zsúrt néhány vállalkozó szellemű néző bevonásával. A történetbe sehogy sem illeszkedő epizód nyögvenyelőssége megtöri a lendületet és elnehezíti a játékot.

szamarful_bremaiADe csak annyira, amennyire egy égbe törő héliumos lufinak útját állhatja egy zsenge fa vékony ága: hamar túlvergődik rajta, s folytatja szárnyalását. A gyerekek, az odafigyelő felnőttek és a világ minden mesefigurájának legnagyobb örömére.

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

Szamárfül Projekt: A brémai muzsikusok

Alkotók: Berki Szofi, Bognár Anna, Bernáth Dénes

Jurányi Ház, április 23., 56 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?