(a 2003/2. évf. 3-4. összevont, nyomtatásban megjelent lapszámból)
Dunaparti csevely – Beszélgetés Perjési Barnabással, a Szentendre Művelődési és Művészeti Intézményei igazgatójával.
A Városháza udvarán vagyunk, előadás után….
– … amit majdnem elmosott az eső.
– De csak majdnem. A nézők vártak, mi pedig szépen befejeztük annak rendje-módja szerint.
Most, mint a Spiritusz folyóirat kiadója kérlek, beszélj a szentendrei munkátokról, a művelődési házról, a rendezvényekről. Idén átvettétek a Teátrum és a Művészet Malom programjainak szervezését is.
– Igen. A nevünk is változott. Hivatalosan Szentendre Művelődési és Művészeti Intézményei vagyunk.
– Engem elsősorban a gyerekprogramok, gyerekelőadások érdekelnek. Mesélnél erről egy kicsit?
– Több területen érintettek vagyunk. A városi színházteremben rendszeresek a gyerekelőadások. Év közben átlag 90%-os a nézettség, ami kb. 380-400 gyerek-, illetve felnőtt nézőt jelent. Nyaranta itt Szentendrén, a szabadtéri rendezvényeken, a minden évben megrendezett Ister napokon, valamint a Teátrum délelőtti előadásain várjuk a gyerekeket, és a szülőket.
– Ebben a szép környezetben milyen gondok, nehézségek merülhetnek fel?
– Ugyanazok, mint máshol. Nálunk nem is a pénz a legnagyobb gond… Gyerekprogramjaink nagyjából gazdaságosak, illetve nullszaldósak – ha ezt gazdaságosnak lehet nevezni. Ez az év közben létrejövő előadásokra vonatkozik, hiszen nyáron a Teátrumban ingyenesek a gyermekprogramok. A szünidőben meghívott produkciók fellépti díját, valamint az üzemeltetés költségeit pályázati pénzből tudjuk fedezni. De közel nem ennyire rózsás a helyzet, mint ahogy most látszik. Elmondhatom, hogy állandó a pénztelenség, amivel már egy jó ideje együtt kell élni. A működési költségeinknek csupán 50%-át kapjuk.
Aztán itt van az előadások kiválasztásának problémája. Bizony, félrevezető lehet egy-egy tetszetős ajánlat, mi is megjártuk már nemegyszer. Egyszerűen alig van információ! Nagyon kényes terület ez. Az évek során kialakulnak a „márkák”, a „védjegyek”. Ez jelent valami fogódzót, ugyanakkor – nevetséges, de probléma, hogy – a „mindig mást, mindig újat” kényszere nehezíti a választást. Kipróbált, jó előadás esetén megkapjuk, hogy „Ezt már láttuk!” – értsd: az óvó néni vagy tanító néni már látta egy régebbi csoporttal. Az már nem olyan érdekes, hogy az új gyerekek még nem látták.
Hagy tegyem hozzá: hiányolom az ismert színészeket, színésznőket is a gyerekelőadásokból. Régebben, mondhatom úgy, a nagyszínházaknak voltak ifjúsági és gyerekelőadásai. Ez – úgy tűnik – elmúlt… Sajnos…
– Mondanál pár szót a csapatodról?
– 20-25 éve „élünk együtt”. Összeszokott társaság vagyunk. Talán ezért könnyebb a munka. Kiss Zsuzsa a Teátrumos, Göllner Judit ápolja az Ister napokat, a szervezés zömmel Akai Ágnes területe.
– Te pedig összehangolsz.
– Talán helyesebb az össze-vissza hangolok kifejezés.
– Haha. Majdnem olyan jó, mint amiket én szoktam mondani.
– Legalább olyan jó!
– Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm.
Csák György
