gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Indulatok a katedra körül

 

Antigoné (k2 Színház)

Gabnai Katalin, október

 

A múlt hónap utolsó három napján lehetett megnézni a 4. Tantermi Színházi Szemle tizenhét előadását a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

Viktor Balázs, Piti Emőke

Az általam látott programok fogalmazásmódja és kivitelezése általában elfogadható rendezői munkát, s pár esetben kiemelkedő színészi alakítást is mutatott. Viszont a kísérőfoglalkozások legtöbbje a felhozott téma szempontjából erőtlen motívumokkal dolgozott, s nem a problémák megélését-megértését segítette, inkább csak ítélkezésre buzdított. Rosszabb esetben mindentől független játszikálásba, értelmetlen mintha-tréningbe vonták be a mozdítható jelenlévőket, vagy bőven kellékezett, érzelemmentes történelemórát tartottak nekik. Pont azt az időszakot fogtam ki, amikor az előadások egy része a történetekben szereplő szerencsétlen szülőket a szőnyeg szélére állította, majd körülhümmögve az elődök tehetetlenségét és nyomorúságát, szinte oppozícióra sarkallta az új nemzedéket.

Borsányi Dániel

A legmaradandóbb élményt a k2 Színház Antigoné címmel bemutatott ál-tanórája jelentette. Bár a kezdés kellemetlenségei miatt majdnem megfutamodtam. A Jurányi ház igazi iskolai lépcsőházának alján tipródtunk az eseményre várva, mikor ziháló kiabálásra, mértékvesztett színjátszó teljesítményre kellett felfigyelnünk. Valaki, „egy színésznek készülő középiskolás lány” (Piti Emőke) teljes transzban támadt valakire Antigoné szövegével. Látni nem lehetett, csak hallani, de hogy valami itt nincs rendjén, az hamar érezhető volt. Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki a hallgatóságból, amikor a drámabeli indulatos tiráda címzettjeként álldogáló, kedves, türelmes, a lány iránt láthatóan lelkesedő fiatalember (Viktor Balázs) szavaiból kiderült, hogy csak próba zajlik éppen.

Aztán beterelődünk egy igazi osztályterembe, a lány köztünk ül, s megérkezik egy ajtónyi nagy ember, a szürke öltönyös, villogó tekintetű férfiú, akiből árad a szépséges Szophoklész-szöveg. Kiderül, hogy ő az új tanár (Borsányi Dániel). Közli a vele való együttélés szabályait, vagyis az életben maradás feltételeit, s felelni avagy vitatkozni hívja a jelenlevőket. Néhányan komolyan veszik az invitálást, majd zokon veszik, hogy leintik őket.

Piti Emőke

Az áldozat ugyanis ki van már szemelve. Balázs áll az „osztály” előtt, s lassan potyog belőle a házi feladatként feladott memoriter szövege. A tanár úr nem hajlandó meghallani, pedig a leány többször is elmondja, hogy mindez nem mára, hanem csak szerdára volt feladva. Nem számít. Én mondom meg, hogy itt mi lesz – jön a válasz.  S miközben többen izzadó tenyérrel szeretnének menekülni a visszás helyzetből, egy ponton átlendül az esemény, s megérkezik önmagához. Egy autokrata tanár olyan órát tart az Antigoné tárgyalásának ürügyén, hogy a diákok megélik a parancsuralmi rend elnyomottjainak helyzetét, s megízlelik a fékezhetetlen teljhatalmat, működés közben.

A színészek imponáló jelenléttel húzzák fölfele a pillanatot, egyre növelve a darabból, s az osztálytermi helyzetből adódó feszültséget. A legérdekesebb az a jelenség, ahogy az egymásra lapolódó, két szinten megépített érzelmi gráfok kifeszítése közben nem csak megszólalnak, de fölszárnyalnak a dráma sorai, s olyan erővel szólal meg Szophoklész, mint hagyományos színházban se tán. Igen szép a remek teljesítményt nyújtó Viktor Balázs minden megnyilvánulása, akár mint Iszméné, akár mint Haimón intézi szavait a Kreónként hatalmaskodóhoz. Van abban valami megejtő, hogy ifjú színházi alkotók csak a műre, és persze magukra figyelve, hátsó gondolatok nélkül bontanak ki egy ma is indulatokat keltő drámát.

A műbemutatás fölött, a produkció jelen állapotában győz az indulatstimuláló emberkísérlet, s az elemzés során Antigoné pártjára álló, sajnos, valóban betegesen zaklatottnak tűnő lányt a tanár ordítva kizavarja az osztályból. A lány kimegy, a megfagyott közönség pedig ultimátumot kap: azonnal távozzon mindenki, aki a lánnyal, illetve Antigonéval ért egyet, s maradjon bent, aki a tanárral van. Itt biceg egy kissé az elképzelés, az „osztály” szinte minden tagja rég elfeledkezett már a görög hősnőről, egyszerűen azt tartja vérlázítónak, ahogy a tanár kezeli a tanítványokat. Néhányan kimennek, később őket visszahívják, s beszélgetés kezdődik arról, hogy mit is láttunk itt az előbb. A megszólalók élénken reagálnak. A hárítók közül van, aki Antigoné magatartását drogfogyasztással magyarázza. A naplóíró kritikuskolléga remegve meséli, hogy ő mint diák, épp Antigoné kapcsán került így szembe tanárával hajdanán, s kötött ki lázadóként az igazgatói irodában.

Nagyon értékes, de pillanatnyilag még balesetveszélyes a játék. Szerencsére már nem Szophoklész Antigonéjaként hirdetik a programot, csupán Antigoné szerepel a szórólapokon. Még pontosabb lenne, ha Az Antigoné-élmény lehetne a címe.  Így nagyobb védelmet kaphatna a csapat, s nem kerülnének bajba a produkciót meghívó iskolák sem. Nehéz időket élünk.

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Antigoné (k2 Színház)

Játsszák: Borsányi Dani, Piti Emőke, Viktor Balázs

Rendezőasszisztens: Mészáros Csilla

Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn

Rendező: Fábián Péter

Támogatók: NKA, EMMI, Jurányi, FÜGE, MU Színház

Tantermi Színházi Szemle, 2017. szeptember 28-29-30. Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, kb. 50 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?