gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Nem kopasz és nem egylábú

2017-01-18

 

A bagoly, aki félt a sötétben (Kolibri Fészek)

Tarján Tamás, január

 

A példázat nagy vesztesei az egerek, cickányok, pockok, szöcskék, halak. A baglyoknak egy jóságos tanmesében is táplálkozniuk kell, kivált egy olyan telhetetlen bendőjű szárnypróbálgatónak, mint a címszereplő. Akik a szülői gondoskodás révén sorra eltűnnek a pocakjában, azok éppenséggel nem a sötétség jótéteményeit ismerik meg. Hősünk, Hupp viszont a kezdeti tiltakozó kapálózás, a nappali madárlétre való áhítozás után, tapasztalatokban gyarapodva szépen beilleszkedik a Biblia szerint a teremtés negyedik napja óta neki elrendelt éjszakai létformába. Ha piszkálódni akarok, Jill Tomlinson műve a konformizmus propagálása; ha nem a fonákjáról nézem – s az öt és kilenc év közötti, elsődleges közönségként megszólított gyerekek bizonyára nem onnan nézik –, a mindennapok, mindenéjek törvényszerűségeinek megértése bontakozik ki előttünk. S még inkább: e bábjáték a bátorság iskolája, egyben a titokzatos szépség és távlat megsejtetése.

Persze a nebulók között is akadnak, akik suttogva megkérdik például az egyik replika hallatán: vajon az éjszakai baglyok nem reggel vacsoráznak? De a hasonló hangokat elcsitítja a különösebb izgalmakban nem bővelkedő, viszont hatékonyan jelenetezett és szakszerűen szcenírozott ötvenperces látnivaló. Szívós Károly flott rendezése nem tartogat zsákbabaglyot a közönség számára. Nyíltan megmutatja, hogyan és mitől működik a játék. Nem hagyja sötétben, nem rejti paraván mögé a színházi gépezet emberi lendítését, a három színész összmunkáját. A fekete öltözékű színész-bábosok testi valóját legfeljebb részben és néha fedezi a hatalmas, korhadt fa, melyben a bagolycsalád minimalista komfortú odúja található.

A Huppot mozgató Nizsai Dániel hangsúlyokkal, perdülésekkel, a környezetet kissé idegesítő bagolymutálás-visításokkal elsősorban maga játssza el, amit a csemete szárnylebegtetésébe, léghasításába, kíváncsi túráiba olt. Tisza Bea és Mult István különösebb settenkedés nélkül hagyják magukra fészkükben a bagolyszülő-bábokat, hogy a következő percben már különféle ember- és állatalak-karakterekben bukkanjanak fel. Más szerepekbe történő (erősebben jelmezes, mint bábos) átkandikálásaik során lehetnek színesebbek, ízesebbek, lobbanóbbak – s az előadás logikája szerint így fiókájuk szinte tőlük, a mamától-papától tanulja meg azt, ami felcseperedéséhez szükséges. Nem is hökkenünk meg, hogy példának okáért a tűzijáték nagyszerűségét ecsetelő újdonsült ifjú barát ősz hajú és bajuszos.

A sötét jótékony, mert elfedi a ráncokat, előhívja az emlékeket – így az öreg néne. Az éjszaka csillagaiban a bódító végtelenség ragyog – lelkesedik a csillagász. A nappali és az éjszakai létezés egyforma érték, de talán az utóbbi érdekesebb – mondja a festő. Páratlanok az éjszaka csodái – véli Orion, a macska. A nevelődési bábdarab beavatja Huppot a nagyobb összefüggésekbe, és segít megismerni önmagát. Amikor a róla készülő rajzot túl hamar szeretné látni, még kopaszságán és egyik lába hiányán szörnyülködik. Ahogy a második láb és kobakjára a tollazat megrajzolását ki kell várnia, úgy érkezik el fokonként oda, hogy a sötéttől, az éjtől ne féljen, sőt az legyen vágyott, szeretett birodalma.

Orosz Klaudia díszletét a vetítés, a képek és minták foltszerű csúszása élénkíti, valamint a fa és a három terepszikla (majd ház) gurigatása. A bábok viszonylag keveset tudnak, noha fejük, hasuk forgatható, szárnyuk verdes, lábuk lépked az emberi kéz jóvoltából, egybeforrva a mozdítással. A gyöngybagoly szülők kissé öregecskének tűnnek gyöngyszemű, hószínű utóduk mellett. Annál sikerültebbek az ironikus epizódjelmezek és -maszkok: Tisza és Mult nemegyszer a figurák testét siklathatja maga előtt, mivel az ekkor viselt jelmez félig báb is. Ha nagyon akarom, a csillagász Galilei-karikatúra a felnőttek kedvéért, az éji tűzőrző cserkészt szintén eléri a szelíd kritika, a nénikét a simogató szeretet. Kevésbé sikerült a kislánnyal való találkozás jelenete („a lányoknak nincs is farkuk!” – „de ez lófarok, te buta, a leghosszabb az osztályban!”).

A korrekt, színvonalas produkció kifogásolható pontja a sötétség dramaturgiája. Szívós rendezésében eleinte sincs mitől félni (a kisiskolás nézők a játékot megelőző kérdésre: ki fél a sötétben?, szinte kivétel nélkül feltett kézzel jelezték: én!, én! én is! Vajon mi lenne a válasz egy felnőtt előadáson?). A Kolibri sötétje kezdetben sem félető sötét. A világítás időnkénti zöldes, holdas fényei, a videó-animáció, egy-két zenei futam semmiféle félelmet nem ébreszt a gyerekekben sem. A végén örömmel engedjük önálló útjára a sötétben már nem félő kis baglyot, azonban többet kellene átélnünk abból, hogy minap még nem csupán gyáva volt, de egy közülünk, mert a sötéttől bizony lehet félni.

Tarján Tamás

(Színházi Kritikusok Céhe)

A bagoly, aki félt a sötétben

Írta: Jill Tomlinson

Fordította: Demény Eszter

Báb-, díszlet és jelmeztervező: Orosz Klaudia

Videó-animáció: Bodnár Zoltán

Zeneszerző: Nyitrai László

A rendező munkatársa, súgó: Vajdai Veronika

Rendező: Szívós Károly

Játsszák: Nizsai Dániel, Mult István, Tisza Bea

Kolibri Fészek,

2017. január 13., 15 óra, kb. 60 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?