gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Afrikai mesék Amerikából

 

Kodzsugukila, a boszorkány (Kabóca Bábszínház)

Turbuly Lilla, szeptember

 

Egy gyerekelőadáson alapesetben is meg kell küzdeni a közönség figyelméért, ha a megszerzéséért nem is annyira, a megtartásáért annál inkább. Hát még akkor, ha egy hatalmas teremben mindenféle mással is lehet foglalkozni: kézműveskedni, a többi gyerekkel játszani, büfébe menni, a bohóctól az előbb tanult trükköket próbálgatni. Ez volt a helyzet a szabadtérről a bizonytalan idő miatt az Aranytíz Kultúrház egyik nagytermébe szorult Belvárosi Családi Pikniken is. Egy nagy, gyerekektől és szülőktől zsizsegő térben, a hagyományos színházi alaphelyzettől eltérő körülmények között – se sötét, se kialakított nézőtér, mindenki ott keres magának helyet, ahol tud – kellett megragadni és megtartani a közönség figyelmét.

Igaz, Danny Bain előadása nem is tekinthető hagyományos színházi- vagy bábelőadásnak, a játszó inkább mesélőként van jelen. Amerikai zenészként afrikai történeteket mesél magyarul. És éppen ettől a furcsa hármasságtól lesz egyedi, amit csinál. Jól beszél magyarul, de akcentussal, ami külön ízt ad az egzotikus történeteknek. Hogy amerikai akcentussal, az egyáltalán nem zavaró. Az néha igen, hogy összességében imponáló nyelvtudása ellenére is akadnak kevésbé érthető szavai, mondatai.

Több előadásának ő maga a szerzője is, a Kodzsugukila, a boszorkány esetében azonban Sándor Annát tünteti fel a színlap íróként. A mese mindenesetre hajaz a magyar népmesékre: vannak benne szegény árvák, gonosz boszorkány, aki ellopja a Napot és a Holdat, vándorút, amelyen a testvéreket az általuk megsegített állatok támogatják csodatévő ajándékaikkal, ezek segítségével sikerül túljárni a boszorkány eszén és visszaszerezni az embereknek a világosságot. És hogy minden jó legyen a végén: a falubeliek megbánják, hogy nem gondoskodtak az árvákról, és ettől kezdve békességben, szeretetben segítik őket felnőni. Az afrikai ízeket az afrikai állatok, a nehezen kimondható és megjegyezhető nevek, a díszlet, főleg pedig az afrikai hangszerek és a zene biztosítják.

Bodnár Enikő díszlete természetes anyagokból készült, a vászonparaván egy afrikai sátrat idéz, az égitesteket és a boszorkányt is növényekből, ágakból fonták. A díszlet részévé válnak a különféle dobok és más zenei instrumentumok is. A sötétségről és a fényről szóló mesét ezúttal nem tudták színpadi fényekkel megtámogatni, de az előadás így is működött.

Danny Bain fő hangszere az Afrikában honos gyil, egy fából készült xilofon, de emellett használ különböző dobokat és csörgőket is. Saját szerzeményeit játssza, amelyeket az afrikai népzene inspirált. Igazi eleme a zene, ez az előadás legerősebb összetevője. Egyszerű, a történethez igazodó, sokszor ismételt dalszövegek egészítik ki a zenei betéteket, amelyek nem csupán kísérik a mesét, hanem szervesen beleépülnek és továbbviszik. Az az energia, ami az előadóból sugárzik, a zenés részeknél érzékelhető a legerősebben.

A történetmondást bábozással egészíti ki, a két testvért egy-egy afrikai csörgőből kialakított bábbal jeleníti meg, amelyek, ha megfordítja őket, állatfigurákat is magukban rejtenek, a boszorkányt pedig egy fonott boszorkányfejjel játssza el. Danny Bain azonban nem színész és nem bábszínész, hanem egy jó mesélő. Színészi eszköztára ennek megfelelően korlátozott, ezek közül is elengedhetne egyet-kettőt, mint amikor a boszorkány a hátsóját rázogatja.  Bábozni is úgy bábozik, ahogy bárki, ha az esti meséléshez néhány bábot vagy más tárgyat használ.

Láttam már Danny Baint kisebb körben, intimebb körülmények között játszani. Ahhoz képest ez a nagyterem és a háttérzaj (különösen a terem hátsó részében ülők-állók esetében) elnyelte a színpadi energiák egy részét. A közelebb állókat és a színpad szélére felkapaszkodni akaró gyerekeket azonban megragadta és nem engedte. (Egy kisfiú például folyamatos „Úristen!” felkiáltásokkal fogadta a mese fordulatait.) Az előadást Szántó Viktória rendezte. A végeredményt látva az lehetett a célja, hogy közeget teremtsen az előadó köré, és hagyja érvényesülni azt, amiben a legerősebb.  Mert Danny Bain kétségtelenül jelenség, olyan zenész, aki mesélőként is meggyőző tud lenni.

Turbuly Lilla

(Színházi Kritikusok Céhe)

Kodzsugukila, a boszorkány (Kabóca Bábszínház)

Játssza: Danny Bain

Író: Sándor Anna

Zeneszerző: Danny Bain

Tervező: Bodnár Enikő

Rendező: Szántó Viktória

2017. szeptember 16., Aranytíz Kultúrház, kb. 100 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?