gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Me

 

A fajankó kecske kalandjai (Teatr Wybrzeże)

Papp Tímea, január

 

A nem is annyira naiv, mint inkább hiszékeny, könnyen átverhető, már-már sültbolond kiskecske kalandjait Kornel Makuszyński írta és Marian Walentynowicz rajzolta. Olyanok, mint egy képregény. Az első történetek – mindjárt 120 – a harmincas évek elején jelentek meg, a hetvenes években rajzfilmsorozat készült belőlük. Valami olyasmi lehet ez a rendületlenül Pacanówba eljutni akaró állat a lengyeleknek, mint nekünk Süsü vagy Mazsola. Sőt talán még több is, mert a valóban létező Pacanówban megnyílt az Európai Mesecentrum nevű, gyerekeknek szóló és gyerekkultúrával foglalkozó központ. Valószínűsítem tehát, hogy a gdański egyébként „rendes felnőttszínház”, a Teatr Wybrzeże biztosra ment, amikor műsorra tűzte a mesékből készült produkciót, ezt bizonyítja az általam látott szombat délelőtti előadás pótpárnás teltháza is.

A stúdiószínpadot a művészbejárón lehet megközelíteni, emeleten van – és nem az elsőn –, amíg felérünk, a lépcső mentén rajzok és kis beszédbuborékok figyelmeztetnek arra, hogy kapcsoljuk ki a mobiltelefont, ne együnk-igyunk a nézőtéren. Amíg elhelyezkedünk székeinken, megérkezik Kecskénk – azaz a színész, akin pontosan úgy, mint a könyvbeli rajzokon, piros kantáros rövidnadrág van, és mivel a kecske fehér, hát fehér garbója, leggingse, tornacipője és kesztyűje van neki. S hogy minél kecskébb legyen, kecskeszakállat és szarvacskás fejdíszt kap.

E ponton eltöprenghetünk azon, az alkotók választhattak volna-e más utat, nevezetesen azt, hogy nem ennyire direkt módon jelenik meg a karakter, hogy túllépnek ezen a formán, és valami elemeltebb, kortársibb megoldást választanak. Bevallom, erős eltartással kezeltem ezt a jelmezt, pláne azzal, hogy kecskeszerűen, kissé mekegve beszélt a színész, az e hangokat sztereotip módon szaggatottan elnyújtva – lengyelül különben nem mek, hanem me hangot ad ki az állat –, és inkább azon gondolkodtam, kibillenthető-e a néző a komfortzónából. Egyrészt hol a szabadság és a blaszfémia határa, tehát megteheti-e az alkotó, hogy egy ilyen ikonikus külsejű figurát épp az őt ikonná tevő külső nélkül viszi színpadra – jelen esetben nem kecskeként vagy a rajzoktól eltérő kecskeként –, másrészt mi a nézői tűrő- és elfogadóképesség határa. Mivel pro és kontra találtam mindenre példát a hazai színházi gyakorlatból, ráadásul annyira abszurd színpadi helyzetek következtek – az előbbihez hasonlóan retró megoldásokkal, például az űrben a csillagokat úgy személyesítik meg, hogy a színész a fejére húz egy nagy fehér kitömött csillagot, amiben egyébként látszik az arca – , hogy nem gondolkodtam, és elfogadtam ezt a játékszabályt.

Szóval ott tartottunk, hogy kecskénk kedvesen köszön mindenkinek, kezet fog a nézőkkel, és arról tudakozódik, van-e káposztánk. Valahogy épp senkinél nincs. Egyébként roppant udvarias kecske, fölmegy a színpadra, miután megteltek a széksorok és a pótpárnák, bemutatkozik, és elmondja, mi járatban lenne. El szeretne jutni Pacanówba, amin előzetes ismereteink birtokában nem lepődünk meg.

A színpadkép puritán, van egy dobogó a fekete színpadon és több, különböző méretű fehér doboz. A hat színészből öt több szerepet is játszik, csak Kecskénk állandó. A jelmeztervező könnyen megoldotta a feladatot: fehér póló vagy ing és nadrág az alap, amire mehetnek a különböző kiegészítők. Rajtuk kívül egy nem beszélő, viszont rajzoló közreműködője van az előadásnak, aki a dobogó lábait jótékonyan takaró fekete vászonra fehér krétával, a fehér dobozoldalakra és a flipchart papírjára fekete filctollal rajzol gyorsan, szellemesen. Ott születnek a rajzok, ennek pedig megvan a varázsa. A gyerekek tátott szájjal figyelik, ahogy a vonalakból körvonalak, majd felismerhető alakok lesznek.

A helyzetkomikumon meg tele szájjal kacagnak, de a felnőtt kísérőknek is jár a nevetésadag. Vannak az előadásban vitatkozó idióta rendőrök, van bírósági jelenetben felmutatott CENZURA tábla, a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjére lejátszott párbaj, a Grease-ből Danny és Sandy autózása sok cukormázzal, egy nem feketére, inkább középszürkére árnyalt humorú katonai sorozási jelenet, amelyben a címszereplőt egy borbély minden kecskeattribútumától megszabadítja – a színész pedig ott áll előttünk kopaszon, csupasz arccal –, van szcéna vendégmunkásként dolgozó lengyelekkel, elhangzik néhány taktus a Birodalmi indulóból és a Money makes the world go round-ból is.

A Kecske, aki felmegy a Holdra, síugróversenybe keveredik, megtapasztalja Hollywoodot, átevez egy kádban az óceánon, indián törzsfőnökké lesz, jellemét tekintve talán Forrest Gumphoz hasonlítható a leginkább. Ő az, akit ezerszer átvernek, miközben megszállottan keresi Pacanówot, és ő az, aki az átverések közben sem tételez fel senkiről semmi rosszat. Egy fekete csuklyás furán beszélő alaknak egész egyszerűen asztmaspray-t javasol, mert az anyukája neki azt mondta. Aztán rájön, hogy átutazta nem is a fél, de az egész világot, az úti cél tulajdonképp butaság volt.

Az előadás különben úgy ér véget, hogy a gyerekek a színpadra mehetnek, kiborítanak nekik egy csomó színes filctollat, kapnak papírt, és lerajzolhatják a maguk Pacanówját. Biztosan megkérdezték a bemutató előtt a helyi újságírók rendezőt, Michał Derlatkát, hogy mi az előadás üzenete. Feltételezem, valami olyasmit válaszolt, hogy ahhoz, hogy rájöjjünk, Pacanów meg az ahhoz hasonló utópiák nem léteznek, és azokra nem szabad világot építenünk, nos, ahhoz hosszú utat kell megtennünk. A magunkból kirajzolás is lehet egy ilyen.

Papp Tímea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Przygody Koziołka Matołka (Teatr Wybrzeże, Gdańsk)

Kornel Makuszyński és Marian Walentynowicz történetei alapján írta, tervezte és rendezte: Michał Derlatka

Játsszák: Anna Kociarz, Małgorzata Oracz, Piots Chys, Piotr Witkowski, Katarzina Wołodżko, Marcin Miodek
Zene: Joanna Sówka-Sowińska
Rajz: Maciej Salamon

Teatr Wybrzeże, Gdańsk, 2017. december 6., kb. 150 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?