A halhatatlanságra vágyó királyfi

Manna Produkció

Jászay Tamás
2021. október 16.

Bevallom, kicsit mindig zavarba jövök ettől a mesétől. Értetlenül állok a királyfi értetlensége előtt: hát hogy nem jön rá, hogy inkább most kellene élnie, örülnie, szeretnie ahelyett, hogy élethosszat a formátlan és alaktalan halhatatlanság után ácsingózik?! Persze lehet, hogy ezt az ún. felnőttek már nagyon is jól értik, ergo itt épp az lenne a lényeg, hogy a gyerekek jó korán szembesüljenek mindezzel. Ennek ellenére nem vagyok biztos abban, hogy a filozofikus mese mélyére valóban képes leereszkedni a gyerekközönség.

Cseri Hanna, L. Nagy Attila

Az erdélyi népmeséből készült, Szálinger Balázs-féle átirat, amit tudtommal eddig csak 2018-ban, a győri Vaskakas Bábszínházban Markó Róbert elegáns rendezésében mutattak be, ügyesen, humorral adagolja a feszültséget, miközben egy fausti léptékű kerettörténet megalkotásával el is kanyarodik az alapanyagtól.

Maróthy Anna Zorka végzős bábrendező hallgató előadása pedig már Szálinger verziójához képest veszi be magabiztosan az újabb kanyarokat. Ennek a színpadi szövegnek olyan a viszonya az eredetihez, mint amikor a régész tisztogatja a földből előbukkanó leleteket, és a kitartó munka nyomán a mókusszőr ecset alól végre ismerős formák bukkannak elő: a struktúra érintetlen maradt, de a stabil vázat feltöltő tartalom igencsak megváltozott.

Homokkal borított hosszú, széles asztal a játéktér. Az egyik végén látványosan unatkozik a Halál (Cseri Hanna), nézegeti a homokkaróráját, meg jobb híján lassan pörgeti az ujjai között a homokszemeket, felcsillanó érdeklődéssel fülelve a zuhanó részecskék előidézte emberzsivajt és kutyaugatást. A Halhatatlanság (Csarkó Bettina) szinte berobban a színpadra, könnyed csevejt kezdeményezve: megszokta, hogy ő a társaság középpontja, a pozíció megőrzéséhez pedig cirkuszi trükköket sem rest bevetni. Egyenlőtlen felek küzdelme, de nincs mit tenni: a Halálnak tényleg sokkal rosszabb a sajtója.

Tóth Mátyás, L. Nagy Attila

A két lány sakkjátszmát kezd: a harmadember nagyságú, homokszínű bábszobrok lesznek az archaikus, ősi képzeteket keltő sakkfigurák. Az első csörte csak laza bemelegítés, aztán jön a nagyszerű ötlet: „Nézzük meg azt a fiút!” A halhatatlanságra vágyó királyfi sorsa tudtán és akaratán kívül válik fogadás tárgyává. Hogy a homoksíkság többjelentésű, számos vizuális és tartalmi lehetőséget rejtő felület, az korán érezhető. A fiún marakodó két lányban kétségkívül van valami fenyegető, de azért nehéz őket komolyan venni: homokozóban a kislapáton veszekedő ovisok is eszembe jutnak róluk.

És innentől öles léptekkel haladunk: érződik a műgond, az odafigyelés mindegyik jeleneten, és vizsgaelőadáshoz illő módon ötletekből sincs hiány. A homok borította sakktáblán a király és a királynő játékos évődésének, halállal való viccelődésének épp úgy tanúi vagyunk, mint fából faragott királyfiuk megszületésének és gyors cseperedésének. L. Nagy Attila a történet összes apáját játssza és mozgatja, míg az eget-földet bejáró királyfi Tóth Mátyás kezei között elevenedik meg.

A báboknál időzzünk el: a rendező és Lengyel Viola közösen jegyzik az apró, kézműves remekeket. A királyfi ősi szobrokra emlékeztet: tömör törzséből ívesen hajolnak ki mozgatható végtagjai és hosszúkás feje. A kis fatest egyes pontjait összekötő inakat kék foltok színezik. Apja teste stabil, felfelé szűkülő váza, rajta baltával faragott arcél, feje búbján kereszt jelzi a hatalmat. A kereszt, ami a törékeny, karcsú királynő halálakor a sírhantra kerül. Hasonlóan szép, egyszerű találatokból van még az előadásban.

A halhatatlanság nyomába eredő fiatalember próbatételeken kell, hogy átessen. A licit vérre megy: az első királylány száz, a második kétszáz, a harmadik ötszáz közös, boldog évet ajánl neki. Az első kettőt simán lerázza, a beszédhibás, butácska lány után a mindenen folyton megsértődő csaj se tűnik igazán jó partinak. Na de a harmadikkal rögtön megvan a közös hullámhossz, a fiatalok félszavakból értik egymást, a királyfi meginog, egy másodpercre még én is reménykedem a boldog végben. Azért csak ilyen rövid ideig, mert a csábítókat mind Cseri Hanna játssza: a mindig jelen lévő Halál űz tehát nemtelen játékot a naiv fiúval.

Cseri Hanna, Csarkó Bettina

Aki amikor végre megérkezik a Halhatatlansághoz, szinte azonnal rájön, hogy mekkorát hibázott: a törékeny test a szeretetet nem ismerő, a győzelem ízét viszont mindenáron megízlelni akaró asszony kezei között csuklik-nyaklik, recseg-ropog. (Azért meg lehet érteni a lányt is: mindennél jobban akarta ezt a gyereket a kezei között tudni, csak éppen bánni nem tud vele.) Lassan múlnak a percek, az évek, az évszázadok, és hiába akarjuk minden idegszálunkkal, hiába kapunk hozzá külső segítséget, van, amit már nem lehet visszacsinálni. Jobban kellett volna figyelni a történet elején, ezért aztán újra mondom: Királyfi, most élj!

Jászay Tamás
(Színházi Kritikusok Céhe)

A halhatatlanságra vágyó királyfi (Manna Produkció)

Előadják: Csarkó Bettina, Cseri Hanna, L. Nagy Attila, Tóth Mátyás
Látvány, bábok: Lengyel Viola, Maróthy Anna Zorka
Zene, hangtechnika: Frank Tamás
Rendező: Maróthy Anna Zorka

A kritika a 2021-es THEALTER Fesztiválon látott vendégjáték alapján készült.

Fotók: thealterphoto2021.