Beszélgetés Kuthy Ágnessel

Marik Noémi, 2019. december

 

Genetikailag magában hordozza a bábszínházat – ahogy mondja –, hiszen édesapja Tapasztó János volt, a magyar bábmozgalom egyik alapítója. Kuthy Ágnes elvégezte a Kolibri Színház és a Budapest Bábszínház stúdióját, ahová később le is szerződtették. Innen azonban a rendezés felé kacsingatott. Meczner János, Lengyel Pál és Gosztonyi János biztatására Berlinbe ment bábszínházi rendezést tanulni. A német hatás a mai napig érződik az előadásain, a szövegközpontú bábszínházi világban rendre vizualitásra épülő előadásokat hoz létre.

Ha valaki sajnálná őt, amiért „csak” bábrendező lett, ráadásul vidéken, ne tegye, mert számára ezzel éppen hogy kinyílt a világ. Konkrét értelemben is: kétévente náluk, a kecskeméti Ciróka Bábszínházban gyűlik össze a bábos szakma, nemrég 80 nap alatt utazta körül a Földet a Budapest Bábszínházzal, a budaörsiekkel együtt készítette el a Titoktündért, másik rendezésével, a Hogyan fogjunk csillagot? cíművel pedig épp Kínába utazik.

Olvastam, hogy tanultál gyermeklélektant is. Miért volt ez fontos számodra? És miért nem része a bábképzésnek, amikor a bábelőadásokról tudjuk, túlnyomó többségében gyerekeknek készülnek?

80 nap alatt a Föld körül (Budapest Bábszínház)

Óvónői szakközépiskolába jártam. Négy éven keresztül tanultunk pedagógiát, pszichológiát, gyermeknevelési és -oktatási módszertanokat, és hetente kijártunk óvodai hospitálásra. Azután könyvtár szakon felvettem a pedagógiai szakirányt, így ott is 3 év pszichológia és pedagógia következett, mialatt a Művész Óvodában már óvó néniként dolgoztam. A mai napig használom azt a tudást és tapasztalatot, amit ez alatt a 8 év alatt megszereztem. Olyan segítséget és eligazítást ad számomra, amely nélkül nem is tudom, hogyan mernék felelősségteljesen előadást készíteni gyerekeknek.

A Színművészeti Egyetem szempontrendszere máshogyan épül fel. Ám rendkívül fontosnak tartom a bábrendező hallgatók gyermeklélektanra vonatkozó elméletei képzését és a korosztályonkénti darabok rendezésének gyakorlását. Örvendetes, hogy idén külön kurzust kapott Boldizsár Ildikó meseterapeuta a bábrendező osztályban, illetve ebben a félévben gyermekdarabokkal foglalkoznak a hallgatók. Remélem, ez a tendencia a jövőben tovább fejlődik és még megalapozottabbá válik. Óriási hiány van ma olyan szakemberekben, akik óvodás korúaknak tudnak előadást rendezni. Akik tudják, hol tart és mit ismer egy 3, 4 vagy 6 éves. Akik tudják, mi a különbség egy kiscsoportos és egy nagycsoportos gyerek érettségi szintje között, és akik kiemelten kezelik a gyermeki lélek védelmét.

A Ciróka Bábszínház főrendezője vagy. Milyen szempontok szerint kerestek egy-egy évadhoz darabokat? Elég a minőséget és a változatosságot szem előtt tartani?

A csomótündér (Ciróka Bábszínház)

Idén kiemelten fontos koncepciónk a szöveg helyett a vizualitással való történetmesélés. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy az utóbbi években a történetmesélés elvitte a főszerepet és a bábok csupán az illusztráció eszközeivé váltak. Nincs bábos megfeleltetés, nincs szürreális vízió, nincs belső lélekállapot vizuális kivetülése, nincs absztrakt formanyelv. Természetesen igyekszünk a témákat, a szerzőket, a rendezőket változatos formában illeszteni ehhez az alapkoncepciónkhoz.

Egy repertoár kialakításánál rengeteg a szempont. A gyerekek életkörülményei, a szülői háttérindítás, a pedagógusi hozzáállás is rendkívül sokszínű, ezért a színházunk akkor lesz sikeres, ha mindezt figyelembe veszi. De például még az is szempont, hogy a műszak ki tudja-e szolgálni az adott évad repertoárját, egyeztethetőek-e az előadások egymással, kijátszható-e a nagyszámú bérlet. Az önkormányzati elvárások terén is folyamatos egyeztetések szükségesek.

Mennyire lehet progresszív egy gyerekszínház műsorpolitikája?

A Ciróka Bábszínház mindig nyitott volt az új, innovatív előadásokra és ez most sincs másképpen. 7500 bérletesünk van egy évben, ami rendkívül magas szám országos szinten is. Persze egy vidéki bábszínház hasonlóan működik, mint egy népszínház. Nem lehet egy évad alatt kizárólag progresszív előadásokat, kísérletező kedvű rendezőkkel felállítani.

Most vannak épp a felújító próbái az egyik legrégebben futó rendezésednek, a Gabi és a repülő nagypapának. Népszerű előadás lett, miközben négy színház is elutasította, mielőtt a Ciróka befogadta volna. Mit gondolsz, a sikeréhez hozzájárulhatott az, hogy gyerekszínházi tabutémával, a halállal foglalkozik, és így hiánypótló előadás?

Gabi és a repülő nagypapa (Ciróka Bábszínház)

Az eredeti szövegkönyvét a németországi professzorom adta a kezembe. Ám 2011-ben még kevésbé voltak nyitottak a bábszínházak a furcsa, szomorkás témákra, és valóban csak Kiszely Ágnes bízott abban, hogy talán nem távoznak végleg a bérletesek az előadás után. Nem távoztak. Sírtak, pityeregtek, szemet törölgettek. Érző és értő emberekre talált a darab. Krucsó Rita, Apró Ernő, Szabó Balázs és Fülöp József szívet melengető játéka a mi félelmeinket is eloszlatta. Az előadás évekig műsoron volt, majd Szabó Balázs karrierváltásánál levettük. 8 év telt el azóta. Sokszor beszéltünk már arról a színészekkel, hogy újra elő kellene venni. Az előadás egyébként inkább szól egy generációs helyzetről, mint a halálról. És szól az élet szépségéről, a hétköznapok csodáiról, a törődésről, az odafigyelésről.

Rendeztél már a demenciáról és a válásról is. Egy gyerekelőadás mennyire alkalmas tabutémák feldolgozására?

A Hétfejű Tündér (Budapest Bábszínház)

A gyermekek életében ha akarjuk, ha nem, jelen van a halál és más traumák is. Meghal a nagyszülő, elpusztul a hörcsög, elgázolnak egy kutyát, veszekednek a szülők, a nagypapa tolószékbe kerül, apa elköltözik, nagymamát etetni kell… Hány ilyen helyzetet él meg egy kisgyerek? Így a problémafeltáró előadások fontosak, s mindegyikhez kis foglalkozó füzet tartozik, amelynek segítségével a pedagógusok tovább beszélgethetnek a témáról a gyerekekkel.

Nem egészséges, ha csak gyerekszínházat csinál egy művész, és nem fogalmaz olyan problémákról is, amik a sajátjai – mondta egy kollégád. Mit gondolsz erről?

Én magamat teljesen egészséges alkotónak élem meg és egyáltalán nem hiányzik az, hogy felnőttelőadásokat rendezzek. A mesék elemei a legtökéletesebb emberi erkölcsi és morális alappillérek. Értékrendet közvetítenek. Jóval túlmutatnak azon, hogy leszűkítsük gyerekeknek szánt szórakoztatásra.

Igaz, évente kérnek fel felnőtt színházi rendezők vagy a társterületeken dolgozó alkotók, hogy dolgozzak mellettük vizuális vagy árnyszínházi rendezőként például árnyjátékot rendeztem a Szépség és Szörnyeteghez az Operettszínházban vagy Presser Gábor jubileumi Aréna-koncertjén. Szívesen is csinálom, mert teljesen más alkotói csapatot ismerhetek meg, és gátlástalanul kreatívkodhatok, ám még soha nem láttam magamat az ő székükben. Ezért én így pontosítanám a megfogalmazást: fontos, hogy egy alkotó a saját fejlődése érdekében más közegekbe is kilépjen, elhagyja a komfortzónáját, tapasztaljon úgy, hogy ebből az új közegből inspirálódva továbbra is hitelesen tudjon dolgozni. Ez jelentheti azt, hogy felnőttelőadást készít, vagy egy rockkoncertet rendez, vagy csak elutazik Timbuktuba feltöltődni. Ez már egyéni recept.

Marik Noémi
Fotók: Éder Vera, Budapest Bábszínház, Ciróka Bábszínház