Rém hangosan és irtó közel

(Rábl Színpad)

Turbuly Lilla, 2020. november

 

A Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivált a júniusi halasztás után októberben a szokásosnál jóval szűkebb keretek között, kevesebb előadással és külföldi fellépők nélkül, de sikerült megtartani. Az évek óta visszatérő társulatok mellett először volt jelen a bajai Rábl Színpad, amely a fesztivál fődíját is elnyerte. Igaz, csak képletesen vehették át, mert a hatalmas vándorkorsó az utazási korlátozások miatt a tavalyi győztesnél maradt Tbilisziben.

Szemesi Csenge, Ghanim Tamás Lutfi

A 2003-ban diákszínjátszó csoportként alakult társulat az évek során – ahogy magukat meghatározzák – független városi színházzá nőtte ki magát, eddig 50-60 bemutatót tartottak. Repertoárjukban több ismert ifjúsági regény adaptációja is szerepel (A legyek ura, Semmi). Ebbe a sorba tartozik Jonathan Safran Froel Rém hangosan és irtó közel című regénye, amelyből film is készült Stephen Daldry rendezésében, színpadon azonban nálunk még nem mutatták be.

Szemesi Csenge

Az átiratot Dely Géza rendező készítette. A regény főszereplője egy kilencéves, Asperger-szindrómás fiú, aki a szeptember 11-i terrortámadásban elvesztette az édesapját. A gyász elviselésében egy különös keresőjáték segíti, bejárja a várost, emberekkel, sorsokkal ismerkedik. Az alapszituáció kicsit a Mondják meg Zsófikának című Szabó Magda-regényre emlékeztet, csak itt nem egy befejezetlen mondat, hanem egy nem tudni, mihez tartozó kulcs nyomán indul el a főszereplő.

A színpadi adaptációban nem kisfiú, hanem kamaszlány a főszereplő, aki az édesanyját veszítette el. A változtatást valószínűleg az indokolta, hogy az összetett, hosszú monológokkal terhelt szerepre volt egy alkalmas színészük, a bemutató idején 15, mostanra 17 éves Szemesi Csenge. Energikus, természetes, játékmódja az előadás egyik erőssége. Több aspergeres főszereplőről szóló történetet is láthattunk mostanában: ilyen például A kutya különös esete az éjszakában vagy a Mary és Max. Ezekben a szerepekben nagy kihívás, hogy a szindrómára jellemző viselkedésjegyek ne nyomják agyon a karaktert. Szemesi Csenge is ezzel küzd: az előadás elején néha (ahogy az előadás címe is mondja) rém hangos, és az ismétlődő gesztusai – például ahogy a csörgődobbal követi a karakter érzelmi állapotait – erősebbek a kelleténél.

De van íve az alakításnak, ahogy oldódik a főszereplő gyásza és magánya, a színésznő játéka is lehalkul és finomodik. Ghanim Tamás Lutfi egy néma öregembert játszik, aki a lány útitársa és barátja lesz a keresésben. Pontosan, érzékenyen jelenítik meg ennek a különleges barátságnak a megszületését. Tóth Tünde azt a fiatal nőt alakítja, akinél tudtán kívül a helyzet kulcsa van, és aki maga is küzd a saját feldolgozatlan gyászával. Dely Géza pedig a lány apját formálja meg. Érződik, hogy sokat játszották már az előadást, egymásra hangolódtak, összeérett a játékuk.

Szemesi Csenge, Dely Géza

Az egész előadásban van valami otthonosság, amitől jó nézni. Igaz, ez nem azonnal teremtődik meg, hanem a játék második felében lesz egyre nyilvánvalóbb. Ez lehet rendezői szándék is: egy életeket, családokat maga alá temető kataklizmából kell visszatalálni az élhető mindennapokhoz. De benne van az is, hogy az előadás elején akad néhány zökkenő. Például, hogy a főszereplő hosszú nyitó monológját túlságosan alulvilágított térbe helyezték, amihez itt felülkalibrált hangerő társul. Máshol a világítás nagyon is hozzátesz az élményhez: kék és piros villogó lámpákkal érzékletesen idézik meg a terrortámadás utáni káoszt, a mentők és rendőrautók fényeit.

Ötletes a díszlet: egy pad, egy hinta és egy stilizált híd jelzi a városi tereket, mindegyiket jól használják, mindegyik többet jelent önmagánál. Átmenni a hídon itt a világ felé irányuló bizalom újraszületése is: bízni abban, hogy legalább addig kitart, amíg átérek rajta.

Az előadás vége feloldás, megnyugvás, amolyan sírós happy and. Az már ízlés kérdése, hogy ez kinek sok, kinek éppen elég. (És ezt nem kritikának szánom. Nem is tehetem, hiszen jó eséllyel pályázhatnék a színházban legtöbbet síró kritikus címre.)

Talán túlzásnak tűnhet, hogy a vasvári fesztivál zsűrijében hét színházi szakember és egy néző ült az idén. Volt, hogy mi tettük ki a közönség felét. De ezen a fesztiválon nagyon fontos szempont, hogy a társulatok átfogó szakmai beszélgetéseken kapjanak segítséget a továbblépéshez. Komoly hozadéka az is, hogy például a bajai társulat, amely még nem járt semmilyen fesztiválon, a vasvári szereplésnek köszönhetően a zsűritagoktól három fesztiválmeghívást kapott, és ezzel lehetőséget arra, hogy bekerüljön a szakmai köztudatba.

Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)

Rém hangosan és irtó közel (Rábl Színpad és Zenei Közösség)

Jonathan Safran Froel regénye nyomán színpadra írta Dely Géza

Szereplők: Szemesi Csenge, Dely Géza, Ghanim Tamás Lutfi, Tóth Tünde

Technikus: Szöllősi Kristóf

Rendező: Dely Géza

Nagy Gáspár Művelődési Központ, Vasvár, 2020. október 16., kb. 30 néző