gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Délibábszínház

 

Shakespeare: A vihar (Budapest Bábszínház)

Kovács Bálint, október

 

Szikszai Rémusz A vihar-rendezését akkor is jó nézni a Budapest Bábszínházban, amikor nem jó. Több, bábtechnikát is használó, élő szereplős előadás után Szikszai Rémusz most élőszereplő-technikát is használó bábelőadást rendezett, és legnagyobb szerencsénkre úgy élte meg ezt a lehetőséget, mint egy kisgyerek, akinek sikerül zárás után, egész éjszakára egyedül maradnia egy hatalmas játékboltban. Cziegler Balázs hajótörött díszletei, Kiss Julcsi előkelő zsákruhái, a színlapon meg nem nevezett, pedig rendkívül fontos fénytervező effektjei és Hoffer Károly bábjai, meg az, ahogyan Szikszai használja őket, olyan orgiát teremtenek a szemnek, mint amilyet Caliban teremtene a testnek, ha megtehetné, és ha nem herélné ki a történet egy pontján Fodor Tamás Prosperója, de ne rohanjunk ennyire előre.

A tér, Cziegler Balázs bizonytalanság- és veszélyérzetre ráerősítő, a rég kizökkent világra és persze a történetre magára is emlékeztető hajóroncsbelsője, a szokatlanul színes és feltűnő fényhasználat és Kiss Julcsi retrofuturisztikus, anyagában egyszerű, formáiban extravagáns jelmezei már az első percben megteremtenek egy olyan különleges világot, amelyben a hétköznapi természeti törvények eleve nem tűnnek érvényesnek, és amely így kapásból rímel is Shakespeare talán legtöbb természetfeletti elemet használó drámájára. És közben tökéletesen megágyaz Szikszai Rémusz és Hoffer Károly álom, rémálom és rémébrenlét határán zsizsegő látomásának, amely, mint egy állagát és sűrűségét a vele foglalatoskodó alkimista-varázsló kezei között állandóan változtató anyag, folyamatosan mozgásban van, és amelyben mindenki illékony, nemcsak Ariel, a szellem – aki azért ebben az előadásban is még illékonyabb a többieknél, mert hárman van, minden generációból egy színésznő (Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Spiegl Anna) ad neki egy-egy testet.

Barna Zsombor (Ferdinand), Pájer Alma Virág (Miranda)

Ki itt belép, felhagyhat minden reménnyel arra nézvést, hogy a maga ura lehet: hol nagy báb, hol kis báb, hol pedig délibáb itt mindenki. Hoffer Károly figurái folyamatosan játszanak a képzeletünkkel és az elménkkel: az egyik szereplő deréktól felfelé mesterséges anyag, az alatt meg színészből van, a másik teljes testet tölt ki, a harmadik klasszikus bábméretű törp, a negyedik emberesített italosüveg, az ötödik meg szörnycsápokkal kiegészített emberalapú hibrid. Prospero birtokán – legyen az saját sziget vagy a saját elme – minden lehetséges: ez lesz a dráma alaptézise a Bábszínházban, és ezt érezzük mindvégig, szavak nélkül is. Ritka kincs az ennyire kifejező és az előadás atmoszféráját, sőt alapgondolatát önmagában is ilyen hatásosan közvetítő látványvilág.

Amelynek egyébként része a hiány is: a Prosperót játszó Fodor Tamás bábverziójának hiánya, amivel egyedül marad a többiek között. Persze, hiszen itt mindenki az ő bábja, az ő varázserejének foglya. Itt viszont megbicsaklik Szikszai Rémusz varázsereje, mert a puszta tényen kívül erről már nem sok minden derül ki. Hogy mit jelenthet ez a varázserő túl a népmesei csodatevésen, vagy hogy emberi viszonyok tekintetében, hogy miért fontos ez akár a rendezőnek, akár a közönségnek. Nem sokat segít ezekben a kérdésekben Fodor Tamás sem: jobban feltűnnek játékában a külsőségek, a közönség felé intézett, enyhén deklamáló hangsúlyozás, a kicsit népmesés gesztikulálás, mintsem hogy kihallatszódnának mindezek mögül a beszélő érzései a saját hatalmával vagy a többiekhez való viszonyával kapcsolatban. Prospero varázskönyvei mind kinyílnak előbb-utóbb, csak ez az egy, a legszemélyesebb marad csukva.

Pájer Alma Virág, Fodor Tamás

Hasonló a helyzet a rendező saját csukott könyvével is. Sokszor úgy érezni, mintha Szikszai Rémusz nem elsősorban, hanem kizárólag a valóban nagyszerű külsőségekre koncentrált volna, külsőség alatt értve mindazt, ami nem a dráma mélységeinek feltárására irányul, hanem az egyes szavainak minél frappánsabb színre vitelére – miközben nem igazán derül ki, mit gondol a rendező vagy a társulat A vihar felszín alatti rétegeiről. Van, hogy belefeledkezik a humorba: túl nagy időt kap Trinculo (Tatai Zsolt)  és Stephano (Pethő Gergő) italozása és viccelődése. Máskor mintha a látványosság fontosabb lenne, mint az átgondoltság: nehezen szuszakolható bele a végső megbocsátásról, az erkölcsi felsőbbrendűségről és a jóság diadalmaskodásáról szóló történetbe az, hogy Prospero megelégeli Caliban (Hannus Zoltán) ordenáréságát, és levágja, majd vitrinbe teszi hatalmas péniszét.

Máshogy rossz ízű az, amikor a „puszild meg”-et, egy színésznő személyes traumájának és egy sokakat megnyomorító társadalmi jelenség, a szexuális zaklatás elhíresült szállóigéjét gyenge poénként használják az ágyék elé tartott italosüveggel (különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy a jelenségre való utalás szinte egyedülálló a magyar színházban). De az olyan ötletek sincsenek igazán komolyan kifejtve, mint Ariel megháromszorozása, ahogyan az sem, miért tűnik el az előadás utolsó harmadában az egyik Ariel. De ami fájóbb, az utolsó, slusszpoénnak szánt képnek sincs megágyazva.

Szikszai Rémusz tizenhat éven felülieknek ajánlott A viharja magával ragad, mint egy fölénk tornyosuló hullám, amely egy sosem látott világba sodor minket, vagy ki tudja, talán fejbe kólint, hogy saját agyunk útvesztőjében feledkezzünk bele a rikítóan csodás színekbe. Ha nem akarjuk, hogy a hullám a mélybe is lerántson, akkor ez is rendkívüli élmény lehet.

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

William Shakespeare: A vihar (Budapest Bábszínház)

Fordította: Nádasdy Ádám

Szereplők: Fodor Tamás, Pájer Alma Virág, Hannus Zoltán, Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Spiegl Anna, Ács Norbert, Beratin Gábor, Barna Zsombor, Kemény István, Teszárek Csaba, Pethő Gergő, Tatai Zsolt, Szolár Tibor
Zeneszerző: Dinyés Dániel
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Kiss Julcsi
Bábtervező: Hoffer Károly
Rendező: Szikszai Rémusz

Budapest Bábszínház, szeptember 26., kb. 100 néző

Fotó: Éder Veronika

Ön megosztotta már?

One Response to Délibábszínház

  • A színlapon meg nem nevezett, pedig rendkívül fontos fénytervező jómagam volnék.Jánoska György,a Budapest Bábszínház fővilágosítója. Ha már meg lettem említve….

Vélemény, hozzászólás?