Makulák és szeplőtlenek

maszathegyF

Túl a Maszat-hegyen

(Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)

Turbuly Lilla, 2020. június

 

Varró Dániel 2003-ban megjelent verses meseregénye az azóta eltelt közel két évtizedben szépen besorolt a kortárs (gyerek)irodalmi klasszikusok közé. És itt a gyereket nemcsak azért teszem zárójelbe, mert jó lenne magunk mögött hagyni azt a (sokszor bújtatott értékítéletet is tartalmazó) megközelítést, amely leválasztja a gyerekirodalmat az irodalomról és a gyerekszínházat a színházról. Az eredeti mű olyan gazdag felnőtt irodalmi utalásokban, oly boldogan kalandozik költészet- és költőtani fejtegetések felé, hogy legalább annyira kiált felnőtt-, mint gyermek olvasókért. A Presser Gábor zenéjével kiegészülő színpadi változat természetesen engedni kénytelen ebből a szertelen gazdagságból. Kérdés, hogy mennyit.

2013-ban, amikor a marosvásárhelyi, a youtube-ra mostanában felkerült előadás született, még nem tudhattuk, hogy 2020-ban akár ÁNTSZ-ajánlást is kaphatna a kosz és maszat elleni háború. Igaz, a színdarab végkicsengése nem az abszolút sterilitást, hanem a két véglet közötti kompromisszumot hirdeti – talán ezért is nem került be az operatív törzs irodalmi ajánlójába.

Az előadást álomkeretbe helyezik, ez meghatározza a látványvilágot is: Andris hálószobájában vagyunk. Bianca Imelda Jeremias díszlete ebből a néhány tárggyal berendezett szobából könnyedén bontja ki a mesebeli helyszíneket. Hogy két világ között lebegünk, azt jelzi a nézőtéren át a színpadra vezető ösvény, ami lejtésénél fogva azt a bizonyos Maszat-hegyet is megidézi. Az ő munkái a jelmezek is, ezek között is vannak látványosak, jól eltaláltak, mint például a maszatüldöző, Janka fürdető takarítóbrigád öltözete, vagy Pali kalóz (Bokor Barna) és társai. Emlékezetes geg, ahogy a kalózlány (B. Fülöp Erzsébet) békésen kötögeti a halálfejes zászlót.

Rózsa László

Jóval kérdésesebb, hogy szegény Makula bácsiból (Ördög Miklós Levente) smukkokkal teleaggatott, nagykalapos cigányembert csináltak. Ez nyilván nem a tervező, hanem Keresztes Attila rendező döntése, ahogy az is, hogy a cigányos akcentussal beszélő Makula egy ponton dollárt kínál eladásra. Hasonlóan a felszínen mozgó megoldás, hogy az előadás elején a későbbiekben aztán dramaturgiai funkcióval nem bíró Nagy Zsiráfmadár (Ciugulitu Csaba Irinel) billegteti végig a hátsóját a nézőtéren átvezető ösvényen, és kiált vissza „Puszikát” a gyerekeknek.

A történet jól követhető, de ennek érdekében túlságosan is lecsupaszították. Az alapművet ismerő gyerekeknek és felnőtteknek valószínűleg hiányzik belőle a Büdös Pizsamázó vagy Szösz néne. A végén a feloldás is túlságosan gyorsan jön, főleg Jankának, aki hirtelen ott találja magát egy dollárral csencselő nevelőapa meg egy hideg-szeplőtlen, őt addig elutasító anya (Nagy Dorottya) között. Mindezt úgy fejelik meg egy látványos, zenés-táncos fináléval, hogy onnan már nagyon nehéz visszahozni a nézőközönség figyelmét a csendesebb, álomból ébredős tényleges befejezéshez, miközben a gyerekek azt kiabálják, hogy „vissza, vissza”.

Az ötletes és látványos megoldások váltakoznak kevésbé sikerültekkel. Az első csoportba tartozik a Bús, Piros Vödör (Meszesi Oszkár) és a vödörbe szorult fejű Janka animációs megjelenítése. Erős jelenléttel bír Berekméri Katalin Babaarcú Démona, jó megoldás a magányos karakter megsokszorozása. A kalózos mellett remekül sikerült a másik tengerparti jelenet is Andrissal, a hirtelen feltűnő gyorsúszókkal és a cápával. A csúcspontja pedig az, amikor a Náthás Angol Költő (Tollas Gábor) kihúzza a tengerfenékről a dugót, leleplezve ezzel színház és valóság viszonyát. Ilyen (gyereknek, felnőttnek egyaránt, de másként humoros és jelentéses) pillanatból vágynánk többre.

Rózsa László és Gecse Ramóna (Andris és Janka) kettőse jól működik, érződik, hogy rokon lelkek, és nem csak a mindkettejükre odafestett szeplők miatt. Néhány olyan mozzanat van csak, amikor a „felnőtt játszik gyereket”-effektus túl direkt és ezért zavaró, ilyen, amikor Rózsa László alváshoz készülődve szopni kezdi az ujját.

Presser Gábor zenéje és Ruszuly Ervin koreográfiája sokat segít abban, hogy a felnőtt nézőt átlendítse kisebb hiányérzetein és berzenkedésein. Az utolsó dallal pedig, amelyben a „mindenki szabad legyen” kívánságözönben az egyetemeket és a kis- valamint a nagyszínházakat (köztük a bábszínházat kétszer is!) felsorolják, csak egyetérteni lehet.

Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)

Varró Dániel – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)

Szereplők: Rózsa László, Gecse Ramóna, Tollas Gábor, Ördög Miklós Levente, Berekméri Katalin, Meszesi Oszkár, Bányai Kelemen Barna, Kovács Botond, Ciugulitu Csaba Irinel, Tóth Szilvia, Gyarmati Éva, Keresztes Ágnes, Bokor Barna, Nagy Dorottya, Korpos András, Galló Ernő, Sebestyén Aba, Bartha László Zsolt, B. Fülöp Erzsébet, László Csaba, Moldován Orsolya

Díszlet – jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfus: Ruszuly Ervin

Rendező: Keresztes Attila

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból