Kolibri Fesztivál
Harminckettedszer is felgördült a függöny a Kolibri Színházban. Ami ezekben a bizonytalan napokban bizonyosságot ad: tud is működni és van is rá igény, hogy folytassa tevékenységét. Ez a gyermek- és ifjúsági színház minden év szeptember elején ünnepi pompába öltözteti magát és környezetét, hogy méltó mulatsággal, fesztivállal köszöntse az eljövendő évadot. Az öröm szól a játéknak, a gyerekeknek, a közönségnek is, hiszen nélkülük nem működik/működhet a dolog. Minden színházi évad egy új lehetőség.
Az Andrássy úton vidám muzsika szállt, csalogatta az arra járókat. Egy zöld sárkány és egy sárga „dragon-to-be” lény járta a környéket – ijesztgetés helyett édesgetés volt a céljuk. A Jókai tér már jóval a kezdés előtt gyerekzsivajtól visszhangzott , ami a színházterembe és a Fészek nevezetű játszóhelyre a nap folyamán fokozatosan kiterjedt. A színpadra felállított paravánt már a helyén ülve vizsgálgatta a nézősereg, majd egy igazgatói köszöntő és a házigazdák konferálása után elkezdődött a mulatság.
A fesztivál programjában hazai és külföldi előadásokat is találtunk – többek között Veszprémből, Miskolcról, Kaposvárról, Szlovákiából, Írországból és Olaszországból érkező vendégelőadók szórakoztatták a közönséget a legkülönfélébb módokon. A szövegcentrikus paravános kesztyűbáb mellett a képzeletcentrikus „tárgyjáték” is megjelent. Az egésznapos műsorsorozatból két olyan előadást emelek ki szúrópróba-szerűen, amely az előbb említett két végletet, ezzel együtt pedig a fesztivál sokszínűségét is megmutatja. Mind a hazai, mind a külföldi „kategória” erős mezőnnyel büszkélkedhetett.
A veszprémi Kabóca Bábszínház részéről Gidófalvi Imola hódította meg a jelenlevőket parádés vízkeresési „mutatványával”. Főhősünk, Imolka hol ember alakban, hol pedig bábként tűnik fel a paraván előtt-mellett-mögött. A vasutascsaládba született, nemrég önálló szolgálati lakásba költözött fiatal lány rögtön megtapasztalja a felnőtté válás nehézségeit, ugyanis a műszakja előtti vágyott fürdése víz hiányában kérdésessé válik. A Kabóca előadása visszakalauzol minket a TV Maci, a Traubisoda és a Szomszédok Magyarországára, egy budapesti lakóházba, ahol minden szint egy-egy komikus, sztereotipikus figurát rejt. Amikor Szaki Jani, a vízvezeték-szerelők királya csődöt mond – amit ki is számlázna készséggel –, Imolka fakanállal jutalmazza, majd folytatja a vízhiány okának felderítését az alatta lakó szomszédoknál: a nagyothalló Kati néninél és kutyájánál, a virslivadász Buksinál, valamint az összenőtt Paplonczai házaspárnál és újszülött, eltűnőművész kisbabájuknál. A víz hollétére végül a pincében derül fény, ahol a Darth Vaderrel könnyen összetéveszthető házmester újdonsült kedvence úszkál méteres akváriumában. Gidófalvi Imola bravúrozik a kesztyűbábokkal a váltott hátterek és a mágneses, felragasztható díszletelemek között a Csókolom, hol a víz? című előadásban.
Az ír Branar Téatar do Páistí előadása nem is annyira egy történetet közöl, sokkal inkább a játék és képzelőerő fontosságára hívja fel a figyelmet. Egy átlagos, látszólag érdektelen bicikliszervizben két dolgozó lát neki a munkának. Míg az egyik szerel, a másiknak nem nagyon van kedve dolgozni, fejben teljesen máshol jár. Az ő álma nem a biciklik javítása – szabadon, a nyeregben ülve, a pedált tekerve érezné csak jól magát. Társa és a képzelet segítségével el sem kell hagynia az üzletet ahhoz, hogy ez a vágya beteljesüljön. A szervizben megtalálható eszközök segítségével a tengerparthoz, a vonathoz és a cirkuszhoz is eljut. Elég csak egy levélfújó és máris szél kapaszkodik a hajába, elég egy esernyő, és máris egy cirkuszsátorban találjuk magunkat. Ki gondolná, hogy egy kabát ütemes leporolásával zenét lehet kreálni? A Rothar (Bicikli) című előadás inkább a cselekvésre, mint a szövegre épül, így az esetleges nyelvi korlátok miatt egyáltalán nem veszít az értékéből. Olyannyira nem, hogy nap végén az ír alkotóknak ítélték a legjobb produkciónak járó Michel Indali-díjat.
A kolibrit méltóképpen engedték újra ki a kalitkából. A madár felrepült, színes tollakkal tarkított szárnya hasítja a kék eget. Ott köröz mindannyiunk feje felett – van, aki észreveszi és van, aki nem. Egy biztos, hogy míg el nem érkezik leszállásának és megpihenésének pillanata, a lehető legmagasabb pont elérésére törekszik.
Czabala Zsófia
A Kolibri Színház évadnyitó fesztiválja
Jókai tér, 2023. szeptember 2.
Fotó: Kolibri Színház -Bárdi Gergő
