gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Betekints

 

Völgyhíd (Ariel Bábszínház)

Stuber Andrea, március

 

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy Háy János Völgyhíd című ifjúsági színdarabját nem sokszor vitték színre a 2010-es Kolibri színházbeli ősbemutatója óta. Zalaegerszegen, majd a Pécsi Harmadik Színházban került közönség elé, mielőtt most a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház műsorra tűzte, méghozzá Vidovszky György rendezésében, aki talán csak azért „maradt le” eddig a műről, mert anyaszínháza, a Kolibri premierjét annak idején Bagossy László rendezte.

A cím alá a szerző ezt írta: Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek. A témát – mint oly sok más drámáét a világirodalomban – újsághír adta: egy veszprémi középiskolás pár, egy fiú és egy lány öngyilkos lett; levetette magát a viaduktról.

Egy ilyen tárgyú színdarab nyomasztó is, félelmetes is tud lenni – különösen óvatosan kell hozzányúlniuk az alkotóknak. Újságcikk esetén ma már hozzátennék a hírhez: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ennél talán hasznosabb és hathatósabb gondoskodás, hogy a Völgyhíd előadását (általában) foglalkozás követi, ahol színházpedagógus beszélget a nézőkkel, a 15 év fölötti célközönség jelenlévő tagjaival.

Halmágyi Éva

Háy János színdarabja tele van súlyos tartalmakkal, bár a szerzőre jellemző poézis is átszövi. Elébe mennek a cselekménynek bibliai utalások, filozófiai magaslatok, szép szimbólumok, magvas gondolatok. De mégiscsak egy letarolt, sivár valóságot kapunk úgy családi, mint társadalmi méretekben. Önző és érzéketlen szülőt, kigúnyolt és tehetetlen tanárt, el- és lenyomott iskolatársat.

A Völgyhíd főszereplője, meghatározó figurája talán nem is az „együttjárás” érzelmi és praktikus egyensúlyát keresgélő szerelmespár, Zsófi és Péter, hanem a lány nagyszájú bátyja, Deda. (Egyébként az, hogy Zsófi és Deda testvérek, a kelleténél talán később derül ki a játékból.) Deda a lehető legsötétebben látja a felnőttek világát és a jövőt. Így aztán nem is kíván majd részt venni benne. Undorodik az öregektől – ez alatt természetesen az 50+ éves embereket érti –, ezért ő maga nem szándékozik megöregedni. „Egy nagy szar, ami itt van. Egy geci rendszer. Nem lehet bazmeg igazságot tenni, csak, ha te is geci leszel. Ha nem leszel geci, kinyírnak, de én nem várom meg” – mondja hősünk (2010-ben). Deda markáns értékítélete szerint: „Lehet, hogy minden hely szar hely, de a legszarabb hely az, ahol éppen vagyunk”. És a hossztávú kilátások is rémesek: „Munka, sör, vacsora, tévé, alvás, munka, sör, vacsora, tévé, alvás. Érted, mint a robotok, csak nem áll mögöttük egy faszi távirányítóval.”

Scurtu Dávid e. h.

Vidovszky György rendező jótékony eljárása, hogy bár élőszereplős az előadás, a figurákat mégis eltávolítják tőlünk, személytelenítik őket valamelyest. A színészek arca ugyanis legtöbbször fedett, láthatatlan. A tanár (Cseke Péter) például teljes vízilófejmaszkot visel, Deda (Bonczidai Dezső) képét pedig egy bézbólsapka és az arra helyezett vagány napszemüveg takarja. Péter (Scurtu Dávid e. h.) egy kapucnis pólópulcsit emel maga elé, amögé bújik a színész. Az emberi test mintájára kifeszített ruhadarab kapucnija úgy kel életre, hogy néha szinte látni véljük a fiú orrát a redők között, máskor a ránc mintha mosolyt vetne benne. (Mátravölgyi Ákos a tervezője az előadásnak.) Szinte csak Zsófi (Halmágyi Éva), a kislány áldozat látható: védtelenül, álca nélkül. Átlátszó esőkabátja alatt fények gyúlnak ki a szerelemtől. Péter szüleit saját, életnagyságú kartonfigurájukként hozzák be maguk előtt Cseke Péter és Gönczy Katalin.

A díszlet elsősorban talán kis költségvetésűnek tűnik, de aztán tökéletesen igazolja a maga praktikus mivoltát. Egy fém állványzat, amelynek alsó részét nejlonfólia takarja – vetíteni lehet rá eget-földet, szitává lőtt ember elhatalmasodó vérfoltjait –, megteremti a szerző által igényelt különválasztását lentnek és fentnek, emberes és bábos világnak. A keretet alkotó végkifejlet során a kapucnis póló és az átlátszó esőkabát lesz az, ami lezuhan a díszlet magasából.

Halmágyi Éva, Scurtu Dávid e. h.

A színészek feladata alighanem szokatlanul nehéz: megélni, mutatni és eltakarni, egyszerre. Bájosan szellemes és esszenciális pillanata a játéknak, amikor a Pétert megformáló Scurtu Dávid – akinek beszédtechnikája még nem az igazi, de a színészi érzékenysége, a szeles, vonzó színpadi jelenléte már észlelhető – úgy kezd ismerkedni Zsófival, hogy maga elé tartja a pulcsit. A ruhadarab jelenti őt, az fordul teljes testével a lányhoz, de egyszer csak kibújik felénk a színész feje, s mintegy a klasszikus „Félre!” instrukció jegyében avat be bennünket Péter gondolataiba a dialógus közben.

A marosvásárhelyi előadásban több a realizmus, mint a költőiség, még ha az alkotók művészi tapintattal bánnak is mivelünk, ártatlan és kevésbé ártatlan, de úgyis az életbe kivetett nézőkkel.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Háy János: Völgyhíd (marosvásárhelyi Ariel Bábszínház)

Szereplők: Scurtu Dávid e.h., Halmágyi Éva, Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Gönczy Katalin, Gáll Ágnes, Puskás Győző, Szabó Dániel

Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Monori András
Drámapedagógus: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: Vidovszky György

Kolibri Bábszínház, 2019. március 13., kb. 200 néző

Fotó: Sebesi Sándor

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?