gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Nevetőszék, nevetősámli

2017-01-31

 

Rémusz bácsi (Holdvilág – Batyu)

Tarján Tamás, január

Első pillantásra a különféle színű, függöny- és lepelszerűen elhelyezett drapériák uralják a címszereplő kárpitosmester műhelyét, s ez így is marad. Inkább aprócska színházat pillantunk meg, mintsem a tisztes ipar kiérdemesült művelőjének második otthonát. Egyetlen szerszámát látjuk, azzal is csupán kettőt-hármat koppint valami bebugyolált deszkafélére. Rémusz bácsi nem hogy komolyabb megrendelőknek nem dolgozik: valószínűleg a játszóhely – az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ – környéki mézeskalács sorházak és lakótelepi többemeletesek otthonaiban sem ő reparálja a bútorokat. (Egész gyerekkoromban azt hittem, hogy Rémusz bácsi cipész! – A szerk.)

E „bábos kalandozás” legnagyobb fogyatékossága, hogy nem rendelkezik miliővel. Környezet híján nem kel életre a legendás öreg, aki különféle alakváltozatokban már vagy százharminc éve mesél, mesél, mesél. Boronyák Gergely szemüveg és sapka mögé bújva, enyhén köszvényes járással igyekszik nagyapós mesemondóvá öregíteni magát. Sajnos még a nyugdíjas kárpitost is alig hisszük el törekvő mozdulatismétléseinek, fölösleges, céltalan tevés-vevésének, mászkálásának. Pláne nem az állatok életében és jellemében jártas, kiapadhatatlan mesefát.

Hasonlóan közeg nélküli a Gyerkőc szerepében Balatoni Dóra. Kicsit szomorkodik, hogy otthon szorgalmasan sütő-főző anyukája már kifogyott a mesékből, de hogy menedéket, tanulságos és érdekes szót keressen az öregnél, az egy pillanatra sem hihető folyamatos csicsergő, táncikáló jókedvéből. Nem esik meg kettejük élményteli találkozása, kétfelől is üres a színpadocska. S nincs is, ami összekapcsolja őket, mert a vérszegény állatmesék mind a tartalmasságot, mind az igazi derűt nélkülözik a Vázsonyi Endre szövege alapján Kaszás Villő által írott darabban. (Rémusz bácsi: Uncle Remus ősatyja egyébként Joel Chandler Harris, aki először 1880-ban adta ki vitákat is kavaró, afroamerikai gyökerű mesegyűjteményét.) Az első sorok párnazsöllyéin ülő kicsik hamar ráunnak a látnivalóra. Szerencsés esetben a díszlet felé indulnak nézelődni. Ha nem, egyéb elfoglaltságot keresnek maguknak.

Koltai Judit rendezésének érdeme a három paraván bejátszatása. Elöl egy nagy láda felnyitott fedele a bábozás partja, a láda maga pedig kellékraktár. Egy szinttel magasabban, két létra fokaira akasztva működik a második plató, hátrébb a legkevésbé kihasznált, legmagasabb harmadik. A színpadra boruló textíliák részben harmonizálnak a kesztyűs bábok és a botos báb színeivel (művészeti munkatárs: Kontha Nelli). Talán Rémusz már rég felhagyott szakmájával, s áttért a hobbi-bábkészítésre? Nem is rossz ötlet. A bábok uralkodó testszínétől orruk, fülük színe eltér, tehát a medve, a róka és társai a „foltossággal” vonzzák a szemet. Viszont mozgatásuk kevéssé valósul meg. Legtöbbször üldögélnek egymás mellett, esetleg emelkednek-süllyednek. Kevés bennük a báb-élet. Ezen a dalbetétek sem segíthetnek – Csák Péter bővebben mérhette volna őket.

A lestrapált meséknél eredetibb, szebb alkotóeleme a produkciónak, ahogy a Gyerkőc kérésére-kérdésére a nevetés helyét keresi a morgásaitól könnyen szabaduló „nagypapa” és a virgonc „fogadott unoka”. Rémusz bácsi ülőalkalmatossága a „nevetőszék”, a gyerek pedig szívesen lóbálja a „nevetősámlit”. Ennek a két tárgynak is módja nyílna bábszerűen létezni, egymással viszonyt kialakítani, a báb fogalmának a modern bábszínpadi kultúrában módosult, összetettebb jelentését és szerepét betölteni. A premieren még sajnos szögletes, hűvös, kevéssé kidolgozott állapotban került közönség elé a Rémusz bácsi: sem a kalandos tanító mese izgalma, sem a két figura érzelmi egymásra utaltsága, sem a bábok mozgáskészsége nem jutott el egyelőre a megfelelő olajozottságig, hőfokig („3-tól 103 éveseknek és azon túl is”).

A kisgyermek közönség aktivitásukat megőrző tagjainak ezúttal is – úgy tűnt – az jelentette a legemlékezetesebbet, amikor az előadás végeztével behatolhattak a létrák, kelmék közti utcácskákba, kézbe vehették egyik-másik erdőlakó bábot, fényképezkedhettek a nemesebb és nemtelenebb jellemű mesei lényekkel, a sündöri rókától a lusta medvéig. Kár, hogy mindez nem egy jól sikerült bábjáték ráadása volt, csupán tíz perc az előző negyvenötöt követően.

Tarján Tamás

(Színházi Kritikusok Céhe)

Rémusz bácsi (Holdvilág Kamaraszínház és Batyu Színház)

Vázsonyi Endre szövege alapján írta: Kaszás Villő

Zene: Csák Péter

Művészeti munkatárs: Kontha Nelli

Rendező: Koltai Judit

Játsszák: Balatoni Dóra, Boronyák Gergely

A Holdvilág Kamaraszínház és a Batyu Színház koprodukciója

(az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban)

2017. január 29., 11 óra, kb. 60 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?