gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

A menekült

2016-10-15

Vizipók, csodapók (SZÖSZ) Kovács Natália, október

vizi3A címben szereplő kifejezés nem pontos. Magyarország Kormánya bizonyára támadná, hiszen a Szabad Ötletek Színháza musicalében a pók nem fegyverek elől futva érkezett a tópart lakói közé, hanem hurrikán repítette oda. Tiltakozásában az sem zavarná meg a kormányt, hogy szegény póknak nincs hova visszamennie, mert a szörnyű szél, a villámok és a rengeteg eső romokba döntötték korábbi otthonát; s az sem, hogy csak egy apró zugra és – a lélegzéshez – vízre van szüksége, becsületes és szorgos, továbbá senkit nem akar zavarni. „Migráns” – mondanák, hogy a tóparti lakók, Keresztespók Paula (Szitás Barbara), Béka Béla (Nádházy Péter) és Sáska Samu (Bor Viktor) még jobban megijedjenek ettől a gyanús kifejezéstől, mint magától az idegen szerzettől, akihez foghatót korábban sohasem láttak. „Gazdasági bevándorló” magyaráznák az idegen szót, hogy tovább fokozzák a gyanút, miszerint Vízipók valami rosszban sántikál, valamit el akar venni az őslakosoktól.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy az állatok világnapján, egy délelőtti gyerekelőadáson a menekültkérdésről és ezzel összefüggésben a befogadás fontosságáról, valamint az előítéletek leküzdéséről lesz majd szó. De bevallom, a kvótanépszavazás előtti napon tulajdonképpen egész jól estek a lelkemnek ezek a mondatok. Még akkor is, ha a párhuzamot zavarba ejtően erőltetettnek, a megvalósítást pedig bugyutának éreztem.

Kritikusként – főleg gyerekelőadások esetén – úgy gondolok magamra, mint előkóstolóra, aki jelzi a szülők felé, mi lehet a gyermekeik számára egészséges és mi káros lelki-szellemi táplálék. Felállítottam egy szempontrendszert, annak alapján végiggondolom az előadásokat, amelyeket megnézek, és értékelem milyen mértékben felelnek meg – szerintem jogos – elvárásaimnak. Ezek a következők: közvetítsenek morális értékeket, hogy ezáltal is erősítsék a gyerekekben, milyen fontos például a szeretet, a barátság, az elfogadás… Ne erőltessék a happy endet; merjenek szomorúak, megrázóak, vagy akár félelmetesek lenni. Mutassanak be ellentmondásos helyzeteket, rossz döntéseket, küzdelmes utakat. Vessenek fel olyan kérdéseket, amelyek a gyerekek életét – akár közvetlenül, akár távolabbról – érintik, ilyen értelemben aktuálisak. Használjanak olyan nyelvezetet, amely egyszerre igényes és érthető. Az igényesség a zenében is mutatkozzon meg: ne idétlen szintetizátoralapra tátogjanak kis csúszással a playbackelő színészek. Ne éljenek vissza azzal, hogy a gyerekek többnyire mindent nyitott szívvel fogadnak. Ez a vizualitásra is igaz. Általánosan problémásnak tartom a magyar színházi élet vizuális színvonalát, de ami a gyerekelőadásokat illeti, meglepődöm, ha elfogadható látvánnyal találkozom. Ami nagy baj, tekintve, hogy a fiatal generációk esztétikai nevelése a tét.

vizi4Igyekeztem e szempontrendszer alapján mérlegre tenni a Vízipók, csodapókot is, amelyet Bor József rendezett még 2008-ban, de amelyet a jelek szerint átdolgozott a stáb, amit egyértelműen bizonyítanak a menekültüggyel kapcsolatos, félreérthetetlen kiszólások, utalások.

(Bor Viktor társulatvezető szíves közlése szerint a kritikus feltételezése nem állja meg a helyét, semmiféle átdolgozás nem történt, a darab ma is az eredeti, 2008-as formájában látható. 

Eszerint minden egyezés a jelen valóságával a véletlen műve. A szerk.)

A darab történetében, amelyet dr. Kertész György, József Viktor, Bor Viktor és Csík Csaba közösen jegyeznek, fontos problémák merülnek fel. A vízparti lakók nem akarják befogadni Vízipókot – nem ismerik, ezért eleve rosszat feltételeznek róla és félnek tőle, ám idővel rájönnek, hogy tévedtek, barátjukká fogadják és belátják, hogy nem szabad előítéletesnek lenni. A barátság és a befogadás egyértelműen olyan kérdések, amelyek érintik a gyerekek mindennapjait, továbbá az aktualitás egy másik szintje is érvényesül azáltal, hogy a menekültügy nagyon egyértelműen szóba jön az előadásban. „Te vagy az a menekült?” – kérdezi a Szitakötő lárva (Mezei Enikő) Vízipóktól, „Örülnék, ha menedékjogot kaphatnék.” – feleli a pók. A végén pedig Keresztespók Paula mondja ki a tanulságot: „Ahol barátok közt élhetsz, ott van a hazád.”

Őszintén nem tudom, a közönségben ülő 3-6 év körüli gyerekekhez mennyi jut el a menekültekről szóló diskurzusból. Abban pedig nem vagyok biztos, engem zavar-e, hogy az alkotók beleerőltették ezt a témát az előadásba. Igaz, a didaktikus hatás, amelyet elértek vele, nevetséges, ugyanakkor magával az üzenettel egyetértek, és ettől nem könnyű elvonatkoztatni; nem könnyű ettől függetlenül, szigorúan esztétikai mércék szerint mérlegelni. Azonban azt is fontos szempontnak tartom, hogy ez tényleg nagyon megosztó téma, és érezhető, hogy némely szülőből megütközést vált ki; a Csili Művelődési Központban akadt olyan, aki a második mondatnál megelégelte a témát, előrement a színpad előtt táncoló kisfiáért, és már-már tüntetőlegesen haza indult vele. Nem tudom és nem is tudhatom, hogy a többség egyetértésből maradt-e vagy pedig azért, mert gyereke szórakozását fontosabbnak tartotta. És semmilyen válaszom nincs arra sem, jó ötlet-e gyerekelőadásban ennyire megosztó témáról, méghozzá ennyire nyíltan beszélni.

Ami a további szempontokat illeti, ezekkel kapcsolatban jóval határozottabb a véleményem. Az előadásszöveg megalkotottsága igényes, sőt a dalszövegek (Csík Csaba) még az egyes állatok tulajdonságairól, testfelépítéséről is informálják a gyerekeket. Azonban ami a produkció zenei és vizuális színvonalát illeti, az egészen elkeserítő. Tudom, hogy erősen fogalmazok, és sajnálom, ha ezzel megbántok valakit, de még jobban sajnálom azokat a szülőket, akik színházi előadásra viszik gyerekeiket, és azzal kell szembesülniük, hogy a zenei alapra, kis csúszással tátognak a színészek (hangszerelés: Nánási Péter), miközben iskolai jazzbalett-csoportok mozgáskultúrájára emlékeztető koreográfiát járnak (koreográfia: Molnár Ferenc). Indokolatlanul. Legalábbis a dalszövegekhez vagy a darab történetéhez nincs köze azoknak a táncbetéteknek, amelyeket az egyes dalok „éneklése” közben lejárnak a színészek. És teszik mindezt a bizonyára olcsó, de ettől még nem szükségszerűen szedett-vedett jelmezekben, csúnya, összetákolt díszletben.

vizi1Érzésem szerint az előadásnak ezek a komponensei háttérbe szorultak, és más gyerekműsorok esetében is túl gyakran háttérbe szorulnak. Persze az is előfordulhat, hogy némely alkotók egyszerűen csak nem tartják elég fontosnak ezeket, mert nem tekintik vizuális művészetnek a színházat. Pedig nyilvánvalóan az, hiszen nézzük. És nagyon nem mindegy, hogy mit nézetünk a gyerekekkel, milyen képeket őriznek meg, milyen vizuális élményekből építkezik ízlésviláguk; esetleg lesznek-e olyan emlékképeik, amelyek miatt felnőtt korukban is kedvük támad majd színházba járni.

Kovács Natália

(Színházi Kritikusok Céhe)

Vízipók, csodapók (Szabad Ötletek Színháza)

Szereplők: Pintér Gábor Attila, Szitás Barbara, Nádházy Péter, Bor Viktor, Mezei Enikő
Dramaturg: József Viktor

Zene: Bor Viktor

Dalszövegek: Csík Csaba

Hangszerelés: Nánási Péter

Koreográfia: Molnár Ferenc

Rendező: Bor József

2016. október 1., Csili Művelődési Központ, kb. 100 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?