Szőrszín nem számít

Ki vagyok én és ki vagy te? (Figurina Bábszínház) Kovács Bálint, 2020. október   Kizökkent...

Riadalom és rendeződés

Leánder és Lenszirom (Nemzeti Színház) Gabnai Katalin, 2020. október   Vagy tizenöt évvel...

Baljós pár

Rómeó és Júlia (Pesti Magyar Színház) Stuber Andrea, 2020. október   Eperjes Károly nem...

Etikus zsiványok

Rumcájsz (Budapest Bábszínház) Gergics Enikő, 2020. október     Nem nagyon lelkesített...

„Nekem a bábszínház nem kompromisszum”

Beszélgetés Varga Borival Turbuly Lilla, 2020. október   Varga Bori 2018-ban végzett a...

Hannaléna a Kárpátok alatt

Az Üveghegyen túl (Álomzug Társulás) Gabnai Katalin, 2020. szeptember   „Elérhető kultúra a...
Könyvtárnyi mese – Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)

Könyvtárnyi mese – Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)

Könyvtárnyi mese - Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)A pécsi Király utca elején, ahogy befordul az ember a Széchenyi térről, Weöres Sándorba botlik. Ott üldögél egy presszóasztal mellett. Nem lehet melléülni, mint Szombathelyen, egy parki padon, de bele lehet olvasni az előtte fekvő bronzkönyvbe. Műcímeket láthatunk. Kedves újabb szokás ez, hogy a művészet nagyjainak emlékművei leszállnak közénk. Ahogyan például Rippl-Rónai Kaposvár sétálóutcáján szamárkordén közlekedik.
Aztán a színházhoz közeledve hatalmas plakát hirdeti: Holdbeli csónakos. (Nem tudom, miért szeretik a címről lehagyni a névelőt.) Bent a színpadon meg hatalmas, régies könyvtár polcai fogadják a benyüzsgő gyereksereget. (Az Apáca utcai megyei-városi könyvtáron is emléktábla figyelmeztet Weöres Sándorra.)Rózsa István díszlete bizonyára az irodalmi mesevilágra céloz, ahonnan a következő órák élményei származnak, arra a hatalmas kulturális kincsre, amelyet a szerező huncut koboldként színre varázsol. Első, 1941-ben írt darabjában nemzetközi kavalkád, multikulti és crossover (ki gondolhatott akkor ilyesmire!) foglalja keretbe a régi magyar mesefigurák, Vitéz László, Paprika Jancsi és Bolond Istók csetlő-botló hősiességét, Pávaszem, magyar királykisasszony bujdosását és csaknem olthatatlan szerelmét a Holdban daloló gondoliere iránt. A kalandos mese egyébként alighanem még a finnugor időkben játszódik, ezért lehet Jégapó a magyar király, és így kerülhet udvarába Medvefia, a lapp trónörökös. A királylány kezéért meg valóságos kultúrtörténeti különítmény verseng: kínai császár, szerecsen fejedelem, krétai király, sumir főpap. Menekülők és üldözők a szerző játékos kedve szerint ütköznek bele a kelta királynőbe vagy pottyannak a majmok földjére.

Könyvtárnyi mese - Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)A földhözragadt, vásári-bábos kalandokat filozófiai eszmék, metafizikai sóvárgások járják át. A királyfi csodasólyma mindent lát, a királylány meg minden földi kalandozása közben is csak a Holdra vágyik, az ottani rideg énekes hitegetése akár tűzhalálba is vinné. Így aztán a mesében kötelező boldog vég is kesernyés-szomorkás. Medvefia és Pávaszem egymásra találnak – de milyen áron. Elvesztik a csodát. Medvefia a varázslatos sólymot, Pávaszem az űrbeli ábrándot. A földi boldogulás nem a vágyak beteljesedése, hanem elvesztésük. Bölcs lemondás.

A darab gyermekeknek tarka látnivalót, szeretnivaló hősöket, mulatságos bohócokat, mozgalmas izgalmakat kínál, felnőtteknek műveltségi kaleidoszkópot, bölcseleti rágódnivalót és mindenekelőtt igazi költészetet nyújt.
Almási-Tóth András rendezői sugallata szerint a könyvtár őrzi az álmokat, a meséket és a bölcsességet, a tudást. Polcai megelevenednek, mögülük-belőlük bújnak elő a mesefigurák, a kultúrtörténeti toposzok.Lisztopád Krisztina jelmezei, maszkjai ötletesen, szellemesen gondoskodnak a színes mesei-történelmi kavalkádról. Melis László ismert dallamai (a Nemzeti egykori, Valló Péter rendezte előadásának zenei anyaga CD-n is megjelent) szép, tisztán csengő előadásokban szólalnak meg, Kulcsár Noémi koreográfiája hatékonyan segíti az érzelmek, hangulatok érvényesülését.

Könyvtárnyi mese - Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)
A parádét Vitéz László szerepében vaskos bájjal, az éppen kellő vásári harsánysággal vezényli Götz Attila.Széll Horváth Lajos kicsit fanyarul játszadozó, félénken hősies Paprika Jancsi, Tóth András Ernő bár Bolond Istókként fakó, viszont kijut neki még három kínai (császár, börtönőr, hóhér) szerepe is. Stenczer Bélatipegő Jégapója kedves öreg bölcs, diplomatikus okoskodásai kedélyesen furfangosak. Stubendek Katalinkirálynői Heléna, Kulcsár Viktória szerény sólyomárus leány és határozott akaratú sólyomistennő.

Józsa Richárd Medvefiát, a lapp trónörököst rokonszenvesen egyszerű, inkább segítőkész, mint szenvedélyesen szerelmes léleknek mutatja, szépen is énekel, és ha néha a plakátot is elolvashatná, akkor talán nem mondaná holdbélinek a holdbelit. Györfi Anna Pávaszemének is alapvonása a közülünk valóság. Nincs se rajta, se benne semmi királylányos csillogás, ragyogás. Azt belül hordja. A kalandokban félve sodródik, de szerelmi ábrándja bár lehet szokványos, általában átmeneti bakfisbetegség, amely önveszélyes rajongásig fokozódik, mégis csupa közvetlen, szívmelengető poézis. A címszerepben Kállai Gergely érces hangon énekelve közlekedik a levegőben – karnyújtásnyira, de mégis elérhetetlenül.

 

Könyvtárnyi mese - Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Pécsi Nemzeti Színház)Zappe László
(Színházi Kritikusok Céhe)
Weöres Sándor: Holdbeli csónakos
Szereplők: Kállai Gergely, Kulcsár Viktória, Stenczer Béla, Györffi Anna, Józsa Richárd, Tóth András Ernő, Németh János, Vidákovits Szláven, Stubendek Katalin, Götz Attila, Széll Horváth Lajos, Matola Dávid
Díszlet: Rózsa István    Jelmez: Lisztopád Krisztina
Zene: Melis László    Koreográfia: Kulcsár Noémi   Rendező: Almási-Tóth András
Pécsi Nemzeti Színház, 2015. nov.4., 376 néző
Fotók: Körtvélyesi László

Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)

Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)

Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)Őrangyalra csak annak a gyereknek nincs szüksége, aki soha nem érzi ramatyul magát. Akit soha nem hagynak cserben a barátai. Aki soha nem magányos. Akit soha nem ér semmilyen baj. Szóval jobban belegondolva, őrangyalra mindenkinek szüksége lenne. Kolozsi Angéla Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című meseregényében gyanítható, hogy mindenkinek van is, bár az angyalok tisztességesebbje észrevétlen marad az emberi szem számára, legalábbis addig, amíg szobrokat nem emelnek és ikonokat nem festenek a tiszteletükre. De ahogy az már a valamirevaló mesékben lenni szokott, az eminensek unalmasak, az élet mindig a rendbontók háza táján pezseg. Kolozsi Angéla meséjében is a cigiszagú, elhízott, borostás, könyökfoltos zakójú, kissé bárdolatlan modorú és röhejesen profán nevű őrangyalról, Körmöczi Györgyről derül ki, hogy jobban helyén van a szíve, mint a szárnyas díszpintyeknek.
A regényben eddig a felismerésig az angyalok földi kalandjain át – á la Budapest felett az ég – vezet az út. A Kolibri Színház számára színpadra írt verzióban az emberléttel, annak árnyoldalaival és örömeivel való ismerkedés jóval kisebb hangsúlyt kap. Az előadás nem próbál egy bizonyos jól körülírható tanulságot vagy tanítást megfogalmazni, inkább igyekszik bemutatni a hét-tízéves célközönség mindennapjaiban megbúvó nehézségeket, és finoman sugalmazni azt is, mi ilyenkor a teendő. Például a főszereplő kislányt, Emíliát kiközösítik a barátnői, mire az angyalok elérik, hogy mindenki belássa, ez nem szép dolog. A testvérek összevesznek, irigykednek és gonoszkodnak, míg rá nem ébrednek, hogy jobb a békesség. Az élet néha szomorúnak tűnik, de nem is olyan nehéz meglátni, miért is olyan jó élni. Emellett a színházi verzióban Emíliára és kistestvérére mindig a nagyszülők vigyáznak, mintha a szülők valahogy sosem érnének rá. Persze lehet a társulat létszámával és dramaturgiai szükségszerűségekkel is magyarázni, hogy nincs a színlapon se apu, se anyu, de a hiány mégis hozzáad valamicskét ahhoz a listához, milyen szituációk is azok, amelyeket nem olyan könnyű átvészelni, ha nincs kéznél egy őrangyal.
Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)A Kolibri előadása formanyelvében és fülbemászó, „slágeres” dallamokra építő élőzene-használatában nagyban emlékeztet Novák János előző rendezéseire. A grandiózusságnak csak a lehetőségek szabnak határt; Pintér Réka díszletei a realizmusra törekszenek, ahol pedig erre nincs lehetőség (mert mit jelenthetne a realizmus a mennyei angyalok karának ábrázolásakor?), ott vagy vetített háttérrel, vagy enyhe stilizációval jelennek meg a helyszínek. Profi gépezet működik, villámgyorsan átrendezett díszletekkel, a hátuk mögé nyúló színészek révén majdnem észrevétlenül mozgatott angyalszárnyakkal, a nagyszabású profizmus minden előnyével (gördülékenységgel, a rossz értelemben vett sufnijelleg hiányával) és minden hátrányával (a nézői fantázia szerepének csökkentésével, a kedves-bájos hangulat eltörpülésével) együtt.

Vizuálisan kevés a meglepetés, az egyéni ötlet; leginkább Matyi Ágota jelmezeiben és az ezekkel nemegyszer összevarrt bábjain lehet álmélkodni. A puttók – azaz a szakvizsga előtt álló, gyakornok őrangyalok – ugyanis addig bábok, amíg embertestet nem öltenek, azután viszont a hús-vér emberek pontosan ugyanúgy néznek ki, mint a korábban megismert figurák. Novák János rendezőként alapvetően némi bohóckodással megtoldott, itt-ott kissé felnagyított lélektani realista játékot kér színészeitől. A meglepetést e téren is a bábok kreatív használata jelenti: a puttók bejátsszák a Kolibri tereit, és roppant veszélyeket idézően belógatják báb-testüket a zsinórpadlásról a nézőtér fölé, mintha tényleg éppen leesni készülnének – pont, mint az anyukájukra frászt hozó, eleven gyerekek. A legrosszabb gyerek persze Körmöczi György, az angyalbácsi, aki mintha mogorvább folytatása volna Tóth József korábbi alakításának, Doktor Proktornak: Tóth Józsefen úgy áll a szerep, mint a pont ráöntött viharkabát. Molnár Zsófia Boróka e.h. Emília szerepében a bemutatón még többször építkezik jól kitalált arcjátékból, gesztusokból, mint bensőleg megélt érzelmekből. A testvérét játszó Nizsai (korábban Czupi) Dániel e tekintetben az ellentéte: dacos álsértődései, felvillanyozott megbocsátásai az ő játékában egészen korfüggetlennek tűnnek. Az Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak minden komolyabb jelenetére – mint a barátnőjükkel kiszúró, majd a lelkifurdalást megismerő lányoké – jut egy komolytalanabb – mint a visszatérő dal arról, milyen jó is sütit enni. Az ilyenek egy kicsit talán gyengítik az összhatást. Ugyanakkor mégiscsak túlzás lenne panaszkodni egy olyan előadásra, amelyben a jó szándékú tanulságokat a szórakoztatás – meglehet, picit bő – köntösébe csomagolják. Úgyhogy nem panaszkodunk.
Szakvizsga a felhők között – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak (Kolibri Színház)
Kovács Bálint
(Színházi Kritikusok Céhe)
Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, aki Körmöczi Györgynek hívnak
Szereplők: Tóth József, Erdei Juli, Tisza Bea, Megyes Melinda, Bárdi Gergő, Fehér Dániel, Ruszina Szabolcs, Rácz Kriszta, Rácz Kármen, Molnár Zsófia Boróka e.h., Nizsai Dániel, Szívós Károly, Török Ági, Nyakas Edit, Kőszegi Mária, Alexics Rita
Dramaturg: Horváth Péter, jelmez-báb: Matyi Ágota, díszlet: Pintér Réka, mozgás: Lakatos János, zenei vezető: Bornai Szilveszter
Zene, rendező: Novák János
Kolibri Színház, október 31., 203 néző
Fotók: Mestyán Marcell

Nézőközlekedési pálya – Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)

Nézőközlekedési pálya – Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)

Nézőközlekedési pálya – Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)A csecsemőszínház mint műfaj születésének szép és szomorú a története. Egy norvég író elveszítette a héthónapos kisfiát. Kapott aztán egy levelet a gyerekorvostól, részvétet kifejezőt és vigasztalót. Higgye el – írta a doktor –, hogy a kisfia teljes életet élt. Ez sajnos nem így van – válaszolta az apa –, hiszen nem találkozott például a művészetekkel. E gondolat nyomán és különböző projektek eredményeként jöttek létre Skandináviában az első csecsemőszínházi előadások. Az elnevezés a szakértők szerint nem helyes, hiszen nem az újszülöttek a célközönség, hanem egészen pontosan a 0-3 év közötti korosztály. A győri Vaskakas Bábszínház – amely évekkel ezelőtt csatlakozott a Művészet a legkisebbeknek elnevezésű programhoz – Aprók Színházának nevezi a műfajt, amelyből már számos produkciót létrehozott. A legfrissebb, májusi bemutatóját, a Tütü-tutu autó címűt hozta el szeptember végén Budapestre, a Marczibányi téri művelődési házba a Kocsis Rozi vezette győri társulat.

A csecsemőszínház – maradjunk talán mégis ennél a kedves szóösszetételnél – különösen varázsos dolog, amelynek titkairól, a találkozás jellegéről és befogadói aktusáról legfeljebb a picike nézők és a felnőtt színházcsinálók tudnának hitelesen beszámolni, de az egyik nem tud, a másik nyilván nem akar. A kritikus ilyenformán leginkább arra hagyatkozhat, hogy leíró jelleggel osztja meg tapasztalatait részint a produkcióról, részint a nézőkre tett hatásáról.
Nézőközlekedési pálya – Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)A Tütü-tutu autó játékterében, hars színek között – mindenekelőtt a közlekedési lámpa zöldje, sárgája és pirosa virít – két szőrösarcú fiú játszik. Bora Levente és Vitányi-Juhász Levente műanyag autókkal brummognak és berregnek, amíg a közönség gyülekezik. (A csecsemőszínházban nem lehet sokáig húzni a kezdést, nem ajánlott visszaélni a nézők türelmével.) Egy ponton egyértelművé válik, hogy a két színész már készen áll belefogni a magáéba, bár amit addig tettek, már az is alapjaiban segítette az értelmezést. Játszanak, akár a gyerekek. Hirtelen nem is lehetne megállapítani, hogy most éppen tanítják-e autóval játszani a nézőgyerekeket, vagy ők maguk ismétlik azt, amit kisgyerekektől tanultak. Az első markáns színpadi akció mindenesetre az, hogy Bora Levente kisfiúja néhány egyszerű szóval, de ellentmondást nem tűrően követeli a másik kisfiú, Vitányi-Juhász István autóit, és szigorúan be is gyűjti mindet egy kosárba. Ekkor szörnyű balsejtelem fog el, hogy talán ez a gyermekecske is úgy járt, mint Keresztes Tamás Bencusa, aki nem tudta törleszteni az iskolakezdéshez felvett hitelt a Katona Hírszínházában, de szerencsére itt nem végrehajtás zajlik.

Egyszerű gyerekigazságok derülnek ki a játékból. Például hogy voltaképp nincs szükség játékszerre, hiszen minden csak fantázia kérdése. Egy műanyag karikát bármikor ki lehet nevezni kormánynak, két szék kiad egy vonatot, és szép nevekkel illetett utasokat is fel lehet ültetni rá műanyag bójából. Ehhez képest Kocsis Rozi rendezésében még elragadó leleményességeket is tetten érhetünk, például ahogy két cső, két karika és egy kalimpáló színész formát ad a biciklizésnek, vagy ahogy ugyanabból a néhány tárgyból összeáll egy Trabant-autó. Eközben a színészek gyerekhelyzetek is modellálnak: például ki-ki elrestellheti magát érintettségében, amikor olyan kevéssé szimpatikus kisfiút lát, aki épp csak addig akar lovaskocsikázni, amíg ő hajt, a pajtása pedig húz. Mihelyst cserélni kellene, már nem akar játszani.

A csecsemőszínháznak talán nincs nagyon sok eszköze, amit használhat, de azt a keveset ezerféleképpen lehet variálni. Van a színek, formák változatossága, a zene, a szöveg, amely rigmusokból, gyerekversekből vagy egyszerű mondandóból áll, és a ritmusa talán fontosabb is, mint a tartalma. Körülbelül húsz percet tesz ki maga a darab, és általában közös játék a rávezetés is, a levezetés is. Győrben, a Vaskakas Bábszínházban kellemesebb, családiasabb a helyszín, mint a Marczibányi téri művelődési házban. Az sem előnyös, hogy ezen a pesti vendégjátékon hozzávetőleg kétszer annyi néző ült a teremben, mint amennyi otthon szokott. (Igaz, közülük csak egynek csörgött a mobilja az előadás alatt.) Noha a sok méter távolságra már nehezen jut el a játszók hatása, ennek ellenére jól ment minden, a Tütü-tutu autó maximálisan lekötötte az apró nézők figyelmét. Egyetlen pissz vagy jaj vagy oá sem hallatszott a produkció alatt. A befejezés pedig itt is játékba torkollott: a színházterem előtti térben közlekedési pálya várta a publikumot. Csodálatos kicsi gurulós méhecskéket és katicabogarakat meglovagolva lehetett szlalomozni a bóják közt. Kicsit irigyeltem a kicsiket.
Nézőközlekedési pálya – Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház)Stuber Andrea

Tütü-tutu autó (Vaskakas Bábszínház

Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi

Zeneszerző: Rab Viki

Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

2015. szeptember 29. Marczibányi téri Művelődési Ház, 70 néző

Bohócbajnokság – HEPP!!! (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

Bohócbajnokság – HEPP!!! (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

Bohócbajnokság - HEPP!!! (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)Ötven perc pontosan öt perccel több, mint egy iskolai tanóra. Ennyi idő Ellinger Edina dunaújvárosi rendezése, a Hepp!!!, amely 5-10 éves gyerekeknek szól. Az 5-10 éves gyermek pedig csak akkor marad nyugton a fenekén, és csak akkor figyel töretlenül ötven percen keresztül, ha valami igazán leköti. Ez a Darvas Ferenc, Jeli Viktória ésTasnádi István művéből készült előadás nyilvánvalóan leköti őket; tátott szájjal, teljes odaadással és élvezettel követik az eseményeket.

A színpadon saját életüket láthatják viszont; a történet egy iskolás kisgyerek hétköznapját öleli fel, ébredéstől lefekvésig. A nap voltaképpen akadálypályaként jelenik meg, teljesíteni nem egyszerű. Minden egyes napszak kihívásokat tartogat: kihívás rendesen felöltözni, időben beérni az iskolába, egyhelyben megülni az iskolapadban (pontosabban az iskolai széken), rendesen viselkedni a tanórán vagy nem félni a sötétben.

Jeli Viktória és Tasnádi István szövegében pont az a jó, hogy a történet egyszerű, és ismerős a gyerekek számára, hiszen az ő mindennapi feladataikról és problémáikról szól; mindeközben a nyelvezete pedig kellőképpen szójátékos, így nemcsak szórakoztatja a kicsiket, de formálja is nyelvi befogadóképességüket. A két fiú/férfi szereplő Frenetikus Fregoli (Fritz Attila) és Kovakő Kolosszus (Gasparik Gábor) közti öltözőversenyen dől el, melyikük napját követhetjük majd figyelemmel. A verseny bírája a közönség és az egyetlen lány/női szereplő, Tündéri Tintilla (Tőkés Nikoletta). A küzdelmet Fregoli nyeri, aki így további kihívások elé néz: gigantikus méretű, mindennel megpakolt hátizsákot kell cipelnie, időben be kell érnie az iskolába, meg kell reguláznia önmaga alatt a rakoncátlankodó iskolai széket, csendben, figyelmesen végig kell ülnie a tanórákat… Fregoli sikeresen vesz minden akadályt, s miután teljesítette az egyes feladatokat, diadalmasan felkiált: „Hepp!!!”
Bohócbajnokság - HEPP!!! (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)A kisfiú küzdelmében kalanddá formálódik az átlagos hétköznap, így az előadást néző gyermek úgy szembesülhet saját, megszokott (és talán már elunt) mindennapi feladataival, mint különleges eseményekkel, amelyek valójában érdekessé teszik az életét. Ugyanakkor ezek a teendők nemcsak különlegesek, hanem egyben nehéz feladatok is, éppen ezért ha valaki ügyesen teljesíti őket, (hétköznapi) hősnek érezheti magát, ám az sem csoda, ha nem egyszerű megküzdenie velük. Ez lényegében a színházi alaphelyzet felhasználása (pozitív) pedagógiai célzattal: tükröt állít, amelyben a gyerekek önmagukat láthatják; azonosulhatnak Fregolival. Ez egyrészt arra vezetheti őket, hogy ők is képesek megküzdeni a mindennapi élet nehézségeivel, másrészt megnyugtatóan is hathat, hiszen azt is felmutatja, nincsenek egyedül azzal, ha nem megy könnyen, másokat is próbára tesznek a kihívások. A kedves humor, az ironikus elemek úgy működtetik az előadást, ahogy minden tartalmas vígjáték: a gyerekek saját gyengeségeiket nevethetik ki a szereplőket látva. És nevetnek is rengeteget.

 

Élvezik a három bohóckarakter csetlés-botlásait. A színészek játéka alapvetően a klasszikus bohócjátékokból ismert poénokra épít, s gyakran úgy mozognak Darvas Ferenc cirkuszi miliőt idéző zenéjének ritmusára, mint a némafilmek burleszk színészei; de bizonyos jelenetekben – például, amikor Fregoli iskolába megy – filmes gondolkodásra utal a térhasználat is. A színészek egyszerre jelenítenek meg három különböző bohóctípust és három különböző karaktert. Gasparik Gábor Kovakő Kolosszusa a minden osztályban jelenlévő, fizikumából adódóan is domináns, természetét tekintve is hangadó fiú, azonban bohócként szükségszerűen önmaga paródiájává válik, ami szerethetővé és ártalmatlanná teszi. Fritz AttilaFrenetikus Fregolija vékony, kis növésű, ugyanakkor mozgékony és furfangos fiú, akinek van sütnivalója, és akiben van küzdőszellem. Tőkés Nikoletta Tündéri Tintillája szép balerina, kedves bájos lány, az éjszakai jelenetben pedig gondoskodó anyuka. A bohóctechnikák alkalmazásán és a zenén kívül, a játéktér (tervező: Miareczky Edit) is cirkuszi miliőt teremt: a kör alakú porondot alacsony fal veszi körül, hátul, baldachinos kapun közlekednek ki-be a színészek, és a kapu szélesebb lába mögött rejtőznek el egy-egy alkalommal.

Bohócbajnokság - HEPP!!! (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)Az előadás pörgős, kerek egész és habár nem alaptulajdonsága az interaktivitás, néhány ponton közvetlenül is megszólítja a gyerekeket, így adva teret nekik is, és nem hagyva, hogy figyelmük lankadjon.

Kovács Natália

Jeli Viktória- Darvas Ferenc- Tasnádi István: HEPP!!!
Szereplők: Fritz Attila, Gasparik Gábor, Tőkés Nikoletta
Tervező: Miareczky Edit
Koreográfus: Sipos Vera
A rendező munkatársai: Farkas Erik, Dubai Péter
Rendező: Ellinger Edina

Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház, 2015. október 24.

Őri György fotói

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)A Miskolci Nemzeti Színházban Schwajda György Lúdas Matyi-átdolgozását adják. Azt a darabot, amelyen – nem kétséges – generációk nőttek fel. A bakelitlemezes klasszikus változaton mindenképp, de még mielőtt azt hinné az ember, hogy a színházakban agyonjátsszák ezt a verziót, a Színházi adattárból kiderül: eleddig mindössze kilencszer került repertoárra szerte az országban. Ismert történet, üzembiztosan működik a szöveg és az élőben játszott zene, még mindig frissnek hatnak a poénok.

„Miért jöttetek? Mit néztek meg? Ti ismeritek Lúdas Matyi történetét? Szólíthatlak benneteket gyerekeknek?” Aki kérdez: a Díszletliba, egy meglehetősen rugalmas szerep, játszotta színész és színésznő is, jobbára úgy, hogy ő és Galiba házastársak, jelen esetben a neje. Aki válaszol: a néző gyerekek, természetesen kórusban, hatalmas lelkesedéssel, hatalmas hangerővel. Az például kiderül, hogy a Döbrögit játszó lúd magának vindikálja a szerepet, és megjegyzése szerint nem először, szegény Galibánét pedig férjura – nomen est omen – a díszlet szerepével kínálja meg. Indoklása szerint azért, mert az a legdrágább az előadásban.
Innentől kezdve lesz egy beszélő díszletünk, aki amolyan narrátorként segít eligazodni abban, hol járunk, mi történik, mit lássunk egy-egy absztraktabb/viccesebb mozdulatban vagy kellékhasználatban (ingaórát, erdőt, szökőkutat stb.), időnként instruálja a zenészeket, közben várja, hogy kikeljen a libatojás, és folyamatosan kommunikál a gyerekekkel.

Mert a színészi játékban kivetnivaló egyáltalán nincs, a főbb szerepekben igazán könnyed és valóban komolyan vett, egyáltalán nem a gyerekelőadás kötelező abszolválására, megúszásra játszó. Simon Zoltán beszédhibás Galibája kicsit buta, kicsit naiv, kicsit ügyefogyott, kicsit fifikás, de nagyoncuki.
 

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)Simonfi Adrienn Díszletlibája nagyon buta, nagyon naiv, de nagyon cuki. Gender megközelítésben kikérhetjük magunknak, hogy sajnos kettejük házastársi viszonya nem az egyenlőségen alapszik, hanem Galibáné többszöri hülyére vételén, amit már az említett díszlet-bók is jelez. A címszerepben Rusznák András egyáltalán nem rosszindulatúan lusta, „mindenki bolond, aki dolgozik” attitűdje inkább az éretlen kamaszé, így a karakter változása, tulajdonképpeni jellemfejlődése nem más, mint a felnőtté válás, s ezért érthető és hihető. Nem vérmes bosszúszomj hevíti a háromszori visszaverésben, hanem az igazságérzet és valamiféle fineszes móresre tanítás. Pedig joggal lehetne igazi nép-gyermeke-lázadó-forradalmár Fandl Ferenc erősen kitömött Döbrögijével, ezzel a formátumos, ám mérhetetlenül üresfejű, igazán bunkó és provinciális diktátorral szemben, akihez tökéletesen passzol Molnár Sándor Tamás nem szükségszerűen elv- és főnökhű, mint inkább lényéből adódóan, egyben pozíciójához passzolóan érzéketlenül gonosz Ispánja. A kis szerepeket adók szintén tisztességgel abszolválják a feladatot.

 

De mindez hiába, mert ott a kifelé beszélés, a gyerekek folytonos, mindenáron való kvázi-bevonása az olyan kínosságokkal tetézve, mint a második részt nyitó „Mi tetszett jobban: az első felvonás vagy a szünet?”. Rusznyák Gábor rendezőnek elég lett volna bízni a helyzetekben és a színészekben, hiszen tökéletesen funkcionálna az előadás matyistul, libástul, döbrögistül, ispánostul a saját világában, leoltott fényű nézőtéren. A jópofáskodó interakciókban dramaturgiailag fölöslegesen kiabáló gyereknézők adrenalin- és zajszintje viszont úgy megemelkedik, hogy végül sem a „kié az igazság” mesei tanulsága nem hallható, sem az a fontos tény, hogy kikelt a tojásból a kisliba.

 

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)Papp Tímea
Színházi Kritikusok Céhe
Fazekas Mihály-Schwajda György: Lúdas Matyi
Matyi: Rusznák András
Döbrögi: Fandl Ferenc
Galiba: Simon Zoltán
Díszletliba: Simonfi Adrienn
Ispán: Molnár Sándor Tamás
Anyóka: Kerekes Valéria
Gyógykovács: Kincses Károly
Javasasszony: Seres Ildikó
Díszlet- és jelmeztervező: Juhász Katalin
Zenei vezető: Kovács Márton
Rendező: Rusznyák Gábor
Miskolci Nemzeti Színház, 2015. október 21., 328 néző

Mese Matyiról, Galibáról meg a díszletekről – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház)
Egy előre,
két kettőre,
három hatra,
hat kilencre,
töltsd ki tízre,
tizenegyre!
Gyertek velünk táncba! Szoknyát szedjük ráncba! Lányok-lányok körbe be, a fiúk meg közibe!
Várjuk az apró lábakat két éves kortól szülővel körünkbe!
Népi játék, dal és tánc gyerekeknek!

Hát nagyapád? – Az öreg pokróc (Aranytíz)

Hát nagyapád? – Az öreg pokróc (Aranytíz)

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   „S mit ér a vén? A kanalat elejti, csöppent, etetik s ha ő etet, a malacok habos vödhústől fellökik”

József Attila: Tiszazug

Van Gogh Krumplievőkjének kivetített fotója fogadja a gyülekezőket, akik láthatóan ismerik egymást. Talán nyugdíjasklub érkezik? Telik a terem, s egyre csak hozzák mindkét oldalról az újabb székeket. Pár visító unoka is hallatja hangját, de a Krumplievők asztaltársasága nem engedi máshová a tekintetet. Elnézi az ember a törődöttség és a pillanatnyi megelégülés barnás oltárképét, s benne a baloldali alak, a fiatal férfi iszonyú fáradtságát. Előttem bácsika ül, ő azért nézdegél hátrafelé, hamarosan meg is jön hajlott hátú felesége. A régi festmény új fotóra vált, Bukta Imre Krumplievőkjét látjuk kis ideig, majd a mezőségi zene beindítja az előadást. Balra, elöl, harsány ócskapiaci árus (Lovas Emília) kínálgatja a foszlásnak indult pokrócokat,

mögötte középen, a vetítési felületen hatalmas férfiárnyék jelenik meg, ő a Férj (Sipos Imre), aki hamarosan elénk kerül, s izgága vitába kezd a vásárolni szándékozó Asszonnyal (Kovács Vanda). Esti lakótelep blokkházainak szürke tömegét látjuk, s jobbra elöl a felénk lejtő kis konyhaasztalt, körülötte a házaspárral, a Nagypapával (Cs. Németh Lajos), s a bábfiguraként megjelenő Fiúval (mozgatója Lovas Emília). Puliszkát esznek. Megint. Örökké. Az öregember pedig maszatol, csöppent, elejt ezt meg azt. A rendező, Őze Áron által megajánlott kettős idő a népmesék falujába, s Őze Gábor vetített képei révén jelenünk sivár lakótelepére vezet. Jól van ez így. Hisz erről van szó. Cs. Németh öregembere pedig épp csak annyira reszket, hogy azért eszünkbe jusson a verssor: „… s ha ő etet, a malacok / habos vödröstül fellökik”.

Érzékelhető, hogy ez a fájdalmas, tiszta játék, s a családi veszekedés miként ijeszti meg a kicsiket. Pontosan veszik a bajt, néhányan sírni kezdenek.  Nincs! – szól odafentről. Nincs hús! Nincs pokróc, nincs pénz, nincs semmi. Puliszka van. És vannak szomszédok, akik a vetítővászonból megnyíló ablakban jönnek-mennek hullámozva és károgva. Széplaky Géza és Károlyi Krisztián bajszosan, szakállasan, virágos nejlon otthonkákban ijesztgetik a népet, nézik, lesik a más nyomorúságát. A későbbi jelenetekben ugyanők zsandárokként, vagyis kerületi rendőrökként viszik el a hajléktalanná lett öreget.

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   Mert, ahogy az várható, az Asszony addig győzködi hozzá hasonlóan kupori férjét, hogy végül csak megvesznek két pokrócot, s a gyerekükkel (!), mert maguknak nincs merszük hozzá, elküldetik a háztól a férj mindig láb alatt lévő apját. Ám az unoka megtartja az egyik pokrócot, s tettét meg is indokolja: kelleni fog az majd az ő édesapjának is, ha eljön az ideje.

Nemegyszer megáll a kés a levegőben. Az idős közönség hol szipog, hol hümmög, helyeslően. Majd biztosan megállapítják sokan, hogy ez nem gyerekszínház, s az e véleményen lévőknek kicsit igaza is lesz. Nem. Ez a legjobb fajta népszínház, ez nagy erejű, vásári rémbohózat, amit együtt kéne hogy nézzen minden nemzedék.  A piacon persze el lehet sétálni a tiltakozó karonülőkkel, zárt teremben viszont nehéz velük megértetni, hogy az, ami fönt van, az csak játék. Hisz tudják ők, amit tudnak, láttak már ilyet, ismerik ők is a bajok miatt elgonoszulókat, de ha hirtelen csap le rájuk a megidézett valóság, nincs idő eltagadni azt, hát sírni muszáj. Ezért – bár minden közönségszervező tudja, hogy ez aligha valósítható meg könnyen – mindenképpen hat éven felülieknek kellene hirdetni a későbbi előadásokat. Épp az ébredő kiskamasz léleknek szól ez a ballada. Meg mindannyiunknak.
Ritkán esik meg, hogy ilyen kiváló színészi alakítást lássunk egy matiné-előadáson, mint amilyen Kovács Vanda kibírhatatlan szívósságú, beszűkült lelkű Asszonya, s hogy ilyen szép egyensúly teremtődjön a bábjáték stilizációját idéző szakaszos mozgás és a szabályos színházi koreográfia között, mint ahogyan azt Sipos Imre és a Széplaky – Károlyi páros megvalósítja. Kíméletlen történet ez, Lackfi János által igen szépen megírva. Nem csoda hát, ha Kovács Vanda hangja hosszan visszhangzik bennünk: „Mit tettünk, édes uram?”.

Hát nagyapád? - Az öreg pokróc (Aranytíz)   Gabnai Katalin

Lackfi János: Az öreg pokróc (Aranytíz Kultúrház)
Szereplők: Kovács Vanda, Sipos Imre, Cs. Németh Lajos, Lovas Emília, Széplaky Géza, Károlyi Krisztián Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Cseh Zsuzsa
Látvány: Őze Gábor
Báb: Szívós Károly
A rendező munkatársa: Varró Anna Áfonya
Rendező: Őze Áron
Producer: Balogh Erika
Aranytíz Kultúrház, 2015. október 17., 120 néző

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleIdén már a nyolcadik alkalommal rendezték meg a gyermek- és ifjúsági színházi szemlét a Marczibányi téri művelődési központban. Egy szép, napsütéses novemberi héten zajlott a fesztivál, 14 produkció részvételével és az azokat követő szakmai beszélgetésekkel. (Korábban május volt a szemle megszokott időpontja, ám a tapasztalatok szerint a november inkább garantálja a jó időt, mint a tavasz vége.) A versenyprogramot összeállító szemletanács –Szakall Judit, Sándor L. István, Kaposi László és Réczei Tamás – a 80, jelentkezett produkció megtekintése után a 14 beválogatott előadáson túl felsorolt további 36-ot, amelyet szintén jó szívvel ajánl
gyerekközönségnek, szülőknek, pedagógusoknak,
színházi szakmának. Tehát az előnézők a széles merítésből bőséggel halásztak ki értéket, ami azt jelzi, hogy a gyermek- és ifjúsági színházi mezőny nem szűkölködik színvonalas teljesítményekben.
A szemle műsorába – akár véletlenül, akár szándékosan – fele-fele arányban kerültek be gyermekszínházi és ifjúsági előadások. Ezen belül is további „alosztályok” nevezhetők meg: szerepelt két vásári bábjáték, s érdekes módon a gyermekelőadások több mint felét egyszemélyes produkciók tették ki. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ilyen bemutatókat egyetlen alkotó hozta létre. Bár súlyozhatunk ebben, hiszenFabók Mancsi gyönyörűséges Bábszínháza és Tatay Zsolt minőségi Vitéz László-reprodukciója alighanem egyszemélyesebb vállalkozás, mint a többieké.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
Fabók Mancsi az első színésznő, aki arra vállalkozott, hogy Kemény Henrik Vitéz László-figuráját eljátssza. Hogy kicsit enyhítse tettének merészségét, megfejelte egy még bátrabb ötlettel: kitalálta és életre keltette Vitéz László párját, Vas Juliskát. A két, egymással szerelembe eső, piros sapis teremtmény kicsattanó életerővel és játékkedvvel győz le ördögöt, halált, a szokásos ellenfeleket. Mindezt kapjuk Fabók Mancsi ízes beszédével, szellemes játékötleteivel és a rá jellemző rendkívüli kommunikációs képességgel, amivel a közönség minden rezdülésére frappánsan reagál. Tatay Zsolt produkciója más, és a maga nemében szintén helyénvaló. Az ő Vitéz Lászlója klasszikus, tisztelgő repríz, amit a színész már csak elvi alapon is úgy hozott létre, ahogy kell: maga farigcsálta a bábot és festette a paravánt. Annak homlokzatán kis rajzolat jelzi, hogy a Népliget melyik pontján állt valaha Kemény Henrik bódéja.

Az egyszemélyesek sorában Kolozsi Angéla következett a tatabányai Jászai Mari Színházban bemutatott Auguszta kisasszony különös tavasza című előadásával. A színésznő egy enyhén furcsa vénlány találkozását játssza el egy csupaorr bábfiúcskával, aki Auguszta kisasszony kedvéért megpróbál a világ legjobb kisgyereke lenni. Csak hát ennek a kívánalomnak nem olyan könnyű megfelelni. Kolozsi Angéla darabja, ha jobban megnézzük, valójában felnőttnevelési produkció, amely talán ráébreszti az idősebb nézőket arra, hogy mit lehet vagy nem lehet megkövetelni egy gyerektől.
Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
A Hannus Zoltán játszotta Tíz emelet boldogság mögött a Budapest Bábszínház intézményes keretei között ott áll egy komplett, élvonalbeli színházi csapat, Gimesi Dóra írótól Veres András színpadra adaptálón,Grosschmid Erik díszlettervezőn és Bartal Kiss Rita bábtervezőn át Kovács Petra Eszterrendezőig. A produkció olyan varázslat, amelynek kétszer öt emeletnyi boldogságából sok jut a nézőnek is, legyen bár egészen ifjú vagy idősebb.
Két bábelőadást kínált a program a kisebbeknek. Az egyik a pécsi Bóbita Bábszínház Schneider Jankórendezte Torzonborz, a rablója, amely hagyományos, paravános bábjáték. Illetve mégsem egészen az, hiszen a kesztyűbábokkal a paraván felső harmadában dolgoznak a játszók, az alsó kétharmad elé pedig kiállnak olykor mint zenészek, aminek megvan a maga bája. A fenti díszlet képzőművészeti ihletettsége (Grosschmid Erik), szembarát színharmóniája és a játszók (Czéh Dániel. Kalocsányi Gábor, Matta Lóránt, Vadon Judit és Bogárdi Alíz) élénksége, ötletessége és poénkedve szívderítő élménnyé tette a produkciót.
Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleA másik bábjátékot az Egri Harlekin Bábszínház hozta tizenéves gyerekközönségnek. Somogyi Tamás rendezése hatvan percben prezentálja Shakespeare Hamletjét, vagy legalábbis az érzetét és a problematikáját. Kortársi közegben,Jakob Nóra kócos, fekete garbós, tornacipős Hamlet-bábjával (Kosznovszky Márton m.v. előzékeny játékával), a tétován bóklászó fiatalok kisbábjaival és a deréktól felfelé „kettéváló” – bábbá és bábozóvá széthajló – felnőttfigurákkal (Claudius:Horvát Virgil m.v., Gertrud: Mészáros Pancsa, Polonius: Sóvári Csaba.) A Harlekin Bábszínházban Dánia úgy börtön, hogy akvárium. Tanácstalanul lebeg, úszik benne mindenki.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház A haza című előadása lengyel írónő művét interpretálja a fordító és rendező Veres András elképzelése szerint. Öt színész és sok színes kocka alkotja a speciális térigényű, körbeülendő produkciót, amely kisiskolás nézőket céloz meg. Különös, lírai szövegű darab. Szó- és gondolattöredékekből épít világot, házat és hazát, érzelmi alapú definíciókat teremtve.
Az ifjúsági előadásokhoz közelítve a néhai Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton produkcióján keresztül visz az út, amelyet külföldön már jól bevált koncepciója szerint vitt színre Philippe Genty és Mary Underwood. A három játszó – Szorcsik Kriszta, Marofka Mátyás és Jerger Balázs – hozzávetőleg egy konyhában eleveníti meg Odüsszeuszhoz méltó leleményességgel a főhős kalandjait. A tárgyanimációhoz felhasználnak szinte mindent, amit a helyszín kínálhat, tésztaszűrőtől dugóhúzón, kávéscsészén vagy partvisfejen át csokibonbonokig

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleAz ifjúsági előadások is különböző műfajokat képviseltek, a színházi neveléstől a beavató színházon át a problémafeldolgozó és érzékenyítő színházig. A színházi nevelésben a legnagyobb gyakorlattal bíró csapatok is jelen voltak: a Káva és a Kerekasztal, valamint a profilját tekintve illetékes Kolibri Színház, és a Quintus Konrád drámába-színházba bevezető működése révén létrejött József Attila színházi alkotócsapat. A skála egyik végén a Mentőcsónak-Füge előadása található, a Pass Andrea írta-rendezte Újvilág, amely kamaszközegben mutatja be a politikai szélsőjobb térnyerését, csúcsszínészek (Szamosi Zsófia, Hajduk Károly, Kovács Lehel, Porogi Ádám, Sztarenki Dóra) magával ragadó alakításában. A másik szélén pedig az Escargot Hajója Balkán-előadása, amely diákszínjátszói hévvel és kedéllyel dolgoz fel szintén kamaszközegben szintén társadalmi problémát, a West Balkán tragédia apropóján.

A Káva Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájából egyszerűsítette és adaptálta a történetet mai magyarra (Róbert Juli dramaturgi munkájával). Sereglei András rendezése lehetőséget ad a középiskolás nézőknek arra, hogy saját véleményt alkossanak és képviseljenek olyan kérdésekben, mint hogy: milyen lehetőséget találjon a fejlődésre egy szegény, elmaradott település. Avagy: valós életveszély fenyegeti-e Alfréd boltost (Takács Gábor), akinek halálát akarja a hazalátogatott milliárdos asszony (Romankovics Edit). Avagy hogy Alfréd lánya (Háda Fruzsina), aki maga is megkapta a részét a vérdíjból, mit kezdjen a millióival.
A Kerekasztal Tükörvárosa kisebb, általános iskolás korú gyerekeket vont be a Kárpáti István rendezte játékba, amely királylányos mese ugyan, de valójában a manipuláció kérdését szándékozik körüljárni. S a színészek – Árvai Péter, Bagaméry Orsolya, Jobbágy Kata, Lipták Ildikó és Nyári Arnold – könnyedek és kíváncsiak, remekül találtak hangot a gyerekekkel, akiknek elképzelései, ötletei mentén a történet alakult.
Az Oidipusz nyomozás a legjobb pillanataiban színházi hatásokat keltett – például szép visszafogottságával, amikor a halált, a szenvedést libbenő függönyre vetített verssorokkal regélte el –, néha pedig a történetesen makacsul ellenállónak bizonyuló gimnazistákat is sikerült bevonnia az előadás, vagyis Théba kupaktanácsi körébe.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemleA Kolibri Függésben-produkciója viszont saját magában működött, Czukor Balázs rendezésében a színészek humorral, változatosan és plasztikusan mutatták be a függés tárházát, számos lehetőségét és válfaját, az anyatejfüggéstől Micimackó mézmániájáig.
A VIII. Marczibányi szemle kifogástalanul szervezett, gördülékenyen zajló eseménysorozat volt, mindig a megfelelő számú és életkorú közönséggel, valamint a szakemberek közti egészséges kommunikációval. Nemcsak a gyermek- és ifjúsági színház aktuális állapotáról és potenciáljáról adott képet, de a világunkról is: identitáskeresésről, kiszolgáltatottságról, szegénységről, szabadságról, szerelemről, agresszióról, barátságról, tehetetlenségről.

A végén a zsűri – Csizmadia Tibor, Láposi Terka, Stuber Andrea és Vasvári Csaba – annak rendje és módja szerint nehéz helyzetben volt. Ám annyira nehézben biztosan nem, mint maguk a színházak, amelyek –Kovács Géza megfogalmazása szerint – egyszerre kénytelenek működni szakmai műhelyként, termelő üzemként és profitábilis üzletágként –, vagy a pedagógusok, akik – Pályi János szavaival – bizonytalan, rossz helyzetben dolgoznak, fáradtan és feszülten, és maguk sem mindig felkészültek a színházra és a gyerekek felkészítésére.

Több dolgok vannak földön és egen – Marczibányi téri gyermek- és ifjúsági színházi szemle
A Nemzetgazdálkodási Minisztérium, az Emberi Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap által felajánlott díjakat a szakmai zsűri Fabók Mancsi Bábszínháza Vitéz László és Vas Juliska, a Mentőcsónak-Füge Újvilág, a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság, a Kolibri Színház Függésben, a Harlekin Bábszínház Hamlet és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház A haza című előadásának adta.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
VIII. gyermek és ifjúsági színházi szemle
Marczibányi téri Művelődési Központ, 2015. október 9-15.
Fotó: Makofka Sándor

 

Pehelysúly – Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)

Pehelysúly – Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Ez a mese is hogy megváltozott, tűnődöm, miközben a színpadon épp minden jóra (?) fordul. Vidovszky György, aki tavaly a kecskeméti Cirókában Hamupipőkéjével erős antrét produkált, most visszatért az alföldi városba egy kis párnacsatára.

Nem ismerem az okokat, mégis különösnek tartom, hogy a Budapest Bábszínházban tartott sikeres ősbemutató után kereken három évet kellett várni, hogy Tasnádi István merészen újrahangolt Lúdas Matyi-szövege másutt is színre kerüljön. A szerző változtatásai igen jelentősek. Tasnádi egyfelől kibontja és megerősíti a Fazekas Mihálynál még nem, csak majd a szöveg filmverzióiban feltűnő szerelmi szálat Matyi és választottja között, másrészt sikerrel ad valami pluszt ahhoz a tényleg nem sok meglepetést tartogató forgatókönyvhöz, miszerint a címszereplő először, másodszor, majd harmadszor is jól eltángálja Döbrögit.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Tasnádinál kevés híján megtörténik mindez, de azért a zárlatban nézőjének/olvasójának szegez egy zavarba ejtő kérdést: itt és most igazán annak kellene örülnünk, hogy egy alaposan megleckéztetett, amúgy picit sem rokonszenves fickót még mindig, már megint elpáhol az, akinek végig okkal drukkolunk?

Nagy szavaknak tűnhetnek ezek egy „eredeti magyar rege” kortársi remake-je kapcsán, mégis úgy vélem, hogy Tasnádi szövege élesen és okosan veti fel a társadalmi igazságtalanság, a kiszolgáltatottság, a megalázottság problémáit, plasztikusan beszél a hatalmasak és az elnyomottak közötti kilátástalan küzdelemről, meg arról is, hogy nem minden az erő, ha egyszer józan paraszti ésszel többre megy az ember gyereke. És persze Tasnádi nem feledkezik meg arról sem, hogy nem csak mogyorófavesszővel tudunk fájóan odacsapni, ráadásul vannak olyan sebek, amelyek évek, évtizedek múlva sem fognak meggyógyulni.

Az előadásaiban igen gyakran hasonló témákkal foglalkozó Vidovszky Györgyöt talán épp ezek a sűrűsödési pontok foghatták meg az alapanyagban, s a – Hamupipőkében már bevált – minimális szcenírozás is mintha ezekre a fontos problémákra igyekezne irányítani a nézők figyelmét. Ez sikerül is nagyjából, a végeredmény mégis felemás: a hol meglóduló, hol lelassuló előadásban ezúttal mintha egyszerűen kevesebb lenne a játéklehetőség, a kreatív eszközhasználat, a történet korrekt elmesélésén túli egyéb szándék. Monori András zeneszerző Keller Dániel közbehegedülésével prezentált zenei betétei az epizodikus szerkezetet támogatják.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Mátravölgyi Ákos körberácsozott, fél méter magas baromfiketrec-pódiumot helyezett az üres színpad közepére: a pódium felszínét alkotó farácsok változatosan nyílnak és csukódnak, újabb és újabb helyszíneket idézve meg jelzésszerűen. A ketrecen kívül és belül számos, különböző méretű fehér párna emlékeztet egyrészt a ludak mindenkori, közepesen sanyarú sorsára, másrészt a világlustája Matyi kedvenc elfoglaltságára, az alvásra. A párnák kézre álló, sokfunkciós kellékként tudnak működni, ám a bennük rejlő lehetőségek gyorsan elfogynak. Minden a párnahegyen innen indul: a hétalvó Matyit kétségbeesett anyja buzdítja, hogy végre adjon túl a vásárban buta libáján, máskülönben nem lesz mit enniük. És itt kezdődnek a bajok: az önfejű, nem túl bonyolult gondolkodású Matyi és az önfejű, romlott lelkű Döbrögi vásárbeli találkozása magában hordozza a végzetes összeütközést.

Matyi egyszemélyes hadseregként áll ki saját igazáért: gyorsan megtanulja, hogy a Döbrögit körbevevő szervilis szolganépre nem számíthat a bajban, hiszen a nagyúrnak még gondolatban sem mer ellentmondani senki. A maga választotta út pedig nem is olyan rögös, mint elsőre hinnénk: senkinek sem tűnik fel, hogy előbb talján építészként, aztán német orvosként, végül pravoszláv pópaként jelenik meg a színen. Horváth Márk hetykebajszos Matyija mintha a 77 magyar népmese legújabb kiadásának lapjairól sétált volna elénk: egyszerre tud szemtelen, játékos, lomha és vagány lenni. A fiú által rajongva szeretett szárnyast Szörényi Júlia játssza: az együgyű, mindenre nagy szemekkel rácsodálkozó lúd sokszor mintha nem is értené, mi és miért történik körülötte. Matyi zsémbes anyjának (Krucsó Júlia Rita) a szemében persze a madár lesz minden baj oka: mintha egyre jobban hinne abban, hogy ha tőle sikerül megszabadulni, akkor fia és az ő élete is megoldódik.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Hozzájuk képest a társadalmi ranglétra elérhetetlenül magas fokain áll a nagyúr és kis csapata. Lendváczky Zoltán Döbrögije karcos, sztentori hanggal és jelentős, jól láthatóan művi hastöméssel uralja a mázsás léptei nyomán meg-megingó teret: l’art pour l’art kegyetlensége mellett az is gyorsan kiderül róla, hogy a hatalom képviselőjeként ő sem állt az első sorban, amikor az észt osztogatták. Ivanics Tamás ispánja az állását egyszerre féltő és gyűlölő pedellus, aki kék köpenye mögé bújva odaadó figyelemmel jegyzeteli Döbrögi újabb lehetetlen kéréseit, tettetett érdeklődéssel hallgatja mániáit. Az egyik ilyen a történetbe betoldott Klára, Döbrögi nevelt lánya, akit Matyi leckéztetései idején Döbrögi épp elvenni készül: a Nyirkó Krisztina játszotta figura szabályosan viszolyog a förtelmes apa-vőlegénytől, és persze, hogy a snájdig Matyiért kezd el lelkesedni, korántsem viszonzatlanul.

Az előadás tisztességgel, ám különösebb invenció nélkül mondja el Lúdas Matyi történetét, és a jelen sorok íróját csupán egyetlen, megrendítően erőteljes pillanat rántotta ki mindennek a hol elégedett, hol kissé unott nyugtázásából. A harmadik megveretése küszöbén álló Döbrögit játszó Lendváczky Zoltán az utolsó előtti pillanatban egyszer csak a saját hangján szólal meg, és egyszerűen, halkan, érzelemmentesen kér kegyelmet Matyitól. A főhős meglepetése legalább akkora, mint a miénk: erre tényleg nem lehet nemet mondani, se színpadon, se azon kívül. Itt az ideje megtanulni megbocsátani.

Pehelysúly - Lúdas Matyi (Ciróka Bábszínház)Jászay Tamás

(Színházi Kritikusok Céhe)

Tasnádi István: Lúdas Matyi

Tervező: Mátravölgyi Ákos

Zeneszerző: Monori Dániel

Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter

Rendező: Vidovszky György

Szereplők: Szörényi Júlia, Horváth Márk e.h., Lendváczky Zoltán m.v., Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina, Krucsó Júlia Rita

Zenei közreműködő: Keller Dániel

Ciróka Bábszínház, Kecskemét, 2015. október 14, 140 néző

 

Csongor őse a Ferencvárosban – Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Csongor őse a Ferencvárosban – Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona aránylag régi mesét ismertet meg az ifjabb korosztályokkal. A Ferencvárosi Művelődési Házban, ahol láthattam az előadást, történetesen óvodásokkal. Feltehetően középkori eredetű széphistória az alapja, amelyet a XVI. században olasz forrás nyomán az erdélyi Geregei vagy Gyergyai Albert jegyzett le. Legkorábbi töredéke az 1618-as keltezésű Tatrosy György-énekeskönyvből ismert (História egy Árgírus nevű királyfiról és egy tündérkirály szűzleányról). Az elbeszélés szerint Árgirus (népi változatban Árgyélus) királyfi az apja aranyalmát termő fáját hollók képében dézsmáló tündérek közt lel rá az igaz szerelemre, Tündérszép Ilonára, a leány azonban eltűnik előle, és Árgyélus sok viszontagságos kaland, hosszú utazás árán tudja csak meglelni. Többen is feldolgozták a történetet, legismertebb színpadi változata Vörösmarty Csongor és Tündéje. Illyés Gyula pedig fölvette a 77 magyar népmese közé Tündérszép Ilona és Árgyélus címmel.

Báb- és gyerekszínházi változatot is többen készítettek belőle, köztük Lázár Ervin.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Divinyi Rékáét, amelyet a Fogi játszik, tizenöt évvel ezelőtt Nyíregyházán mutatták be. Ez az átirat a Csongor és Tündéhez is közelíti a történetet, a szerelmeseknek itt is vannak szolgáik (Botor és Borcsa), a maguk tenyeres-talpas szerelmi huzakodásával, a Jégkirálynő az Éj szerepére is utalhat. A szöveg humora a mai fiatalokat igyekszik megcélozni (bár az óvodás korosztálynál talán kicsit nagyobbakat). A kutya például, akit a Hold felkereséséhez nyújtott szolgálatáért fagyott kolbásszal jutalmaznak, azt mondja, kutya-jégkrémnek jó lesz. Akad még néhány hasonló kiszólás. Illenek a szakadt farmeros jelmezekhez. Árgyélus parasztcsizmájához talán kevésbé.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Halász G. Péter díszlete elsősorban praktikus, másodsorban népies, harmadsorban barokkos-rokokós. Távolról szárnyas oltár képekre is emlékeztet. Lényegében háromszárnyú forgóajtó, amelyből mindig két-két szárnyat látunk. A helyszín változik is meg nem is, valójában mindig bejárat előtt vannak az elszánt vándorok. Szabó Zsuzsa módszeres rendezése szerint folyton fölfelé kell törjenek, veszedelmes ellenségeik – Nap, Hold, Szél – a kapu fölül támadnak, lenn csak ügyefogyott segítőik pedig vannak velük, kedvesen, bájosan humorosak. Nap- és Szélleányok szakadt farmert és punkfrizurát viselnek, Árgyélus és szolgája egyaránt népi figurának van öltöztetve, a gonosz Métely, aki jelentősen megfiatalodott a mesebeli Vénbanyához képest, és szerelmével is üldözi Árgyélust, sötét estélyiben kísért és intrikál.

A játszók akkurátusan hozzák a szabványokat. Budai Márton Zoltán Árgyélusa még annyira sem királyfi, mint az ugyancsak folyton elalvó Csongor, vagy a félénk Tamino A varázsfuvolából, inkább átlagosan céltudatos fiatalember. Szolgájaként Vinyarszki János természetesen vaskosabb, rusztikusabb.
Kaprielián Alexa Tündérszép Ilonaként kissé elvész a kiadós műhaj alatt, ám Pintér Dorinával együtt igen eleven mai bakfiskettőst alkotnak Nap- és Széllányokként. A csöppet túlzottan is otromba Borcsát ugyancsak Pintér Dorina adja. Valu Rebeka sudár és gonosz Mételyként és Jégkirálynőként akadályozza a boldog véget, Boros Ádám természetes humorral játszik Kamarást és Szelet, Kutyát és Rákot. Egri László kedélyes nagypapaként Király és Nap, Szélkakas és Kagyló.

Csongor őse a Ferencvárosban - Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház) Bencze Balázs dalszövegei Rossa László zenéjével belesimulnak az előadásba.

Zappe László

Árgyélus királyfi és Tündér Ilona (Fogi Színház)

Magyar népmese Divinyi Réka átdolgozásában

Díszlet/jelmez: Halász G. Péter

Zene: Rossa László

Dalszöveg: Bencze Balázs

Koreográfia: Kaprielián Alexa

Rendező: Szabó Zsuzsa

Játsszák: Budai Márton Zoltán, Vinyarszki János, Kaprielián Alexa, Pintér Dorina, Egri László, Boros Ádám, Valu Rebeka

Ferencvárosi Művelődési Ház, 2015. október  13., 280-300 néző

Valamint egy igazi kiskutya – Bőröndmese (Gergely Theáter)

Valamint egy igazi kiskutya – Bőröndmese (Gergely Theáter)

Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Arról, hogy miért nem jó iskolába járni, mindenkinek lenne egy-két története, de ezeket a meseírók, alighanem életkorukból, vagy inkább státuszukból – tudniillik: felnőtt – kifolyólag többnyire a nevelő szándékú öncenzúra mély homályába száműzik. A Gergely Theáter Bőröndmeséje sem kivétel, ahogyan azt már az alcím is siet szimpatikus céltudatossággal és célközönség-ismerettel közölni: „…arról, hogy miért jó iskolába járni”.

 

És bár minden boldogtalan iskolás másképpen boldogtalan, a boldog iskolások mind egyformán boldogok, mégpedig meseszerűen. Legalábbis nemigen találni olyan mesét vagy gyerekdarabot, amely a mai magyar oktatási rendszer problémáira, a pedagógiában használt, alkalmasint kétes módszerekre és a gyereklélektanra egyszerre reagál érvényesen, sőt megnyugtató választ talál a felvetésekre. És újra csak: a Bőröndmese sem tartozik a kivételek közé.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) De a tanulság azért jelen van, miszerint ne higgyük, hogy az iskolába járásnak csak árnyoldalai vannak, mert önmagunk kiteljesítéséhez, vágyaink megvalósításához nem árt elsajátítani némi tudást. Ha az állítás nincs is különösebben alátámasztva, az előadásnak akkor is elvitathatatlan érdeme a jó szándék, a közölni akarás, amely felülemeli a Bőröndmesét a pusztán szórakoztatni kívánó és önmagukért való produkciók szintjén. És ez mindenféle színházban, mindenféle közönséget megcélozva kiemelkedő erény, de ha lehetne sorrendet állítani – nem lehet -, akkor ez a gyerekszínházban még annál is dicséretesebb dolog.

Amúgy sem igazán tűnik fel a történet kuszasága, dramaturgiájának nem is döcögőssége, inkább bohókás hiánya, a cselekmény esetlegessége, mivel a főszereplő bőröndöt megszemélyesítő színész, a Megasztár döntőjéből és egy hanglemezről is ismert Pál Tamás olyan svunggal, annyira fertőző lelkesedéssel játszik, hogy önmagában el is viszi a show-t. Ahogyan a színész, a játékmester és egy műsorvezető szerepe között ingázik; még a nem várt technikai problémákat is olyan természetességgel kezeli, hogy egy bizonyos életkortól lefelé aligha hiszi bárki, hogy azok nem voltak eleve pontosan így kitalálva. Ha nem így lenne, akkor már az alapfelvetés is homlokráncolásra késztetne: eszerint egy bőrönd nem igazán leli már örömét az utazgatásban és a bőröndlét egyéb velejáróiban, így teljes átéléssel tud lebeszélni egy kislányt arról, hogy például épp bőrönd akarjon lenni ahelyett, hogy iskolába járna.

Ez a bőrönd-dolog tulajdonképpen aranyos, igaz, mindenféle dramaturgiai bökkenő nélkül tetszőleges objektumra cserélhető, például orangutánra vagy radiátorra, bár utóbbit nehezebb lenne bájossá varázsolni, persze mire jó a színház, ha még erre sem. Nemcsak az alapötlet, de az egész előadás hasonlóan ad hoc elemekből épül fel: egy ponton megjelenik például a semmiből egy varázsló, aki mégis átváltoztatná a kislányt, hogy ne kelljen iskolába járnia, de aztán mégsem változtatja át, hanem rövid huzavona után ahogy jött, olyan gyorsan ki is kerül a képből. És akkor még nem is beszéltünk az előadás jolly jokeréről, amelyet a színlap is adu ászként tart számon. „Kiváló zene, fülbemászó dalok, táncok, hang- és fényjátékok, valamint egy igazi kiskutya teszik teljessé az előadást.” És némi közepesen oda nem illő felvezetés után valóban fellép az Igazi Kiskutya, ám mivel jelenlétét sem logikailag, sem dramaturgiailag nem sikerül szorosan összefüggésbe hozni az iskolába járás ösztönzésével – pedig a történetből kihámozható, hogy valami ilyesmi lenne a cél –, az ő felbukkanása nem tűnik többnek színtiszta és egyébként remekül működő hatásvadászatnál. Kérdéses lehet az élőállat szerepeltetésének etikai vonatkozása is, de mivel a kutya mindvégig joviális és a bőséges jutalomfalat-ellátottsággal messzemenően elégedett ábrázattal szemlélődik a színpadon, ezt a dimenziót talán nem is érdemes vizsgálni.

Nem így a művészi igényesség kérdését, és az mindenképp hagy maga után kívánnivalót. Nem is csak a színlapon jelöletlen, így talán az író-rendező-színházvezető Gergely Róberthez köthető, alapvetően korrekt, de leginkább se íze, se bűze díszlet- és jelmeztervről van szó, de a Bőröndmese musical mivoltáról is. A Bon Bon együttes tagja, Szolnoki Péter által szerzett zene abszolút feledhető, semmiféle egyediséget nem hordoz, csak a legelkoptatottabb popzenei közhelyeket illeszti egymás mögé. Pál Tamás és partnere, a helyes, de alkalomadtán idegesítő kislányt teljesen hitelesen, azaz hol helyesen, hol viszont idegesítően játszó Czégé Dóra éppúgy tűzdelik meg hajlításokkal a feledhető dalokat, mintha bekapcsolva maradt volna valamelyik kisebb büdzséjű zenetévé, és Kiss Izabella koreográfiája is ugyanígy csupa kliséből áll össze.
Valamint egy igazi kiskutya - Bőröndmese (Gergely Theáter) Azt is mondhatnánk, ha nincs meg a magas színvonal, a nemcsak tanulságátadási, de esztétikai értelemben is értett jó szándék, mint ahogy itt nem mindig van meg, akkor hiába a szimpatikus felelősségvállalás és közlésvágy. De ez nem igaz: az sosincsen hiába.

Kovács Bálint

Duda Gábor – Szolnoki Páter – Gergely Róbert: Bőröndmese (Gergely Théater)

Koreográfus: Kiss Izabella

Írta és rendezte: Gergely Róbert

Szereplők: Czégé Dóra, Pál Tamás, Presits Tamás

Karinthy Színház, 2015. október 11., 200 néző

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)A Budapest Bábszínház rendszeres színházpedagógiai programot indít ebben az évadban. Elsőként A Hétfejű Tündér és a Tíz emelet boldogság című előadásokhoz kötődően, Végvári Viktória színházpedagógus vezetésével és a produkciók alkotóinak részvételével.

Az egész programsorozat nyitányaként pedagógusokat invitáltak egy csütörtök délután, hogy láthassák, mit kínál a színház a gyerekeknek az előadáson túl. Afféle termékbemutató zajlott tehát az Andrássy úti épületben. A foglalkozáson résztvevő gyerekek szerepét ezúttal a

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)tanítónők játszották, nagy kedvvel egyébként, érdeklődőn és érzékenyen. (Ugyanakkor lefogadom, hogy a kicsik majd kötetlenebb fantáziával fogják értelmezni mindazokat a tárgyakat és jelenségeket, amelyekre a játszók az előadás nyomán felhívták a nézők figyelmét.)
A produkció három színésze, Hoffer Károly, Tatai Zsolt ésTeszárek Csaba maga köré gyűjtötte a pedagógusok egy-egy csoportját, s beszélgetni kezdtek arról, kinek mit jelentenek a színen látható

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)tárgyak: ládák, dézsa, félkörív, színes műanyag szőnyeg. Szóba került az is, hogy ki mit gondol arról a szcénáról, amikor a főszereplő kisfiú meglátja a dézsa vízében, hogy ő csúnya.

A hármas kupaktanácsok eszmecseréjének záró momentuma az volt, hogy a csoportok megfogalmazták, mit mondana az előadás végén maga a dézsa, amelyet különbözőképpen definiáltak a résztvevők: a mások igazát kifejező dézsa? az őszinteség dézsája? a remény dézsája? az igazság dézsája? Mi volna a mondandója az után, hogy a megszépült kisfiú már meggondolatlanul levágta a Hétfejű Tündér hat fejét, de a hetediket hűen őrizni és védeni
fogja. A kitalált szöveget a csoportok kórusban looperre mondták, ami mindösszesen kiadott egy rövid, érdekes kortárs zenei művet.

A pedagógusok az előadás rendezőjével, Kuthy Ágnessel és a dramaturggal, Gimesi Dórával is találkozhattak, beszélgethettek. Megtudtuk, hogy az ügy személyes, mint minden olyan Kuthy Ágnes-rendezés, amely nem kijelölt feladat, hanem saját darabválasztáson alapul. Nagyon személyes kapcsolódásuk van a rendezőhöz az alkotótársaknak is, Gimesi Dóra mellett a bábokat tervező Mátravölgyi Ákosnak. Ők hárman féléves előkészület után fogtak bele a színészekkel való munkába, ennek révén újabb három ember szíve-lelke került bele a produkcióba. A mű szimbolikus volta és vizualitása igen erős, ezért különösen nehéz volt színre vinni. Az „alkalmazásnak” Gimesi Dóra szabta meg a gátját: minden mondatnak Lázár Ervintől valónak kell lennie.

„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?” – Mozgató (Budapest Bábszínház)A címben szereplő költői kérdés az egyik elragadtatott pedagógusé, s a többiek bólogatása közepette hangzott el. Egy másik tanítónő felvetette, hogy a Hétfejű Tündér hat fejének levágása talán túl hosszú, túl részletes, túl brutális a nézők számára.

Nem lehet. Soha, sehol.

Stuber Andrea

Mozgató – színházpedagógiai foglalkozás A Hétfejű Tündér előadása kapcsán

Résztvevők: Végvári Viktória, Hoffer Károly, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Gimesi Dóra, Kuthy Ágnes

Budapest Bábszínház, 2015. október 8.

Éder Vera fotói

Védd meg az igazadat! – Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)

Védd meg az igazadat! – Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)

Védd meg az igazadat! - Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)A laki fórumszínházi előadás egy drámapedagógiai folyamat részeként született, csereháti iskolások részvételével, a Bohócok a Láthatáron Csoport szakmai vezetésével. A csoport alapítója és művészeti vezetőjeFeuer Yvette, céljuk, hogy drámapedagógiai foglalkozásokkal, közösségi színházi eseményekkel segítsék az elszegényedett, vagy más szempontból kirekesztett társadalmi csoportok életét. 10-17 éves Borsod megyei gyerekekkel, egy tíz napos közös táborozás során hozták létre a Mátyás, a nem király című előadást az őket foglalkoztató problémákról. Egyébként a címet is az egyik szereplő gyerek, Bancsók Robi találta ki, amikor a szöveg már nagyjából összeállt. A fórumszínházi előadásnak az a lényege, hogy olyan helyzeteket vizsgálnak meg közelről, ahol valamilyen igazságtalanság történt, és mindig annak a nézőpontjából gondolják végig az eseményeket, aki alulmaradt.
A „társulat” tagjai végig fesztelenül, lazán viselkednek, nincsenek zavarban a Stúdió K-ban megrendezett előadáson, amely egyben projektismertető és közönségtalálkozó is. Mintegy a nézők fogadására rögtönöznek is egy éneket, gitárkísérettel. Feuer Yvette elmeséli, hogy azért a próbafolyamat elején nem egészen ez volt a helyzet: a sok drámajáték, a beszélgetések, maga a nyári tíz napos együttlét teljesen felszabadította a gyerekeket. Látszik rajtuk, de el is mondják, hogy milyen sokat jelentett nekik a tábor, a közös munka, a felnőttek feléjük forduló figyelme, a rengeteg néző a Bánkitó Fesztiválon, ahol szintén bemutatták a darabot.

 

Védd meg az igazadat! - Mátyás, a nem király (Ifjúsági Fórum Színház)Mielőtt elkezdődik az előadás, Feuer Yvette egy kis kórusjátékkal melegíti be a nézőket. „Minden a te hibád… Védd meg az igazadat” kiabáljuk együtt, és rögtön ott is vagyunk a történet közepében. A 12 éves Matyit látjuk különböző jelenetekben: megtudjuk róla, hogy ugyan remekül focizik, de valahogy nem találja a helyét a közösségben: csúfolják, bántják az iskolatársai, és otthon sincs sokkal jobb sora. Az is kiderül, hogy Matyi sosem áll ellen, nem küzd az igazáért, nem is próbálja megvédeni magát. Ez az a pont, ahonnan a játékot követő közös gondolkodás elindul: a program Fórum részében a Joker, vagyis a műsorvezető Feuer Yvette irányításával a nézők összefoglalják a látottakat. A közönség soraiban ülő gyerekek, Matyi kortársai pontosan érzik, hogy a főhős nem tett meg mindent azért, hogy ne kerüljön újra és újra ilyen kiszolgáltatott helyzetekbe.

Az egyik fiú ki is mondja, hogy jobban kiállhatott volna magáért. Itt következik a fórumszínházas előadások legfontosabb eleme, az újrajátszás. Mert könnyű mondani, hogy nem szabad hallgatni, ha az embert bántják, de nem olyan könnyű megvalósítani, amikor odakerül az ember. A fiú, aki beáll ennek a jelenetnek az újrajátszásába, az elején még küzd, nem hajlandó bocsánatot kérni, hiszen nincs miért, de azután egyszer csak kiszól a jelenetből: „Valaki váltson le” – mondja.

Szerencsére a következő újrajátszásban emberére talál a bántalmazó: az új Matyi nem hagyja magát, visszaszól, ahogy a jelenet után megfogalmazza: „A saját fegyverét használtam ellene, csesztetni kezdtem én is.” Az persze kérdés, hogy ez mennyire tartós megoldás, és a fórumszínház keretében arra is van lehetőség, hogy Yvette irányításával ezt is megbeszéljük. Sőt azt is megtudjuk, mit érzett a jelenet másik szereplője, Robi, amikor ellenállásba ütközött.

A harmadik újrajátszott jelenetben egy felnőtt „száll szembe” a bántalmazókkal. Neki egészen mások az eszközei: barátkozni próbál, ki akarja lendíteni a többieket a szerepükből. Talán ez az a jelenet, amikor a legtisztább formában mutatkozik meg a fórumszínház lényege: bármennyire tudom, hogy mire megy ki a játék, mégis szinte a bőrömön érzem, hogyan kanyarodik el a párbeszéd az eredeti iránytól, miként törik meg az agresszió az ellenálláson.  Pillanatnyi zavar támad, és máris más a végeredmény. És persze tudja az ember, hogy, „az életben” ez nem ilyen egyszerű, de tényleg elhiszem – talán nem egyedül a nézőtéren –, hogy érdemes küzdeni, mindig van esély megváltoztatni a berögzült, rossz forgatókönyveket.