Tütü-tutu autó
Vaskakas Bábszínház
A csecsemőszínház mint műfaj születésének szép és szomorú a története. Egy norvég író elveszítette a héthónapos kisfiát. Kapott aztán egy levelet a gyerekorvostól, részvétet kifejezőt és vigasztalót. Higgye el – írta a doktor –, hogy a kisfia teljes életet élt. Ez sajnos nem így van – válaszolta az apa –, hiszen nem találkozott például a művészetekkel. E gondolat nyomán és különböző projektek eredményeként jöttek létre Skandináviában az első csecsemőszínházi előadások. Az elnevezés a szakértők szerint nem helyes, hiszen nem az újszülöttek a célközönség, hanem egészen pontosan a 0-3 év közötti korosztály. A győri Vaskakas Bábszínház – amely évekkel ezelőtt csatlakozott a Művészet a legkisebbeknek elnevezésű programhoz – Aprók Színházának nevezi a műfajt, amelyből már számos produkciót létrehozott. A legfrissebb, májusi bemutatóját, a Tütü-tutu autó címűt hozta el szeptember végén Budapestre, a Marczibányi téri művelődési házba a Kocsis Rozi vezette győri társulat.
A csecsemőszínház – maradjunk talán mégis ennél a kedves szóösszetételnél – különösen varázsos dolog, amelynek titkairól, a találkozás jellegéről és befogadói aktusáról legfeljebb a picike nézők és a felnőtt színházcsinálók tudnának hitelesen beszámolni, de az egyik nem tud, a másik nyilván nem akar. A kritikus ilyenformán leginkább arra hagyatkozhat, hogy leíró jelleggel osztja meg tapasztalatait részint a produkcióról, részint a nézőkre tett hatásáról.
A Tütü-tutu autó játékterében, hars színek között – mindenekelőtt a közlekedési lámpa zöldje, sárgája és pirosa virít – két szőrösarcú fiú játszik. Bora Levente és Vitányi-Juhász Levente műanyag autókkal brummognak és berregnek, amíg a közönség gyülekezik. (A csecsemőszínházban nem lehet sokáig húzni a kezdést, nem ajánlott visszaélni a nézők türelmével.) Egy ponton egyértelművé válik, hogy a két színész már készen áll belefogni a magáéba, bár amit addig tettek, már az is alapjaiban segítette az értelmezést. Játszanak, akár a gyerekek. Hirtelen nem is lehetne megállapítani, hogy most éppen tanítják-e autóval játszani a nézőgyerekeket, vagy ők maguk ismétlik azt, amit kisgyerekektől tanultak. Az első markáns színpadi akció mindenesetre az, hogy Bora Levente kisfiúja néhány egyszerű szóval, de ellentmondást nem tűrően követeli a másik kisfiú, Vitányi-Juhász István autóit, és szigorúan be is gyűjti mindet egy kosárba. Ekkor szörnyű balsejtelem fog el, hogy talán ez a gyermekecske is úgy járt, mint Keresztes Tamás Bencusa, aki nem tudta törleszteni az iskolakezdéshez felvett hitelt a Katona Hírszínházában, de szerencsére itt nem végrehajtás zajlik.
Egyszerű gyerekigazságok derülnek ki a játékból. Például hogy voltaképp nincs szükség játékszerre, hiszen minden csak fantázia kérdése. Egy műanyag karikát bármikor ki lehet nevezni kormánynak, két szék kiad egy vonatot, és szép nevekkel illetett utasokat is fel lehet ültetni rá műanyag bójából. Ehhez képest Kocsis Rozi rendezésében még elragadó leleményességeket is tetten érhetünk, például ahogy két cső, két karika és egy kalimpáló színész formát ad a biciklizésnek, vagy ahogy ugyanabból a néhány tárgyból összeáll egy Trabant-autó. Eközben a színészek gyerekhelyzetek is modellálnak: például ki-ki elrestellheti magát érintettségében, amikor olyan kevéssé szimpatikus kisfiút lát, aki épp csak addig akar lovaskocsikázni, amíg ő hajt, a pajtása pedig húz. Mihelyst cserélni kellene, már nem akar játszani.
A csecsemőszínháznak talán nincs nagyon sok eszköze, amit használhat, de azt a keveset ezerféleképpen lehet variálni. Van a színek, formák változatossága, a zene, a szöveg, amely rigmusokból, gyerekversekből vagy egyszerű mondandóból áll, és a ritmusa talán fontosabb is, mint a tartalma. Körülbelül húsz percet tesz ki maga a darab, és általában közös játék a rávezetés is, a levezetés is. Győrben, a Vaskakas Bábszínházban kellemesebb, családiasabb a helyszín, mint a Marczibányi téri művelődési házban. Az sem előnyös, hogy ezen a pesti vendégjátékon hozzávetőleg kétszer annyi néző ült a teremben, mint amennyi otthon szokott. (Igaz, közülük csak egynek csörgött a mobilja az előadás alatt.) Noha a sok méter távolságra már nehezen jut el a játszók hatása, ennek ellenére jól ment minden, a Tütü-tutu autó maximálisan lekötötte az apró nézők figyelmét. Egyetlen pissz vagy jaj vagy oá sem hallatszott a produkció alatt. A befejezés pedig itt is játékba torkollott: a színházterem előtti térben közlekedési pálya várta a publikumot. Csodálatos kicsi gurulós méhecskéket és katicabogarakat meglovagolva lehetett szlalomozni a bóják közt. Kicsit irigyeltem a kicsiket.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)
Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi
Zeneszerző: Rab Viki
Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István
2015. szeptember 29. Marczibányi téri Művelődési Ház, 70 néző
