Farkasbarkas és Rókakoma

(Kabóca Bábszínház)

Gabnai Katalin, 2019. szeptember

 

Ez már a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház huszonnyolcadik évadnyitó fesztiválja. Megy is minden, mint a karikacsapás. A rendezők szavak nélkül is értik egymást, a téren vendégváró, ünnepi glédában piroslanak a székek, a színpad fölé hajló fa bólogatva hívogatja a bámészkodókat. A bólogatás a frissítő szélnek köszönhető, de megnyugtatnak mindenkit, hogy nincs az az eső, amely meg tudná akadályozni a bemutatókat, ha gond lesz, bent a színházteremben futnak majd a programok.

A gyülekező közönséggel szóba elegyednek a Kolibri Harsona Quartett tagjai, majd muzsikálni kezdenek. Föltűnik Török Ágnes és Szívós Károly kettőse. Ez a csodálatos bábszínész házaspár – ezt már többször tapasztaltam – a legkülönbözőbb élethelyzetekben képes harmóniát és békét sugározni. Most is ezt teszik, pedig épp csak megálltak a közelünkben. Kellően rövidre fogott alpolgármesteri szavak nyitják meg hivatalosan is a fesztivált, s míg odabent messziről jött spanyol és görög bábosok szórakoztatják a nagyérdeműt, itt, a lombok alatt, a kicsit közelebbről jött veszprémiek, a Kabóca Bábszínház művészei veszik birtokba a színpadot.

A pécsi Sramó Gábor nemegyszer rendezte már bábszínpadra a győri Kocsis Rozi által írt Farkasbarkas és Rókakoma című történetet, melyhez Kovács Gáborján szerzett kísérőzenét. Meglepően jó minőségű hangosítás segíti a kezdő monológot: „Óh, te szegény Farkasbarkas! Erős vagy, de eszed gyenge! Túl is jár rajta a komád, a furfangos ravaszdi! Régen volt, hogy barátodként köszönthetted Rókakomát. Mostanra már színleli csak, s ó, te balga farkas koma újra s újra elhiszed!”

Jólesően állapítható meg, milyen könnyed verselésű szöveg ez, de az is, hogy milyen feszes, energikus és jól tagolt a lassabb észjárású farkas (Miller Patrik) és a fortélyos róka (Benkő Zsuzsanna) játéka. Nem tudni, hogy ők mikor álltak be az évek óta futó produkcióba, de mind zenei biztonságuk, mind kapcsolatteremtő készségük igen megnyerő.

A Bodor Judit által tervezett színpadképnek három nagyobb és több kisebb alkotórésze van. Textillel bevont szivacstömböket látunk, amikből játékkockák módjára rakható össze balra egy zöldes árnyalatú farkaslak, jobbra meg egy rőtbarna rókafészek. Ezek ugyanúgy funkcionálnak paravánként, mint az a tologatható taligaféle is, amely az apróbb akciókat segíti. A két fő figurát szépen mozgatott kisebb bábok, méretesebb, életre kelt játékállatok és ügyes fejbábok formájában is láthatjuk.

A róka és a farkas lusta haverkodásának örökzöld státuszjátékát mély rokonszenvvel és találékony bosszúdramaturgiával ecseteli sok magyar népmese, de találkozhatunk ez álbarátság számos eseményével más európai népek meséiben is. Rókakoma, ez a túlmozgásos, bajkeverő mutatványos nem helyettünk bünteti a minekünk sokkal nagyobb károkat okozni tudó, s általunk sokszor félelemmel emlegetett ordast. Szívatja csak, mint egyik törvényen kívüli a másikat. Jelen esetben – rákapván egyfajta bántalmazó nevelési szisztémára – egyszerűen elszabadul. Mértékvesztő triumfálása közben tökéletesen ellehetetleníti a csapzott csikaszt, akinek pedig most föl sem lettek sorolva hajdani bűnei. Az átverések láncolatát egyébként igen jó ritmusban törik meg választ váró találós kérdések és mindenki által ismert dalocskák, míg megérkezünk valami újabb, több lépcsős galádság kiterveléséhez és végrehajtásához.

A játék a legkisebbek nézői fáradékonyságához illő gyöngysor-dramaturgiával épül fel. Lépegetünk előre, s közben szörnyülködő elismeréssel tanulmányozzuk a lassú eszűeknek kitervelt csapdákat. A jó gyerekszínháznak, mint tudjuk, csak alsó életkori határa van. Ha valami esztétikailag rendben van, akkor azt a felnőttek is élvezik. Most is ez történik. A mellettem ülő apuka, aki eddig gonddal tömködte gyerekei szájába a harapnivalót, egyszer csak teljes arccal a színpad felé fordul, s kezében megáll az előre elkészített zöldpaprikaszeletekkel teli műanyagdoboz. Én csak lassan eszmélek, de magam is érzékelek valami furcsát. A klasszikus mesehelyzetek kapnak valami bevonatot. Valahonnét ismerős ez a kártékony kreativitás, ez a saját gyomorra dolgozó, kegyetlen szupererő, ez a kábító és bizalmaskodó, tévedhetetlenségbe csomagolt, rafinált tolvajtempó. „Hagyod hát, hogy lépre csaljon, megtréfáljon, belőled bolondot csináljon?” Nem, nem. Muszáj valami jó végnek lennie, mert ez így nem ér. Hisz az elején azt mondták: „Na, te szegény Farkasbarkas, teszünk most egy ígéretet: a mesénknek úgy lesz vége, hogy a ravasz Rókakomát most az egyszer legyőzheted!”  Erre várunk.

Ám de ekkor, az izgalomtól már-már fölemelkedő gyerekkezekre – hopp! – lecsöppen az első esőcsepp, az eltátott szájak becsukódnak, az esernyők kinyílnak, megbolydul a nézők hada, s a mese bevégezetlenül lebeg el a hirtelen beköszöntő őszben. Valahol, valahogy, valakiknek – csak befejeződik egyszer.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Kocsis Rozi: Farkasbarkas és Rókakoma (veszprémi Kabóca Bábszínház)

Játsszák: Benkő Zsuzsanna, Miller Patrik
Tervező: Bodor Judit
Zeneszerző: Kovács Gáborján
Rendező: Sramó Gábor

Kolibri Fesztivál, 2019. szeptember 7., kb. 80-100 néző