gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Nézd meg inkább a Pappa Piát!

 

A három kismalac (Vidám Színpad)

Kovács Bálint, szeptember

 

A színház mindig is életveszélyben volt, legalábbis azóta, hogy feltalálták az összes többi szórakozási formát is a színházon kívül, de az igazi életveszélyt, a színház hátára elhelyezett céltáblát igazán csak a mozi jelenti. Hiszen ki akarna színházba járni, ha a moziban minden sokkal gyorsabb, színesebb, satöbbibb, és még a székek is annyival kényelmesebbek, ráadásul még popcorn is van? Na, az ilyen jellegű, soha el nem némítható károgás legfifikásabb vitapartnere a Vidám Színpad. Ami egy budapesti pláza soktermes mozijának egyik termében kapott helyet; ha az ember a labirintus végén rossz ajtón nyit be, a színházi előadás helyett megnézheti az Amerikai bérgyilkost vagy a Terminator 2 3D-sre felújított változatát. Lehetne erről a sajátos elhelyezkedésről filozófiai alapon sok mindent mondani optimista és pesszimista szemszögből is, de talán a legjobb mégis egyszerűen konstatálni, hogy a kettő épp olyan jól megfér egymás mellett, mint egymástól távol, és ha valamitől, hát a mozitól már aligha roskad össze a világ teljes védtelen színházművészete.

Különösen így érezhetjük, ha a Vidám Színpad épp új gyerekszínházi bemutatóját, A három kismalacot játssza. Ami pont olyan, mint egy színdarab, amit egy moziban helyet kapó színházban mutatnak be színházi emberek moziszékekben ülő embereknek, és nem pusztán azért, mert ez tényszerűen éppen így is van. Hanem azért, mert Pille Tamás úgy írta át vagy írta újra a régi mesét, mintha maga is színházi széken ült volna, de mozifotelre tette volna fel a lábát (vagy, persze, fordítva). Úgy, hogy a néző már meg se lepődjön azon, amikor az új idők szavaihoz igazodó malacok mellett megjelenik a retrókismalac, az egyik a háromból, mire a farkas elzavarja a hármas terembe, nézné meg inkább a Pappa Piát.

Mert addigra egy ilyen geget már szinte törvényszerűnek érzünk ebben az előadásban. Ahol a három kismalacot az idősebbek amúgy is felismernék, na nem a mesekönyvből, hanem egész máshonnan, a fiatalabbaknak meg filmes csapóra ki is írják a három nevet: Marilyn, Elvis és Elton. A belépőjük olyan, mint egy hollywoodi csillagé, az erdő fáit a bábosok megfordítják az antré idejére, a hátukra már felhőkarcolók vannak rajzolva, világító fénysorokkal, ahogy az már kijár. De nemcsak egy jó belépő az élet: ebben A három kismalacban a szereplők olyan szavakkal oltják egymást, amiket a szülők talán még nem is hallottak, a nagyszülők meg nem tudtak megjegyezni, és a poénok egy része is Youtube-on terjedő viccekre utal, ha épp nem magára a Facebookra, vagyis itt: Petbookra, ahol az emós csiga barátnője, Csiga Bige épp a buliból posztol.

Miközben a képi világ azt a retrót idézi, ahonnan a szegény mozizni küldött kismalac érkezik: a lehető leghagyományosabb, paravános játékról és kesztyűbábokról van szó, láthatatlan bábosokról, plüssfigura-szerűen szőrös szereplőkről, szép nagy fákról, rétről – illetve, elnézést, a rét már a háttérvetítésből folyik be a látómezőbe. Ez a befolyás pedig megmutatja, hogy Pille Tamásnak milyen jól megy, amit vállalt: a korok gördülékeny egybemosása, harmonikus együttélése. Hiszen mi más lenne a paraván mögül mozgatott kesztyűmókusbábon a nem is mai, inkább holnapi frizura, meg a kezében az okostelefon, mint a hagyomány és a legfrissebb kortársiság keveredése? Ráadásul sikeres keveredése, mert Pilléék elérik, hogy egyik összetevő se tűnjön oda nem illőnek, sőt, még az úgynevezett fiatalos nyelvezet és attribútumok használata is nélkülözi a hasonló esetekben gyakori, izzadságszag-detektáláshoz hasonló érzést.

Más kérdés persze, hogy a beszólogatások vagy a sztár- és onlinekommunikáció-kultusz poénforrásként való használata vajon mennyire tud többet adni egy egyszerű nevetésnél, vagy hogy a legkortársibb nyelvezet használata miatti érthetőség ad-e többet egy gyereknek, vagy, teszem azt, egy míves Benedek Elek-mese, illetve hogy érdemes-e a már bizonyított értékeket feltétlenül védeni, avagy ennél fontosabb bizonyítani a gyerekeknek, hogy a színház még véletlenül sem avítt hely (nem avíttabb a Pappa Piánál sem a hármas teremben) – a válaszok egyáltalán nem egyértelműek. Ahhoz pedig túlságosan is bátornak kéne lenni, hogy az ember megpróbálja megítélni, mi fogja kiállni az idő próbáját és mi nem, vagy hogy arról próbáljon biztos megállapításokat tenni, melyik fajta humor csak a pillanatnak, és ekként egy pillanatig is él-e csak. (Noha az biztosan nem igazan szerencsés, ha mindig pont úgy alakul, hogy véletlenül épp a női szereplők a poénok céltáblái, és a céltáblát értetlenségükkel-butaságukkal rajzolják fel a fiúk orra elé.)

Az mindenesetre feltétlenül kiderül a Vidám Színpad Három kismalacából, hogy Pille Tamásnak van tehetsége ehhez a moziszékbe ültetett színházhoz, pörgős-lendületes történetvezetéshez, frappáns ötleteléshez, mai témákra reflektáláshoz, meseújraíráshoz, mivel az előadás egy percig sem válik sem unalmassá, sem erőltetetté, sem bugyutává. Előnyére válik, hogy a nem túl kiforrott vagy összetett zenei részek sem ülnek rá elefántként a produkcióra, sőt, néha ez is épp olyan ötletesen youtube-os, mint az előadás többi része. Ráadásul még a mese új vége is imádnivaló: a fogságba ejtett farkast elszállítják az állatkertbe, és amint az eddig a malacok felfalására fenekedő állat megtudja, hogy ott minden nap fix vacsorát fognak elé tenni, a farkas nem is tiltakozik ez ellen egy percet sem. Szóval mindenki boldog, márpedig – és ez nem változott meg a régi koroktól a Facebookig eltelt időben sem –: minden jó, ha a vége jó.

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

A három kismalac (Vidám Színpad)

Szereplők: Kalmár Gery, Fábián Nikolett, Szarvas Balázs, Pille Tamás, Lóránt Krisztina

Rendező, átdolgozó: Pille Tamás

Díszlettervező: Győri Gabriella

Bábok: Maszlay Judit m.v., Somogyi Katalin

2017. szeptember 16., Vidám Színpad, kb. 150 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?