gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Ez az, Billy!

 

Billy Elliot (Magyar Állami Operaház)

Gabnai Katalin, június

 

Hogy valakinek miről szól egy előadás, azt sok dolog határozza meg. A néző életkora, lelki alkata, tanultsága, ízlése az alap, de sikereinek és kudarcainak emlékei is besegítenek egy produkció élvezetébe vagy hárításába. S van, hogy ideológiai vagy gazdasági elvárások, eltagadott vagy képzelt problémák, fóbiák és félrehallások, esetleg boldogtalan szorongások határozzák meg a botránkozási együtthatót. Ha ez utóbbiakkal állunk szemben, hiába is erősködünk, hogy téved, szó sincs arról, ami miatt háborog. Nem győzhetünk. Az ő belső élménye olyan édes vagy fájdalmas, hogy képtelen másra figyelni. Lelkének mostan – vagy már régóta – se ajtaja, se ablaka. Hozzáértés helyett a pánik vagy a megfelelés remegése vezérli. S ha hírcsatorna áll a rendelkezésére, de sem áldozatkész rokon, sem okosan félni tudó főnök, sem bátor szakember nincs a közelében, aki hatástalaníthatná, akkor akadálytalanul szórhatja ijesztő képzelményeit. Ezek aztán mostanában átszínezik mindennapjainkat.

Amikor a sok díjat és még több jelölést besöpört, 2000-ben bemutatott Billy Elliot című filmet először látta a zeneszerző, Elton John, nyomban rábeszélte a forgatókönyvíró Lee Hallt, írjanak belőle musicalt. 2005 májusában meg is volt a premier. Hozzánk, Szirtes Tamás rendezésében, a 2016-os év nyarán érkezett el a mű, s azóta hullámokban öntötte el előbb az Operaház, később az Erkel Színház színpadát, telt házak előtt. Az idei nyarat azonban kissé túltervezték, vagy talán nem vették elég komolyan a szervezők. Egyszerre csak csökkenni kezdett a nézőszám. Fontolgatták már egy ideje az előadásszám mérséklését, amikor június elsején, egy kormánylapban megjelenő írás „penetráns, féktelen melegpropagandának” minősítette a lényegében sikerrel futó produkciót. „N. Horváth Zsófia” szavait több helyen idézték, válaszcikkek születtek, a vita hullámai mind magasabbra csaptak.

Június 19-én délelőtt láttam az előadást. Silló István volt a karmester.  Nem készültem cikk írására, de előadás után arra gondoltam, mesélek róla, mert van benne valami, ami sokak számára fontos lehet. Június 20-án, délután jött a hír: az Operaház vezetősége sajnálattal értesíti az előadás közreműködőit, hogy a sajtóban megjelenő negatív kampány következtében megfogyatkozott nézők miatt törölni kénytelen bizonyos számú előadást. Hasonló helyzetek inkább csodás reklámot jelentenek. Mi ez itt most? Ekkora ereje lenne egy rosszminőségű megszólalásnak? Ekkorát szólhat egy cikk, amely félremagyarázva a látottakat, a homoszexualitás reklámozásával vádol egy nagy erejű történetet, ami egyébként a nehéz körülmények között élők sorsáról s a tehetség utat töréséről szól? Kétlem. Inkább arra hajlok, hogy egyszerű marketinges aránytévesztésről van szó, amihez magyarázatként előkapták a „negatív kampány” eseményeit. De ha az lenne igaz, hogy a gyanakvó köpködés ragálya elvette az eszét pár ezer jobb sorsra érdemes családfőnek, úgy a megmaradtaknak még inkább javaslom a játék megtekintését. Aki persze az operai gőgtől ülni nem tud egy musical alatt, az ne szenvedjen. Humorérzék nélkül a tapsrend tüllszoknyáival sem lehet mit kezdeni.

Ez egy szabályosan kivitelezett musical, egyszerű, de működőképes dramaturgiával, nem túlságosan bonyolult akkordokat alkalmazó, ám hatásos – és igen szépen megszólaló! – muzsikával, karcos humorral, s megbecsülendő életismerettel. A produkció hármas szereposztással fut, azokat említhetem most, akiket szerencsém volt látni.

1984-ban járunk, az angol bányászsztrájkok és Thatcher asszony uralkodása idején, s az egyik faluban él és bokszedzésekre jár egy 11-12 éves fiú, Billy (Bakonyi Simon). Apja bányász (Tóth Sándor), bátyja (Csémy Balázs) is az, de a nemrég meghalt édesanya (Simon Boglárka) már csak a fiú képzeletében jelenik meg. Velük él viszont a beszámíthatatlan és kiszámíthatatlan nagymama (Hűvösvölgyi Ildikó), a dolgokat eldugdosó öregek mániájával sújtva. Zacskósleves és babkonzerv a fő menü. Még Billy női ruhákat magára húzkodó, szemüveges kis haverja, Michael (Császár Patrik) is csodálkozik, hogy barátja bokszedzések helyett Mrs. Wilkinson (Auksz Éva) balettóráira kezd járni. Pedig először csak betévedt oda. A kiégettnek és ridegnek tűnő tanárnő a tütüben tipegő leánykák hadának dresszírozása közben észreveszi, hogy Billyre figyelni kell. Még a sokat látott zongorakísérő (Ömböli Pál) is megérzi a bontakozó tehetséget.

Szlávik István szénportól fekete s álmoktól tarka díszletében, Kovács Yvette Alida nyolcvanas éveket idéző ruháiban látjuk a táncosokat, Tihanyi Ákos elragadóan szép koreográfiáját megvalósítva. Ha hosszabban írhatnék, méltatnám a rendezői és játékmesteri munkát, Auksz Éva remek játékát, s reménykedve dicsérném a címszerepet játszó, máris jelenléttel bíró Bakonyi Simont, minden nevelő, edző és mester előtt tisztelegve. Mert páratlanul szép az a jelenetsor, amikor először szinte véletlenül derül ki, hogy Billy talán jobb, mint a többiek. Aztán meg az, hogy tényleg jobb! S a gyötrelmes munka során hányszor mondja az ember, hogy: „Nem, nem, majdnem, nahát!,.. Jó lesz, csináld. Igen! Nem. Nem. De! Úristen. Igen. Ez az, fiam – gyönyörű!” Ezért az érzésért, ennek az újraéléséért semmi nem kár. Aki ezt átélte, sosem felejti. És nem is vehetik el tőle, ha lebontják a feje fölül az egész iskolarendszert, akkor sem.

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Lee Hall – Sir Elton John: Billy Elliot (Magyar Állami Operaház)
Eredeti rendezés: Stephen Daldry
Magyar szöveg: Puller István / Bárány Ferenc
Rendező: Szirtes Tamás
Szereplők: Bakonyi Simon, Császár Patrik, Auksz Éva, Tóth Sándor, Hűvösvölgyi Ildikó, Csémy Balázs, Simon Boglárka, Ömböli Pál, Szeregnyi Zsófia, Diachkov Dmitry, Bajári Levente, Jantyik Csaba, Baráth Attila, Jenei Gábor, Molnár Gyöngyi, Kőrösi András
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Díszlettervező: Szlávik István
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Világítástervező: Madarász ‘Madár’ János
Szcenikus: Szűcsborus János
Hangmérnök: Ditzman Tamás
Szteppkoreográfus: Szikora Boglárka
Balettmester: Rujsz Edit
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor
A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Erkel Színház, 2018. június 19. délelőtt 11 óra, kb. 1700 néző
Fotók: Magyar Állami Operaház

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?