Holdbeli csónakos

(Budapest Bábszínház)

Gabnai Katalin, 2019. november

 

A Bábu Fesztivál nyitóestjén került sor a Hoffer Károly által rendezett, két részes költői játék bemutatására. Egy Weöres-mű színpadra vitele mindig erőpróba. A Holdbeli csónakost meg mintha egyenest a dramaturgok bosszantására írta volna a költő.

Hoffer Károly tervezte a finoman keleties, s összhatásában art nouveau stílt mutató, síkban maradó színpadképet is, melynek központi eleme egy lendületes félkör által kialakított tágas fülke. Ez a forma a csodasólyom derengő tükrének is megfelel, a hátoldalon és kétoldalt meg gazdag szőnyegmintázat köti le a tekinteteket. Adatgazdag dolgozatot írhatnánk a kesztyűsbábtól az óriásbábokig, a bunrakutól az árnyjátékig terjedő, számtalan technika alkalmazásáról.

Pájer Alma Virág, Barna Zsombor

Azzal az ámuldozó sóhajjal, ami feltör egy-egy hatásos kép megjelenésekor, azzal a csak gyermekközönségre jellemző hálás herrenéssel, ami a csodák megjelenését fogadja, nem lehet vitatkozni. És ebben az előadásban ez nemegyszer előfordul. Amit vállaltak az alkotók, azt teljesítették is. Jelen előadásban, Gimesi Dóra dramaturg segítségével, egy megfordított távcsövön keresztül nézzük Weöres tarka kultúrtörténeti meséjét. Gyerekelőadás készült, melyben mindent egyfajta bábszínházi road movie epizódjaként látunk. Védhető alkotói döntés ez, hiszen ezzel a darabbal „valamit” mindenképpen csinálni kell, hogy szét ne essen menet közben. Más kérdés, hogy ez a vállalás milyen mértékben fedi le az eredeti művet.

A cselekmény könnyed, keskeny csíkja vonul végig az előadáson, mutatósan és kedvesen, néha igazi bábjátékként. Jégapó (Hannus Zoltán) lánya, Pávaszem (Pájer Alma Virág) elmenekül négy, óriás kultúrát képviselő kérője, a krétai király, a szerecsen fejedelem, a sumir főpap és a kínai császár elöl, mert a képzelgései őt a holdbeli fickó felé vonják. A szökés során változó méretű kísérői, Vitéz László ( Tatai Zsolt), Bolond Istók (Szolár Tibor) és Paprika Jancsi (Pethő Gergő) védik és szórakoztatják a kóválygó leányt, egészen addig, míg egyszer csak eljut a tudatáig a lapp királyfi – a távoli Nagymedve (Teszárek Csaba) honunkban tartózkodó gyermeke, Medvefia (Barna Zsombor) – őiránta való rajongása. A játék bájos eleme a két kamaszlélek suta összehajlása. Hogy a főszereplők kézben tartják bábmagukat is, tán annak jelzésére jó, hogy „dolgoznak” leendő személyiségük kialakításán.  Mikor megmenekülnek a kérőktől, a megbízhatatlan holdbeli fickó meg kitűnik a képből, a leányka beletörődik a Medvefiával való házasságba. A nászt aztán dallal-tánccal megünneplik. (Kovács Márton szerezte a Wagner-Puskás Péter és Gyulai Csaba által élőben szépen előadott, ám kissé arctalan zenét, mely néha inkább zavaró, mint segítő elem a játékban.)

Pethő Gergő

Kisiklik a kézből ez a mű, ha nem vonják kérdőre legalább a cselekményt, ha már a szerzőt nem lehet. Mert Weöresnek esze ágában sem volt gyerekeknek szóló darabot írni. Magát szórakoztatta, mint mindig. A Magyar Nemzet egy 1969-es interjújában azt meséli, hogy 1941-ben, Maros Rudolf zeneszerző barátja zenés darabja számára írta meg először a szöveget. (A Pécsi Napló 1943-ban már a pécsi Takács Jenőt hirdeti zeneszerzőként, remélve és hírelve a Németh Antal által vezetett Nemzeti Színház soha meg nem valósult bemutatóját.) „A második világháború azonban közbeszólt, és a tervezett bemutatóból nem lett semmi. Egyébként e népi és gondolati, mesés és valóságos elemek ötvözetéből létrejött játék alapgondolata az, hogy milyen nehezen találja meg az ember a saját életútját.” – nyilatkozta Weöres 56 évesen. Ezt – noha épp ez nincs megírva a műben – el is hittük neki, s a bemutatók azóta nagypapás derűvel kezelik a cselekményt.

De Weöres 28 éves volt, amikor az akkor már nem halló barátjával, Várkonyi Nándorral elemezte készülő művét. Tüskés Tibornak a Kortárs 2003 augusztusában megjelent tanulmánya idézi a beszélgető-cédulák szövegét. S Weöres, akkor még, azt írta: „Kár, hogy nem jön ki kellőképpen, hogy a két főszemély, Pávaszem és Medvefia, kissé lenézéssel rajzolt figurák; az átlag győzelme az érték fölött; ez akart lenni. Tulajdonképpen a 4 király s a többi intrikus mind talpig ember; Vitéz László és Paprika Jancsi, ezekben megint valami kicsit, jelentéktelent akartam. S azt hiszem, hogy van benne néhány heroikusabb figura is. Temora alakjára emlékszel-e? Okos, szimpatikus gonoszság a tehetetlen, szimpla jóság ellen, effélét próbáltam a Temora-jelenetben.”

Meglehet, eljön az idő, mikor egy rendező nem a szerző későbbi nyilatkozatainak, hanem az eredeti műnek fog hinni. Nehéz persze elfogadni, hogy ebben a darabban az van, ami van, illetve lehetne. S ki is merne belenyúlni a költő művébe, legalább rendezőileg? Hisz a Sólyom figurája, aki a Holdbeli fickó párja lehetne, s akit a nagyszerű Pallai Mara el is tudna játszani, íróilag nincs megrajzolva. Talán majd egyszer, egy rendezői segédlettel helyreállt, csúfondáros dramaturgiai rendben megjelenik ő is. Addig meg ámuldozzanak a gyerekek.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Budapest Bábszínház)

Szereplők: Pallai Mara, Hannus Zoltán, Pájer Alma Virág, Bánky Eszter, Teszárok Csaba, Barna Zsombor, Karádi Borbála, Kemény István, Beratin Gábor, Ács Norbert, Spiegl Anna, Ellinger Edina, Tatai Zsolt, Szolár Tibor, Pethő Gergő, Sean Peres

Dramaturg: Gimesi Dóra

Zeneszerző: Kovács Márton

Zenei közreműködő: Wagner-Puskás Péter, Gyulai Csaba

Látványtervező: Hoffer Károly

Animáció: Wunder Judit

Koreográfus: Szölőssi András

Rendező: Hoffer Károly

2019.október 9., kb. 400 néző

Fotók: Éder Vera