gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Nem vega

2016-12-28

 

Vuk (Móricz Zsigmond Színház)

Stuber Andrea, december

 

Fekete István Vuk című kisregénye műfaját tekintve fejlődésregény, egyfelől. Egy öntudattal bíró lény útnak indul az életben, menet közben tudásra, tapasztalatokra és kapcsolatokra tesz szert. Párhuzamba vonható a mű A dzsungel könyvével, amennyiben a főhős közege szintén a természet, az állatvilág.

Másfelől viszont a Vuk története és szerkezete már-már zavarba ejtően emlékeztet a thrillerek és katasztrófafilmek forgatókönyveire. Az eleje tájleírás, béke és idill, a hétköznapok apró-cseprő eseményei. Eltelik a bevált hatásmechanizmus alapján kiszámított felvezető idő, majd gyors, kíméletlen, részleteiben alaposan kidolgozott akció következik. Ettől minden megváltozik, és hirtelen a félelem, a veszély és a feszültség uralja el a sztorit.

A Vuk esetében a nyitó akció a vadászok támadása, amikor felfedezik és megsemmisítik a rókavárat. A véres összecsapásban egy támadó kutya és a védekező rókaházaspár elpusztul, s odavesznek a rókakölykök is, az időben kimenekített Vuk kivételével. Innentől kezdve a kis állat maga fog helytállni, s válik rendkívül tehetséges, jó képességű növendékrókából igazi nagy, hős celebrókává, nemzetségének díszévé. Tekintélyes macsóróka lesz, akárcsak a nagyapja és az apja. Gyöngéd és gyenge rókalányok számíthatnak rá, védő(hm)szárnyai alá bújhatnak. („Te bátor vagy és erős, és olyan jó a közeledben lenni” – mondja Csele, a rókalány.)

Mindeközben látnunk kell, hogy a címszereplő, aki kalandjai során számos állattal találkozik, ragadozó lévén legtöbbjüket el is fogyasztja. Ezt a tényt íróilag úgy lehet eliminálni, ha a prédaállatok inkább nem kapnak antropomorf jelleget, személyiséget. Ilyenformán az kiderül a könyvből, hogy mi jár a baromfiudvart kerülgető rókák fejében, de hogy mit gondol Kurri, a kakas, amikor lecsapnak rá, azt jobb, ha nem tudjuk meg.

Természetesen az egész Vuk-történet egyszerűsödik és színháziasul, amikor színpadon kerül közönség elé, mint most Nyíregyházán, a Művész Stúdióban, Tasnádi Csaba rendezésében. Kardos Tünde dramaturg két narrátorral látta el a cselekményt. Ők egyszerre szemtanúk és mesélők. A helyzet elejétől kezdve kedvesen egyértelmű: színházban vagyunk. Egy gurulós ládából kerül elő minden, amit két vezetőnk, Szabó Márta és Széles Zita felhasznál ahhoz, hogy magaslesről figyelje és közvetítse az eseményeket. Oláh Richárd és Palánki Hedvig látványtervezők ötletesen öltöztették fel őket nadrág gyanánt felhúzott pulcsiba, frakkba, kesztyűkbe, amikbe a lábukat bújtatják bele. Néhány bohókás holmi, és már kész is egy éjszakai bagoly (Széles Zita a mozgását is pazarul hozza) meg egy fekete varjú (Szabó Márta pompás károgásával).

Fellinger Domonkos szintén az öltözékén keresztül (is) ábrázol: rókakölyökből megfontolt felnőtté válik. Vörösben utazik, eleinte pomponos, kapucnis gyerek, idővel pedig a kvázi-nyakkendőig és a férfikalapig is eljut. Gulácsi Tamás stüszi-vadász jellegű Karakját egy lelógó sál teszi farkas rókává, egy Csuszt (Sirkó Eszter), vagyis gyíkot pedig voltaképp az fejez ki a legleleményesebben, hogy az ő gyors mozgását a többiek lelassulása érzékelteti.

Ahogy a titokzatos színházi ládából szereplőket lehet felruházni, úgy a környezet is egyszerű módon elevenedik meg: a teljes természet, az örök körforgás mutatkozik a színen. Néhány textil, rongydarab, színes függöny változása jelzi, hogyan múlik el újra és újra a tavasz, a nyár, az ősz, a tél. Néha árnyjátékot látunk – nemcsak a villámló bottal járó Simabőrű sziluettje tűnik fel, de még egy igazi Vahuré is –, máskor az a legvilágosabb, ahogy Szabó Márta varjúja felrikolt (Kígyó ez, nem kisróka!) Nehéz pillanatoknak azokat nevezném, amikor hőseink olykor valami ritmusos gépzenére énekelni és táncolni kezdenek, de a Fürge rókalábakhoz kötődő jól ismert dallamot egészen a fináléig megússzuk. Pontosabban: megúszom. Különben szavam sem lehet arra se. 85 kiscsoportos óvodás tombol rá a nézőtéren.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

 Fekete István: Vuk (Móricz Zsigmond Színház)

Játsszák: Sirkó Eszter, Szabó Márta, Széles Zita, Fellinger Domonkos, Gulácsi Tamás

Dramaturg: Kardos Tünde

Látványtervezők: Oláh Richárd, Palánki Hedvig

Zenei vezető: Kazár Pál

Koreográfus: Vámosi Judit

Rendező: Tasnádi Csaba

Nyíregyháza, Művész Stúdió, 2016. december 14., 85 néző

Fotók: Janics Attila

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?