A kék pék

(Weöres Sándor Színház)

Gabnai Katalin, 2020. június

 

A szombathelyi színház stúdiószínpadán semmi, de semmi, de semmi sincs, csak az ásító, üres feketeség. Aztán érkezik egy-egy villanás, itt-ott kibukkan valaki, aki láthatóan keres valakit. Könnyű, fehér ruhában, mintha földi súlya se volna, fiatal pár, Kalács Kázmér, a pék (Kenderes Csaba) és Kiflicske, a felesége (Hartai Petra) röpdösi körbe a teret, s hozza elénk a problémáját. Az ifjú pék olyan pékségről álmodik, amiben minden kék lesz majd, de nemcsak a berendezés, a termékek végtelen sora is ezt a szép színt fogja viselni.

Az ilyen izgalmas idea megvalósítása persze akadályokba ütközik. Olvasom, hogy Devecsery László, a környék szeretett költője, ki ennek a darabnak rendezője is, legelőször olyan verset írt, amiben azt meséli, hogy e bátor gondolat nem tud megvalósulni, mivel az emberek egyszerűen nem veszik a kék pékárut. A versből népszerű könyv, a könyvből mesejáték, abból meg előadás született a Vas megyei gyerekek és kísérőik számára, még 2012 karácsonya előtt. Az Ibolyakékség Pékség házaspárját ekkor Korponay Zsófi és Buday Dávid játszotta, a rendező már akkor is a szerző maga volt, s akkor is a Szerémi Zoltán muzsikája szólt. A színpad, különösen, ha gyerekek veszik körül, szívesen veszi a bonyodalmak elsimítását és a történet boldogságos befejezését. A cselekmény végső változatában a pékműhely tehát beindul, s a forradalmi színezetű sütemények elkészülnek.

Minden jel arra mutat, hogy a helybeliek igencsak kedvelték ezt nyolc évvel ezelőtti produkciót, mert három évre rá, mikor az óvodai nagycsoportosok és a kisiskolások új hullámát lehetett vele megörvendeztetni, új szereplőkkel rendezte meg a körülbelül 45 perces, verses játék írója. Varga Alexandra jelmezei mozgásra alkalmas, egyszerű színpadi munkaruhák, de olyan könnyedek és természetesek, mint a legjobb kelésű kalács szalagosan foszló, fehér szeletkéi. Hogy a koreográfus, Ostyola Zsuzsanna volt-e a régebbi bemutató koreográfusa is, azt nem tudtam kideríteni, de munkája erősen hozzájárul a produkció feszességéhez, a tér rugalmas és izgalmas megdolgozásához.

Mindenhez kell persze a két fiatal színész odaadása, lankadatlan figyelme és játékkészsége. Boldog cigánykerekezés után harsány egymásra találás jön, majd megkezdődik a nagy álmodozás a leendő pékműhelyről. Képzelegnek. De úgy, hogy a tér fekete mélye villódzó képekkel telik meg, előáll a kemence, fölmagasodnak a befestendő falak, elénkbe gurulnak a kakaós kalácsok, óriásira nőtt, képzelt ecsettel dolgoznak a színpadra csábított gyerekek. Iskolapéldája a játék a színházi varázslat működésének, annak, hogyan lehet a semmiből minden. Csak kell hozzá egy érthető vágy által mozgatott, jó szerkezetű történet meg két sugárzó színész.

Ha egy előadás plakátja hirdeti, hogy a nézhető produkció egyben kicsit játszható is, vagyis „interaktív” az alkalom, rendszerint erőt vesz rajtam a szorongás. Mert nagyon el lehet szúrni a játékba hívás módját, idejét, eléggé meg nem érett pillanatát, gond lehet a visszaterelgetéssel, időnként a fegyelmezéssel, álságosak lehetnek a feladatok, pontatlanok az instrukciók, értetlenek a gyerekek és így tovább. No, ez az, amiről itt szó nincsen. Talán a rendező-szerző és az asszisztenseként dolgozó Egervári György drámatanári gyakorlata is magyarázza, hogy minden helyzet jól van előkészítve, ideális az időzítése, irányítása és a levezetése is.

A play back formájú kísérőzene, mint minden hasonló eljárás, béklyózza kissé a játékot, de Hartai Petra és Kenderes Csaba olyan eleven kapcsolatot teremt mindenkivel, hogy együtt ledolgozzák a technikai hátrányt. Egyetlen alkalommal éreztem, mégpedig a kígyó-forma alakítgatásánál, hogy furcsán hangzik mellé ez a felnőtti teadélutánokhoz való zenei kíséret. Az adott korosztály biztosan boldogan gajdolná az általuk már ismert „Kis-kis kígyó” dallamát. De a rendezőt is meg lehet érteni, ezt az egyedüli népi motívumot talán kivetné magából a játék, vagy – meglehet – ez nagyon is elszabadítaná a kedélyeket. A kísérőzene szövegét a költő versei adják, ezeket, sajnos, hol érteni, hol nem, de nélkülük is megél a történet. A felvétel rögzítési színvonala egyébként messze kimagaslik a jelenlegi, karanténos mezőnyből (hangmérnök: Joós Márton).

A nagy kalácssütési akció végén, láss csodát, igazi „terüljasztalka” kerül elő a függöny mögül, s a közönség valódi, kék (!) kalácsszeletkéket kóstol a kosárkából, minden bizonnyal az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola közreműködésének köszönhetően. Összegezve: a gyerekszínházi műsorok közt valódi gyöngyöcske ez a játék, nem csoda, hogy a darabot a debreceniek is bemutatták 2017-ben.

(Végül – mint a kelt tésztákkal nem mindig sikeres háziasszony – jelzem, észrevettem, hogy a kalácssütés fázisai során valami varázsélesztővel dolgoznak, amit csak úgy „fölfuttatás” nélkül szórnak a többi összetevő közé, ahogy azt a sütőporral szokás tenni. Jelentkeznék egy adagért.)

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Devecsery László: A kék pék (Weöres Sándor Színház)

Szereplők: Hartai Petra, Kenderes Csaba

Zene: Németh Éva, Müller Péter, Szabó Róbert Endre, Szerémi Zoltán, Valastyán Tamás

Grafika: Őszi Zoltán

Zeneszerző: Szerémi Zoltán

Koreográfia: Ostyola Zsuzsanna

Jelmez: Varga Alexandra

Dramaturg: Bognár Alexandra

Rendező: Devecsery László

A Weöres Sándor Színház youtube-csatornáján elérhető felvétel