gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

A Wembley pokla

 

Beszélgetés Blasek Gyöngyivel

Marik Noémi, december

 

Játszik mindegyiknek korosztálynak. Ő Mathilde tanárnő a kamaszoknak szóló, felkavaró Semmiben. Címszereplő a szintén Hoffer Károly rendezte, nagysikerű Gengszter nagyiban. Rendezte Alföldi Róbert a Képzelt betegben. Macskabagoly Szilágyi Bálint szirupmentesen színpadra vitt Bambi változatában. És A vihar egyik Ariele Fodor Tamás Prosperója mellett, a Szikszai Rémusz navigálta hajóban. Bevállalós, nem retten meg semmitől, ami báb.

– Nemcsak egy csodálatos alkotóművésszel beszélgetek, hanem egy olyan emberrel, aki belülről élte meg az évtizedek alatt a bábszínház változásait. Hogy látja, milyen irányba mozdult el a magyar bábjátszás? Kívülről az látszik, hogy mind nyitottabb és kevertebb lett.

Szilágyi Dezső – Koós Iván – Szőnyi Kató hármas, valamint Bródy Vera alkották meg az Állami Bábszínház arculatát, mi meg voltunk a kivitelezők a háttérben. Akkoriban teljesen eltűntünk; a vezetés koncepciója volt, hogy csak paravános bábjáték és az úgynevezett feketeszínház legyen – a színész ne látszódjon. A gyerekelőadásoknál nem volt még meghajlás sem. A ’70-es ’80-as évekig nem is volt más bábszínház, csak a Magyar Állami (kivéve a Pécsi Bóbitát), később aztán ez kettévált, s lett a Jókai téri és az N69 (Népköztársaság útja 69.). Egyetlen nagy társulat volt, amiben voltak a tájoló csoportok (vagy 8 csoport, és mindegyikbe tartozott négy-öt színész, egy műszaki és egy hangosító kolléga), és ezek látták el az egész országot. Ment például A gyáva kistigris, a Foltos és Fülenagy. Nagyon jó előadások voltak. Topon járt az előadásszám és nagyon kemény időszak volt.

És akkor jött a rendszerváltás…

Blasek Gyöngyi a Gengszter nagyi előadásában

Igen, és az azért megrángatta a bábszínházat is. Szilágyi Dezső nyugdíjba ment, és Koós Iván lett a vezető, Urbán Gyula, Balogh Géza pedig a rendezők, akik Prágában végeztek, aztán ők át is vették a színházat. A Jókai téri bábszínházból lett a Kolibri Színház Novák János vezetésével, ahova caklipakli átment innen az egész fiatal generáció, így itt az idős korosztály maradt csak. Fura helyzet volt. Ekkor nyerte meg az igazgatói posztot Meczner János, és indult el a Színműn is a bábszínészképzés. És alakult vidéken is egyre több bábszínház: Miskolcon, Győrben, Kecskeméten, és mindenhol jöttek a fiatalok. Teljes generációváltás történt. Meczner János vezetése alatt ez a társulat gyakorlatilag kicserélődött. Egy nagyon fiatal, nagyon tehetséges, nagyon életerős generáció jött, egészen más elképzelésekkel. Ők hozták ezt a nyitást és nyitottságot. Már nemcsak kesztyűsbáb, paravánosbáb létezett.

Hogy élték meg ezt a változást?

– Bármennyire ódzkodtak is egyesek, ez elkerülhetetlen volt, hála istennek. Persze sokszor felmerült, miért nem játszik a bábszínház hagyományos paravános kesztyűsbábbal, mert a műfajok közül talán ezt a legnehezebb életre kelteni, és ez a legmacerásabb. Ugyanilyen a wayang pálcás báb is. Ezeket bizony keményen meg kell tanulni.

– Nagy váltást jelentett, hogy ki kellett lépni a paraván elé, élőszereplős színészként lenni jelen a színpadon?

Pallai Marával és Spiegl Annával A viharban

– Nekem nem. Van akinek problémát jelentett, van akinek nem. Számomra az első ilyen A gyáva kistigris volt, amit Kuthy Ági rendezett, és én Muskát Leonóra voltam benne. Ma már a bábszínész ugyanolyan színész, mint a többi, csak még a keze is ügyes.

– Nagyon sokféle, innovatív és friss szemléletű előadásban játszik, meg lehet még lepni valamivel?

– (nevet) Olyan friss előadásokban vagyok benne, amióta – Balázs Zoltánnak köszönhetően – újból felfedeztek. Ő közel tíz éve idejött rendezni a Faustot, és egy workshop alapján kiválasztott az idősebb Margit szerepére. Sok energiát szabadított fel bennem azzal, hogy bizalmat szavazott nekem. Aztán egyik munka hozta a másikat. (Közbevetve: tisztelem Szilágyi Dezső munkásságát, tisztelem, amit ő ezzel a műfajjal csinált, hiszen Európa- és világhírűvé tette a magyar bábszínházat, de én nem szerettem itt dolgozni, mert a színész végrehajtó volt akkoriban csupán. A koncepciót nála tűzzel-vassal végre kellett hajtani.) Nagy meglepetés volt Alföldi Róberttel is a munka a Képzelt betegben, amiben eredetileg csak Pourgalot lettem volna, aztán végül Louisette szerepét is rám osztotta. Élmény volt a vele való munka, és az ő színházi gondolkodásának szerelmese lettem.

– Jelenleg is több olyan előadásban játszik, amit nem bábszínházrendező vitt színre. Lát különbséget az ő hozzáállásuk és egy bábrendezőé között?

– Másképp közelítenek a bábhoz, és talán (épp, mert nincsenek otthon e műfajban) jobban ráhagyatkoznak erre a fiatal tehetséges társaságra, nyitottabbak az ötleteikre, például Hoffer Karcsiéra, Ács Norbiéra. És így igen termékeny kreatív alkotófolyamat indul be. Erősebb csapatmunka zajlik már az előkészítéskor is, amellett, hogy kristálytiszta koncepciójuk van a tekintetben, hogy mit akarnak.

– Legendásan jó a kapcsolata a fiatalokkal. Több egykori tanítványával együtt is játszik. Nem is érzékel semmiféle kommunikációs szakadékot?

– Nem, ez soha nem jelentett gondot. Nagyra tartom őket, maximálisan tehetségesnek, és nem szégyellek tanulni tőlük. Mert nagyon sokat lehet.

– A Színművészetin viszont ön oktat nekik árnyjátékot. Mi az, amit a technikán túl fontosnak tart átadni a leendő bábosoknak?

– Fontosnak tartom, hogy a bábművészet ezen ágát egyáltalán megismerjék, egyrészt mert hallatlan izgalmas és rengeteg variációja van, a sziluettjátéktól kezdve a jávai wayangig. Másrészt mert olyan fegyelmet tanulnak meg, ami kötelező ahhoz, hogy ezt a műfajt tisztességgel műveljék. Ráadásul olyan manuális készség kell ahhoz, hogy egy ilyen figura öt-hat pálcáját megfelelően mozgassa valaki, hogy azt aztán bárhol máshol is igen jól tudja hasznosítani. Egy árnyjátéknál rettentő pontosnak kell lenni, és maximálisan kell egymáshoz alkalmazkodni. Jól megizzasztom őket.

– Sokan jó ideje csodálattal figyeljük elképesztő szellemi és fizikai frissességét, újra való nyitottságát. Hogyan lehet ezt az energikusságot még 78 évesen is ilyen szinten fenntartani?

– A felsőbb erők. (nevet) De persze tudatosan is kondicionálni kell. Ám annyi impulzust kapok a fiataloktól, hogy az nagyon inspirál. Minden oda-vissza hat. De ha már energiáról beszélünk: több mint fél éve volt egy balesetem, eltört a bal karom, meg kellett műteni, sok előadás elmaradt. Nagyon megviselt; a lelkem egyik felét vitte el, mikor fogtam a bábom, de nem játszhattam vele. Ez olyan erős élmény volt, erősebb, mint maga a fájdalom. A műtétet nem is akartam, mert hát előadásaim vannak. De olyan energiát adott nekem az, hogy meg kell gyógyulnom mihamarabb visszamenni játszani, hogy csodamód gyógyultam. Áprilisban történt a baleset, júniusban meg már kezdődtek A vihar próbái, amely előadás fizikailag is igen emberpróbáló feladat a nagy hajódíszlete miatt.

– A több évtized tapasztalata alapján hogyan látja, a gyerekközönség változott valamit?

A Semmi Mathilde tanárnőjeként

– Ők nem. Alapvetően nem, persze biztos, hogy tájékozottabbak, nyitottabbak, mert kinyílt a világ, sok mindent látnak az internet és a tévé által. De a színház az más. Amint beülnek a színházba, beülnek egy közösségbe, és sötét lesz, szétmegy a függöny, megszólal a zene, azért annak még most is ugyanúgy megvan a maga varázsa. Ahogy Urbán Gyuszi mondta annak idején, mikor a gyerekközönség rázendített, hogy kezdődjék, kezdődjék! az maga a Wembley pokla. És kicsikét valóban az.

– Van kedvenc bábtechnikája?

– Mit is mondhatnék mást, mint hogy az árnyjáték. De nagyon szeretem a kesztyűsbábot is, és a bunrakut, amit például a Semmiben és a Gengszter nagyiban is használunk.

– Lánya, Bánky Eszter is bábszínész, unokája, Sára most másodéves a bábszínész szakon…

– Valóban, ők már ebbe születtek bele, és nem is gondolkodtak más pályában. Mert a szenvedély ragadós.

Marik Noémi

Fotók: Éder Veronika, Marik Noémi

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?