Krétarajz a kétségbeesésről

pacsirtaF2

Pacsirta

(Pesti Magyar Színház)

Gabnai Katalin, 2020. február

 

Kosztolányi 1924-ben született regénye az utóbbi időben középiskolai ajánlott olvasmányként szerepelt, s csak remélni lehet, hogy a jövő diákjai is tudnak vele találkozni. A belőle készült, Ranódy László által rendezett, színészóriásokat felvonultató 1963-as film azonban mostanában nem érhető el a neten, még a magyartanárok számára sem.

Bede-Fazekas Annamária, Tahi József, Rancsó Dezső

Örömmel jelenthetem viszont, hogy Paczolay Béla kiváló rendezésében megnézésre érdemes előadás látható a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán.  A produkció, amelynek szövegkönyve a regény és Huszty Tamás nagyszerű filmforgatókönyve alapján, Kovács Krisztina dramaturgiai munkája révén született, felnőttet és fiatalt egyaránt képes találkoztatni száz évvel ezelőtt élt kisvárosi honfitársainkkal, olyan időben rajzolva le őket, amikor már egy ideje „befelé kunkorodott a lelkük”.

Péteri Lilla e.h.

Vajkay Ákos, nyugalmazott levéltáros (Rancsó Dezső) és felesége, Antónia (Bede-Fazekas Annamária) rég beletörődtek már abba, hogy riasztóan csúnya leányukat, Pacsirtát (Péteri Lilla e.h.) senki nem fogja feleségül kérni. Most azonban Pacsirta – akire e név akkor ragadt, amikor még énekelt, s azóta is viseli, „mint kinőtt gyermekruhát” – rokonokhoz megy egy hétre, s még az is lehet, hogy ott a sokgyerekes, özvegy ispán szeme megakad majd rajta.  A házaspár egyedül marad, kiszabadul a lelki kalitkából, színházba megy, vendéglőben ebédelget, s megmártózik a sírnivaló helyi elit szivarfüstös dajdajozásában. Kinyílik és egyszeriben meg is reped a világ körülöttük. Aztán Pacsirta hazatér, befüggönyöznek, kicsavarják a sokat fogyasztó villanykörtéket, s köménymagos leves lesz megint, darásmetélttel.

Khell Csörsz szürkés körfüggönnyel vette körül a családi szobát. Ezt félrehúzva láthatók az ablakok. Az otthon asztala egyben a vendéglő asztala is, attól függően, hogy az abrosz melyik fele van felül. A színpadkép legszebb eleme a szecesszió olcsó, ipari terméke, a hunyorgó, virágszirmokat formázó üvegcsillár. Bár Vajkayné barna pöttyös ruhája modern szabású, Benedek Mari nagyjából korabeli ruhákba öltöztetett mindenkit, s ez, Antónia lelkiismeretfurdalással, de mégis-mégis megvásárolt gyöngyrojtos színházi táskájával együtt, kell is ehhez a történethez.

Bede-Fazekas Annamária, Rancsó Dezső

Mind a regény, mind a szép előadás a legnagyobb szülői fájdalmak egyikéről, a „gyerek” sikertelensége, mi több, boldogtalansága miatti emésztő kétségbeesésről és tehetetlenségről szól. Kovács Krisztina szerencsés kézzel vette át Huszty Tamás forgatókönyvének gerle-motívumát. A regényben Pacsirta, kezében kalitkával, s abban egy galambocskával tér haza a balul sikerült rokoni látogatásról, silány kis örömöt préselve ki így a neki jutó, szikkadt szeptemberi napokból. A játékban szereplő – ottjártamkor éppen elszabaduló, majd ügyesen visszaterelgetett – gerlemadár sorsa a szülők tudatalattijának baljós kivetülése tán. Fontos, erős, drámai motívum ez, ahogyan Pacsirta figurája is erősebb, agresszívabb, birtoklóbb és vadabb szülőnyuvasztó szomorúságot áraszt, mint a könyvben megírt alak. Ezért is él meg előttünk a történet.

Mindenki jó, aki a színpadra lép. Remek Rancsó Dezső bográcsgulyásozásba és kártyázásba süllyedő, fokozatosan fölébredő figurája, s különösen megrázó a nekünk háttal állva elzokogott, rettenetes vallomás: „Csúnya!” Megejtő, ahogy a drámai erővel, s kiváló dinamikai adottságokkal rendelkező Bede-Fazekas Annamária most tipegve jár, s Vajkayné áradó hitvesi lelkét az asszony szűk és aprócska aurájába gyűri. S egészen hihetetlen: mindkettőjük minden szavát kiválóan érteni, akkor is, ha suttognak, s akkor is, ha háttal állnak. Szépen felépített, emlékezetes duett a játékuk. Az ékes fiatalságú Péteri Lilla arcát egy halántékra futó tűzfolttal és vastag szemöldökkel próbálták riasztóvá tenni. A jel működik, Péteri Lilla apát-anyát csuklóztató hatalmi szenvedélye és nagy belső szomorúsága hiteles karakterré áll össze.

A kaszinó borgőzös urai közül Fillár István Szunyogh Bélája, az alkoholista latintanár figurája hozza magával leginkább a kisváros pocsolyaszagát. Mondatai, mozdulatai gyönyörűen jelzik a hajdanvolt értelmiségit, de világító kék szeme mögött már csak a semmi örvénylik. Szűcs Sándor buzgó és link Környeije telitalálat, Tahi József Guszti főpincére képes megnyitni egy percre a múltat, s öröm látni, hogy Tóth János Gergelynek milyen szépen „megvan” Cifra Géza figurája. A nyilvánosház „lányai” pedig szelíd színészi alázattal szolgálják a tántorgó férfiakat. S ez az az előadás, amelyben az eddig jobbára színtelen ifjakat játszó Haumann Máté tehetsége és energiája végre áttöri a falat. Az elviselhetetlen kötekedőt, a krakéler Füzesi Ferit játssza, azt az embert, akire azt mondják, hogy az ördög mindig egyenest áll benne. És tényleg. Remek. A csapat összteljesítménye Paczolay Béla színészvezetői munkáját is dicséri.

Fontos előrelépés ez az előadás a színház életében. Ez az egyik út, amelyen a kitűzött cél – a nézők, s különösen az ifjúság színházba szelídítése – elérhető.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Pacsirta (Pesti Magyar Színház)

Kosztolányi Dezső regénye és Huszty Tamás forgatókönyve alapján a színpadi változatot készítette: Kovács Krisztina

Szereplők: Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Annamária, Péteri Lilla e.h., Haumann Máté, Kisari Zalán e.h., Fillár István, Szűcs Sándor, Szőke Abigél a.n., Tóth János Gergely, Tahi József, Fellegi Balázs

Dramaturg: Kovács Krisztina

Díszlet: Khell Csörsz

Jelmez: Benedek Mari

Rendező: Paczolay Béla

Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad, 2020. január 11., kb. 80 néző

Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból