Kritikák – 2015

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)A Miskolci Nemzeti Színházban Schwajda György Lúdas Matyi-átdolgozását adják. Azt a darabot, amelyen – nem kétséges – generációk nőttek fel. A bakelitlemezes klasszikus változaton mindenképp, de még mielőtt azt hinné az ember, hogy a színházakban agyonjátsszák ezt a verziót, a Színházi adattárból kiderül: eleddig mindössze kilencszer került repertoárra szerte az országban. Ismert történet, üzembiztosan működik a szöveg és az élőben játszott zene, még mindig frissnek hatnak a poénok.

„Miért jöttetek? Mit néztek meg? Ti ismeritek Lúdas Matyi történetét? Szólíthatlak benneteket gyerekeknek?” Aki kérdez: a Díszletliba, egy meglehetősen rugalmas szerep, játszotta színész és színésznő is, jobbára úgy, hogy ő és Galiba házastársak, jelen esetben a neje. Aki válaszol: a néző gyerekek, természetesen kórusban, hatalmas lelkesedéssel, hatalmas hangerővel. Az például kiderül, hogy a Döbrögit játszó lúd magának vindikálja a szerepet, és megjegyzése szerint nem először, szegény Galibánét pedig férjura – nomen est omen – a díszlet szerepével kínálja meg. Indoklása szerint azért, mert az a legdrágább az előadásban.
Innentől kezdve lesz egy beszélő díszletünk, aki amolyan narrátorként segít eligazodni abban, hol járunk, mi történik, mit lássunk egy-egy absztraktabb/viccesebb mozdulatban vagy kellékhasználatban (ingaórát, erdőt, szökőkutat stb.), időnként instruálja a zenészeket, közben várja, hogy kikeljen a libatojás, és folyamatosan kommunikál a gyerekekkel.

Mert a színészi játékban kivetnivaló egyáltalán nincs, a főbb szerepekben igazán könnyed és valóban komolyan vett, egyáltalán nem a gyerekelőadás kötelező abszolválására, megúszásra játszó. Simon Zoltán beszédhibás Galibája kicsit buta, kicsit naiv, kicsit ügyefogyott, kicsit fifikás, de nagyoncuki.
 

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)Simonfi Adrienn Díszletlibája nagyon buta, nagyon naiv, de nagyon cuki. Gender megközelítésben kikérhetjük magunknak, hogy sajnos kettejük házastársi viszonya nem az egyenlőségen alapszik, hanem Galibáné többszöri hülyére vételén, amit már az említett díszlet-bók is jelez. A címszerepben Rusznák András egyáltalán nem rosszindulatúan lusta, „mindenki bolond, aki dolgozik” attitűdje inkább az éretlen kamaszé, így a karakter változása, tulajdonképpeni jellemfejlődése nem más, mint a felnőtté válás, s ezért érthető és hihető. Nem vérmes bosszúszomj hevíti a háromszori visszaverésben, hanem az igazságérzet és valamiféle fineszes móresre tanítás. Pedig joggal lehetne igazi nép-gyermeke-lázadó-forradalmár Fandl Ferenc erősen kitömött Döbrögijével, ezzel a formátumos, ám mérhetetlenül üresfejű, igazán bunkó és provinciális diktátorral szemben, akihez tökéletesen passzol Molnár Sándor Tamás nem szükségszerűen elv- és főnökhű, mint inkább lényéből adódóan, egyben pozíciójához passzolóan érzéketlenül gonosz Ispánja. A kis szerepeket adók szintén tisztességgel abszolválják a feladatot.

 

De mindez hiába, mert ott a kifelé beszélés, a gyerekek folytonos, mindenáron való kvázi-bevonása az olyan kínosságokkal tetézve, mint a második részt nyitó „Mi tetszett jobban: az első felvonás vagy a szünet?”. Rusznyák Gábor rendezőnek elég lett volna bízni a helyzetekben és a színészekben, hiszen tökéletesen funkcionálna az előadás matyistul, libástul, döbrögistül, ispánostul a saját világában, leoltott fényű nézőtéren. A jópofáskodó interakciókban dramaturgiailag fölöslegesen kiabáló gyereknézők adrenalin- és zajszintje viszont úgy megemelkedik, hogy végül sem a „kié az igazság” mesei tanulsága nem hallható, sem az a fontos tény, hogy kikelt a tojásból a kisliba.

 

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)Papp Tímea
Színházi Kritikusok Céhe
Fazekas Mihály-Schwajda György: Lúdas Matyi
Matyi: Rusznák András
Döbrögi: Fandl Ferenc
Galiba: Simon Zoltán
Díszletliba: Simonfi Adrienn
Ispán: Molnár Sándor Tamás
Anyóka: Kerekes Valéria
Gyógykovács: Kincses Károly
Javasasszony: Seres Ildikó
Díszlet- és jelmeztervező: Juhász Katalin
Zenei vezető: Kovács Márton
Rendező: Rusznyák Gábor
Miskolci Nemzeti Színház, 2015. október 21., 328 néző

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)
Egy előre,
két kettőre,
három hatra,
hat kilencre,
töltsd ki tízre,
tizenegyre!
Gyertek velünk táncba! Szoknyát szedjük ráncba! Lányok-lányok körbe be, a fiúk meg közibe!
Várjuk az apró lábakat két éves kortól szülővel körünkbe!
Népi játék, dal és tánc gyerekeknek!

Hát nagyapád? – Az öreg pokróc (Aranytíz)

Hát nagyapád? – Az öreg pokróc (Aranytíz)

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   „S mit ér a vén? A kanalat elejti, csöppent, etetik s ha ő etet, a malacok habos vödhústől fellökik”

József Attila: Tiszazug

Van Gogh Krumplievőkjének kivetített fotója fogadja a gyülekezőket, akik láthatóan ismerik egymást. Talán nyugdíjasklub érkezik? Telik a terem, s egyre csak hozzák mindkét oldalról az újabb székeket. Pár visító unoka is hallatja hangját, de a Krumplievők asztaltársasága nem engedi máshová a tekintetet. Elnézi az ember a törődöttség és a pillanatnyi megelégülés barnás oltárképét, s benne a baloldali alak, a fiatal férfi iszonyú fáradtságát. Előttem bácsika ül, ő azért nézdegél hátrafelé, hamarosan meg is jön hajlott hátú felesége. A régi festmény új fotóra vált, Bukta Imre Krumplievőkjét látjuk kis ideig, majd a mezőségi zene beindítja az előadást. Balra, elöl, harsány ócskapiaci árus (Lovas Emília) kínálgatja a foszlásnak indult pokrócokat,

mögötte középen, a vetítési felületen hatalmas férfiárnyék jelenik meg, ő a Férj (Sipos Imre), aki hamarosan elénk kerül, s izgága vitába kezd a vásárolni szándékozó Asszonnyal (Kovács Vanda). Esti lakótelep blokkházainak szürke tömegét látjuk, s jobbra elöl a felénk lejtő kis konyhaasztalt, körülötte a házaspárral, a Nagypapával (Cs. Németh Lajos), s a bábfiguraként megjelenő Fiúval (mozgatója Lovas Emília). Puliszkát esznek. Megint. Örökké. Az öregember pedig maszatol, csöppent, elejt ezt meg azt. A rendező, Őze Áron által megajánlott kettős idő a népmesék falujába, s Őze Gábor vetített képei révén jelenünk sivár lakótelepére vezet. Jól van ez így. Hisz erről van szó. Cs. Németh öregembere pedig épp csak annyira reszket, hogy azért eszünkbe jusson a verssor: „… s ha ő etet, a malacok / habos vödröstül fellökik”.

Érzékelhető, hogy ez a fájdalmas, tiszta játék, s a családi veszekedés miként ijeszti meg a kicsiket. Pontosan veszik a bajt, néhányan sírni kezdenek.  Nincs! – szól odafentről. Nincs hús! Nincs pokróc, nincs pénz, nincs semmi. Puliszka van. És vannak szomszédok, akik a vetítővászonból megnyíló ablakban jönnek-mennek hullámozva és károgva. Széplaky Géza és Károlyi Krisztián bajszosan, szakállasan, virágos nejlon otthonkákban ijesztgetik a népet, nézik, lesik a más nyomorúságát. A későbbi jelenetekben ugyanők zsandárokként, vagyis kerületi rendőrökként viszik el a hajléktalanná lett öreget.

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   Mert, ahogy az várható, az Asszony addig győzködi hozzá hasonlóan kupori férjét, hogy végül csak megvesznek két pokrócot, s a gyerekükkel (!), mert maguknak nincs merszük hozzá, elküldetik a háztól a férj mindig láb alatt lévő apját. Ám az unoka megtartja az egyik pokrócot, s tettét meg is indokolja: kelleni fog az majd az ő édesapjának is, ha eljön az ideje.

Nemegyszer megáll a kés a levegőben. Az idős közönség hol szipog, hol hümmög, helyeslően. Majd biztosan megállapítják sokan, hogy ez nem gyerekszínház, s az e véleményen lévőknek kicsit igaza is lesz. Nem. Ez a legjobb fajta népszínház, ez nagy erejű, vásári rémbohózat, amit együtt kéne hogy nézzen minden nemzedék.  A piacon persze el lehet sétálni a tiltakozó karonülőkkel, zárt teremben viszont nehéz velük megértetni, hogy az, ami fönt van, az csak játék. Hisz tudják ők, amit tudnak, láttak már ilyet, ismerik ők is a bajok miatt elgonoszulókat, de ha hirtelen csap le rájuk a megidézett valóság, nincs idő eltagadni azt, hát sírni muszáj. Ezért – bár minden közönségszervező tudja, hogy ez aligha valósítható meg könnyen – mindenképpen hat éven felülieknek kellene hirdetni a későbbi előadásokat. Épp az ébredő kiskamasz léleknek szól ez a ballada. Meg mindannyiunknak.
Ritkán esik meg, hogy ilyen kiváló színészi alakítást lássunk egy matiné-előadáson, mint amilyen Kovács Vanda kibírhatatlan szívósságú, beszűkült lelkű Asszonya, s hogy ilyen szép egyensúly teremtődjön a bábjáték stilizációját idéző szakaszos mozgás és a szabályos színházi koreográfia között, mint ahogyan azt Sipos Imre és a Széplaky – Károlyi páros megvalósítja. Kíméletlen történet ez, Lackfi János által igen szépen megírva. Nem csoda hát, ha Kovács Vanda hangja hosszan visszhangzik bennünk: „Mit tettünk, édes uram?”.

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   Gabnai Katalin

Lackfi János: Az öreg pokróc (Aranytíz Kultúrház)
Szereplők: Kovács Vanda, Sipos Imre, Cs. Németh Lajos, Lovas Emília, Széplaky Géza, Károlyi Krisztián Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Cseh Zsuzsa
Látvány: Őze Gábor
Báb: Szívós Károly
A rendező munkatársa: Varró Anna Áfonya
Rendező: Őze Áron
Producer: Balogh Erika
Aranytíz Kultúrház, 2015. október 17., 120 néző

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleIdén már a nyolcadik alkalommal rendezték meg a gyermek- és ifjúsági színházi szemlét a Marczibányi téri művelődési központban. Egy szép, napsütéses novemberi héten zajlott a fesztivál, 14 produkció részvételével és az azokat követő szakmai beszélgetésekkel. (Korábban május volt a szemle megszokott időpontja, ám a tapasztalatok szerint a november inkább garantálja a jó időt, mint a tavasz vége.) A versenyprogramot összeállító szemletanács –Szakall Judit, Sándor L. István, Kaposi László és Réczei Tamás – a 80, jelentkezett produkció megtekintése után a 14 beválogatott előadáson túl felsorolt további 36-ot, amelyet szintén jó szívvel ajánl
gyerekközönségnek, szülőknek, pedagógusoknak,
színházi szakmának. Tehát az előnézők a széles merítésből bőséggel halásztak ki értéket, ami azt jelzi, hogy a gyermek- és ifjúsági színházi mezőny nem szűkölködik színvonalas teljesítményekben.
A szemle műsorába – akár véletlenül, akár szándékosan – fele-fele arányban kerültek be gyermekszínházi és ifjúsági előadások. Ezen belül is további „alosztályok” nevezhetők meg: szerepelt két vásári bábjáték, s érdekes módon a gyermekelőadások több mint felét egyszemélyes produkciók tették ki. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ilyen bemutatókat egyetlen alkotó hozta létre. Bár súlyozhatunk ebben, hiszenFabók Mancsi gyönyörűséges Bábszínháza és Tatay Zsolt minőségi Vitéz László-reprodukciója alighanem egyszemélyesebb vállalkozás, mint a többieké.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
Fabók Mancsi az első színésznő, aki arra vállalkozott, hogy Kemény Henrik Vitéz László-figuráját eljátssza. Hogy kicsit enyhítse tettének merészségét, megfejelte egy még bátrabb ötlettel: kitalálta és életre keltette Vitéz László párját, Vas Juliskát. A két, egymással szerelembe eső, piros sapis teremtmény kicsattanó életerővel és játékkedvvel győz le ördögöt, halált, a szokásos ellenfeleket. Mindezt kapjuk Fabók Mancsi ízes beszédével, szellemes játékötleteivel és a rá jellemző rendkívüli kommunikációs képességgel, amivel a közönség minden rezdülésére frappánsan reagál. Tatay Zsolt produkciója más, és a maga nemében szintén helyénvaló. Az ő Vitéz Lászlója klasszikus, tisztelgő repríz, amit a színész már csak elvi alapon is úgy hozott létre, ahogy kell: maga farigcsálta a bábot és festette a paravánt. Annak homlokzatán kis rajzolat jelzi, hogy a Népliget melyik pontján állt valaha Kemény Henrik bódéja.

Az egyszemélyesek sorában Kolozsi Angéla következett a tatabányai Jászai Mari Színházban bemutatott Auguszta kisasszony különös tavasza című előadásával. A színésznő egy enyhén furcsa vénlány találkozását játssza el egy csupaorr bábfiúcskával, aki Auguszta kisasszony kedvéért megpróbál a világ legjobb kisgyereke lenni. Csak hát ennek a kívánalomnak nem olyan könnyű megfelelni. Kolozsi Angéla darabja, ha jobban megnézzük, valójában felnőttnevelési produkció, amely talán ráébreszti az idősebb nézőket arra, hogy mit lehet vagy nem lehet megkövetelni egy gyerektől.
Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
A Hannus Zoltán játszotta Tíz emelet boldogság mögött a Budapest Bábszínház intézményes keretei között ott áll egy komplett, élvonalbeli színházi csapat, Gimesi Dóra írótól Veres András színpadra adaptálón,Grosschmid Erik díszlettervezőn és Bartal Kiss Rita bábtervezőn át Kovács Petra Eszterrendezőig. A produkció olyan varázslat, amelynek kétszer öt emeletnyi boldogságából sok jut a nézőnek is, legyen bár egészen ifjú vagy idősebb.
Két bábelőadást kínált a program a kisebbeknek. Az egyik a pécsi Bóbita Bábszínház Schneider Jankórendezte Torzonborz, a rablója, amely hagyományos, paravános bábjáték. Illetve mégsem egészen az, hiszen a kesztyűbábokkal a paraván felső harmadában dolgoznak a játszók, az alsó kétharmad elé pedig kiállnak olykor mint zenészek, aminek megvan a maga bája. A fenti díszlet képzőművészeti ihletettsége (Grosschmid Erik), szembarát színharmóniája és a játszók (Czéh Dániel. Kalocsányi Gábor, Matta Lóránt, Vadon Judit és Bogárdi Alíz) élénksége, ötletessége és poénkedve szívderítő élménnyé tette a produkciót.
Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleA másik bábjátékot az Egri Harlekin Bábszínház hozta tizenéves gyerekközönségnek. Somogyi Tamás rendezése hatvan percben prezentálja Shakespeare Hamletjét, vagy legalábbis az érzetét és a problematikáját. Kortársi közegben,Jakob Nóra kócos, fekete garbós, tornacipős Hamlet-bábjával (Kosznovszky Márton m.v. előzékeny játékával), a tétován bóklászó fiatalok kisbábjaival és a deréktól felfelé „kettéváló” – bábbá és bábozóvá széthajló – felnőttfigurákkal (Claudius:Horvát Virgil m.v., Gertrud: Mészáros Pancsa, Polonius: Sóvári Csaba.) A Harlekin Bábszínházban Dánia úgy börtön, hogy akvárium. Tanácstalanul lebeg, úszik benne mindenki.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház A haza című előadása lengyel írónő művét interpretálja a fordító és rendező Veres András elképzelése szerint. Öt színész és sok színes kocka alkotja a speciális térigényű, körbeülendő produkciót, amely kisiskolás nézőket céloz meg. Különös, lírai szövegű darab. Szó- és gondolattöredékekből épít világot, házat és hazát, érzelmi alapú definíciókat teremtve.
Az ifjúsági előadásokhoz közelítve a néhai Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton produkcióján keresztül visz az út, amelyet külföldön már jól bevált koncepciója szerint vitt színre Philippe Genty és Mary Underwood. A három játszó – Szorcsik Kriszta, Marofka Mátyás és Jerger Balázs – hozzávetőleg egy konyhában eleveníti meg Odüsszeuszhoz méltó leleményességgel a főhős kalandjait. A tárgyanimációhoz felhasználnak szinte mindent, amit a helyszín kínálhat, tésztaszűrőtől dugóhúzón, kávéscsészén vagy partvisfejen át csokibonbonokig

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleAz ifjúsági előadások is különböző műfajokat képviseltek, a színházi neveléstől a beavató színházon át a problémafeldolgozó és érzékenyítő színházig. A színházi nevelésben a legnagyobb gyakorlattal bíró csapatok is jelen voltak: a Káva és a Kerekasztal, valamint a profilját tekintve illetékes Kolibri Színház, és a Quintus Konrád drámába-színházba bevezető működése révén létrejött József Attila színházi alkotócsapat. A skála egyik végén a Mentőcsónak-Füge előadása található, a Pass Andrea írta-rendezte Újvilág, amely kamaszközegben mutatja be a politikai szélsőjobb térnyerését, csúcsszínészek (Szamosi Zsófia, Hajduk Károly, Kovács Lehel, Porogi Ádám, Sztarenki Dóra) magával ragadó alakításában. A másik szélén pedig az Escargot Hajója Balkán-előadása, amely diákszínjátszói hévvel és kedéllyel dolgoz fel szintén kamaszközegben szintén társadalmi problémát, a West Balkán tragédia apropóján.

A Káva Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájából egyszerűsítette és adaptálta a történetet mai magyarra (Róbert Juli dramaturgi munkájával). Sereglei András rendezése lehetőséget ad a középiskolás nézőknek arra, hogy saját véleményt alkossanak és képviseljenek olyan kérdésekben, mint hogy: milyen lehetőséget találjon a fejlődésre egy szegény, elmaradott település. Avagy: valós életveszély fenyegeti-e Alfréd boltost (Takács Gábor), akinek halálát akarja a hazalátogatott milliárdos asszony (Romankovics Edit). Avagy hogy Alfréd lánya (Háda Fruzsina), aki maga is megkapta a részét a vérdíjból, mit kezdjen a millióival.
A Kerekasztal Tükörvárosa kisebb, általános iskolás korú gyerekeket vont be a Kárpáti István rendezte játékba, amely királylányos mese ugyan, de valójában a manipuláció kérdését szándékozik körüljárni. S a színészek – Árvai Péter, Bagaméry Orsolya, Jobbágy Kata, Lipták Ildikó és Nyári Arnold – könnyedek és kíváncsiak, remekül találtak hangot a gyerekekkel, akiknek elképzelései, ötletei mentén a történet alakult.
Az Oidipusz nyomozás a legjobb pillanataiban színházi hatásokat keltett – például szép visszafogottságával, amikor a halált, a szenvedést libbenő függönyre vetített verssorokkal regélte el –, néha pedig a történetesen makacsul ellenállónak bizonyuló gimnazistákat is sikerült bevonnia az előadás, vagyis Théba kupaktanácsi körébe.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleA Kolibri Függésben-produkciója viszont saját magában működött, Czukor Balázs rendezésében a színészek humorral, változatosan és plasztikusan mutatták be a függés tárházát, számos lehetőségét és válfaját, az anyatejfüggéstől Micimackó mézmániájáig.
A VIII. Marczibányi szemle kifogástalanul szervezett, gördülékenyen zajló eseménysorozat volt, mindig a megfelelő számú és életkorú közönséggel, valamint a szakemberek közti egészséges kommunikációval. Nemcsak a gyermek- és ifjúsági színház aktuális állapotáról és potenciáljáról adott képet, de a világunkról is: identitáskeresésről, kiszolgáltatottságról, szegénységről, szabadságról, szerelemről, agresszióról, barátságról, tehetetlenségről.

A végén a zsűri – Csizmadia Tibor, Láposi Terka, Stuber Andrea és Vasvári Csaba – annak rendje és módja szerint nehéz helyzetben volt. Ám annyira nehézben biztosan nem, mint maguk a színházak, amelyek –Kovács Géza megfogalmazása szerint – egyszerre kénytelenek működni szakmai műhelyként, termelő üzemként és profitábilis üzletágként –, vagy a pedagógusok, akik – Pályi János szavaival – bizonytalan, rossz helyzetben dolgoznak, fáradtan és feszülten, és maguk sem mindig felkészültek a színházra és a gyerekek felkészítésére.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
A Nemzetgazdálkodási Minisztérium, az Emberi Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap által felajánlott díjakat a szakmai zsűri Fabók Mancsi Bábszínháza Vitéz László és Vas Juliska, a Mentőcsónak-Füge Újvilág, a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság, a Kolibri Színház Függésben, a Harlekin Bábszínház Hamlet és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház A haza című előadásának adta.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
VIII. gyermek és ifjúsági színházi szemle
Marczibányi téri Művelődési Központ, 2015. október 9-15.
Fotó: Makofka Sándor

 

Pehelysúly – Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)

Pehelysúly – Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Ez a mese is hogy megváltozott, tűnődöm, miközben a színpadon épp minden jóra (?) fordul. Vidovszky György, aki tavaly a kecskeméti Cirókában Hamupipőkéjével erős antrét produkált, most visszatért az alföldi városba egy kis párnacsatára.

Nem ismerem az okokat, mégis különösnek tartom, hogy a Budapest Bábszínházban tartott sikeres ősbemutató után kereken három évet kellett várni, hogy Tasnádi István merészen újrahangolt Lúdas Matyi-szövege másutt is színre kerüljön. A szerző változtatásai igen jelentősek. Tasnádi egyfelől kibontja és megerősíti a Fazekas Mihálynál még nem, csak majd a szöveg filmverzióiban feltűnő szerelmi szálat Matyi és választottja között, másrészt sikerrel ad valami pluszt ahhoz a tényleg nem sok meglepetést tartogató forgatókönyvhöz, miszerint a címszereplő először, másodszor, majd harmadszor is jól eltángálja Döbrögit.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Tasnádinál kevés híján megtörténik mindez, de azért a zárlatban nézőjének/olvasójának szegez egy zavarba ejtő kérdést: itt és most igazán annak kellene örülnünk, hogy egy alaposan megleckéztetett, amúgy picit sem rokonszenves fickót még mindig, már megint elpáhol az, akinek végig okkal drukkolunk?

Nagy szavaknak tűnhetnek ezek egy „eredeti magyar rege” kortársi remake-je kapcsán, mégis úgy vélem, hogy Tasnádi szövege élesen és okosan veti fel a társadalmi igazságtalanság, a kiszolgáltatottság, a megalázottság problémáit, plasztikusan beszél a hatalmasak és az elnyomottak közötti kilátástalan küzdelemről, meg arról is, hogy nem minden az erő, ha egyszer józan paraszti ésszel többre megy az ember gyereke. És persze Tasnádi nem feledkezik meg arról sem, hogy nem csak mogyorófavesszővel tudunk fájóan odacsapni, ráadásul vannak olyan sebek, amelyek évek, évtizedek múlva sem fognak meggyógyulni.

Az előadásaiban igen gyakran hasonló témákkal foglalkozó Vidovszky Györgyöt talán épp ezek a sűrűsödési pontok foghatták meg az alapanyagban, s a – Hamupipőkében már bevált – minimális szcenírozás is mintha ezekre a fontos problémákra igyekezne irányítani a nézők figyelmét. Ez sikerül is nagyjából, a végeredmény mégis felemás: a hol meglóduló, hol lelassuló előadásban ezúttal mintha egyszerűen kevesebb lenne a játéklehetőség, a kreatív eszközhasználat, a történet korrekt elmesélésén túli egyéb szándék. Monori András zeneszerző Keller Dániel közbehegedülésével prezentált zenei betétei az epizodikus szerkezetet támogatják.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Mátravölgyi Ákos körberácsozott, fél méter magas baromfiketrec-pódiumot helyezett az üres színpad közepére: a pódium felszínét alkotó farácsok változatosan nyílnak és csukódnak, újabb és újabb helyszíneket idézve meg jelzésszerűen. A ketrecen kívül és belül számos, különböző méretű fehér párna emlékeztet egyrészt a ludak mindenkori, közepesen sanyarú sorsára, másrészt a világlustája Matyi kedvenc elfoglaltságára, az alvásra. A párnák kézre álló, sokfunkciós kellékként tudnak működni, ám a bennük rejlő lehetőségek gyorsan elfogynak. Minden a párnahegyen innen indul: a hétalvó Matyit kétségbeesett anyja buzdítja, hogy végre adjon túl a vásárban buta libáján, máskülönben nem lesz mit enniük. És itt kezdődnek a bajok: az önfejű, nem túl bonyolult gondolkodású Matyi és az önfejű, romlott lelkű Döbrögi vásárbeli találkozása magában hordozza a végzetes összeütközést.

Matyi egyszemélyes hadseregként áll ki saját igazáért: gyorsan megtanulja, hogy a Döbrögit körbevevő szervilis szolganépre nem számíthat a bajban, hiszen a nagyúrnak még gondolatban sem mer ellentmondani senki. A maga választotta út pedig nem is olyan rögös, mint elsőre hinnénk: senkinek sem tűnik fel, hogy előbb talján építészként, aztán német orvosként, végül pravoszláv pópaként jelenik meg a színen. Horváth Márk hetykebajszos Matyija mintha a 77 magyar népmese legújabb kiadásának lapjairól sétált volna elénk: egyszerre tud szemtelen, játékos, lomha és vagány lenni. A fiú által rajongva szeretett szárnyast Szörényi Júlia játssza: az együgyű, mindenre nagy szemekkel rácsodálkozó lúd sokszor mintha nem is értené, mi és miért történik körülötte. Matyi zsémbes anyjának (Krucsó Júlia Rita) a szemében persze a madár lesz minden baj oka: mintha egyre jobban hinne abban, hogy ha tőle sikerül megszabadulni, akkor fia és az ő élete is megoldódik.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Hozzájuk képest a társadalmi ranglétra elérhetetlenül magas fokain áll a nagyúr és kis csapata. Lendváczky Zoltán Döbrögije karcos, sztentori hanggal és jelentős, jól láthatóan művi hastöméssel uralja a mázsás léptei nyomán meg-megingó teret: l’art pour l’art kegyetlensége mellett az is gyorsan kiderül róla, hogy a hatalom képviselőjeként ő sem állt az első sorban, amikor az észt osztogatták. Ivanics Tamás ispánja az állását egyszerre féltő és gyűlölő pedellus, aki kék köpenye mögé bújva odaadó figyelemmel jegyzeteli Döbrögi újabb lehetetlen kéréseit, tettetett érdeklődéssel hallgatja mániáit. Az egyik ilyen a történetbe betoldott Klára, Döbrögi nevelt lánya, akit Matyi leckéztetései idején Döbrögi épp elvenni készül: a Nyirkó Krisztina játszotta figura szabályosan viszolyog a förtelmes apa-vőlegénytől, és persze, hogy a snájdig Matyiért kezd el lelkesedni, korántsem viszonzatlanul.

Az előadás tisztességgel, ám különösebb invenció nélkül mondja el Lúdas Matyi történetét, és a jelen sorok íróját csupán egyetlen, megrendítően erőteljes pillanat rántotta ki mindennek a hol elégedett, hol kissé unott nyugtázásából. A harmadik megveretése küszöbén álló Döbrögit játszó Lendváczky Zoltán az utolsó előtti pillanatban egyszer csak a saját hangján szólal meg, és egyszerűen, halkan, érzelemmentesen kér kegyelmet Matyitól. A főhős meglepetése legalább akkora, mint a miénk: erre tényleg nem lehet nemet mondani, se színpadon, se azon kívül. Itt az ideje megtanulni megbocsátani.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Jászay Tamás

(Színházi Kritikusok Céhe)

Tasnádi István: Lúdas Matyi

Tervező: Mátravölgyi Ákos

Zeneszerző: Monori Dániel

Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter

Rendező: Vidovszky György

Szereplők: Szörényi Júlia, Horváth Márk e.h., Lendváczky Zoltán m.v., Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina, Krucsó Júlia Rita

Zenei közreműködő: Keller Dániel

Ciróka Bábszínház, Kecskemét, 2015. október 14, 140 néző

 

Csongor őse a Ferencvárosban – Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Csongor őse a Ferencvárosban – Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona aránylag régi mesét ismertet meg az ifjabb korosztályokkal. A Ferencvárosi Művelődési Házban, ahol láthattam az előadást, történetesen óvodásokkal. Feltehetően középkori eredetű széphistória az alapja, amelyet a XVI. században olasz forrás nyomán az erdélyi Geregei vagy Gyergyai Albert jegyzett le. Legkorábbi töredéke az 1618-as keltezésű Tatrosy György-énekeskönyvből ismert (História egy Árgírus nevű királyfiról és egy tündérkirály szűzleányról). Az elbeszélés szerint Árgirus (népi változatban Árgyélus) királyfi az apja aranyalmát termő fáját hollók képében dézsmáló tündérek közt lel rá az igaz szerelemre, Tündérszép Ilonára, a leány azonban eltűnik előle, és Árgyélus sok viszontagságos kaland, hosszú utazás árán tudja csak meglelni. Többen is feldolgozták a történetet, legismertebb színpadi változata Vörösmarty Csongor és Tündéje. Illyés Gyula pedig fölvette a 77 magyar népmese közé Tündérszép Ilona és Árgyélus címmel.

Báb- és gyerekszínházi változatot is többen készítettek belőle, köztük Lázár Ervin.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Divinyi Rékáét, amelyet a Fogi játszik, tizenöt évvel ezelőtt Nyíregyházán mutatták be. Ez az átirat a Csongor és Tündéhez is közelíti a történetet, a szerelmeseknek itt is vannak szolgáik (Botor és Borcsa), a maguk tenyeres-talpas szerelmi huzakodásával, a Jégkirálynő az Éj szerepére is utalhat. A szöveg humora a mai fiatalokat igyekszik megcélozni (bár az óvodás korosztálynál talán kicsit nagyobbakat). A kutya például, akit a Hold felkereséséhez nyújtott szolgálatáért fagyott kolbásszal jutalmaznak, azt mondja, kutya-jégkrémnek jó lesz. Akad még néhány hasonló kiszólás. Illenek a szakadt farmeros jelmezekhez. Árgyélus parasztcsizmájához talán kevésbé.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Halász G. Péter díszlete elsősorban praktikus, másodsorban népies, harmadsorban barokkos-rokokós. Távolról szárnyas oltár képekre is emlékeztet. Lényegében háromszárnyú forgóajtó, amelyből mindig két-két szárnyat látunk. A helyszín változik is meg nem is, valójában mindig bejárat előtt vannak az elszánt vándorok. Szabó Zsuzsa módszeres rendezése szerint folyton fölfelé kell törjenek, veszedelmes ellenségeik – Nap, Hold, Szél – a kapu fölül támadnak, lenn csak ügyefogyott segítőik pedig vannak velük, kedvesen, bájosan humorosak. Nap- és Szélleányok szakadt farmert és punkfrizurát viselnek, Árgyélus és szolgája egyaránt népi figurának van öltöztetve, a gonosz Métely, aki jelentősen megfiatalodott a mesebeli Vénbanyához képest, és szerelmével is üldözi Árgyélust, sötét estélyiben kísért és intrikál.

A játszók akkurátusan hozzák a szabványokat. Budai Márton Zoltán Árgyélusa még annyira sem királyfi, mint az ugyancsak folyton elalvó Csongor, vagy a félénk Tamino A varázsfuvolából, inkább átlagosan céltudatos fiatalember. Szolgájaként Vinyarszki János természetesen vaskosabb, rusztikusabb.
Kaprielián Alexa Tündérszép Ilonaként kissé elvész a kiadós műhaj alatt, ám Pintér Dorinával együtt igen eleven mai bakfiskettőst alkotnak Nap- és Széllányokként. A csöppet túlzottan is otromba Borcsát ugyancsak Pintér Dorina adja. Valu Rebeka sudár és gonosz Mételyként és Jégkirálynőként akadályozza a boldog véget, Boros Ádám természetes humorral játszik Kamarást és Szelet, Kutyát és Rákot. Egri László kedélyes nagypapaként Király és Nap, Szélkakas és Kagyló.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Bencze Balázs dalszövegei Rossa László zenéjével belesimulnak az előadásba.

Zappe László

Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Magyar népmese Divinyi Réka átdolgozásában

Díszlet/jelmez: Halász G. Péter

Zene: Rossa László

Dalszöveg: Bencze Balázs

Koreográfia: Kaprielián Alexa

Rendező: Szabó Zsuzsa

Játsszák: Budai Márton Zoltán, Vinyarszki János, Kaprielián Alexa, Pintér Dorina, Egri László, Boros Ádám, Valu Rebeka

Ferencvárosi Művelődési Ház, 2015. október  13., 280-300 néző

Valamint egy igazi kiskutya – Bőröndmese (Gergely Theáter)

Valamint egy igazi kiskutya – Bőröndmese (Gergely Theáter)

Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Arról, hogy miért nem jó iskolába járni, mindenkinek lenne egy-két története, de ezeket a meseírók, alighanem életkorukból, vagy inkább státuszukból – tudniillik: felnőtt – kifolyólag többnyire a nevelő szándékú öncenzúra mély homályába száműzik. A Gergely Theáter Bőröndmeséje sem kivétel, ahogyan azt már az alcím is siet szimpatikus céltudatossággal és célközönség-ismerettel közölni: „…arról, hogy miért jó iskolába járni”.

 

És bár minden boldogtalan iskolás másképpen boldogtalan, a boldog iskolások mind egyformán boldogok, mégpedig meseszerűen. Legalábbis nemigen találni olyan mesét vagy gyerekdarabot, amely a mai magyar oktatási rendszer problémáira, a pedagógiában használt, alkalmasint kétes módszerekre és a gyereklélektanra egyszerre reagál érvényesen, sőt megnyugtató választ talál a felvetésekre. És újra csak: a Bőröndmese sem tartozik a kivételek közé.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) De a tanulság azért jelen van, miszerint ne higgyük, hogy az iskolába járásnak csak árnyoldalai vannak, mert önmagunk kiteljesítéséhez, vágyaink megvalósításához nem árt elsajátítani némi tudást. Ha az állítás nincs is különösebben alátámasztva, az előadásnak akkor is elvitathatatlan érdeme a jó szándék, a közölni akarás, amely felülemeli a Bőröndmesét a pusztán szórakoztatni kívánó és önmagukért való produkciók szintjén. És ez mindenféle színházban, mindenféle közönséget megcélozva kiemelkedő erény, de ha lehetne sorrendet állítani – nem lehet -, akkor ez a gyerekszínházban még annál is dicséretesebb dolog.

Amúgy sem igazán tűnik fel a történet kuszasága, dramaturgiájának nem is döcögőssége, inkább bohókás hiánya, a cselekmény esetlegessége, mivel a főszereplő bőröndöt megszemélyesítő színész, a Megasztár döntőjéből és egy hanglemezről is ismert Pál Tamás olyan svunggal, annyira fertőző lelkesedéssel játszik, hogy önmagában el is viszi a show-t. Ahogyan a színész, a játékmester és egy műsorvezető szerepe között ingázik; még a nem várt technikai problémákat is olyan természetességgel kezeli, hogy egy bizonyos életkortól lefelé aligha hiszi bárki, hogy azok nem voltak eleve pontosan így kitalálva. Ha nem így lenne, akkor már az alapfelvetés is homlokráncolásra késztetne: eszerint egy bőrönd nem igazán leli már örömét az utazgatásban és a bőröndlét egyéb velejáróiban, így teljes átéléssel tud lebeszélni egy kislányt arról, hogy például épp bőrönd akarjon lenni ahelyett, hogy iskolába járna.

Ez a bőrönd-dolog tulajdonképpen aranyos, igaz, mindenféle dramaturgiai bökkenő nélkül tetszőleges objektumra cserélhető, például orangutánra vagy radiátorra, bár utóbbit nehezebb lenne bájossá varázsolni, persze mire jó a színház, ha még erre sem. Nemcsak az alapötlet, de az egész előadás hasonlóan ad hoc elemekből épül fel: egy ponton megjelenik például a semmiből egy varázsló, aki mégis átváltoztatná a kislányt, hogy ne kelljen iskolába járnia, de aztán mégsem változtatja át, hanem rövid huzavona után ahogy jött, olyan gyorsan ki is kerül a képből. És akkor még nem is beszéltünk az előadás jolly jokeréről, amelyet a színlap is adu ászként tart számon. „Kiváló zene, fülbemászó dalok, táncok, hang- és fényjátékok, valamint egy igazi kiskutya teszik teljessé az előadást.” És némi közepesen oda nem illő felvezetés után valóban fellép az Igazi Kiskutya, ám mivel jelenlétét sem logikailag, sem dramaturgiailag nem sikerül szorosan összefüggésbe hozni az iskolába járás ösztönzésével – pedig a történetből kihámozható, hogy valami ilyesmi lenne a cél –, az ő felbukkanása nem tűnik többnek színtiszta és egyébként remekül működő hatásvadászatnál. Kérdéses lehet az élőállat szerepeltetésének etikai vonatkozása is, de mivel a kutya mindvégig joviális és a bőséges jutalomfalat-ellátottsággal messzemenően elégedett ábrázattal szemlélődik a színpadon, ezt a dimenziót talán nem is érdemes vizsgálni.

Nem így a művészi igényesség kérdését, és az mindenképp hagy maga után kívánnivalót. Nem is csak a színlapon jelöletlen, így talán az író-rendező-színházvezető Gergely Róberthez köthető, alapvetően korrekt, de leginkább se íze, se bűze díszlet- és jelmeztervről van szó, de a Bőröndmese musical mivoltáról is. A Bon Bon együttes tagja, Szolnoki Péter által szerzett zene abszolút feledhető, semmiféle egyediséget nem hordoz, csak a legelkoptatottabb popzenei közhelyeket illeszti egymás mögé. Pál Tamás és partnere, a helyes, de alkalomadtán idegesítő kislányt teljesen hitelesen, azaz hol helyesen, hol viszont idegesítően játszó Czégé Dóra éppúgy tűzdelik meg hajlításokkal a feledhető dalokat, mintha bekapcsolva maradt volna valamelyik kisebb büdzséjű zenetévé, és Kiss Izabella koreográfiája is ugyanígy csupa kliséből áll össze.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Azt is mondhatnánk, ha nincs meg a magas színvonal, a nemcsak tanulságátadási, de esztétikai értelemben is értett jó szándék, mint ahogy itt nem mindig van meg, akkor hiába a szimpatikus felelősségvállalás és közlésvágy. De ez nem igaz: az sosincsen hiába.

Kovács Bálint

Duda Gábor – Szolnoki Páter – Gergely Róbert: Bőröndmese (Gergely Théater)

Koreográfus: Kiss Izabella

Írta és rendezte: Gergely Róbert

Szereplők: Czégé Dóra, Pál Tamás, Presits Tamás

Karinthy Színház, 2015. október 11., 200 néző

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)A Budapest Bábszínház rendszeres színházpedagógiai programot indít ebben az évadban. Elsőként A Hétfejű Tündér és a Tíz emelet boldogság című előadásokhoz kötődően, Végvári Viktória színházpedagógus vezetésével és a produkciók alkotóinak részvételével.

Az egész programsorozat nyitányaként pedagógusokat invitáltak egy csütörtök délután, hogy láthassák, mit kínál a színház a gyerekeknek az előadáson túl. Afféle termékbemutató zajlott tehát az Andrássy úti épületben. A foglalkozáson résztvevő gyerekek szerepét ezúttal a

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)tanítónők játszották, nagy kedvvel egyébként, érdeklődőn és érzékenyen. (Ugyanakkor lefogadom, hogy a kicsik majd kötetlenebb fantáziával fogják értelmezni mindazokat a tárgyakat és jelenségeket, amelyekre a játszók az előadás nyomán felhívták a nézők figyelmét.)
A produkció három színésze, Hoffer Károly, Tatai Zsolt ésTeszárek Csaba maga köré gyűjtötte a pedagógusok egy-egy csoportját, s beszélgetni kezdtek arról, kinek mit jelentenek a színen látható

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)tárgyak: ládák, dézsa, félkörív, színes műanyag szőnyeg. Szóba került az is, hogy ki mit gondol arról a szcénáról, amikor a főszereplő kisfiú meglátja a dézsa vízében, hogy ő csúnya.

A hármas kupaktanácsok eszmecseréjének záró momentuma az volt, hogy a csoportok megfogalmazták, mit mondana az előadás végén maga a dézsa, amelyet különbözőképpen definiáltak a résztvevők: a mások igazát kifejező dézsa? az őszinteség dézsája? a remény dézsája? az igazság dézsája? Mi volna a mondandója az után, hogy a megszépült kisfiú már meggondolatlanul levágta a Hétfejű Tündér hat fejét, de a hetediket hűen őrizni és védeni
fogja. A kitalált szöveget a csoportok kórusban looperre mondták, ami mindösszesen kiadott egy rövid, érdekes kortárs zenei művet.

A pedagógusok az előadás rendezőjével, Kuthy Ágnessel és a dramaturggal, Gimesi Dórával is találkozhattak, beszélgethettek. Megtudtuk, hogy az ügy személyes, mint minden olyan Kuthy Ágnes-rendezés, amely nem kijelölt feladat, hanem saját darabválasztáson alapul. Nagyon személyes kapcsolódásuk van a rendezőhöz az alkotótársaknak is, Gimesi Dóra mellett a bábokat tervező Mátravölgyi Ákosnak. Ők hárman féléves előkészület után fogtak bele a színészekkel való munkába, ennek révén újabb három ember szíve-lelke került bele a produkcióba. A mű szimbolikus volta és vizualitása igen erős, ezért különösen nehéz volt színre vinni. Az „alkalmazásnak” Gimesi Dóra szabta meg a gátját: minden mondatnak Lázár Ervintől valónak kell lennie.

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)A címben szereplő költői kérdés az egyik elragadtatott pedagógusé, s a többiek bólogatása közepette hangzott el. Egy másik tanítónő felvetette, hogy a Hétfejű Tündér hat fejének levágása talán túl hosszú, túl részletes, túl brutális a nézők számára.

Nem lehet. Soha, sehol.

Stuber Andrea

Mozgató – színházpedagógiai foglalkozás A Hétfejű Tündér előadása kapcsán

Résztvevők: Végvári Viktória, Hoffer Károly, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Gimesi Dóra, Kuthy Ágnes

Budapest Bábszínház, 2015. október 8.

Éder Vera fotói

Védd meg az igazadat! – Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)

Védd meg az igazadat! – Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)

Védd meg az igazadat! - Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)A laki fórumszínházi előadás egy drámapedagógiai folyamat részeként született, csereháti iskolások részvételével, a Bohócok a Láthatáron Csoport szakmai vezetésével. A csoport alapítója és művészeti vezetőjeFeuer Yvette, céljuk, hogy drámapedagógiai foglalkozásokkal, közösségi színházi eseményekkel segítsék az elszegényedett, vagy más szempontból kirekesztett társadalmi csoportok életét. 10-17 éves Borsod megyei gyerekekkel, egy tíz napos közös táborozás során hozták létre a Mátyás, a nem király című előadást az őket foglalkoztató problémákról. Egyébként a címet is az egyik szereplő gyerek, Bancsók Robi találta ki, amikor a szöveg már nagyjából összeállt. A fórumszínházi előadásnak az a lényege, hogy olyan helyzeteket vizsgálnak meg közelről, ahol valamilyen igazságtalanság történt, és mindig annak a nézőpontjából gondolják végig az eseményeket, aki alulmaradt.
A „társulat” tagjai végig fesztelenül, lazán viselkednek, nincsenek zavarban a Stúdió K-ban megrendezett előadáson, amely egyben projektismertető és közönségtalálkozó is. Mintegy a nézők fogadására rögtönöznek is egy éneket, gitárkísérettel. Feuer Yvette elmeséli, hogy azért a próbafolyamat elején nem egészen ez volt a helyzet: a sok drámajáték, a beszélgetések, maga a nyári tíz napos együttlét teljesen felszabadította a gyerekeket. Látszik rajtuk, de el is mondják, hogy milyen sokat jelentett nekik a tábor, a közös munka, a felnőttek feléjük forduló figyelme, a rengeteg néző a Bánkitó Fesztiválon, ahol szintén bemutatták a darabot.

 

Védd meg az igazadat! - Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)Mielőtt elkezdődik az előadás, Feuer Yvette egy kis kórusjátékkal melegíti be a nézőket. „Minden a te hibád… Védd meg az igazadat” kiabáljuk együtt, és rögtön ott is vagyunk a történet közepében. A 12 éves Matyit látjuk különböző jelenetekben: megtudjuk róla, hogy ugyan remekül focizik, de valahogy nem találja a helyét a közösségben: csúfolják, bántják az iskolatársai, és otthon sincs sokkal jobb sora. Az is kiderül, hogy Matyi sosem áll ellen, nem küzd az igazáért, nem is próbálja megvédeni magát. Ez az a pont, ahonnan a játékot követő közös gondolkodás elindul: a program Fórum részében a Joker, vagyis a műsorvezető Feuer Yvette irányításával a nézők összefoglalják a látottakat. A közönség soraiban ülő gyerekek, Matyi kortársai pontosan érzik, hogy a főhős nem tett meg mindent azért, hogy ne kerüljön újra és újra ilyen kiszolgáltatott helyzetekbe.

Az egyik fiú ki is mondja, hogy jobban kiállhatott volna magáért. Itt következik a fórumszínházas előadások legfontosabb eleme, az újrajátszás. Mert könnyű mondani, hogy nem szabad hallgatni, ha az embert bántják, de nem olyan könnyű megvalósítani, amikor odakerül az ember. A fiú, aki beáll ennek a jelenetnek az újrajátszásába, az elején még küzd, nem hajlandó bocsánatot kérni, hiszen nincs miért, de azután egyszer csak kiszól a jelenetből: „Valaki váltson le” – mondja.

Szerencsére a következő újrajátszásban emberére talál a bántalmazó: az új Matyi nem hagyja magát, visszaszól, ahogy a jelenet után megfogalmazza: „A saját fegyverét használtam ellene, csesztetni kezdtem én is.” Az persze kérdés, hogy ez mennyire tartós megoldás, és a fórumszínház keretében arra is van lehetőség, hogy Yvette irányításával ezt is megbeszéljük. Sőt azt is megtudjuk, mit érzett a jelenet másik szereplője, Robi, amikor ellenállásba ütközött.

A harmadik újrajátszott jelenetben egy felnőtt „száll szembe” a bántalmazókkal. Neki egészen mások az eszközei: barátkozni próbál, ki akarja lendíteni a többieket a szerepükből. Talán ez az a jelenet, amikor a legtisztább formában mutatkozik meg a fórumszínház lényege: bármennyire tudom, hogy mire megy ki a játék, mégis szinte a bőrömön érzem, hogyan kanyarodik el a párbeszéd az eredeti iránytól, miként törik meg az agresszió az ellenálláson.  Pillanatnyi zavar támad, és máris más a végeredmény. És persze tudja az ember, hogy, „az életben” ez nem ilyen egyszerű, de tényleg elhiszem – talán nem egyedül a nézőtéren –, hogy érdemes küzdeni, mindig van esély megváltoztatni a berögzült, rossz forgatókönyveket.

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)A szálfa-sudár, a cipó-kerek meg a tilinkó-szavú beleszeret a tündérszép szomszédlányba. A Grimm-féle terülj, terülj asztalkám-történetből ez a vonal hiányzik, a már magyar népmeseként aposztrofált Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj pedig egész napszakos darabbá bővül Köves József átiratában. Az új elemek szervesen illeszkednek: a három legény közös szerelme újabb motiváció a mesterségkeresésre, a gazdag bíróné és mamlasz Márton fia (egy kikosarazott kérő) pedig a tolvaj kocsmáros felbujtói lesznek. A történet viszont néhány elgondolkodtató részlettel gazdagodik.

 

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)A három fiú közül választani nem tudó Karakó Anna egyedül él a falu szélén – hogy miből él, rejtély, földművelés helyett álló nap a virágoskertjét locsolgatja –, a falu mégsem veszi a szájára. Sőt, érdekes módon a leggazdagabb család, a bíróék is elég jó partinak tartanák, csak hogy élhetetlen fiukat végre „hozzáadhassák” valakihez. Hármuk útnak indulása egyáltalán nem indokolt, de ezen nincs időnk meghökkenni:. a színpadon mindig történik valami, ami eltereli a figyelmet a miértekről.

A darabot 1979-ben mutatták be először Békéscsabán, írója Köves József, akinek neve a Közös kutya című ifjúsági regény címlapjáról lehet ismerős. Időtálló darab annyiban, hogy különösebb nehézség nélkül el tudjuk képzelni ugyanezt a szöveget, jelmezeket, játékstílust akár a veszprémi előadásban is. (Nem kivétel ez alól a meglepő hirtelenséggel előrántott fénykard sem – az első Star Wars-filmet Magyarországon ugyanebben az évben mutatták be.)

 

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)A színpadon burjánzik a parasztromantika: a díszlet nagyrészt kisebb-nagyobb képkeretekből, azokba helyezett idilli tájképekből vagy éppen a paraszti élet jellegzetes tárgyaiból áll össze. Persze semmi sem autentikus, inkább illusztratív: a legények klasszikus ünneplőben (és batyu vagy tarisznya helyett bőrönddel) indulnak útnak, Anna köténye mindössze egy funkciótlan csík, Mihály bácsi csak szopogatja a pipáját – az egyetlen, ami színházi értelemben valódi életre kel, az nem a terüljasztal, nem is a kerekeken betolt csacsi, hanem a fiúk munkaadójának, a táltosnak nevezett boszorkányforma öregasszonynak a kutyája, amely kézre húzható bábként teremti meg a kapcsolatot a szereplők között a megfelelő dramaturgiai pillanatokban. (A kiábrándítóan egyszerű guruló szamarat egyébként jelen előadás rendezője, Márkó Eszter alakította a 2000-es csíki előadásban. Nem tudjuk, vajon sikerült-e aranyat tüsszentenie.)

Szükséges és elégséges – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (József Attila Színház)Az illusztrálás máshol is tetten érhető. Balázs Árpád zeneszerző, számos kórusmű, kamaradarab és nem mellesleg A kockásfülű nyúl zenéjének komponálója Baranyi Ferenc költő közreműködésével fülbemászó, de nem slágeresített dalbetéteket írt, amelyek inkább tagolják, mint alakítják a cselekményt. A mikroportokkal felszerelt színészeknek nem annyira a dallamvezetés jelenti a kihívást, sokkal inkább a tánc vagy a mozgás, legalábbis néhány extrém jelmezbe öltöztetett művész számára. A jelmezek persze nem szándékosan nehezítik a színészek munkáját, pusztán arról van szó, hogy a szereposztás is inkább a rendelkezésre álló színészanyagból válogatott a realitásra törekvés helyett. A Nyakiglábot játszó Blazsovszky Ákos nem magas, a Csupahájt adó Chajnóczki Balázs nem kövér, az öregasszony Jakus Szilvia pedig nem öreg. Szemmel látható a magasított cipő, a kitömött ing, a festett arc – persze Jakus játékát érdemes külön kiemelni. Műpúpja és számtalan rongya alatt úgy görbíti hátát, úgy hajlítja tagjait, hogy bárki elhiszi: ezzel a csetlő-botló, fürge bicegéssel vágtat reggelente a távolsági busz után. Jól megírt szerep, briliáns alakítás – szavajárását, amely egyben az előadás záró mondata is („ez nem szükséges”) egész szünetben idézgetik a gyerekek (és fegyelmező célzattal a szülők is)

A három legény az alapmesében együtt tesz ki egy tökéletes, egész embert: Nyakigláb a test, Csupaháj a szellem, Málészáj a lélek. Ezt a felosztást itt is képviselik, de nem elég meggyőzően – Nyakigláb erejéről, Csupaháj humoráról inkább csak mesélnek, a Málészájt alakító Pásztor Tibor pedig a darab folyamán semmivel sem lelkizik két testvérénél többet. (Arról nem is szólva, hogy egyáltalán nem lassú beszédű vagy ostoba, vagyis málé, inkább mélázó.) A Mihály bácsit alakító Botár Endre olyan elánnal veti magát a fiainak meghirdetett életrevalósági verseny szervezésébe (amelyen a nyertes jutalma Anna keze), mintha nem az ő apai kötelessége lett volna már jóval korábban kilökdösni a csemetéket a fészekből. A bírónénak kell csak igazán lökdösődnie: a „murugya” és „ambíciótlan” Márton szociális és fonológiai inkompetenciája remek játéklehetőséget biztosít Gieler Csabának. Az egyetlen, aki nem tud valamilyen módon szerepének jellegzetességeiből egész figurát csinálni magának, az a kocsmárost játszó Előd Álmos. Ha már nem írtak neki Thénardier-t, kapott egy hosszú (talán túl hosszú) némajátékot a második felvonás elején egy konyharuhával és egy mindent túlélő léggyel.

A valamilyen módon mind teszetosza férfiak mellett a cselekményt előremozdító nők magabiztosan vihetik szerepüket. A Holczinger Szandra által ábrázolt Anna, akibe mindenki szerelmes, nagyon nehéz döntés előtt áll, de egy percig sem kell kételkednie magában, jelleme se nem törik, se nem fejlődik. Nem kételkedik magában az agilis bíróné sem (Molnár Zsuzsa energikus alakítása) – akkora svunggal tolja át fiát a mindennapi élet viszontagságain, hogy egyáltalán nem csodálkozunk a többnapos erdőbéli bolyongás után is ugyanolyan takarosan feltornyozott loknijain.

Hosszú az előadás, 2 óra 10 perc, egy szünettel, a gyerekközönség figyelmét viszont szinte megszakítás nélkül sikerül fenntartani. Dramaturgiai döccenők ide vagy oda, izgalmas és szórakoztató, gyerek- és szülőbarát előadás született.

Bányai Gabriella

 

Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)

Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)

Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)A cigányok eredetmondájának számos bűbájos meséje van. Személy szerint nekem a zsákos a kedvencem. Az arról szól, hogy amikor az Úristen a javakat adta a különböző népeknek, mindnek beletett a zsákjába ezt-azt. Hanem a cigányok annyira szegények voltak, hogy zsákot sem tudtak vinni a porciózáshoz. Mondta erre az Úristen, hogy akkor ő a többi népek zsákjába elosztva beleteszi azt is, ami a cigányoknak jár. Mentek aztán a cigányok a többi népekhez a jussukért, de hiába, nem kaptak semmit. Azóta lopkodják vissza mindenhol a maguk részét.
A Soltis Lajos Színház Az Üvegtemplom című előadása a cigány mitológia egy másik legendáját idézi, amely szerint a cigányok valaha madarak voltak, s a szárnyaik vitték őket szerte a világba. Nem szorosan ehhez a dalban megénekelt mondához kötődik a Benkő Ágnes – Sipos László – Stangl Franciska írta laza történet, mindenesetre ez is egy eleme az összművészeti kalandnak. Zene – több kanna is játszik hangszerként -, ének, tánc és pikareszk mese révén elevenedik meg előttünk egy cigány trupp kalandos élete, vagy életének kalandja. Talán vándorcigányok, talán mutatványosok, mindenesetre több generáció természetes elegye, még ha a Soltis Lajos Színház társulatának összetételéből adódóan mind fiatalok is.

Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)A celldömölki Soltis Lajos Színház több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza – ha elnevezésében és székhelyében történt is változás azóta -, színtanodát, vagyis felnőtt és gyermek stúdiót működtet, s vagy kéttucatnyi darabot tart repertoáron, zömmel gyerekeknek szóló előadásokat. Évek óta játsszák Az Üvegtemplomot is, amely sokat köszönhet annak, hogy írója-rendezője-koreográfusa-zeneszerzője, jelmeztervezője-színésze, Benkő Ágnes az érdeklődése nyomán autentikusan használ cigány dalokat.

A kiinduló történet szerint a cigányok esküvőre készülnek – a menyasszony anyja (Benkő Ágnes) épp teregeti ki a függönyfátyolt -, a férfinépség kapatosan állít haza, négykézláb. A vőlegény sértődött, mert hiába várta a menyasszonyt a pataknál, s ekkor az ábrándos lelkületű eladó lány kapcsán mesemondásba torkollik a nagy nap reggele. Az ifjú legény, Káló és barátja, a talált gyerek, Tupka elindulnak kiszabadítani a világszép Ánát, aki az Üvegtemplom lidércének csapdájába és fogságába esett. Egy öreg cigányasszony megjósolja, mi történik majd az úton, a jóslat persze talányos, ahogy kell. Ezután a fiúknak útját állja egy kobold, a továbbhaladáshoz meg kell felelni az ő találós kérdéseire. Amikor hőseink eljutnak az Üvegtemplomig, a lidérccel is szembe kell szállni, s a lidérc szimbolikus személy, amennyiben átváltozik Káló apjává, aki mogorván gyászolja egykori asszonyát, Káló anyját. Szépen koreografált harcművészeti betét keretében vívnak meg a felek. Végezetül minden viszonylag jóra fordul. Ána természetesen kiszabadul, s egy váratlan fordulattal szív a szívre rátalál, csak nem arra, hanem másikra. Káló – mint szabad madár – tovább vándorol.

A celldömölki játszók nyolcfős csapata enyhe, egyáltalán nem bántó amatőr ízzel és meggyőző kedéllyel adja elő a némiképp elnagyoltnak ható történetet. Amikor a nézőtéren gyűlik a közönség – hétvégi az előadás, tehát a gyerekek nem iskolai terelésben, hanem családdal érkeznek, amitől türelmesebbnek és fegyelmezettebbnek érződnek -, a társulat már a színen időz, belakja a teret és kölcsönös megfigyelést folytat a nézőkkel. Könnyen utazó a produkció, kevés tárgyat igényel. Asztal, ülőalkalmatosság, egyötöd-Trabant (motorháztető és ajtó), hinta, budi festett madarakkal, vájdling, kannák. És még az az ágas kabátka, amelyet az erdei Koboldot gólyalábakon játszó Piller Ádám stúdiós visel, akiben van valami megragadó, tenyeres-talpas báj. A legtöbb színpadi készséget a Kálót adó B. Péter Pál, valamint a Vaskakasból érkezett vendég, Bora Levente mutatja, de az előadás legfőbb erényének úgyis a közös lendület és összehangolt játékkedv bizonyul.
Az egy órát sem kitevő röpke zenés mesejáték azt az érzést hagyja maga után, hogy nemcsak könnyű, élvezetes nézői élmény volt, de valamit hozzátett ahhoz is, hogy tudósabbak és empatikusabbak legyünk a romákkal kapcsolatban. Hiszen az integráció, a be- és elfogadás a megismeréssel kezdődik.

Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)Stuber Andrea

Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)

Írta: Benkő Ágnes, Sipos László, Stangl Franciska

Díszlet: Marton Miklós – B. Péter Pál – Benkő Ágnes

Jelmez: Sz. Bertalan Edit

Zene: Benkő Ágnes, Bora Levente, Pap Gábor

Koreográfus: Benkő Ágnes

Rendezte: Benkő Ágnes

Játsszák: Boznánszky Anna, B. Péter Pál, Bruckner Roland, Benkő Ágnes, Piller Ádám, Szalai Szabolcs, Ziembiczki Dóra, Bora Levente

2015. október 4., Budapest, Eötvös10., 40 néző

Drágán add az életed – A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya (Simorág TánCirkusz)

Drágán add az életed – A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya (Simorág TánCirkusz)

Drágán add az életed - A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya (Simorág TánCirkusz)„Tánc – fizikai színház – cirkusz” – olvashatjuk a Simorág TánCirkusz előadásának összefoglalójában. Izgalmasan hangzik a kihívás, hogy miként lehet elmesélni egy összetett történetet ezeken a gyerekek által csak felületesen ismert formanyelveken. Mert ezt a három műfajt egy negyedikkel, a gyerekelőadással próbálják ötvözni.

A napisten unokája – rögtön felismerjük a ruhájára varrt szimbólumok alapján – vadászgat. A helyszín meghatározásában a játéktér két oldalán felállított vászon van segítségünkre, amelyre alkalmanként erdőrészletet, japán pagodát, tengert vagy valamilyen jellemző mintázatot vetítenek. Ha ennek ellenére elveszítenénk a fonalat, az aláfestő zene ad útmutatást. Élőzenét hirdetnek, és aki jazzbandára számít, nem fog csalódni, bár csak egyetlen ember áll a rendezői jobbon: Vázsonyi János looperrel megbolondított szaxofon-, dob- és egyéb hangszeren előadott játéka akkor is lekötne, ha a színpadon nem lenne mit nézni.
De persze van, mindig van, gyakran több is a kelleténél. Ha megpróbáljuk beleélni magunkat a címben jelzett szerelmespár intim kettősébe, a színpad másik oldalán rögtön magára vonja a figyelmet a sárkánylány két segítője, pajtása, aki akrobatikus játszadozással szórakoztatja egymást, míg a románc bonyolódik.
Drágán add az életed - A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya (Simorág TánCirkusz)Na de haladjunk a cselekmény mentén. A történet a színlap szerint japán mesékre épül, de európai toposzokat ugyanúgy megtalálunk benne. A magányos vadászt (Vincze Márton) elbűvölő lány (Simor Ágnes) babonázza meg. A lánynak nyoma vész, a vadász hiába keresi. A vadász titokzatos segítők révén behatol a lány elérhetetlennek hitt birodalmába. Viharba kerül, majd kiköt a tengeri sárkány várában. A fiatalok egymásra találnak (talán egybe is kelnek?), ám a vadász az előzetes tiltás ellenére kinyitja a jegyajándékként kapott korona alakú szelencét(?), így égszakadás és földindulás közepette a birodalom kiveti magából. A kedvesétől kapott kendő azonban elvezeti őt egy félelmetes sárkányhoz. Harcolni kezdenek, de nem bírnak egymással. A vadász a szörnyeteg hátára pattan, felszállnak a levegőbe, majd fény derül a titokra: a legény alakváltó menyasszonyán lovagol. (Vajon a szelence kinyitása tette a lányt sárkánnyá? Vagy mindig is az volt? Esetleg hol ez, hol az? Nem egyértelmű.) Egymásra találás, boldog (és meglepően hirtelen) vég.

TánCirkusz produkciója valóban nem próbál több lenni, mint táncszínház, fizikai színház és cirkusz. Ennél fogva az előadásban egyetlen szó sem hangzik el.
Ennek egyik komoly hátulütője, hogy nem mindig tudjuk követni az eseményeket. A másik, és ez talán még kevésbé megbocsátható: az elpantomimezett párbeszédek gyengítenek mindent, ami valódi mozgás. A mozgás vagy a tánc egy jó előadásban azt mondja el, ami szavakkal kifejezhetetlen. Felfokozott állapotot jelez, érzelmi többlettel bír. Na de miért mozognánk el azt, ami szavakkal is elmondható? Például azt a kínosan sokáig mutogatott mondatot, hogy állj bele a dézsába?

Ugyanez a probléma a tárgyhasználattal. Ahhoz képest, hogy mennyi akrobatakelléket vonultatnak fel (botok, téglák, labdák), nagyon sok helyzetet egyszerűen elmutogatnak ahelyett, hogy ezeket a már bejátszott tárgyakat hasznosítanák újra. Ez is mutatja, hogy miért nem működik (vagy miért nem jól működik) az újcirkuszság ebben az előadásban. Ezt a műfajt leggyakrabban úgy írják körül, hogy a hagyományos cirkuszi mutatványok mögött kirajzolódik egy történet is – márpedig a történet itt nem mögöttük, hanem mellettük rajzolódik. A színházi léptékhez igazított akrobatika teljes mértékben nélkülözi a drámaiságot, és sokszor a fordulatokból adódó kívánatos feszültséget is oldja. Végigkíséri a történetet, de nem szervesül bele.

Pedig mennyi lehetőség van ezekben a műfajokban! Milyen mélyre és milyen magasra tudnának minket vinni! Ha a vadásztól kapott rózsát valóban vissza kellene lopnia csintalan játszópajtásától a lánynak, ha nem illusztratíve nyújtózkodna a gyertyaállásban lábujjközbe fogott virágért! Benjamin Glasstól és Bardóczy Ilkától sokkal veszélyesebb és izgalmasabb dolgokat szoktunk meg. Azért sem szerencsés, ha akrobatika gyerekverziója a bukfenc meg a fejenállás, mert a gyerek mozgáskultúrájának ezek eleve részei, így nincs mire rácsodálkoznia. Néhány bravúrosan kivitelezett kézenállást vagy egyensúlygyakorlatot leszámítva ez a fizikai színházként és újcirkuszként aposztrofált előadás egy gyerek szemével nézve nem bravúros fizikai-művészi teljesítmény, csak vicces torna.

Mindenképpen érdemes azonban folytatni a kísérletezést. A gyerekközönség őszinte: az ötödik háton átfordulásnál hangosan kérdezi, hogy vége van-e már, de amikor Vincze Márton egyszerre próbálja fülét-orrát befogni a vízbe merülés előtt, hangosan kacag. Amikor ugyanő rózsát varázsol az égő pálcából, álmélkodik. Jóni Orsi maszkjait, Simor Ágnes és Kührner Ildikó sárkányjelmezét csodálattal figyeli. Mindent, aminek súlya, aminek tétje van. Mert nem a kaszkadőrre kíváncsi, hanem arra, aki valóban átugrik a szakadékon.
A Simorág TánCirkusz vállalása ennyiben mindenképpen dicséretet érdemel: egyszerre próbál átszaltózni négy műfaj szakadéka fölött. Ha sikerül, lélegzetelállító produkció lesz.

Bányai Gabriella

A napisten unokája és a tengeri sárkány lánya (Simorág TánCirkusz(

Rendezte: Simor Ágnes
Szereplők: Bardóczy Ilka, Benjamin Glass, Simor Ágnes, Vincze Márton
Zene: Vázsonyi János
Díszlet, maszkok: Jóni Orsi
Jelmez: Simor Ágnes, Kührner Ildikó
Bethlen Téri Színház, 2015. október 4., 42 néző
Fotók: http://offlineon.eu

Peter Potter – Nyúl Péter (Budapest Bábszínház)

Peter Potter – Nyúl Péter (Budapest Bábszínház)

Peter Potter – Nyúl Péter (Budapest Bábszínház)  Masszív génekkel van megáldva a bábjáték nyúlcsaládja. Az egyik bácsika az első részben a kilencvenedik, a másodikban már a száztizenötödik születésnapját ünnepli. A sorsfaktor kedvezőtlenebb képet mutat, hiszen a papa elég fiatalon végezte Gergelyfi bácsi tálján pástétomként. Az elővigyázatlanul portyázó és potyázó címszereplő szófogadatlansága, kíváncsi alkata – juszt is a Gergelyfi-kertet dézsmálja meg serdülőként – nem sok jót ígér, de azért mese a mese, hogy Nyúl Péter többé-kevésbé észre térjen és a testvérei által nem hiába kergetett világhírről ugyan lemaradva, amolyan „házi” (és falánk) tapsiként unokahúgocskáit is megóvja a veszedelemtől.
Peter Potter – Nyúl Péter (Budapest Bábszínház)  Beatrix Potter angol írónő, illusztrátor éppen száztizenöt éve öntötte formába, majd 1902-ben adta ki a Nyúl Péter kalandjait. Fekete Ádám három Nyúl-történetből fabrikálta a négyéves kortól már indokoltan ajánlott, örömmel nézhető és könnyen érthető tanító történetet. Fel kellene lapoznom az eredetiket, tisztázandó: a segítőkész szentjánosbogaraknak vajon ott ugyancsak János és Tamás a nevük? Vagy a Bereményi/Cseh-dal hangzik át ide játékosan, hadd jusson az el-elkalandozó elméjű felnőttek egy nem kis csoportjának eszébe, hogy „közértbe megy le tejért János és Tamás”?

Óvodások, kisiskolások számára elegendő élményt, hasznos ismeretet – vagy már részint ismerős tudást – közvetít Ellinger Edina rendezése, azonban a lehető legszokványosabb bábszínházi megvalósításban. Lisztopád Krisztina nagy szemű nyuszibábjai olyan egyformák, hogy a jellemzést szinte mindenestül az egyszerű szövegnek kell pótolnia. A színpad egyik, nagyobbik felét egy hatalmas, szürke, öreg fa, benne Nyúlék csonka, ám népes családjának két és fél szobás ürege foglalja el, jobbra a rózsaszínbe öltöztetett történetmondó pinkbe virágozott szeglete húzódik. A Mesélő (a bábozási szituációhoz sajnos nem juttatott, egy régi album fényképeit nézegető-rakosgató, mosolyos Pallai Mara) és a főhős (Márkus Sándor m. v. a mozgatója) párbeszédben áll egymással. Ez ügyes fogás. Péter duzzog, „üzenget”, amikor nem megfelelően alakul a sorsa, „dilemmát” sejdít, s belefér a kedélyes hangulatba, hogy szünet előtt a büfét is a közönség figyelmébe ajánlják, ha már ilyen evékeny nyulat látunk.

Gergelyfi bácsi góliáti megjelenése és Kemény István hangjától nyert zamatos tájszólása érdekes figurát eredményez. A botos báb egyébként is jótékonyan rí ki a kesztyűsbábok karából. Amikor az öregnek le kell mondania az újabb nyúlpástétomról, sőt egérfogó csattan a kezére, s kénytelen kitűzni a „Nem bánom, legyen a tiétek a komposztgödröm minden jó falatja” fehér zászlaját, az aprócska közönség elégedetten veszi tudomásul a „jó” (répatolvaj, kert-összetipró) nyulak győzelmét és a „rossz” (időközben megszökött, korábban viszont gazdájához hű) Macska, mindenekelőtt pedig a sötét vénember (a mintakertészetet ápoló Gergelyfi bácsi) vereségét.
Peter Potter – Nyúl Péter (Budapest Bábszínház)  Lehet, hogy időnként a bölcs familiáris intelmekben bővelkedő, itt-ott a mindennapok – a cseperedés és idősödés, közös falatozás és felhőtlen játék, kupaktanács és egyéni akciózás – velejáróit, alkalmanként humorát tolmácsoló mesék is feladják a leckét: mi a jó, mi kevésbé? Az írónőt is megszemélyesítő Mesélő befejezésül maga elé tartva elkattint egy öreg önkioldós fotómasinát, háta mögött Nyúlékkal. De olyan csoport-szelfi ez, amelyen – bár nem különösebben eredeti s nem mindig éles a kép – mindnyájan rajta vagyunk.

Tarján Tamás

Író: Beatrix Potter

Fordító: Szabó T. Anna

Színpadi adaptáció: Fekete Ádám

Zene: Tallér Zsófia

Asszisztens: Bánky Eszter

Játsszák: Pallai Mara, Márkus Sándor m. v., Hoffer Károly, Juhász Ibolya, Karádi  Borbála, Semjén Nóra, Rusz Judit, Kemény István