Rumcájsz

(Budapest Bábszínház)

Gergics Enikő, 2020. október

 

 

Nem nagyon lelkesített ez a bemutató, a Rumcájszról a csehszlovák rajzfilmsorozatra asszociálok, ami a kiszívott színeivel és a valódi szinkron helyetti magyar nyelvű narrációjával már a kilencvenes évek végén is elég korszerűtlennek látszott a gyerekműsorok kínálatában. Schneider Jankó rendezésében sem válik pörgős akcióvá Rumcájsz kalandos élete, de mindenesetre poszttraumás tünetek nálam nem jelentkeztek, a látványra pedig végképp nem lehet panasz.

Václav Čtvrtek mesekönyveiből Balázs Andrea fordításával Gimesi Dóra írt bábszínpadi adaptációt. A történet kezdetén Rumcájsznak, a jičíni cipészmesternek a szépen gondozott bajsza összeakad a nagy lábon élő polgármesterrel. A konfliktus kapcsán Rumcájszt száműzik a városból, és megkezdi pályafutását a Řáholec-erdő hírhedt zsiványaként. Ez persze nem takar valódi bűnöző életstílust, mindössze egyszer látjuk ellopni az erdőbe tévedt polgármester cipőjét, és erősen feltételezhető, hogy ez sem haszonszerzés céljából történik. Egyébként viszont dión és áfonyán él, és főként azzal foglalkozik, hogy borsot tör a városi elit orra alá, általában pedig ezt is önvédelemből vagy az erdő megóvása érdekében teszi. Rumcájsz ugyanis urbánus gyökerei ellenére, mire kinő a védjegyét jelentő szakáll, már szoros egységben él az erdővel és annak állataival, és fellép a természet kizsákmányolása ellen. A társkeresésben nem kisebb egyéniség, mint maga a Nap siet a segítségére, így sikerül az aranyásó beállítottságú Ankával történt rövid életű tévedést követően összejönnie Mankával, az igazival, akivel már nagyon is azonos értékrendet vallanak például a mohaágy iránti vonzalmukban. (Közös gyermekük, Csibészke ebben az előadásban még csak egy romantikus duettbe illő gondolat.)

Hoffer Károly tervezői munkájának eredménye könnyed és grandiózus összkép. Játékosan geometrikus erdő, viccesen pufók állatok és részletgazdag városkép tárul elénk a nagyszínpadon. A bábok eltéveszthetetlenül megidézik Radek Pilař illusztrációinak vonásait, de kifinomultabbak, árnyaltabbak is a mesekönyvbeli figuráknál. Mozgatásuk elsősorban kesztyűsbáb hagyományokon alapszik, de az állatok mozgékonyságát pálcás technika adja, a cipészműhelyben pedig még árnyjátékban láthatjuk Rumcájsz munkáját és a polgármester orbitális lábát. Két óriásbáb is megjelenik: a pokolbeli ördög és az erdő óriása. Az óriás csak egy pillanatra bukkan fel, hogy a zsiványpárt terápiás javaslattal lássa el beütött lábujj esetére, mégis jelentős a szerepe abban, milyennek látjuk ezt a Řáholec-erdőt és a lakóinak Rumcájszhoz fűződő viszonyát.

Zsivány és felesége tulajdonképpen boldogan is élhetnének az erdőben, de az igazságérzetük nem hagyja, hogy ne akadályozzák meg a fácánok mértéktelen vadászatát vagy a források elapasztását. A korrupciót és a mutyizást világosan ábrázolja az előadás, mi sem természetesebb, mint hogy a polgármester és a helyi bor- és sörmérő maffia egyenesen egy boszorkányhoz fordul, hogy a forrásvízhez való hozzáférés megszüntetésével növeljék a szesz iránti keresletet. Itt a gonoszoknak világos, átlátható motivációik vannak, nem csak úgy el akarják pusztítani a világot.

A Hannus Zoltán játszotta Rumcájsz bátor, ravasz és nem hunyászkodik meg, de nem az a mindenható figura, akinek ne kellene időnként szorítani. Könnyen elbizonytalanodik magában, ha nőkről vagy pláne Mankáról van szó, és az is előfordul, hogy segítségre szorul. A Spiegl Anna Mankája szerencsére legalább olyan tökös, mint párja, az előadás magában foglalja a Mankáról szóló mesekönyv egyes történeteit is, így hiába Rumcájsz a cím, neki is megvan az önálló karrierútja etikus zsiványként, és még arra is képes, hogy a pokolból is előkerítse a sáros Zegernye-hegyi banyát. Ezáltal arra is lehetőséget kapunk, hogy a takarás felemelkedésével bepillanthassunk a föld alá, ahogy óriási ördög főzögeti békésen a bűnösöket. Beratin Gábor csodásan komótos beszédű, megnyerő ördöge könnyebbül meg a legjobban, amikor Rumcájsz kiváltja Mankát a pokolból.

Az előadás gyenge pontját az időről időre felbukkanó városi méltóságok jelentik. Kemény István, Kovács Judit és Pethő Gergő a herceg, hercegné és a komornyik szerepében fáradhatatlanul raccsolnak és finomkodnak, de a néző számára ez gyorsan fárasztóvá, sőt irritálóvá válhat. Ördögi tervük, hogy Rumcájsz megbüntetésére Mankát veszik célba, a közönséget is szekunder szégyenérzettel bünteti, egészen rossz nézni, ahogy az agymosó bájital hatására még Manka is csatlakozik az affektáláshoz. Sajnos Rumcájsz sem menti meg eléggé hamar, így meg kell hallgatnunk a hercegnével közös dalukat is a hercegnőség legintimebb részleteiről. Mikor Manka szervezetéből végre kiürül a hatóanyag, és fogságból is kiszabadul, Rumcájsszal és a halálközeli élmény hatására kicsit jó útra tért boszorkány segítségével cserébe szintén varázsitallal „zsivánnyá” teszik a városiakat – ők viszont az erdei organikus életvitel helyett egymás tulajdonát kezdik lopkodni. A varázsitalok is hozott anyagból dolgoznak, gondolhatjuk.

Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)

Václav Čtvrtek: Rumcájsz (Budapest Bábszínház)

Fordító: Balázs Andrea

Bábszínpadi adaptáció: Gimesi Dóra

Szereplők: Hannus Zoltán, Spiegl Anna, Kemény István, Kovács Judit, Beratin Gábor, Pethő Gergő, Rusz Judit, Juhász Ibolya

Zeneszerző: Ágoston Béla

Látványtervező: Hoffer Károly

Rendező: Schneider Jankó

Budapest Bábszínház, 2020. szeptember 24., kb. 40 néző