Óz, a nagy varázsló (Pódium Színház)
Gabnai Katalin, október
Sokszor megesik, hogy évekig dolgozik valaki színészként, szervezőként vagy bármely más terület munkatársaként egy színházban, aztán egyszer csak úgy dönt, megpróbálja ő ezt önállóan is. Először csak egy előadást hoz létre a barátaival, azt elkezdi utaztatni, aztán jönnek új meghívások, kell egy új darab is, az lehetőleg zenés legyen, s elférjen két autóban. Nagy szükség van gyerekműsorokra, szóljatok X-nek, ha jön, bemutatjuk ezt vagy azt a darabot, biztos a telt ház a fél Dunántúlon, lesz benne munka Y-nak is. A színház üzemszerű működését kitanult kollégák élvezik tapasztalatuk másodvirágzásának lehetőségét, s legtöbb esetben meg is tudnak élni belőle. Az évek során megismerik a munkára jelentkezők teherbíró képességét, megbízhatóságát, s kiválasztják egymást a közös munkára. Örömmel tartják számon mindegyikük rejtett képességeit, hisz a direktrisz esetleg fordítani is tud, a bonviván zongorázik is, a díszítő sofőrként is megállja a helyét, a súgó ruhákat varr, a hangmester gazdasági ügyekben jártas, a naiva pedig kiváló közönségszervező.
Lehet, persze, hogy a budapesti Pódium Színház esetében minden másképp történt. Egy dolog azonban biztos: kilencedik éve működik egy sokat játszó, sokat utazó társulat Bednai Natália igazgatásával, a bemutatott darabok szereposztása szerint változó színészi csapattal, s igény szerint felkért vendég-közreműködőkkel. Bednai Natália játszik, rendez, szöveget igazít, de a koreográfusi munkától sem riad vissza. Gáliczki László a társulat ügyvezető igazgatója, ő díszlettervezőként jelöli magát azon a honlapon, ahol nemrégiben azt is hírül adták, hogy az utóbbi időben – reményeik szerint – végre igazán otthonra találtak, mert Kőbánya közönsége rendre hazavárja őket, sőt még próbahelyet is biztosít nekik a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ, az Előd utcában.
Óz, a nagy varázsló története van most soron. Lyman Frank Baum szövegét is Bednai Natália alkalmazta színpadra, az ismert motívumokat diszkréten és okosan megvillantó zene pedig Kósa Dénes munkája. A dalszövegekről nem tudunk semmit, de nem kellemetlenek, a hangosítás pedig feltűnően gondos, és a nem éppen színházra tervezett nagyteremben is korrekten működik. A kezdés dinamikus, a jelenetekben rend van, azon a problémán meg, hogy Óz miért olyan, amilyen, s miért kell épp az idetévedteket boszorkánybüntető feladatokkal megbízni, úgysem lehet segíteni. Szóval azt lehet mondani, ahhoz képest, hogy ezt az eleve megcsavarodott történetet játsszák, a cselekmény követhető, a szövegek érthetőek és jól hangsúlyozottak. Már néhány perc után feltűnik, hogy a csapat színészei szebben beszélnek a gyerekszínházi átlagnál, elfogadhatóan énekelnek, s könnyedén, olykor szinte kecsesen mozognak a csöppet sem drága, gyerekközönség számára is azonnal értelmezhető, egyszerű jelmezekben (jelmeztervező: Bednai Natália). A színpadra alkalmazás tulajdonképpen a nagyszínházi szövegváltozat épeszű leegyszerűsítését jelenti, egy általam máshol még nem látott kórus, a „pacnirém”-ek rugalmas zsákokba bújtatott csapatával gazdagítva.
Gáliczki László díszlete egyszerű, jól szállítható, és megvannak benne a legfontosabb elemek.
A sárga út egy vég okkerszín brokát képében jelentkezik, a meg nem úszható szivárványt egy nagyméretű, szivárványcsíkos ernyő képviseli, Óz Smaragdvárosát pedig élénkzöld lámpafények jelzik. A mesekönyvből kilépett Dorka (Szuromi Bernadett) Totóval (Szabó Arnold) együtt időben megérkezik az út minden állomására. Minden boszorkányt Bednai Natália alakít, a jót, s a rosszat is, minden alkalommal valamely operett stílusvilágából ide érkezve. (Az a dalocskája, amelyben azt énekli, hogy „Tündérnek születtem, nem boszorkánynak, valaha tetszettem akárki fiának” azért kicsit nehezen megy le a torkomon.) A Madárijesztő (Cseh Adrienn) könnyed és kedves, a Bádogember (Gieler Csaba) kellően recsegős, az Oroszlán (Pallós Tibor) meg rendesen el képes dalolni, hogy ő már gyávának is született. Mindenkinek van egy betétszáma, s bár az előadás érezhetően megállásos tapsokra van rendezve, a színészek időben megérzik, hogy ezen a vasárnap délelőttön a tátva maradt szájacskák gazdái nemigen fogják összeverni a tenyerüket, ezért gyorsan váltanak, s jó ritmusban mennek tovább.
Hogy miért írták a plakátra, hogy ez egy „interaktív” mesejáték, azon azért töprengeni kell egy kicsit. Talán azért, mert a játszók többször lejönnek a közönség közé, meg azért, mert a pipacsmező által kilehelt bódító mákonyt a közönség segítségével fújják el a játéktérről. A finálét rendes taps köszöni meg. A közönség felnőtt része már nemcsak arra büszke, hogy megtalálta ezt a minden kiírást nélkülöző, nehezen felfedezhető játékhelyet, hanem arra is, hogy színházba vitte a gyerekét. Ráadásul még a rántott húsra is időben hazaér.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Óz, a nagy varázsló (Pódium Színház
L. F. Baum meséjét színpadra alkalmazta: Bednai Natália
Szereplők: Szuromi Bernadett, Szabó Arnold, Bednai Natália, Cseh Adrienn, Gieler Csaba, Pallós Tibor, Gáliczki Nikolett, Micskó Károly
Zene: Kósa Dénes
Díszlet: Gáliczki László
Rendező: Bednai Natália
Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ (Köszi), 2017. szeptember 17., kb. 150 néző