gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Mielőtt átlépnék a felnőttkor küszöbét

 

Adrian Mole… (Hatszín Teátrum)

Marik Noémi, december

 

Hogy felnőtté válik majdan az a korosztály, amelynek az előadást elsősorban célozzák, az biztosra vehető. Hogy ebbe a felnőttlétbe mennyire fér majd bele a színházszeretet, mennyire alakul ki e nemzedékben az igény, hogy problémáit reflektáltan színpadon is viszontlássa, talán épp ezekben az években dől el. Ráadásul épp ezek azok az évek, amikor a fiatalok igencsak hálásak és kiéhezettek a gondjaikat, dilemmáikat érintő minden történetre és feldolgozásra, éppúgy, mint a rájuk irányuló valódi figyelemre. Ezek miatt is fájó, hogy viszonylag szűkös a felnőttkor küszöbén lévőknek szóló hazai repertoár, még Budapesten is. A Hatszín Teátrum ezen igyekszik javítani. Üdvözlendőn rendre műsorára tűzni kíván gyerek- és befogadott felnőttelőadásai mellé kamaszoknak szóló produkciókat.

Elsőként Sue Townsend világsikerű kultregényére esett a választás, ami kitűnő döntés, mert Adrian Mole sajátos hangvételű naplója képes érdemben megszólítani a fiatalokat úgy, hogy közben még roppant mód szórakoztató is. A színpadi átirat kitűnően sikerült, Balázs Ági Gáspár Andrással jó érzékkel szerkeszt, húz és adaptál, a tónust is perfekt átemeli. A címszerepre pedig Dékány Barnabásnál alkalmasabbat keresve se találhattak volna: hitelesen képes tükrözni a magának való és a közösségi, a sármos és a jelentéktelen külsejű, a magabiztos és a kamaszosan esetlen s szorongó, ám mindenképp önreflektív és kellő öniróniával rendelkező típust. Ez az az Adrian Mole, aki egyszerre esendő és hősnek született, unikális és egy közülünk.

Osváth Judit

Adrian próbál beilleszkedni a neki rendelt világba, eligazodni a felnőttek között, magát és saját hangját megtalálni, és mindeközben ösztönösen átmenekíteni értékeket, ha már a körülötte lévő nagykorúak mind megbuggyantak. Ráadásul ott a szerelem is. A fő konfliktusok forrása.

Témák sűrűsödnek gócpontokká: érzelmek pro és kontra testiség, kortársi státuszhelyzet, másság,  szülők civódása és szétválása, bántalmazottság, öregség és magány, árulások és szeretteink elvesztésének megélése, politikai kettészakítottság mérgező volta, a tolerancia húsbavágó fontossága.  A problémák egyre szaporodnak, és apránként felnőtté avatják az embert, egy olyan világban, ahol a szülők még gyerekeiknél is esendőbbek és éretlenebbek.

Kell ezeknek a témáknak a felvetése nagyon. Ám itt most a nagyszerű alapanyaghoz adott pozitívumokkal együtt is mérsékelten izgalmas előadás született. Nem a Hatszín Teátrumon múlott. A színpadra írásban remeklő Gáspár András rendezése oly kevés fantáziát és invenciót mutat, mint Ottlik Jikka díszlete, amely hatalmasra növesztett naplólapokkal igyekszik autentikusan megjeleníteni Adrian Mole világát. (Persze e díszlet mindemellett legalább praktikus, hiszen minden helyszínnek megfelel, sőt, némi játékot is enged, vagy engedne, már ha rendre élnének vele.)

Georgita Máté Dezső, Dékány Barnabás

Maga a rendezés is többnyire illusztráció csupán, amely buzgón igyekszik színre transzportálni a napló mivoltot. Az előadás elején például fényképalbumba illőn mozdulatlanná merednek a szereplők, hogy Adrian kommentálhassa őket. Ezt megelőzi egy bizalomjáték: Adrian hátraveti magát, remélve, hogy a többiek elkapják. És bár ez jól le is képezhetné, ahogy Adrian maga is kénytelen belevetődni a világba, a későbbiek nem reflektálnak erre az előjátékra. Így az szokásos csapatépítő tréningnek bizonyul csupán, és inkább magáról az elkövetkező játékról szól, mintsem Adrian életéről. Az előadás többi momentuma sem látszik következetesen végigvitt vagy szervesen egymásra épülő elemnek, a színészek játéka pedig meglehetősen divergens. Úgy tűnik, a legfőbb cél itt, hogy minél pörgősebben lebonyolódjanak Adrian kínszenvedései, s az ifjú néző percet se unatkozzon. Így a problémák egy része csak jópofára hangolt és súlytalan, holott hiteles ábrázolásuk is tudna felettébb szórakoztató lenni.

Vannak azonban remek, Adrian világát eredetin megidéző jelenetek is: ilyen a szülés levezetése a bizarr rapszámmal, a dugipénzzel teli befőttesüveg szürreálissá váló keresése. A második rész egésze pedig szerencsésebbre sikeredik.

Szalai Kriszta és Király Attila ízesen, játékkedvvel, bár némileg talán tanácstalanul formálják meg szerepüket. Osváth Judit kiállhatatlanságában is titokzatos és vonzó Pandorát hoz. Litauszky Lilla e.h. pszichológusnőjébe pedig egyszerűen beleszeretünk, olyan magabiztosan lehengerlő, mégis érzékeny. Létay Dóra (anya), Kerekes József (apa) és Georgita Máté Dezső (Nigel) figurái már elrajzoltak; a karikatúrát közelítik.

Dékány Barnabás, Osváth Judit

Adrian Mole újabb kínszenvedéseinek színrevitele igazi ziccer – lehetőség, hogy az előadás fiatal nézői ne csak Adrian Mole naplójába, írójának stílusába vagy a színészek valamelyikébe szeressenek bele, de magába a színházba is. Egy újabb biztos grádics igencsak jól jött volna a tudatos színházba járó felnőttlét felé vezető rögös úton.

Marik Noémi

Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén (Hatszín Teátrum)

13 éven felülieknek

Sue Townsend regénye alapján írta: Balázs Ági, Gáspár András

Szereplők: Dékány Barnabás, Osváth Judit, Georgita Máté Dezső, Létay Dóra, Kerekes József, Király Attila, Szalai Kriszta, Fehér András e.h., Litauszky Lilla e.h., Kádas Petra e.h., Czifrik Lilla, Szentgyörgyi Dániel, Szalay Rebeka, Podonyi Panni, Gáspár Bianka, Csapó Judit
Látvány: Ottlik Jikka
Koreográfus: Farkas Amáta
Rendező: Gáspár András
Hatszín Teátrum, 2017. november 12., 245 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?