gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Minimál

 

Királyos mesék (Holdfű Színház)

Stuber Andrea, november

 

Ha az ember keresőtevékenységet indít a rokonszenves elnevezésű Holdfű Színházra vonatkozóan, akkor körülbelül a következőkre juthat: a néhány éve létre jött színházat ketten alkotják, Strausz Tünde és Máté Bernadett. Strausz Tünde korábban az Aranyszamár Színház bábszínészeként szerepelt, s mindketten előfordulnak a Kispesti Színház különböző előadásaiban. Holdfű Színházként így ajánlják magukat a honlapjukon: A Holdfű varázsszer. / Megnyitja a zárakat. / A szem és a szív zárjait is!  / Látni és érezni ez a színház! / Legyen a mese mindenkié! Legalább három darabot állítottak ki eddig, s a Facebook-oldaluk tanúsága szerint ezeket száznál többször is eljátszották már, Pesten, Budán, vidéken, művelődési házakban, ünnepeken és mindenhol, ahol igény mutatkozott rá.

Máté Bernadett, Strausz Tünde

A Királyos mesék című előadásuknak – amellyel a B32 Galéria és Kultúrtérben többször is felléptek novemberben, szervezett kisiskolás csoportok előtt – feltehetően köze van az Aranyszamár Színház korábbi, azonos című bemutatójához, amely ugyanezeket a meséket dolgozta fel, félig azonos szereplőgárdával. Strausz Tünde az átkötő elem, láthatólag ő a páros meghatározó tagja, aki a mesék között gitározik és énekel. Magabiztos jelenség a színpadon, tisztán beszélve mesél – bár a dalai között akad olyan, amelyik prozódiai szempontból zavaróan problematikus –, és képes derűs, komikus hatásokat kelteni. Amikor arra kerül a sor, könnyedén teremt kapcsolatot a közönséggel. Igaz, a kontaktálásban erősen szelektív: nem mindig akarja meghallani, észrevételezni a nézők aktivitását. De ha igen, akkor megbízható kedvességgel tárgyal a gyerekekkel. A legerőteljesebb akciója az, amikor az első sorban ülők közreműködésével illusztrálja, hogyan fogy el tenyérből tenyérbe adva a liszt, amelyből a király kenyeret szeretne süttetni. Hát hiszen ragad, tapad mindenkinek a mancsához. Mire a sor végére ér a liszt, már nem is marad belőle semmi. Pont, mint a király adóból származó aranya, úgy tűnik el kézen-közön.

A király kenyere meséhez egy nagyfejű királybáb és a trónfotel áll rendelkezésre, a gyűrött piros lepellel borított paraván fölött. A többi szereplő síkbáb, pontosabban egyszerű kartonfigura, egy lázlapszerűen felfüggesztett táblán mágnessel elhelyezve. Kissé ad hoc módon kezelik a játszók azokat a tárgyakat, amelyeket szerény mennyiségben kellékként igénybe vesznek. A kiskuktát például hol papírfigura jelenti meg, hol pedig a kuktasapkát felvevő színész ábrázolja*. (*A szerző tévedéséért az alkotók és az olvasók elnézést kérjük. – A szerk. /Lásd a cikk alatti hozzászólásban Strausz Tünde levelét./) Máskor a játszó személy maga elé fogja a rajzolt alakot, és beszél a nevében. Mindent a legkézenfekvőbb módon, első körös megoldással állít elő a két szereplő.

A vásári képmutogatós stílust idéző második mesében Mátyás király-történet hangzik el, mégpedig az Egyszer volt Budán kutyavásár. Ennek előadásakor egy szép nagy könyvet lapozgatnak a szereplők. A könyvlapok között olykor megelevenedik egy-egy rajzolt mesehős részlete: a katona bajusza vagy a ráfázott hőst elagyabugyáló emberek ütésre álló keze. Nem tudom, hogy a gyerekkönyvek piacán ma mennyire van kereslet az ilyesfajta könyvekre, de az biztos, hogy a múlt évezredre eső gyerekkoromban csoda volt az ilyen mesekönyv. Boldog révületben húzogattuk-vonogattuk a mozgatható elemeket, amíg csak el nem szakadtak.

A harmadik mese az előadás leginkább színház- és bábszínházszerű része. Ekkor a játszók teljes alakban mutatkoznak, bábfejszerű maszkot tartanak az arcuk elé – vaskos, rusztikus férfifejeket –, a köntöslepelből egy szamár feje is előbukkan, végül pedig Mátyás király és felesége mutatkozik álarcszerű maszkban. Ez a mese egy házassági válsághelyzetet rendez le Mátyás király és felesége, Beatrice között. A végeredmény az, hogy a korábbi tilalom ellenére az asszony a férje távollétében igazságszolgáltatást gyakorolhat. Érdekes egyébként, hogy miközben az előadást már 3 éveseknek is ajánlják, milyen könnyedén használ a szöveg olyan szavakat, amelyeket talán nemcsak a kisgyerekek nem értenek, de esetleg a szüleik sem. Ugyan ki mond ma olyat, hogy grácia szegény fejemnek? Vagy ismerik-e vajon a nézők hombár meg a talyiga jelentését?

Az előadás díszlete jelzésszerű. Azt jelzi, hogy a szállíthatóság és a könnyen felállíthatóság a szempont. Esztétikai értelemben vagy vizuális vonzerőt tekintve nincs igénye a látványnak: egy piszkosfehér vásznon stilizált fa, ez szolgál hátterül a kétségkívül jószándékú, ártalmatlan és az eladhatóság szempontjából alighanem középkategóriás produkcióhoz.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Királyos mesék (Holdfű Színház)

Feldolgozott mesék:  Móra Ferenc: A király kenyere; Pákolitz István: Egyszer volt Budán kutyavásár;  Pákolitz István: A királyné igazsága

Előadják: Máté Bernadett, Strausz Tünde

B32 Galéria és Kultúrtér, 2107. november 16. 14 óra, kb. 100 néző

Ön megosztotta már?

One Response to Minimál

  • Tisztelt Főszerkesztő Asszony!
    Kedves Andrea!

    Nagy örömmel vettük, hogy időt szakított kicsiny színházunkra a HOldfű Színházra és 2017. nov. 16.-án megtekintette “Királyos mesék” című előadásunkat a B32-ben. Erről 2017. nov. 22.-én jelent meg írása a spirituszonline.hu felületén.

    Írását olvasva azonban örömünkbe üröm vegyült. Nem a szakmai észrevételek, vagy az előadás hiányosságaira való figyelemfelhívás miatt.
    Hanem egy súlyos figyelmetlenség miatt.

    “Kissé ad hoc módon kezelik a játszók azokat a tárgyakat, amelyeket szerény mennyiségben kellékként igénybe vesznek. A kiskuktát például hol papírfigura jeleníti meg, hol pedig a kuktasapkát felvevő színész ábrázolja.” – írja Ön a “Király kenyere” című mesénk elemzése kapcsán.

    Ez a megállapítás sajnos nem felel meg a valóságnak. Ez nem értelmezés kérdése, hanem tény. A Kiskukta egyetlen alkalommal sem jelenik meg papírfiguraként, kizárólag élőszereplőként. Aki papírfiguraként megjelenik és konyhai öltözékben van, az a Főszakács, ő viszont egyetlen alkalommal sem jelenik meg élőszereplőként. Az eszközhasználat teljes mértékben tudatos, azt érzékelteti, hogy a Kiskukta nem része a királyt körülvevő főemberi körnek. A konyhai öltözetet viselő papírfigura személyazonossága pedig egyértelműen kiderül a szövegből, több ízben is elhangzik, hogy ő az “Ezüstös Főszakács”.

    Érthető módon nem szeretnénk, ha egy apró emberi hiba miatt – hiszem, hogy csak az nem hibázik aki nem dolgozik -, olybá tünne, mintha az előadás nem volna kellőképpen átgondolt.
    Ennek érdekében kérjük szíves kiigazításukat a megjelent kritikához kapcsolódóan.

    Előre is köszönjük!
    További jó munkát kívánva:
    Üdvözlettel:
    Strausz Tünde
    HOldfű Színház

Vélemény, hozzászólás?