gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Ébresztő

 

27. Kolibri fesztivál

Stuber Andrea, szeptember

 

Vannak a színházi évad kezdetének biztos pontjai: ilyen a Kolibri fesztivál és az Örkény-kert. Egy napra is esnek, de viszonylag összeegyeztethetők. Az már különösebb, hogy miközben zajlik szombat délelőtt a Kolibri fesztivál a Jókai téren, az esemény egyik fővédnöke, a kerületi önkormányzat ugyanerre az időre Vitéz László bábjátékot is szervezett a közeli Hunyadi térre. Ezt vagy úgy kell tekinteni, hogy a helyhatóság választékot kínál, vagy úgy, hogy rögtön konkurenciát is teremt.

A Kolibri fesztivál mindenesetre jól bevált rendezvény: idén 27. alkalommal kezdődött úgy a Novák János igazgatta színház szezonja, hogy a kellemes, zöldlombos, zegzugos terecskén egész napos, maratoni bábszínházat kínálnak ingyen az érdeklődőknek, akik természetes számosan vannak minden évben. Külön figyelmesség a házigazdáktól, hogy amikor tűzni kezd a nap, akkor újságpapírból készült csákókat osztogatnak védősisak gyanánt a nézőknek. Rácz Kármen és Bárdi Gergő töltik be idén a konferansziék szerepét, és rajtuk kívül is sok mindent otthonosan ismerősnek érezhetünk. Jelen van a Kolibri Harsona Quartet, fújja derekasan az előadások között, működik a Vitéz László bábjáték automata. A nap végén pedig hagyományosan szakmai beszélgetésre kerül sor Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezetésével, s addigra eldől az is, hogy ki kapja a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat. Ezúttal Dany Bain vehette át a Kodzsugukila, a boszorkány című előadásáért, amelyről itt írtunk.

Écsi Gyöngyi

Már-már tradicionális programpont az is, hogy fellép a szlovákiai Árgyélus Színház, ami azt jelenti, hogy a gyerekközönség fölött teljhatalommal bíró Écsi Gyöngyi mesél, néhány egyszerű tárgy és báb segítségével. Az Úristent – vagy ahogy az ízes beszédű, kedveskedő hangú színésznő mondja: urisstent – nagy, tarka kabát jelképezi, az égbolt legyezőszerűen kinyitható, Ádám és Éva pedig szépen kidolgozott fejű rongybabák elég precíz fügefalevéllel. (Annyi kákát találhatunk a levélcsomón, hogy a fügefáé nem ilyen tömör, hanem „ujjasabb”.)

Szellemes kis Teremtésmese ez, eleinte csak állatokkal (ökör-, kígyó-, majombáb például), de aztán nekifog az alkotó az embernek is. („Hány feje legyen? Egy feje legyen csak, hogy ne okoskodjon sokat.”) Az unatkozó Ádám mellé aztán elővarázsolódik a bordából lett Éva is, bár az első pár együttéléséből rögtön fakadnak párkapcsolati problémák. Ádám folyton alszik (s horkol), Éva folyton beszél. Mit csináljak? – kérdezi Évánk. – Főzzél neki kaját – kiabál be egy gyereknéző, vagy fiú, vagy lány. Speciális változat genderkérdésekre. Écsi Gyöngyi valóságos mestere a gyerekközönséggel való kommunikációnak, mindenre frappánsan reagál, úgyhogy valamennyien békés örömmel fogadhatjuk a végkifejletet: a kicsi, kopasz bábocska előkerülését, aki Ádámra is, Évára is hasonlít kicsit.

Novák János, Szívós Károly, Szűcs Katalin Ágnes

A Kolibri fesztiválon természetesen több produkció is látható a Kolibri Színháztól. Megnézhettük például a Moha és Páfrányt, ha nem láttuk a 2006-ban bemutatott kétszemélyes produkció több száz előadásának egyikét sem eddig. (De ha láttuk már, akkor is.) Érdekes módon Török Ágnes és Szívós Károly, illetve Moha és Páfrány előadásában is megjelenik az alvás-problematika, bár legalább olyan hangsúlyos kérdés az is, hogy milyen hozzáillő hangszert lehet találni egy dongónak, vagy miként kell elültetni és kihajtatni egy magocskát. A gazdag és változatos hangú, szép orgánumú színészpár erdei kalandokon visz bennünket végig, felvonultatva a címszereplőkön kívül például mókust, borzot, nyestet, gilisztát.

A vidéki bábszínházak közül érkezett vendégek egyike a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, amely a Veres András rendezte A hazudós egér című előadást hozta. Ez szintén kis helyigényű, egyszerűen utaztatható produkció (tervező: Rumi Zsófia), Kőmíves Csongor és Varga Bori szereplésével. A gumiszalagos átjárható paravánok között felbukkanó legbájosabb játékelem talán a kosbáb, amelyhez Varga Bori adja elragadóan jámbor képpel a fejet, s a nyakából lóg a többi bábrész, a színésznő hasáig érő törzs és a lógó végtagok.

Varga Bori, Kőmíves Csongor

A hazudós egér kicsi kesztyűbáb, de nagyokat tud hazudni. Esetünkben tulajdonképpen jótékony hatást tesz evvel: bátorságot és öntudatot ébreszt a bajba került állatokban. Voltaképp elgondolkodtató, hogy az ő kommunikációs stratégiája hosszabb távon is eredményes-e, vagy előbb-utóbb majd mégiscsak átlátnak rajta a célszemélyek. De ez már minden értelemben a jövő zenéje.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

27.  Kolibri fesztivál

Jókai tér, 2018. szeptember 8., több száz néző

Fotók: Novák Emil, Kolibri Színház

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?