Megadni a józan észnek

abc2

ABC – BetűJáték, Hapci király, Szegény Dzsoni és Árnika

Mesebolt Bábszínház

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház idei évadának első három előadása között két Lázár Ervin-meseadaptáció is akad, a harmadiknak viszont inkább témája van, mint története: az írás-olvasás.

Az ABC – BetűJáték esetében szó sincs nagyvonalúságról a korosztálybesorolásnál, hiszen a betűk ismerete itt elengedhetetlen. Ami váratlanabb, hogy az előadás nagyrészt nonverbálisan működik, a kimondottak inkább elemi hangok és rövid szavak, de kevés mondat és pláne kevés egybefüggő szöveg hangzik el. Ezek jelentős részét Weöres Sándor-versrészletek adják hangfelvételről, és inkább csak tagolják az előadást. A három színész, Gyurkovics Zsófia, Varga Bori és Kovács Bálint egymással való interakciói is főleg a metakommunikáció eszközeivel élnek.

ABC – BetűJáték, Varga Bori, Gyurkovics Zsófia, Kovács Bálint

A negyvenperces előadás első felében Góbi Rita koreográfiájáé a főszerep, a színészek mozgásából és a kellékként használt hurkákból alakzatok, helyzetek, helyszínek bontakoznak ki Domokos Előd zenéjére. Ez az építkezés időnként vontatottá válik, nehezebben tartja fenn a figyelmet, a látvány ötletessége is egyenetlen, míg a hurkarakás alatt izzó piros fény valóban megragadja a tűz élményét, ugyanez kékben vízzel, zöldben fűvel kissé erőltetettnek hat. Csúcspont, amikor a színészek bravúros testtartásai, közös pózai betűket kezdenek kirajzolni, és a nézők számára ezeknek az alakoknak a hol könnyebb, hol nehezebb kitalálása ad izgalmat. Az előadás második felében a látványra, ezáltal Mátravölgyi Ákos tervezésére kerül a fókusz, a mágikus erejű betűktől pedig a még mágikusabb könyvekig jutunk. Bartal Kiss Rita az olvasás varázslatát frappáns módon elsősorban nem szavakkal, hanem vizualitással mutatja meg: a könyvek belső világa kitüremkedik az olvasó kezébe akár apró tárgyak, akár 3D-könyvek formájában.

Hapci király, Kőmíves Csongor

A Hapci királyban Nagy Orsolya adaptációja igazságot szolgáltat az eredeti Lázár Ervin-mesének, amelyben az alattvalók meglapulva kiszolgálják a király szeszélyét, és tüsszentenek parancsra hűségesen az örökkévalóságig. Igaz, itt a tüsszentésre vonatkozó szabály csak egy a sok őrült rendelet közül, amelyben hol a habos kakaó, hol az éneklés van megtiltva az alattvalóknak, ezért aztán közülük az előadás kezdetére már csak négyen maradtak szabadlábon, mindenki más börtönbe került törvénysértés miatt. A felnőttek értik jól, hogy a túléléshez adott játékszabályok szerint kell játszani, a konyhás kislány viszont most szembesül először a világ zsarnoki működésével, ráadásul nagylány szeretne lenni, aki nem hazudik soha, így ő az, aki tisztelettudóan, de kitartóan szembeszegül a királlyal. A kislány példáját követve pedig a legsimulékonyabb alattvalók is sorra megadják magukat a józan észnek.

Lukács Gábor kamarásként körmönfont, de óvatos udvaroncot játszik, aki sokszor a Gyurkovics Zsófia által játszott, tűzről pattant szakácsné noszogatására szorul. Kovács Bálint a mindenkinél okosabb bolond szerepében jó érzékkel, biztonságosan feszegeti a határokat. Kőmíves Csongor egy gyermeteg, nem annyira félelmetes, inkább szánnivaló és kicsit nevetséges királyt játszik örökösen gyanakvó pillantásával, durcás gesztusaival. Ezt a benyomást a külcsín, a megalomán méretű, buraszerű korona és a palást alatt a nadrágján viselt kisfiús, hatalmas aranygombok is elmélyítik. A többi szereplő esetében is sokat számít Mátravölgyi Ákos tervezése, a jelmezek fehérre festett arcokkal sajátos, Alíz Csodaországbant idéző atmoszférát alkotnak, amelyet Ádám Rita és Darvas Benedek bolondosan dinamikus zenéje teszi teljessé. Ahogy Varga Bori a mozgásával is komor méltósággal keveredő szertelenséget, játékosságot sugároz konyhás kislányként, ez a jelmeze bohókás részleteiben is visszatükröződik.

Csató Kata rendezése az őszinteség parancsából indul ki, de a kissé banális üzenet helyett az előadás inkább a közösség ereje mellett teszi le a garast, az előadás leglátványosabb és leghatásosabb jelenete, amikor a börtönbe vetettek a rendeletekkel teleaggatott rácsok mögött zenélnek, énekelnek a sötétségben. A kislány megnyugtatására mesélt történet pedig végül a magára maradt királyt is elgondolkodtatja.

Szegény Dzsoni és Árnika, Lukács Gábor

Az alapos ráncfelvarráson átesett Hapci királlyal szemben a Szegény Dzsoni és Árnika szöveghű adaptáció Kolozsi Angélától, itt Kovács Géza rendezése ad teljesen új jelentésréteget, másfajta mélységet a történetnek. A csavargó fiú és a királylány hányattatott szerelméről, próbatételeiről szóló mesét szövő szülő-gyerek páros ezúttal fizikailag távol van egymástól. Lukács Gábor az apa szerepében egyedüli játszóként jelenik meg az elhagyatott lakást ábrázoló színpadon kartondobozokkal, majd lányával (Varga Bori) telefonon kezdődik a mesemondás, és videóhívás közvetíti, ahogy a formálódó mesét az apa kéznél lévő holmikból hevenyészett, pörgős, fáradhatatlan tárgyanimációja illusztrálja. A király, a királylány és a szegénylegény bögrék lesznek, a hívatlan kérők a szerszámos ládából fogók, sárga és fehér tollaslabdák jelzik, hogy szereplőink kacsává változtak. A legösszetettebb báb az esernyőből, egy kendőből és egy almából összeépített boszorkány.

Az előadást a felnőtt néző számára is izgalmassá és megragadóvá teszi a történetnek az a szinte észrevétlen többletdimenziója, amit a látható környezet és Lukács Gábor apa-játékának finom rezdülései teremtenek meg: talán egy végleges válás, talán egy átmeneti különköltözés, talán egészen más kényszerítő körülmény választja el egymástól apát és lányát, de ennek ott van a súlya.

Nemcsak a közös mese kap ezáltal nagyobb jelentőséget, hiszen a távolság ellenére is közös teret teremt, hanem még fontosabbá válnak a meseszövés közé ékelődő párbeszédek is a szülő és a gyerek között, áthallásuk van a szerelemről, párkapcsolatról, jó befejezésről felvetődő kérdéseknek, és Lukács Gábor hangsúlyaiban, mimikájában a lányának szánt őszinte, mégis kipárnázott válaszok mellett az apa saját valósága is körvonalazódni látszik. Egészen máshogy hangzik így Lázár Ervin meséjének lezáró mondata, hogy „mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden”.

Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe) 

ABC – Betűjáték (Mesebolt Bábszínház és Griff Bábszínház, együttműködő partner: Kőszegi Várszínház)
 Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Varga Bori, Kovács Bálint
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Domokos Előd
Dramaturg: Kovács Géza
Koreográfus: Góbi Rita
Rendező: Bartal Kiss Rita 

Lázár Ervin: Hapci király (Mesebolt Bábszínház és Puck Bábszínház, Kolozsvár)
Szereplők: Kőmíves Csongor, Kovács Bálint, Lukács Gábor, Gyurkovics Zsófia, Varga Bori
Bábszínpadra írta: Nagy Orsolya
Zeneszerző: Ádám Rita és Darvas Benedek
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Rendező: Csató Kata 

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (Mesebolt Bábszínház)
Szereplők: Lukács Gábor, Varga Bori
Bábszínpadra írta: Kolozsi Angéla
Zeneszerző: Gyulai Csaba
Tervező: Trifusz Péter
Rendező: Kovács Géza 

A kritikák a színház által rendelkezésünkre bocsátott előadás-felvételeken alapulnak.

Fotók: Mesebolt Bábszínház – Trifusz Ádám, Ciróka Bábszínház – Éder Vera

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Cimkék:

Kérjük támogassa munkánkat! Kattintson gombra és adja meg a támogatás összegét. Amennyiben megteheti, válassza ki a havi rendszeres adomány küldés lehetőségét is. Köszönjük!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból

SPIRITUSZONLINE.HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.