A csúnya kislány
Vojtina Bábszínház
1965-ben jelent meg A csúnya kislány, de ez a Marék Veronika-mese is jól öregedett. Pontosabban nem öregedett. A mosakodással, fogmosással, fésülködéssel, öltözködéssel, rendrakással szembeni ellenállás az óvodáskori gyerek-szülő konfliktusok egyik örök kiváltó oka, míg a történet másik fókusza, a csúfolódás, és annak potenciális következményeként a csúfolódó kiközösítése a privát térből a közösségibe visz. Magunkra és az együttélésre vonatkozóan is szabályokat tanít az alapanyag, az előadás pedig különösen, ráadásul olyan szeretettel, nem pedig feltartott mutatóujjú okítással teli pedagógiával teszi ezt, hogy nagy esély van a nézőtéren kuporgó három-öt éves Csúnya Kislányok és Csúnya Kisfiúk megszépülésére.
Magi Krisztina már a játszószínházi terem ajtajánál, a belépés előtt finoman kijelöli a kereteket: ezúttal nem a tiltásra, hanem a „szabad”-ra, a „lehet”-re hívja fel a figyelmet. Rövid királykék kötényruhája vagy tunikája tűnt idők, a hetvenes-nyolcvanas évek óvó nénijeit idézi. Az elhelyezkedés alatt már szól a zene (gitár, később más hangszerek is előkerülnek), a halk, békés futamok a színházi helyzettel először találkozó kisovisokat is megnyugtatják.
A színésznő leül a padlóra, partneri viszonyba kerül nézőivel. Weöres Sándor Párájával kezdi a világépítést, együtt lengedeznek a szélben, majd felpattan, szélforgókat ültet, és a mosakodás, öltözködés, fésülködés fázisairól kérdezi a közönséget. (Aktívan válaszolnak.) Magán mindent elrendez, mindenkit végigpásztáz. Szépek vagytok! – konstatálja dicsérően.
Egy állványhoz, rajta egy színes képhez lép: felülnézetből a határ. Közlekedési zajok hallatszanak, a járás, a nézés fajtáit, fokozatait egészen finoman illusztrálva fedezi fel a nagyvilágot. A perspektíva egyre szűkül, hogy Nemes Nagy Ágnes segítségével kiderüljön, ki lakik az utcában. Arra, amit nagyobb fokú létrának vagy kerti futónövények rácsának néztem, képek kerülnek, gyerekrajzok, Magdival, Jutkával, a Márkusz úrral, Dundi Péterrel és a többi emberekkel, állatokkal. Aprócska megbökés jelzi, épp ki szólal meg közülük.
A csúnya kislány három dimenzióban lép közéjük, aprócska rongybabaként egy asztalon. Kócos, pacuha, de a jelmezbálon erdei tündérnek öltözne. Naná, hogy kinevetik. Erdei manónak, koboldnak valónak nevezik, nem csupán lecsúnyázzák, de rondának, rusnyának, rútnak mondják. Ahogy a mozgás és a látás igéinél, itt is figyelt a szövegkönyvet író Magi Krisztina és Láposi Terka a szókincsbővítésre.
Elmentem! – jelenti ki, és a kijelentésben ott a performatív gesztus. A vándorlást mondókák kísérik, elhangzik gyógyító rigmus, népi jóslás (bár talán az a bölcsesség, hogy amerre a katica megy, onnan jön a férj egy picit még korai, mindenesetre mókás) bizonyítandó: a kimondott szónak varázsereje van. A felfedezés tehát nem csupán a rácsodálkozással jár együtt, hanem a teremtéssel is.
Az erdőben az önismeret ösvényére lép a csúnya kislány, és az állatoknak köszönhetően zsákutcák nélkül megy végig rajta. Különösen szép játékelem egy több irányba mutató útjelző tábla, mintha Csongor kishúga állna alatta tétován.
Az erdőben kiderül róla, hogy képes önzetlenül segíteni, vizes katicabogarat megszárítani, fészekből kiesett madarat visszatenni; ügyessége a maga számára újdonság. A sün megnyugtató módon jegyzi meg a saját tüskéi és a kislány haja közti hasonlóságot – ez a tüskésség a személyiségre vonatkozóan is milyen metaforikus! –, és két hasonlóan színes plüsskollégával trióvá bővülve erő- és zsonglőrszámmal vidámítják szomorkodó főhősünket. A tanúságtételek sora a szerepből kilépő mesélő-mozgató előadó visszaemlékezésével folytatódik, és feléled bennünk a gyanú, hogy ez bizony az ő története is.
Mindeközben a jelmezbált szervező gyerekek is önvizsgálatot tartottak, rájöttek arra, gonoszkodásukkal mit tettek. A süni a csúnya kislánynak szóló bocsánatkérő levélen repülő jóhírhozó, az erdei állatok pedig elkészítik az ékes erdeitündér-jelmezt. Egy virágos pelerin a vállra, egy fátyol, ami még a borzas hajat is eltakarja, és a gyerekek máris képesek Évikének szólítani az addig kiközösítettet. Mindenki más is maskarát ölt, az eredeti rajzokra maszk, (mégneses) rátét kerül: a citadella magasságú Izabella pillangó lesz, az uszkár ház, a papagáj meg – ez egészen fura választás – rabmadár. Aztán amolyan klasszikus, retrós gyerekzenére elindul a mulatság, lekerekedik a mese.
A mesélő azzal a gyereket, felnőttet felszabadító szégyenkezésmentes mondattal engedi (önismereti) útra a nézőt, hogy néha még ma is előfordul, hogy elfelejti begombolni a ruháját vagy befonni a haját. Nincs tehát szájbarágós tanulság, az alkotók szerint elég okosak a gyerekek ahhoz, hogy a tanulságot maguk vonják le. A didaxis ereje ebben az előadásban a figyelmesen odatett részletekben rejlik.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
A csúnya kislány (Vojtina Bábszínház)
Marék Veronika meséje alapján dramatizálta és színre vitte, a bábokat, díszleteket tervezte: Magi Krisztina, Láposi Terka
Játssza: Magi Krisztina
Muzsikus: Zádor Tamás
Zene: Köllő Andrea
A bábokat, díszleteket készítette: Szabó Kártik Zsuzsa, Kiss-Wágner Edit, Kissné Kati, Nádasiné Szegedi Éva, Surányi Gergő, Borsi Zsolt
Debrecen, Vojtina Bábszínház, 2025. január 12.
