A padlás
Harlekin Bábszínház
Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter zenés mesejátékát az 1988-as vígszínházi ősbemutató óta több mint negyvenszer állították színpadra határon inneni és túli magyar színházak. Mindig más-más szereplők, eltérő díszletek, különböző rendezők – Hegedűs D. Géza és Korcsmáros György a rekorderek, ők mindketten háromszor vitték színre a művet –, de az előadások bizonyára nagyon hasonlítottak egymásra. A padlás mint helyszín adott, a zeneszámok mindent visznek, a figurák és a történet pedig nem hagynak különösebben tág értelmezési teret az alkotóknak, és ez rendben is van így. Annál figyelemreméltóbb és izgalmasabb, ha A padlással egy színház újat tud mutatni, mondani – amint az azt egri Harlekin Bábszínház teszi.
Az egriek előadása formailag nem hagyományos, hiszen Szűcs Réka egy bábszínházat vezet, ennek megfelelően bábokat használ rendezésében. Nem mindegyik szereplő báb, csak a szellemek, akiket az átlagosnál nagyobb méretű marionettbábokként mozgatnak a színészek a padlás egyik felén végigérő, gangszerű folyosóról lelógatva. A szellemek kis fénypontként érkeznek, hogy aztán teljes féltesti valójukban (az altestük elnagyolt), belülről megvilágítva mutatkozzanak a padláson. A fejük teszi felismerhetővé a karakterüket – jellegzetesen Michac Gábor-stílusúnak látom az arcukat. A szájuk mozog az énekléshez, a néma Meglökőt kivéve, akinek hóhérmaszk fedi az arcát, ő viszont a szemöldökét tudja felhúzogatni. Az egymás mellett felsorakozó négy marionettszellem sok zsinórja tökéletes precíziós munkát igényel a színészektől (Sóvári Csaba, Mészáros Pancsa, Szabados Böbe és Szilner Olivér). Nem ismernek lehetetlent: bábjaikat még táncoltatni is képesek az élő szereplőkkel, vagy ha kell, vonatoznak a kedves, energikus és irgalmatlan rossz parókát viselő Mamókával (Bencze Mónika).
A bábosítás értelemszerűen növeli a lehetőségét annak, hogy a szellemek csodás képességekkel rendelkező, nem e világi lények legyenek. A mozgatásuknak eleve része valami halvány rezegtetés – a szó szoros értelmében olyanok, mintha lebegnének. Már az előadás kezdete is szellemes: akkor még láthatatlan kísértetek rendetlenkednek a padláson: borítják ki a bőröndöket, söprik le a könyveket, kapcsolgatják a villanyt stb. (Kicsit meg is szeppenhet a néző: hátha nem elég tiszta és gyermeki a lelke ahhoz, hogy láthassa a szellemeket.) Nem kevésbé pompás betét, amikor később a rendőrök padlást ostromló akciója, a helikopteres támadás elragadóan vicces bábszínházi módon zajlik le.
A nem szellemek közt természetesen a fiatalok a vezéralakok. Simán el lehet képzelni olyan, pocakos, hajavesztett számítógépes szakembert, aki folyton a kompjuterével vacakol a padláson. De hogy az illető a Kaszás Attila által megalapozott Rádiós szerepét játssza, azt kicsit nehezebb elfogadni. Mindenesetre segítséget nyújt ehhez Zádori Szilárd avval, hogy hangjából és énekelni tudásából kitelik a szólam. Bár még élvezetesebb lenne, ha például a Fényév távolság esetében csak ráfektetné szép hangját a dallamra, és hagyná szállni, ahelyett, hogy szavakra tördelné a dalszöveget, mintha súlyos létfilozófiai tartalmakat kellene megértetnie a közönséggel. A Sünit játszó Bábinszki Ágnes szép és odaadó, az Enyém a pályában nagyszerű énekhangot megcsillantó Szilner Olivér pedig orbitális túlzásokba esik Témüller komikus-félelmetes megformálása közepette. Szabó Attila Detektívje szabályosan szakszerű, Sóvári Csaba végtelenül gyerekes Ütegében pedig tulajdonképpen az a furcsa, hogy nem látja a szellemeket.
A legeredetibb, legnagyszerűbb megoldást arra találták ki az egriek, hogy a tetőről lezuhanó Barrabás gengszter testébe beleugorhasson az épp arra járó Révész, aki a csillagközi közlekedésben az elfelejtett szellemeket szállítja az emlékek bolygójára. Egy képkivágat tisztul ki a füstből, ott fekszik a földet ért bűnöző, s lebbenékeny síkbáb képében távozik testéből a lélek. A Révész fénypontként jön – akár a többi szellem az előadás elején –, s landol a testben. Innentől jut Bankó Bence Révésze lehetőséghez, hogy a fekete ruhás, szakállas rabló képében kicsit belekóstolhasson a földi lét örömeibe és gondjaiba. Megismer barátot és ellenséget, találkozik szilvás gombóccal és vonzó fiatal lánnyal, megtapasztal nevetést, ijedelmet, tudást, izgalmat, játékot, zenét, táncot.
Tudatos tiszteletteljes gesztus lehet, hogy Kovács Bálint koreográfusi jóvoltából Bankó Bence körülbelül ugyanazokat az ugrabugra táncelemeket hozza a Szilvásgombóc-számban és a Járd el a táncotban, mint amikkel az ős-Barrabás-Révész, Hegedűs D. Géza nyert szíveket a Vígszínházban. Az egri előadásnak egyébként is az a legkiválóbb vonulata, hogy egy kedves, zöldfülű Révész miként varázsolódik el az emberi léttől. És milyen nehezére esik aztán tragikus hirtelenséggel megválni tőle. Megértjük őt. Emlékeztessen csak bennünket, igen, arra, hogy milyen jó élni!
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás (Harlekin Bábszínház)
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Bábtervező: Csonka Erzsébet
Dramaturg: Szabó Attila
Koregráfus: Kovács Bálint
Szcenikus: Kaló Attila
Rendező: Szűcs Réka
Budaörsi Latinovits Színház, 2024. január 10.
