Szar ügy
Csíki Játékszín
George F. Walker kanadai drámaíró 1993-as Tough! című darabja vagy jól öregedett, vagy – én inkább erre gyanakszom – jól nyúltak hozzá/bele a Csíki Játékszínben az alkotók. Utóbbi egyrészt azért merült fel bennem, mert a dialógusok „én ilyen vagyok, a másik meg olyan” és az „azt akarják tőlem, hogy” közléseivel itt-ott kilóg a tartalmi lóláb. Mindezen túl a szituáció sem annyira teátrális, mint inkább erősen szociografikus, didaxistól sem mentes sűrítése a közép-, sőt alsó-középosztálybeli, a felemelkedésért és/vagy a lejjebb csúszás ellen folyamatosan küzdő fiatalok lehetőségeinek. Amit viszont Dálnoky Csilla fordításában – telitalálatként – Szar ügy címen, Alejandro Durán rendezésében játszanak, nem a fiatalok elképzelt nyelvén, hanem adekvátan, frissen, pontosan fogalmazó, helyhez, időhöz nem köthető, pontosabban bármikor, bárhol univerzális érvénnyel megszólaló előadás.
Hőseink 18-19 évesek. Hősök? Inkább ismerősök. Gergely Ágnes jelmezei pontosak, és mint az amerikai gimis filmekben, az első pillanatban segítenek azonosítani a státuszt és a jellemet. A rebellis Jill unalmas középbarna, vastagabb, kapucnis pólóruhája páncél, mindenféle nőiességet elrejt. Kínai boltban vehették, a márkátlan sportcipőt meg valószínűleg a szezon végi kiárusításon. Az örök kiközösítetten, Bobbyn lóg a két számmal nagyobb póló meg a farmer, csak épp az olcsóság, a gagyi, nem pedig a baggy stilo jegyében. Tina a szomszédlány, a rendes, a finom, az átlagos. Fekete crop top, bézs culotte, simán benne van, hogy jön a herceg vagy legalább egy tündérkeresztanya, és ő Hamupipőkévé változik.
Ezzel szemben egy nem várt terhesség jön, egy gyerek, akinek Bobby az apja. A fiú nem akarja, mit több, épp a szakítást készült bejelenteni Tinának. A sima megcsalás utáni veszekedés és számonkérés helyett többszörös a sokk és a kataklizma, aminek semmilyen tekintetben nem lehet happy end a vége. Tatár Zsuzsa a gyerekes hirtelenségnek, a dühnek, a saját és a baba jövője miatti aggodalomnak, a veszteségek józan mérlegelésének és azok előre elgyászolásának ambivalenciájából építi Tinát.
Jól tették az alkotók, hogy egy kicsit feljebb skálázták a történetet, és ezek a fiatalok egyetemre akarnak menni. Így hangsúlyosabbá válnak a kitörés-bezáródás opciók, és az, hogy itt a fő (egyetlen?) cél az, hogy a gyerekek ne vigyék tovább a szülőktől örökölt sorsot. Sprődnek, vadnak és érzéketlennek mutatkoznak, támadással védik magukat. A gyengédséget nem ismerik, a szenvedély számukra kizárólag testi.
Kételyek, fájdalmak, látszólag behegedt sebek szakadnak fel a monológokban. Egyértelművé válik, hogy a bizonytalanságok és félelmek gyökere az instabil családi háttér, az érzelmi depriváltság. Nincs tanult szeretetnyelvük. A kettősökben fiú és lány bármilyen párosításban egymást tépik. Mint egy bokszmeccsen, úgy soroznak. Ha hárman vannak, a sisterhood összekötő ereje működésbe lép, de a fiú ellenséggé válik. A férfi és női szerepekhez kizárólag sztereotip, konzervatív mintát kaptak, amit ugyan szeretnének felülírni, de környezetük ezt nem akceptálja. Borsos Tamás érzékenyen mutatja meg, hogy egy ilyen közösségben milyen veszélyei lehetnek az őszinteségnek, annak, ha a bizonytalanságait megpróbálja felvállalni.
Szeretném hinni, hogy kamaszfiúkra felszabadító erővel hathat a Szar ügy, de persze ugyanúgy sokat jelenthet kamaszlányoknak és fiatal felnőtteknek is. Meg a szüleiknek, akiknek szintén játsszák az előadást, nemritkán pszichológus bevonásával zajló feldolgozó beszélgetéssel. Mert ugyan a történet a felszínen arról szól, hogy bármilyen szépen eltervezzük is az életünket, álmodozhatunk és vágyakozhatunk, az életnél nagyobb pofonokat tartogató forgatókönyvíró nincs, fő témája nem az, hogy a sors irányít, és nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. Hanem az, hogy egymás iránti bizalom és nyílt kommunikáció nélkül egész egyszerűen nem megy.
Különösen fontos, hogy rendezőileg is kiemelést kap az, amikor az áldozati szerepbe kényszerülő fiú mer más előtt gyenge lenni, azaz sírni. „Ezért szerettem bele” – jegyzi meg Tina, miután Jill fizikailag bántalmazta Bobbyt. Jill agresszivitásának oka nem csupán féltékenység, mert vonzódik Tinához, de én azt sem zárnám ki, hogy Jill Bobby iránt sem közömbös, vagy hogy a fiú iránt ötéves koruktól tartó utálat mögött valami titok lappang. Harcos amazonra font hajával, idegesítő teniszlabda-pattogtatásával és ütemes lábdobogásával Tóth Jess tökéletesen hozza az elfojtásoktól és a sebzett vadállat fájdalmától minden pillanatban robbanásra kész karaktert.
Gyakorlatilag egy kanapén játsszák az előadást. A kiszolgált, szakadozott, barna ülőalkalmatosság olyan, mint egy otthon-sziget a körülötte levő kólás és sörös flakonok meg cigifilterek tengerében. Oldalt graffitizett fal, hátul vetítőfelület. Beúszó emlékek, felvillanó apró részletek, tágasabb városképek, hol illusztratívak, hol mood jellegűek, hol meg egyszerű szövegek – ezekben a nem szépelgő és nem hazug szekvenciákban (videó: Veress Albert) azok az érzelmek jelennek meg, amelyeket egymásnak képtelenek kifejezni, és azok a mondatok, amelyeket nem mernek kimondani. A zene, színészek által az élőben énekelt és gitáron vagy szintetizátoron kísért dalok is atmoszférateremtő erővel bírnak, azzal a rendezői döntéssel viszont vitatkoznék, hogy egy ennyire a három színész kémiájára építő előadásba dramaturgiai jelentés nélkül, ezáltal nézőt kizökkentő módon a semmiből lépjen be egy zenész és távozzon ugyanoda.
Ritka alkalom, hogy egy előadást kétszer is meg tudok nézni. Mondanám, hogy a Szar ügy hatása ugyanolyan erős a személytelen, steril kisvárdai Konferenciaközpontban, mint az Antdergroundban, az eredeti „talált tér” játszóhelyen, a brutalista-szocreál csíkszeredai Művészetek Házának kopott fekete falú alagsori diszkótermében, de a fesztiválhelyszín – nem először – mind színházilag, mind technikailag alkalmatlannak bizonyult, és csak a méltatlan helyzetbe hozott előadók lélekjelenlétén és profizmusán múlt, hogy lehozták a kilencven percet.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Szar ügy (Csíki Játékszín)
Író: George F. Walker
Szereplők: Tóth Jess, Borsos Tamás, Tatár Zsuzsa
Fordító: Dálnoky Réka
Díszlet- és jelmeztervező: Gergely Ágnes
Videó: Veress Albert
Rendező: Alejandro Durán
