Színjátszás a Petőfi Sándor Gimnáziumban
Beszélgetés Flaskay Zsuzsával
Flaskay Zsuzsa a Petőfi Sándor Gimnázium Pro Schola-díjas magyartanára, drámapedagógusa és diákszínjátszó csoportjának vezetője, több díjazott előadás rendezője.
– Régóta foglalkozik diákszínjátszó szakkör vezetésével. Pedagógusként mi indította a színjátszás felé?
– Megszállottan kerestem olyan módszereket, amelyekkel kötetlenebbül lehet órát tartani, mint ahogy a hagyományos tanári szerep megengedte. Hamar megismerkedtem a drámapedagógiával, Előd Nóra, Kaposi László voltak a mestereim. Egy rendkívüli eszköztárat ismertem meg, amelynek személyiségalakító erejét magamon tapasztaltam először. Szorongó, keveset beszélő, magában bizonytalan lányka voltam, s a drámás gyakorlatok sokat segítettek abban, hogy ezen túl tudjak lépni. Magyartanárként folyamatosan megtaláltak a feladatok, s míg sokaknak teher volt, nekem hatalmas örömforrást jelentett ilyen módon alkotni. Az osztályaimmal készített előadások során az alkotófolyamat talán jobban érdekelt, mint maga a bemutató. Egy nagyon nehezen magára találó osztályt például egy Tartuffe-előadás hozott össze. Sokat tanultunk egymásról, a világról, s aztán már többen azt is meg akarták tanulni, ami a tankönyvekben van.
– Hány előadás készült a védőszárnyai alatt?
– Ez nagyon szerencsés megfogalmazás, mert a diákokat alkotótársaimnak gondolom, egymás ötleteiből építkezünk. Gyakran elég, ha védőszárnyat éreznek maguk fölött, s indulhat is a közös munka. Az igazi lehetőség a Petőfi Sándor Gimnáziumban nyílt meg számomra, hiszen itt hagyománya volt a diákszínjátszásnak, az iskola életének szerves része, hogy az iskolanapon a színházteremben a diákszínjátszók bemutatkoznak. Ebben az iskolában most készül a tizenegyedik produkciónk, s már harmadik éve szervezem a nyári színkörös táborokat.
– Milyen változásokat, tendenciákat tapasztal alkotói és befogadói oldalon?
– A színházi kultúra szerintem rétegkultúra. Természetesen a szülőkből, barátokból, az iskola tanáraiból álló közönség erősen támogató. A diákok gyors tempójú előadásokra mennek szívesen, a vizualitás és a zene lényeges elem, s szívesen fogadják az áthallásokat. Mindemellett komoly erőpróba számukra egy hosszabb darab megtekintése.
– Mi gyakoribb: a klasszikus vagy a kortárs darab, esetleg az improvizációkra épülő saját?
– Ez mindig az adott csoporttól és az iskola nyitottságától, a próbára szánható órák számától függ. A saját improvizációkból épülő darabnál az alkotófolyamat is óriási élmény, de ez feltételezi, hogy a diákok ráérnek belemélyülni egy témába. A kortárs darabok közvetlenebbül reagálnak a körülöttünk játszódó napi történésekre. Iskolája válogatja, mennyire kap szabad kezet a darab rendezője, mennyire fér bele ez az adott iskola szellemiségébe. A klasszikusok nem kérdőjeleződnek meg.
– Mit tart e foglalkozások legnagyobb hasznának? És milyen mértékben fontos, hogy a személyiségépítés mellett művészi értéke is legyen egy-egy elkészült produktumnak ?
– Számomra az öröm, ha be tudom bizonyítani a diákoknak, hogy sokkal többre képesek, mint gondolnák magukról. Sokaknak már az is segítség, hogy egy elfogadó közösséghez tartozhatnak. Kollégáim gyakran rácsodálkoznak, hogy egy tanulásban nem túl sikeres diák itt milyen magabiztosan mozog a színpadon, s milyen hosszú szöveget képes megtanulni. A klasszikus lisszaboni kulcskompetenciák közül fejleszti az anyanyelvi kommunikációt, hiszen a szakkörösök szóbeli kifejezéstára, a szövegértése és a beszédtechnikája, előadásmódja fejlődik. A közös alkotás, a szerepjátékok és az együttműködés során erősödnek a szociális készségek. Az empátiát és az interkulturális megértést szintén erősíti, alakítja a dramatikus tevékenység. Segít megérteni a társadalmi összefüggéseket, mások szempontjainak figyelembevételét. A kreativitás, az ötletelés, a problémamegoldás és a kezdeményezőképesség fejlesztésével a vállalkozói készségek is erősödnek. Nem utolsósorban az esztétikai érzék, az önkifejezés és a tanulási képességek is fejlődnek mindeközben.
Természetesen nem mindig színházi minőségű előadás létrehozásának ambíciójával vágunk bele a munkába, de kaptunk már olyan szakmai visszajelzéseket, hogy élvezhetők a produkciók. Nagyon büszkék vagyunk az ODE fesztiválján elért arany minősítésre.
– Baj, ha egy amatőr csapaton látszik, hogy amatőr? És mi az a plusz, amivel egy diákszínjátszós előadás többet adhat a (külsős) nézőnek, mint egy színházi?
– Biztos sokan felfigyeltek már az állampolgári színház jelenségére. Egy adott téma iránt érdeklődők csoportja összeáll, s színházi szakemberek koordinálásával érvényes produkciót készít. Az alkotófolyamat végére egy közösség is kialakul. Ez nálunk is így van. Akik ismerik az szereplőinket, látják, hogy évről évre mennyit változnak, mekkora öröm számukra, hogy itt sikeresnek érezhetik magukat, mekkora ereje van a megerősítésnek.
– Van-e kritérium, hogy ki jelentkezhet a csoportba? Kizáró ok-e, ha valaki alkalmatlannak tűnik a szereplésre?
– Mivel iskolában, szakköri keretben működik a csoportom, nem küldhetek el senkit, de számos feladat van még egy előadás körül. Hangosítani, fényezni kell. Plakátot kell tervezni. Többen voltak már, akik úgy jöttek, hogy szinte érthetetlen volt a beszédük, volt, aki dadogott. De a közös cél össze tud kovácsolni egy csapatot, s a gyerekek sokat tudnak a gyakorlásban is segíteni egymásnak.
– Saját kortársai előtt kell fellépnie egy-egy diáknak. Tudjuk, milyen kegyetlenek tudnak lenni egymással a kamaszok. Még inkább kiszolgáltatottá válhat egy fellépő. Mennyire kell erre felkészíteni őket?
– Ez valóban kényes ügy. Szerencsétlen helyzet akkor áll elő, amikor egy diákcsoportot kötelezően beültetnek egy előadásra. Vannak nagyon lelombozó tapasztalataink. S erre nagyon felkészíteni nem tudom őket. Egy látványosan nem figyelő közönség még egy profi társulatot is megvisel. Ezért szeretjük estére tenni az előadásainkat, hiszen akkor azok jönnek el, akik valóban kíváncsiak.
– Milyen szempontok alapján választanak darabot? Együtt választanak egyáltalán? Legutóbbi választásuk engem meglepett: a Buborékokra esett.
– Egy előadásunk készül el évente. A választás felelőssége pedig az enyém. Figyelembe kell vennem, hogy abban az évben milyen kaliberű diákokkal dolgozom, ki tudom-e osztani a szerepeket. A Buborékok aktuális darab, a látszatról és a valódi értékekről beszél. A főszereplők már az előző évben is bizonyítottak, s kettős szereposztással dolgoztunk, hogy a régi tagok több karakterben is kipróbálhassák magukat.
– Fontos, hogy a műhelymunkához társuljanak megmérettetések, szemlék is?
– Ebben csak néhányszor mozdultunk eddig, a Fahrenheit 451-et vittük szemlére, de akkor le kellett rövidíteni az előadást, hiszen mi hosszabb időkeretben gondolkodtunk. A gimiben színházi esték vannak, büfével, ruhatárral. A legideálisabb számunkra eddig az online megmérettetés volt, az ODE fesztiválján először Gogol A revizor című darabjával neveztünk, következő évben a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabbal, küldjük a Buborékokat is. Az első kettőre arany minősítést kaptunk. Remélem, a harmadik is megüti ezt a színvonalat.
