gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Ne légy gonosz!

 

Kirikou és a boszorkány (Mesebolt Bábszínház)

Gabnai Katalin, november

 

A kétezres évek elején találkoztam először Michel Ocelot 1998-ban készült francia-belga- luxemburgi rajzfilmjével, s nem tudom, hányszor néztem meg azóta. 2001-ben mutatta be a Budapest Film, majd megjelent a tévében, azután VHS formában árulták a könyvesboltok, s később pár száz forintért, leárazva vesztegették. Kerestem, hogy ki ez az 1943-ban született francia rendező, aki a forgatókönyvet is írta, s nem is voltam meglepve, amikor kiderült, hogy egy a Nyugat-Afrikában töltött gyerekkorában is már színházasdit játszó, Párizsban és Los Angelesben iskolázódott, all round színházi és filmes emberről van szó, aki színészként, animátorként, műsorvezetőként is kipróbálta magát, mielőtt rendezni kezdett. Televíziós és rövidfilmes munkák után, melyek között több árnyjátékos és síkbábos munka volt, ezzel a Kirikou-filmmel vált világhírűvé. Azóta sok más műve és több könyve is született. És nemrégiben engedélyt kaptak tőle a szombathelyiek, hogy elkészítsék saját, bábszínházi Kirikou-változatukat.

Mindezeket tudva, lélekben kissé felhúzott szemöldökkel, inkább szorongva, mint reménykedve indultam, hogy a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle keretében megnézzem Kovács Géza szombathelyi rendezését, amelyhez Trifusz Péter tervezte a látványt, s Takács Dániel írta – és játssza – a zenét. A 74 perces film alapján készített ötven perces előadás író-dramaturgja pedig Khaled-Abdo Szaida.

És most jó ideje itt ülök a klaviatúra előtt, és azt sem tudom, hol kezdjem. Mert ilyen szépet nem látni minden nap. Ilyen hibátlan, élő, teljes színházzal, mint amit Császár Erika, Lehőcz Zsuzsa, Gyurkovics Zsófia, Takács Dániel m. v., Kovács Bálint és Maronics Ferenc m.v. mutattak be ezen a szombat délelőttön, igen ritkán lehet találkozni.

Kezdjük először is a látvánnyal. A közönség első sorától pár méterre, okkerszín, sima „homokon” áll velünk szemközt egy szekrényforma, melynek ajtajai időről időre kihajlanak, behajlanak, átváltoznak, nőnek, szaporodnak és eltűnnek. Néha fekete vonalak osztják fel a tompa sárga, erős narancs, nyers csontszín lapokat, az afrikai díszítőművészet jobbára szögletes, olykor íves motívumaira. Ha a türkiz vagy a hideg kék jelenik meg, annak mindig jelentősége van. A színészek teljes testet fedő, fekete munkaruhában vannak, ezek fölé kerülnek a figurákat jelző kelmék, zsinórzatok, világos asszonyruhák, zöld harci öltözékek és sötét narancs palástok, megbeszélt rend szerint, varázsos pontossággal váltakozva. Lenyűgöző, hogy pár használati tárgy segítségével milyen rendezői ökonomiával lehet kiszolgálni az akciódús történetet. Nincs olyan kellék, amit legalább kétszer-háromszor ne használnának más-más funkció teljesítésére. Emellett csupa tánc itt minden, nincs véletlen pozíció vagy félbehagyott mozdulat, az egész játék gyönyörű, indázó rendje színészi testek révén szövi meg minden jelenetben a tér újabb, koreografikus változatát.

Minden csak annyira „afrikai”, amennyi épp megtart a mesén belül. A színek, a zene, s maga a cselekmény is. A film nézésekor már első alkalommal meg lehet érezni, hogy bár remek a nyugat-afrikai folklór mesekincsének írói, mi több, forgatókönyvi felhasználása, egy-egy pillanatban megmutatkozik a műmese dramaturgiai acélváza. Egy idő múlva rájön az ember, hogy ez nem népmese, hanem írói álom, méghozzá kortársi fájdalmakkal. Nem mintha baj volna ez. De az a helyzet, hogy a szombathelyi változat ötven perce tömörebb, erősebb, bocsánat a kifejezésért, szinte „népibb”, mint a nagyköltségvetésű, letagadhatatlan költőiségű rajzfilm maga.

Az ismert történet lényege, hogy van egy – már az anyja méhében is társalgást kezdeményező – „csodakisfiú”, Kirikou, aki mikor világra jön, megérti, hogy hova született, miért ekkora náluk a nyomorúság, s miért nincsenek férfiak a falujukban. Azért, mert rémes őröktől körülvéve és védve a kíváncsi szemek elől, ott él valahol a hegyen Karaba, a varázserejű boszorkány. Ő változtatja kővé az embereket, dönti nyomorba a családokat, s közben szörnyen élvezi varázserejének mindenhatóságát. Nem mondom el, hogy pontosan hogyan, de Kirikou, ez a bibliai József magabiztosságával s Odüsszeusz találékonyságával rendelkező, jó beszédű, kétarasznyi kis barna bábú sikerrel jár. Miután a rábeszélés („Ne légy gonosz!”) nem hat, hősi próbák után, melyek mindegyikében kudarcot vall, a végjátszmában – bölcs nagyapja tanácsát követve – sikerül a bűverejű boszorkány mögé kerülnie, s így véget vet az asszonyt gyötrő, rettentő fájdalomnak. Ennek következtében Karaba elveszti ugyan varázserejét, de megszabadul a kíntól is, emberré lesz.

Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

A történeten végigremeg valami bájos, gyermeki szexualitás, a kihívásoktól vezérelt, hőssé felnövő kisfiú kíváncsisága igen jelentős minden nőnemű teremtmény iránt. S naná, hogy megtalálja élete keresett párját, szemünk előtt változik át férfivá, s apját, anyját, minden rokonát, egész faluját visszahozza az életbe.

Ragyogó kollektíva nagysikerű játéka ez. Nem is tudom, mit mondjak még róla. Nézzék meg!

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Kirikou és a boszorkány (szombathelyi Mesebolt Bábszínház)
Játsszák: Császár Erika, Lehőcz Zsuzsa, Gyurkovics Zsófia, Takács Dániel m. v., Kovács Bálint, Maronics Ferenc m.v.
Író, dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Tervező: Trifusz Péter
Zeneszerző: Takács Dániel
Rendező: Kovács Géza
Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2017. október 14. kb. 60 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?