gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Felségsertés

 

Szóló szőlő, csengő barack (Vojtina Bábszínház)

Stuber Andrea, március

 

A címnél elakadok, és azon gondolkodom, hogy milyen fejjel minek értem. Még a mosolygó alma van meg leginkább. Hanem a szóló szőlőről gyerekként valószínűleg azt hiszem, hogy beszél, felnőttként pedig egyedülinek, magányosnak képzelem. (Az eredeti Benedek Elek-mesében a végén kiderül, hogy a szőlő így szól: szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!)

Felnőtté fantáziátlanodott nézőnek-olvasónak a csengő barack csengése sem feltétlenül világos, de az mindenesetre tiszta, hogy a szóló szőlőt, csengő barackot és mosolygó almát rendelő királylány kérése különleges. Mint később kiderül, halványan transzcendens módon összefüggésben áll egy sajnálatos átokkal, amelynek jegyében királyfit varázsolt disznóvá egy gonosz tündér. Természetesen a mese minden elemét tekinthetjük szimbólumnak, az emberi viszonyokat leszámítva. Mert azok mégiscsak a maguk mibenlétéről beszélnek: családilag apa és lány, lánytestvér és lánytestvér között, majd az első, villámgyorsasággal érkező párkapcsolatról.

Hell Krisztina, Telenkó-Oláh Tímea, Hajdú Péter

A debreceni Vojtina Bábszínház Kolozsi Angéla rendezte előadásán mászókában erős játszótér szolgál díszletül a produkcióhoz. (Tervező: Mátravölgyi Ákos.) Ez valamiféle királyi udvar helyett előzékenyen rögtön a gyerekekhez, a gyerekséghez köti a történetet, amelyet Veres András írt a meséből. A színészek sötét egyenöltözékben járják-játsszák végig a teret bevezetésül. (A kapucni a személytelenedést szolgálja a későbbiekben. Amikor a szereplő a fejére húzza, akkor nem is színész, hanem díszletező, aki forgatja a forgószínpadot.)

Meghatározó alapjelenet az előadás elején, hogy a játszótéren három lány – mint idővel kiderül: három nővér – marad a színen, és néhány szépen koreografált jelenet világossá teszi az interperszonális, pontosabban interfamiliáris viszonyaikat. Nagy Viktória Éva lehet a legidősebb, de legalábbis a legerősebb, legerőszakosabb, domináns lány. Ő az, aki a középső nővért (Telenkó-Oláh Tímea) butának, együgyűnek láttatja, és akit alighanem idegesít a legkisebb, legszelídebb (Hell Krisztina), ezért előszeretettel éli ki rajta autokrata hajlamait.

Amikor megérkezik a küllemre mondjuk pedagógusnak tippelhető apa (Hajdú Péter), és királynak mondják, könnyedén azt hihetnénk (esetleg: hihetnők), hogy ez a neve. Király Jenő. (Talán kár, hogy később le is felségesuramozzák.) Kérdi a lányait, mit hozzon nekik a vásárból. Nagy Viktória Éva hosszú listát mond fel fejből, az utolsó pontja egy fehér kutya. A középső lánynak is ő adja a szájába, hogy mézeskalácsot kérjen. A legkisebb pedig előáll a címbe emelt kívánsággal.

Nagy Viktória Éva, Hell Krisztina, Telenkó-Oláh Tímea

A játszótér-meghatározottságból kiindulva a vásár színes forgatagát gyerekjátékok adják: sárga, zöld, piros labdák, karikák, ugrálókötelek, ezekből vásárol be király apuka. A rendelt gyümölcsöket nem árulják. Innentől kezdve minden elég gyorsan zajlik. Hajdú Péter mókuskeréken indul hazafelé, azon akad el a sárban. Mercs Máté Péter mv. mint disznó a rózsaszín ugrókötél mellé egy játékként kevésbé definiálható rózsaszín malacorrot kapott. Ebben az alakjában veszi rá a királyt, hogy segítségért cserébe nekiadja a legkisebb lánya kezét. (Itt a kezem, nem disznóláb – közli a király. Voltaképp ez az egyetlen helyzet, amikor a szólásmondássá vált kifejezés vaskos tapintatlanságnak értékelhető, tehát egyáltalán nem helyénvaló.)

A királykisasszonyra az igényét rögtön bejelentő és érvényesítő sertés a színpad jobbján lévő fura ülés- vagy mászókaszerű tereptárgy alá viszi újdonsült, sírdogáló feleségét, akit a szerető apa egészen könnyedén engedett el, sőt parancsolt bele a meghökkentő mésalliance-ba. Szerencsére a sors és a mese könyvében úgy van megírva, hogy a disznó rövid úton szép királyfivá változik, miután elvette azt a lányt, aki pont szóló szőlőre, csengő barackra és mosolygó barackra áhítozott.

Ha egy mese rövid és vékonyka, az nem nagy gond, legfeljebb az embernek még egy-két további mesét is fel kell olvasnia, mire a kisgyereke elalszik. Hanem ha színházi előadás készül élő szereplőkkel, húsvér férfiakkal és nőkkel, „egyedi példányokkal”, akkor ott a szűken vettség nemcsak szembeötlő, de bántóan kevés is tud lenni. A cselekmény hiátusai egyszer csak ordítani kezdenek a lelki szájukkal. Vagyis hogy a néző az, aki a kikívánkozó kérdéseire nemcsak válaszajánlatot nem kap, de mintha nem is lenne természetes a nyugtalansága bizonyos fordulatok láttán.

Működik-e a mesei igazságszolgáltatás az elnyomó, parancsolgató legidősebb lánnyal szemben? Reflektálatlanul rábízhatja-e lányát egy apa az első szembejövő, ismeretlen disznóra? Eliminálhat-e egy ilyen, súlyos családi affért az, hogy a disznó véletlenül királyfi? Most akkor a fiatalok visszamennek a palotába és csapnak evvel a famíliával együtt egy héthatárra szóló lagzit?

Csak kérdem.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Benedek Elek – Veres András: Szóló szőlő, csengő barack (Vojtina Bábszínház)

Játsszák: Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter mv., Nagy Viktória Éva, Telenkó-Oláh Tímea
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Tarr Bernadett
Koreográfus: Nagy Viktória Éva
Rendező: Kolozsi Angéla

Debrecen, Vojtina Bábszínház, 2018. február 28., kb. 150 néző

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?