A Hókirálynő

(Griff Bábszínház)

Stuber Andrea, 2020. május

 

Az Andersen-mesék múlhatatlan népszerűsége a gyerekszínházban bizonyára összefügg avval, hogy a dán költő nem tündérmeséket írt, hanem kifejezetten problémaérzékeny szerzőnek tekinthetjük őt. Ennek következtében sok szörnyűség és borzadály megjelenik a műveiben, viszont ezek vitathatatlanul egybecsengenek az emberlét alapvető tapasztalataival, toposzaival, archetipikus drámáival.

A Hókirálynő történetében abból származik a baj, hogy egy gonosz manó olyan tükröt csiszol, amely kicsivé zsugorít vagy eltorzít minden szépet és jót, a rosszat pedig felnagyítja, és kidomborítja az apró hibákat mindenben és mindenkiben. Amikor ez a tükör összetörik, a szilánkjai ezerfelé szállnak, és jaj azoknak, akikbe belefúródnak. Elképzelhető persze, hogy az ilyen attitűdhöz nem is feltétlenül kell tükörszilánk. Elég lehet hozzá némi depresszió, vagy kishitűség, vagy elégedetlenség, vagy sikertelenség, vagy mondjuk egy hosszú kapcsolat kiüresedése, egyszóval bárki juthat olyan életszakaszba, amikor otthagyná az övéit és elmenne akármilyen hideg, csillogó Hókirálynővel akárhová.

A zalaegerszegi Griff Bábszínházban Szálinger Balázs átiratában vitte színre a darabot Mihály Péter. Ez a verzió keretet ad a mesének: két öreg – Mamika és Nénike – mesélik el, egymás szavába vágva Gerda és Kay szomorú történetét barátságról, hűségről, megcsalásról, elárvulásról, valamint a lány áldozatos munkájáról, amit a kapcsolat helyreállításért folytat. Mamika némiképp zavarba ejtő karakter, ugyanis ő az az asszony, aki a mesében kihalássza a folyóból Gerdát. Esetünkben pedig magánál is tartja három évig s közben manipulálja. Mindent elkövet annak érdekében, hogy korábbi emlékeit a kislány elfelejtse, tehát ne vágyjon el tőle sehová. Ez hasonlít egy elnyúló gyerekrablásra. Ráadásul Gerda hálás az ő „Mamikakám”-jának – szinte Stockholm-szindróma látszik megelevenedni előttünk.

Az előadásban egy asztalnál ül a két öreg. Sajátságos figurák. Kiss Borbála olyan bábokat tervezett, amelyeket deréktól lefelé a színész teste ad ki, onnan felfelé pedig bábtest nő nagy fejjel, a szem helyén kicsit ijesztő lyukakkal. A színész az egyik kezével a bábfejet mozgatja, a másikkal bebújik a báb felsőruhájába és eljátssza a figura kezét. Mivel az egyik öreget színésznő alakítja (Csepregi Kovács Napsugár), a másikat pedig színész (Matola Norbert), így elsőre Bácsikának is nézem a Nénikét, csak utóbb veszem észre a nagykendője fölött alaposan kilógó pöttyösruhás kebelét. Hasonló típusú bábfigurák Gerda (Duna Orsolya Réka) és Kay (Ricz Ármin) is: maszkszerű az arcuk, világos, fodros, szalmaszerű a hajuk.

De nem minden szereplő báb. A Hókirálynőt például egy forgó diszkógömb szikrázó fényei jelzik, a birodalma pedig egy fehér báliruhákkal teletömött szekrény. (Amúgy is minden fehér és fagyos a díszletben.) Látványos metamorfózis, hogy amikor Kay már letáborozik a Hókirálynő birodalmában – unalmas lesz ott neki a szekrényajtó tetején szerintem –, akkor az őt megformáló Ricz Ármin előbújik a báb mögül, hogy entestével és egy fekete kendő segítségével eljátssza a segítőkész varjút, akinek szelídített udvari varjú a menyasszonya. Ugyanő lesz majd gyors jelmezváltással haramia, Szolnok Ágnes indiánszerű haramialánykája mellett, majd egy állófogast beleapplikálva a ruhájába rénszarvassá avanzsál – ez a legszellemesebb, legjátékosabb figurateremtő megoldása az előadásnak. De az is ötletes, ahogy a Mamika fehér kalapja – amelynek kalaprózsája végre eszébe juttatta a lenullázott memóriájú Gerdának a Kayjel együtt gondozott, szeretett rózsákat – röptetve varjúvá válik. Ő a királyi palotában élő, domesztikált madár, aki szabad, erdei vőlegényt szerzett magának. És kiemelt pillanat, amikor a varázstükröt alakító nokedliszaggatóból hirtelen elektromos gitár válik.

Gerdát útján nemcsak gátolják, hanem sok segítséget is kap, így végül visszaszerzi és hazaviheti Kayt. Nincs különösebben erőteljes, határozott finálé – a nézők nehezen is veszik észre, amikor vége az előadásnak –, de azt konstatálhatjuk, hogy Gerda legalább nem lesz egyedül ebben hűvös, fehér világban, amelynek enyhén thrilleres jellegéhez Szemenyei János zenéje is hozzájárul. A Gerdát játszó Duna Orsolya Rékának érzéki a nevetése, bársonyos a hangja. Evvel a bársonyos hangjával fogja most már mindig énekelni Kayjal azt a mélabús hangulatú kis dalocskát a rózsákról, amit korábban is együtt zengtek. Hacsak le nem lép mihamarabb egy Hókirállyal.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

H. C. Andersen – Szálinger Balázs: A Hókirálynő (zalaegerszegi Griff Bábszínház)

Játsszák: Csepregi Kovács Napsugár, Duna Orsolya Réka, Lajhó Máté, Ricz Ármin, Szolnok Ágnes

Dramaturg: Szálinger Balázs

Tervező: Kiss Borbála

Zene: Szemenyei János

Rendező: Mihály Péter

Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, 2020. február 11., kb. 180 néző

Fotó: Griff Bábszínház, Umberto Pezzetta