A kékfestőinas (Majorka Színház)
Gabnai Katalin, augusztus
Nem annyira színház ez, inkább a nyári, hősi gyermekszelídítési akciók egyike, bizonyos teátrális elemekkel, csöppnyi vásári ízzel, ám mindvégig elfogadható ízlésvilággal, s jelentős rutinnal lebonyolítva. Aki tudja, mit jelent uszodába készülő, harsányan csácsogó gyermekhadakat kormányozni kánikula idején, Pest belvárosában, az értékeli az Eötvös10 nevű intézmény gyakorlott munkatársainak – hogy ne mondjam, népművelőinek, korszerűbben: rendezvényszervezőinek – rugalmasságát, akik a hamarabb érkezett gyerekcsoportokat nem aszaltatják a nappal, hanem bebocsátják a kapun belülre, sőt, leülni is engedik őket. Ráadásul beléptidíjat sem kérnek, csak előzetes jelentkezést.
Az meg már szokatlanul friss ráadás, hogy Tapolcsányi András, a Majorka Színház férfi előadóművésze ügyes fölvezető műsort csinál a műszaki beállásból, gyakorlott konferansziéként magyarázva el, mi történik éppen. Mire készen állnak, helyet foglal az utolsónak érkezett gyerekcsoport is, gondosan a leghátsó sorba ültetve, mert mint a nevelői duruzsolásból kiderül, nekik meglehet, előbb kell távozniuk, hiszen időre mennek valahová. Tapolcsányi András belecsap a citerába, fölhangzik a Még azt mondják, nem illik… kezdetű dal, majd kicsit később a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű magyar nonszensz. Csönd lesz, s már el is kezdődik a műsor.
A történetecske elején nyakuknál mozgatott, félméternyi bábok jelennek meg az üres színpad magasában. A tér egyszerű, de mutatós látványeleme egy nagyobb dobozra illesztett, nyitott legyezőre emlékeztető félkör, ami nagyjából ezzel a legyezőtechnikával működve jelzi a helyszíneket, eltérő, színes háttereket adva a jeleneteknek. Hamarosan megtudjuk, hogy volt egyszer egy Palkó, aki kékfestő inasnak állt, világot is látni akart, de elakadt a magyar király udvarában. De nem is ez benne az érdekes, hanem az, hogy álmodott egyet. Valami olyat, olyan különöset, hogy azt még a királynak sem hajlandó elmondani, bárhogy is vallatja. A király megmérgesedik, Palkót elzáratja. Sőt! Be is falaztatja. De a királylányka, vagyis a báb, akit a Majorka Színház női tagja, Táncsits Maja mozgat és játszik szubretti frissességgel, résen áll, s mert megkedvelte Palkót, meg is segíti sok mindenben. Az éhenhalástól is sikerül megmentenie. (A felnőtt nézők kissé felhúzott szemöldökkel vehetik tudomásul az ifjak alighanem honi tapasztalatokon alapuló bölcsességét. Palkó tudniillik szó szerint azt üzeni ki a tüsténkedő királylánynak a már magasodó börtönből, hogy „Adj egy kis aranyat a kőműveseknek, hogy hagyjanak egy kis lyukat a falon.” Így is történik. A résen át aztán meg is érkezik a fiúhoz hol a kakaspörkölt, hol a csúsztatott palacsinta.)
Csak hát közben a távoli törökök szultánja akar még egy tizennyolcadik feleséget, ki is nézte magának a magyarok kis királylányát. De ahelyett, hogy barátságosan lánykérőket küldene, különböző ravasz, ám de szórakoztató, ügyességi feladatokat küld a magyar királynak, meg persze a nézőtéren ülő összes, töprengő hazafinak. Ilyen például, a legegyszerűbb: Akkorát ugorjatok, mint egy templomtorony. (Mit vagy úgy oda? Mit ijedezel? Hát mekkorát ugrik egy templomtorony? Na ugye! Jó a válasz? Megjárja!) De jól vigyázz, ha egyszer nem lesznek jó válaszok, oda a haza, elvész Magyarország, és a királylány is mehet Isztambulba.
S megkezdődik a nézők foglalkoztatása. Közöttük járkálva, Tapolcsányi András igazán kedves módon, egy óvóbácsi és egy gyakorlott színész óvatosságát egy bokszedző határozottságával vegyítve vezényli le az elsőre többnyire megoldhatatlannak látszó ügyességi játékokat. Közben a királylány odafönt tartja a kapcsolatot a nem látható Palkóval. Igen, igen! Palkó lesz az, aki mindig meg tudja súgni, mit kell csinálni a ravaszul működő tárgyakkal, melyek rejtélye – alig hiszem el – tényleg leköti a vegyes korosztályú közönség nagyobb részét. Nagy dolog a kunszt! A kiskamaszok korosztálya pedig épp ilyesmire vevő.
Miután a török szultán minden kérdését jól megválaszolják a magyarok, a király is megtudja végül, ki volt a problémák titkos megoldója, s leromboltatja a megépített börtönfalakat. Aztán, persze, össze is adja az egymáshoz kívánkozó fiatalokat. Legvégül az is kiderül, hogy Palkó pont valami ilyesmit álmodott, azt, hogy neki egyszer királylány lesz a felesége. Megtörtént.
A foglalkoztató délelőttöt ismertető reklám-sorok azt ígérik, hogy a nézők, miközben a mese során többször is bejárják az Isztambul-Buda útvonalat, megtanulhatják a kékfestés csínját-bínját is. Ami azt illeti, ebből a kékfestősdiből alig lett valami. De legalább élő citeramuzsikát hallhattunk, s mindenki időre odaért az uszodába is.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
A kékfestőinas (Majorka Színház)
