gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Vacogva bár, de falon át

Coraline (Budapest Bábszínház)

Gabnai Katalin, február

 

Neil Gaiman, a szerző, a szcientológus prófétává lett lengyel kivándorlók Angliában született, megnyerő küllemű, extravagáns gyereke ma már a legsikeresebb amerikaiak egyike, akit joggal tartanak a kortárs irodalom rocksztárjának. Képregényei és fantasy stílben íródott, díjakat nyerő munkái közül is kiemelkedik Coraline című ifjúsági regénye. 2009-ben már a belőle készült, figyelemre méltó animációs filmet is bemutatták.

A nálunk ez idő tájt megjelent könyvből Gimesi Dóra írt most bábszínpadi változatot, Kákonyi Árpád szerezte hozzá a zenét, Khell Zsolt tervezte a díszletet, Hoffer Károly a bábokat, s Juhász Andrást tünteti fel a színlap az „animáció” gazdájaként, amin most alighanem a rajzfilmes megoldásokat kell értenünk. Közreműködik a Budapest Bábszínház egyre népszerűbbé váló, s majdnem teljes színészcsapata: Spiegl Anna, Pallai Mara, Ács Norbert, Márkus Sándor, Kovács Judit, Ellinger Edina, Kovács Katalin, Hannus Zoltán, Pajer Alma Virág, Szolár Tibor és Barna Zsombor, valamint Juhász Ibolya és Rusz Judit.

Meglepetés a rendező személye: Ascher Tamás, a gyermekkor horror felé hajló, bizarr látomásait mindig is kaján örömmel szemlélő, s kedvtelve részletező alkotó – gondoljunk csak a kaposvári Pinokkióra vagy az Örkény Színház Jógyerekek képeskönyve című, 2009-es rémvarietéjára – először dolgozik igazán bábos körülmények között.

Soha ilyen nagynak és mélynek nem látszott még ez a színpad, pedig paraván fut előtte. Régi, angol ház árnya sötétlik a gomolygó angol ködben, s egy kb. 12 éves gyerek, Coraline, az ide újonnan beköltözött házaspár kislánya kóvályog a homályban. Barátokat vagy legalább leszólítható lelkeket keres. Először egy gőgös macska meg egy fura öregember, később két, színpadról kiöregedett vénkisasszony kerül elébe. Coraline, akinek neve, mint az író bevallja, egyszerű elgépelésből adódott, elfoglalt értelmiségi szülők értelmes, felfedező törekvésekkel megáldott gyereke. Szomorkás mosolyra késztető, de érthető honosító eljárás Gimesi Dóra részéről, hogy a megélhetési gondoktól nem háborgatott angol értelmiségiek minálunk határidők miatt szorongó, főnökökkel csatázó, űzött és lelkifurdalásos emberpárrá változtak. A lényeg viszont megmaradt, és kiválóan működik.

Neil Gaiman meghatározó olvasmányainak motívumai, Lewis Carroll tükrön és falon át közlekedő, méretváltoztató Alice figurája, gonoszkodó állatszereplői, A.A. Milne felfedező szenvedélyű Micimackója, s az angolszász népköltés dajkarím-kincse, Lúdanyó több ezer, morbid humorba pácolt nursery rhyme-ja kimutatható, mi több, vállalt örökség a műben. A lélegzetelállító plusz az az érzéki, s mégis gyermeki bentlét valós és képzelt jelenségek világában, ami Hieronymus Bosch ecsetjére illőn, képekké sűrűsödve jelenik meg a könyvben, s amivel, szerencsénkre, Hoffer Károlyék bábszínpadán is kellő mértékben találkozhatunk.

A gondtalan jólét csábítása, s az annak ellenállni nem tudó – lelki vagy anyagi nélkülözésekbe belefáradt – gyereknép nagy tündérmeséje nálunk, a kontinensen, a Grimm testvérek mézeskalácsházban lakó boszorkányának alakjában él. Ebben a történetben, Gaiman vad képzelménye szerint a valós szülők alakját lopja magára a csábító erő. Egy befalazott ajtón átjutva, föld alatt sompolyogva, árnyékok és egerek után lopózva kerül a kíváncsi Coraline a medúza fürtű „másik anya” és az általa dróton rángatott „másik apa”, a gombszemű rémek birodalmába

Itt mindenkinek van egy didergető másodpéldánya, csak az átjárókon átkelni képes kislány és a T. S. Eliot híres könyvébe is bátran beilleszthető macska bír megbonthatatlan személyiséggel. Káprázatos feketeszínház formájában kel életre a házbeli öregember lenyűgözően mozgatott patkánycirkusza. Kellően ijesztőek a celofántestben lebegő, régen elrabolt szellemgyerekek, s fokozatosan lesz mind félelmetesebb a Coraline-ra is gombszemet varrni kívánó „Másik” anya, aki közben az igazi szülőket is elvarázsolta, s most lendül igazán támadásba. Hősünk azonban, mást hirtelen nem tudván kitalálni, flegmatikus macskabarátját hozzávágja az egyre torzabb ál-anyához,  hatástalanítja a gonoszt, s kiszabadítja szeretteit.

Tíz éven felüli nézőknek szól ez az okos és érzékeny történet a félelemről, s az annak legyőzéséhez szükséges bátorságól. Az alakváltó démon felismerésével járó rémület egyébként pompásan illik a magyar folklór egyik alapérzeményébe, a boszorkányhitbe is. Vándorló őseink nap mint nap találkoztak valamivel vagy valakivel, akit vagy amit, s vele minden újat, gyanakvással szemlélhettek. E begyakorlott kételkedés lényege az, hogy amit látunk, az nem mindig azonos önmagával, jogos tehát az ijedelem, mikor rájövünk, hogy „Az – nem az!”.  Soha jobb történetet, lám, mienk is ez a mese.

S milyen nagyszerű, hogy míg mind a könyv, mind a belőle készült film záróepizódja a nyugtalanító lénytől való teljes megszabadulást mutatja be, a remek bábszínpadi változat végén egyszer csak befut a paravánra egy pókmozgású, zöldesszürke selyemkéz, tájékozódik, majd fölágaskodva bejelentkezik. Csak nyugalom. Jön ő majd. Meglehet – értünk.

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Neil Gaiman: Coraline (Budapest Bábszínház)

Szereplők: Spiegl Anna, Pallai Mara, Ács Norbert, Márkus Sándor, Kovács Judit, Ellinger Edina, Kovács Katalin, Hannus Zoltán, Pájer Alma Virág, Barna Zsombor, Juhász Ibolya, Rusz Judit

Bábszínházi adaptáció: Gimesi Dóra

Zeneszerző: Kákonyi Árpád

Bábtervező: Hoffer Károly

Díszlettervező: Khell Zsolt

Animáció: Juhász András

Rendező: Ascher Tamás

Budapest Bábszínház, 2019. január 20., kb. 370 néző

Fotók: Éder Vera

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?