gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Bábozás, babázás

 

Zoknimese (Figurina Animációs Kisszínpad)

Rádai Andrea, június

 

A szeretetről, az állattartás szépségeiről, örömeiről és nehézségeiről szól a Figurina Animációs Kisszínpad legújabb előadása. A téma változó intenzitással, de tulajdonképpen végigkíséri az egész gyermekkort, akár azonos oldalon állnak a gyerekek és a szülők, akár nem. A Zoknimese viszont az egészen kicsik, az 1-3 évesek számára teszi átélhetővé a problémakört a korosztályra jellemző humorral, bájjal és a gyerekek bevonásával.

A Figurina Animációs Kisszínpad Magyarország legrégebbi magánbábszínháza, egy házaspár, Siklósi Gábor és Fers Klára vezeti. A kis társulat huszonöt év után, 2008-ban tudott kialakítani magának saját játszóhelyet a budapesti Moszkva tér közelében, egy bérház korábban garázsként és műhelyként funkcionáló alagsorában, Varage néven. Ebben a meghitt, családias, puha fészekben mutatták be a Zoknimesét is.

Nem ismerem behatóan a Figurina repertoárját, de úgy tűnik, hogy a társulat főleg az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt előadásokban van otthon – a Zoknimese ehhez képest ismeretlenebb területre (de cseppet sem ingoványos talajra) merészkedik, ami a korosztályt és az alapanyagot illeti. Az alkotók ezúttal nem egy (ismert) mesét dolgoztak fel, hanem az életet lesték el. Az előadás egyetlen, színpadon jelenlevő bábművésze, Fers Klára nemcsak a bábokat mozgatja, hanem ő maga is fontos – egy Klára néni nevű – szereplő, és úgy játszik, hogy elhiszem neki: önmagát adja. Egy kissé hóbortos öregasszonyt, aki lényegében állatmenhelyt üzemeltet. Az első részben három kiskutyát fogad be, a második történetben meggyógyítja a kutya által megtépett tyúkot, és persze megneveli a tettest, az utolsó jelenet pedig arról szól, hogy az egyik cica az éj leple alatt ellopja a cubákot a forró fazékból, és Klári néni gazdit talál a kiskutyáknak.

Nagyon egyszerű, keresetlen történetek: néha az az érzésem, hogy a színész egy játszó gyereket játszik, hiszen ez a szöszmötölés, ez a fajta rendkívül bájosan fontoskodó átélés, a részletekre való figyelés – máskor meg elnagyoltság – a gyerekek játékának is sajátja. A kellékek és a színpadkép is a nagy babázások semmiből világokat teremtő kreativitását idézi. Mindenféle doboz szolgál tyúkólként, karámként, a cicák és kutyusok alvóhelyeként, fontos szerepet kapnak a rongyok, törölközők. A bábtechnika is viszonylag egyszerű, Klári néni úgy játszik a bábokkal, mint a gyerekek a plüssökkel, de természetesen vannak az előadásban profi bábos megoldások is, például amikor a takaró alatt levő lábára rögzíti és úgy mozgatja a cicát – a gyerekek egy ideig tényleg elhiszik, hogy Cili megelevenedett.

Klári néni tehát ébreszt, etet, takargat, mosdat, dajkál – és nem bagatellizálja el az állat(/gyerek)nevelés nehézségeit sem. Sóhajtozik, hogy mennyire elfárad a nap végére, játszásiból jó nagy adag kakából vakarja ki a kiskutyákat, felelősségteljesen megneveli azt az állatot, amelyik széttépte a tyúkot, és megdorgálja a kisebb bűnt elkövető cicát.

A gyerekeket pedig megveszi azzal, hogy őket is bevonja a játékba. Különböző feladatokat ad a vállalkozóknak, a nézőknek kell segíteni megmosdatni, majd megcumiztatni a kiskutyákat, és mivel három is van ezekből a jószágokból, szinte mindenkire sor kerül, aki részt akar venni. És a gyerekek arcát elnézve nincs is nagyobb boldogság, mint dajkálni a kutyabébiket, akiket tényleg az apró kezekre méreteztek, hiszen hozzájuk képest is parányiak. (És mindenféle zokniból készültek, ahogy alighanem a többi báb is. Ezenkívül a kiteregetett zoknik utalnak még a címre és egy félmondat a kallódó, párjukat kereső zoknikról, de ezeket valószínűleg nehezen rakja össze egy hároméves, többen is kérdezték, hogy miért ez a cím.)

Az előadás azzal is a gyerekekre kacsint, hogy nem fukarkodik az olykor hanghatásokkal kísért naturalista részletekkel, úgy is mint kaka(bűz), puki, pisi, büfi. Ezzel talán kevésbé tudnak együtt menni a felnőttek, de tény, hogy a kiskorúakat megnevetteti, hogy ez is hozzátartozik az egészhez, és hogy egy bizonyos irányzat szerint sokkal jobb, ha a gyerekek megélik a folyamatok természetességét.

A téma, az eszközök, a gyerekek bevonásának módszerei tehát minden szempontból megfelelnek ennek a korosztálynak, egyedül az előadás hosszúsága nem. Minden örömteli interakció ellenére sem tudnak a nézők csaknem egy órán át figyelni. Mindenki elfárad a végére, ami miatt aztán nem bájosan hóbortosnak, hanem körülményesnek tűnik az utolsó jelenet, amikor Klári néni egymás után három telefont kap három leendő gazditól, és végül kiosztja a kiskutyákat a nézőtéren ülő gyerekeknek. Persze elég valószínű, hogy más közönség előtt máshogy és rövidebb ideig szöszmötöl, felelget, babusgat, irányít Klára néni, aki igyekszik megfelelni az adott helyzetnek és a gyerekeknek.

Rádai Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Zoknimese (Figurina Animácós Kisszínpad)

Írta: Várallyay Katus

Játssza: Fers Klára

Varage Műhely, 2018. május 26., kb. 30 néző

Fotók: Cebe Hanna

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?