gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Jambusok, zöld ködben

 

Rózsa és Ibolya (Csokonai Színház)

Gabnai Katalin, december

 

A Víg Kamaraszínház mozi volt hajdanán. De már régóta bársonyszékei vannak, s a bevonuló gyerekek legtöbbje, élvezve a kellemes érintést, nem mulasztja el végigsimítani a támlákat. Aztán hátradőlnek, s várják a csodát. Nem először vannak színházban. S nemcsak a nézőtéri nénik kedvesek, ez a Tengely Gábor által rendezett friss bemutató is sokoldalú odafigyelésről tanúskodik. Az előgomolygó zöld füst kellemetes köddé változik, s vele a várt csoda is elkezd beszivárogni a terembe.

Ahogy régebben Fésüs Évában, majd később Csukás Istvánban bíztak rádiós és színházi rendezők, mostanában Gimesi Dóra látja el írásművekkel az ifjúságnak is játszó színházakat és bábszínházakat. Hogy most a plakátokon miért szerepel Arany János neve, azon csak azután kezd el gondolkozni az ember, amikor már látta az előadást. Előtte természetesnek tűnik, hiszen tudható, hogy a mű alkalmas efféle örömökre. Viszont jelen esetben inkább csak aggodalmas udvariasságnak tűnik Arany nevének feltüntetése, mert a több más helyen is – más mesékben, más szerzőknél – föllelhető, mindenki által ismert cselekmény pár helyzetén kívül nyomokban sincs itt semmi, ami a Toldi költőjét idézné.

Herczeg Tamás

Van viszont más. Van egy egyre nagyobb tapasztalattal rendelkező, jó ritmusérzékű rendező, Tengely Gábor. Van egy olyan díszlet- és jelmeztervező, Michac Gábor, akinek zalaegerszegi Evitájánál láttam, hogy lehetséges kevés pénzből jelentős látványt előállítani. Mostani színpadképének lényege egy jobb és bal oldalról fölfutó lépcsősorról megközelíthető, nyitott plató, amely alkalmas föntiek és lentiek mindenkori elhelyezésére, s ügyes világítással kiszolgálja a zöld homályú tündérhont, a földi birodalmat, és még az üldözéseknek és a csodáknak is helyet ad. Michac jelmezei igazolják a szórólapokon is jelzett kettős műfajt: az alkotók meghatározása szerint „népmese/fantasy” ez a játék. A ruhák azért inkább a fantasy világából jönnek, s el tudom képzelni, hogy a kisfiúk fejében megfordul egy-egy figura láttán, miként is lehetne azt „alakváltóvá” szerelgetni, ha kisebb volna. A lányok viszont egészen biztosan el tudják képzelni nagylány-magukat a női szereplők ciklámen redőkkel dúsított, zöld-lila-zöld-arany ragyogású jelmezeiben. A próbatételek során látható csodafigurák közül   emlékezetes a gyönyörű, fekete ló alakja.

Tarr Bernadett az alkotó, aki e zenés játék dalai mellett a táncok és a szertartások muzsikáját is szerezte, s akinek legnagyobb találmánya az emelkedett pillanatokban többször fölhangzó, majd a finálét is kiteljesítő, szép harangjáték. A koreográfus, s gondolom, a többi mozgás tervezője is Katona Gábor. Látványosak és ötletesek a botos, vagy inkább „husángos” táncok, a huszadik előadásra pedig biztosan könnyebben mennek majd azok az „átdobásos kunsztok” is, amik most még kicsit nehézkesek.

Két ígéretes ifjú színész, Rózsa László és Mészáros Ibolya játssza a szerelmespárt, Rózsát és Ibolyát. Rózsakirálynő szerepében Vékony Anna látható, s bár hallanánk többet énekelni a vendégül hívott Herczeg Tamást, aki Rózsakirályt játssza. A fiatal Mercs Máté és Gáll Levente földiekként Berkenye és Bojtorján nevezetű katonákat alakítanak, a másik világban pedig tündérszolgák, Sáfrány és Páfrány néven. Frissek, feszesek, üdék és pontosak. Öröm nézni őket.

Mészáros Ibolya, Rózsa László

A névadásokat és a darab alapstílusát tekintve mintha Szilágyi Andor Leander és Lenszirom című költői játékának érződnék finom, ihlető hatása. S ez csöppet sem szemrehányás. Mindazonáltal nincs könnyű dolga a tündérfejedelmet, vagyis Varjúháj királyt játszó Mercs Jánosnak. Az előadás kész tényként közli, hogy a két birodalom, a tündéreké és az embereké, időtlen idők óta fúj egymásra. Sőt. Ha úgy adódik, harcban állnak. Sőt. Gyűlölik egymást. De hogy miért, azt nem tartják fontosnak közölni a nézőkkel. Ez igazi dramaturgiai seb a produkcióban. Védekezhetnek, hogy ez van a világban. Épp ez a gond. A dramaturg, Adorján Beáta, esetleg hathatna a szerzőre. Az olajozottan guruló jambusok közé be lehetne rejteni valami ősi félreértést, ami a végére kigubancolódhatna.  S ha már a nagyon könnyed, olykor pipiskedő szövegről esik szó, nem titkolhatom rossz érzésemet a szinte „fordítási hibának” tűnő goromba szavak használatát illetően. Ilyen például a „mocskos tündérfajzatok” kiszólás, de akadnak még benne más, bántóan korszerű gyalázkodások. Nincsenek helyükön ezek a szavak.

Kovács András, Mercs János, Zeck Juli

Gonoszokat játszani hálás feladat. Nadragulya néven szerepel a történetben a tündérkirály második feleségének, a Mostohának a szolgája, őt Kovács András játssza. A trónra törő Mostohát, aki jelenlegi férjét sajnos, csak mint „dróton rángatott, kivénhedt öszvért” emlegeti dühében, egy plasztikus mozgású, kiemelkedően szép beszédű, színes, izgalmas fiatal színésznő, Zeck Juli játssza. Sokat jelent, ha a gyerekközönség koncentráltan dolgozó, rendezőileg is összefogott, hatni tudó színészekkel találkozhat, s ebben az előadásban ez megadatik a debreceni ifjúságnak.

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Arany János – Gimesi Dóra: Rózsa és Ibolya (debreceni Csokonai Színház)

Szereplők: Herczeg Tamás mv., Vékony Anna, Rózsa László, Mercs Máté, Gáll Levente, Mercs János, Zeck Juli, Mészáros Ibolya, Kovács András

Díszlet, jelmez: Michac Gábor
Zene: Tarr Bernadett
Koreográfia: Katona Gábor
Dramaturg: Adorján Beáta
Rendező: Tengely Gábor

Debrecen, 2017. november 29., kb. 350 néző

Fotók: Máthé András

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?