Süsü és barátai – Csukás-mese
Kultkikötő, Összpróba
1973. augusztus 8-án kedden délután Takács Vera, a tabi állomásfőnök egy szem lánya – aki az ELTE bölcsészkart éppen elvégezve Budapesten maradt és a Magyar Televízióhoz került dramaturgnak – az aznapi munkából hazaérve Zichy Jenő utcai albérletébe, szokás szerint bekapcsolta a Kossuth Rádiót, majd panaszos hangra lett figyelmes. Egy mesejátékban egy bánatos-ügyetlen sárkányfiú sopánkodott, hogy ő milyen szerencsétlen, iszonyúan szerelmes a szépséges királylányba, de ha meglátja, menten elájul. Ráadásul éles kőre esik mindig, mert ő annyira, de annyira süsü…
Az is kiderült, hogy sárkány létére csak egy feje van – mindez Bodrogi Gyula hangján. Takács Vera elbűvölten hallgatta végig a történetet, közben izgatottan fellapozta a műsorújságot, ahonnan megtudta, a Miroslav Nastosijevic szerb szerző írásából készült Süsü, a sárkány című hangjáték ismétlését hallgatja. Amikor a mű véget ért, sietve visszahúzta szandálját és futott újra a szerkesztőségbe. Lelkesen adta elő, hogy hallott a rádióban egy mesét, amiből, úgy érzi, mindenképpen bábfilmet lenne jó készíteni. Olyan vehemenciával érvelt az illetékesek előtt, hogy pár héttel később a Televízió megvette a szükséges megfilmesítési jogokat, és évekig tartó előkészítő munka vette kezdetét.
Számos író elutasította a forgatókönyv megalkotásának lehetőségét, végül Csukás István látott fantáziát az egyfejűségben. Heteken, hónapokon át gondolkodtak együtt, vitáztak, viszonyokat és szituációkat modelleztek. Milyen legyen Süsü valójában, miért fogjuk szeretni, hogyan barátkozzon össze a királyfival? A munkába bekapcsolódott Szabó Attila rendező és Lévai Sándor bábtervező is, Takács Vera dramaturgként vett részt, beszélgettek előítéletekről, a gyávaság különböző formáiról, az ismeretlentől való félelemről, végül megszületett a bábsorozat első kilenc részének forgatókönyve. Azt mondják, kevés Nastosijevic maradt benne, igazi Csukás-mese lett. Megindulhatott az epizódok gyártása is, az első rész még a Filmgyár stúdiójában, a folytatások már a Magyar Televízióban. A csapat Abonyi Antal operatőrrel kiegészülve olyan újszerű díszletformát és kameramozgást alakított ki, ami szakított a korábbi statikusabb, paravános bábfilmezés hagyományaival, élőszerűbbé tette a látványt.
1976-tól került Süsü a képernyőre és hamarosan elindult a világhír felé is: az első részt másfél év alatt tizenhat ország televíziója vásárolta meg. Itthon is egyre népszerűbb lett, a következő években újabb és újabb folytatások készültek, könyvek, hanglemezek, később VHS- és DVD-kiadványok jelentek meg a meséből és a dalokból. A nézők mellett a kritika is elismerően nyilatkozott, a sorozat fődíjat kapott a Kőszegi Gyerekfilmszemlén – az 1976-tól több mint húsz éven át megrendezett, akkor rangosnak számító, mára teljességgel elfeledett szakmai fesztiválon.
Csukás István – aki éppúgy április 2-án született, mint Christian Andersen – a ’60-as évektől rendszeresen írt gyerekeknek is, dolgozott dramaturgként és szerkesztőként a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályán (még a Süsü-ügy előtt), majd 1978 és 1985 között a Móra Kiadó főszerkesztője volt. Emblematikus alakjává vált a rendszerváltás előtti magyar gyerekirodalomnak olyan történetek és karakterek alkotójaként, mint Mirr-Murr, Pom-Pom – és az általa megidézett Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő vagy Oriza Triznyák, Keménykalap és Krumpliorr vagy A nagy Ho-ho-ho-horgász… Élete utolsó éveiben ugyan újra nagyobb hangsúlyt kaptak felnőtteket megszólító versei, de addigra már elneveztek róla egy oktatási központot, egy gyermekirodalmi díjat, sőt, kedvenc városában, Balatonszárszón egy színházat is, ahol elsősorban gyerekeknek és családoknak játszanak. E színház vezetői fejében születhetett meg az ötlet, hogy Csukás István teljes mese-életművéből szemezgetve alkossanak egyetlen színművet, így jött létre a Kultkikötő és az Összpróba közös produkciójaként a Süsü és barátai – Csukás mese című előadás (rendező: Hajdú László, dramaturg: Deres Péter). A bemutatót a szerző végül sajnos épp nem érhette meg, pedig biztosan nagyon örült volna, végtelenül kedves ember hírében állt.
Az előadás keretéül két, klasszikusan kislánynak és kisfiúnak öltöztetett (jelmez: Veréb Dia) vándorszínész évődése szolgál, megmagyarázatlan okból eleinte az egyikük néma, de aztán ez váratlanul elmúlik nála. Ők ketten, Marcsi (Hermányi Mariann) és Artúr (Szekeres Máté), ahogy az első percekben ígérik, meséket fognak eljátszani nekünk és bevezetnek minket a színház csodálatos világába. Egy nagy, kerekeken guruló faládából pakolják elő a bábokat és kellékeket az éppen aktuális történethez, és ugyanez a láda szolgál díszletként is, különböző oldalai lenyitásával (tervező: Katona-Koós János).
A két színészt alakító színész derekasan megdolgozik a figyelmünkért, ketten együtt öt mesét játszanak el ötven perc alatt, megidéznek ezen kívül még verseket és egyéb szövegeket is, rengeteget szaladgálnak és kiabálnak, és hogy melyikük mikor kicsoda, azt általában az adott karakter Sajdik Ferenc-féle rajzfilmábrázolásának a hasukra tépőzárazott, laminált színes fénymásolatával jelzik. Egy picit kinevetjük, de azért borzasztóan sajnáljuk Gombóc Artúrt, amikor minden járműről kirakják Afrika felé menet, és szívből drukkolunk az elkeseredett Picurnak, hogy újra tudja használni a piros biciklijét. Közös felhőtlen nevetésbe torkollik a néző gyerekek integrálása Óriástüdejű Levegőfújóként, ám ugyanez már nem sül el ennyire jól a Nagy Ho-ho-ho-horgásznál, ott ugyanis – bár a koreográfia kétségtelenül lenyűgöző és nagyon vicces –, nem hangzik el és vizuálisan sem értelmezhető, hogy pontosan mi történik. Ez azért is problémás, mert láthatóan a hősöket és történeteiket csak a nagyszülők, a szülők és a retró mesékre is szocializált gyerekek ismerik, és érzékelhetően ők vannak kevesebben. Pedig a Csukás-meséket korábban nem ismerő kicsik is megérdemelnék, és persze maga Csukás is, hogy zseniális paraboláit ne a nosztalgia, hanem a kortárs hozzáférhetőség jegyében tálalják elénk.
Az előadás legzavarbaejtőbb momentuma mégis az, hogy – a cím ellenére – Süsünek mindössze annyi szerep jut, hogy emberméretű bábfiguraként háromszor-négyszer váratlanul felbukkan a szín egyik oldalán, az ekkor felvételről bejátszott híres főcímdal első négy sorára tesz pár bumfordi tánclépést, majd a másik oldalon kimegy. Ráadásul a szereplők megijednek tőle és egyáltalán nem örülnek neki. Az egyik alkalommal meg is jegyzik utána – a Legkisebb Ugrifüles illemszabályai közé rejtve –, igazán nem szép Süsütől, hogy csak úgy bejött ide, köszönés és bemutatkozás nélkül. Holott szegény éppen azt ismételgette nekik, hogy ő a híres egyfejű, a neve is annyi csak, Süsü.
A gyerekek amúgy, ha lehetőségük lett volna rá, nem lettek volna vele ennyire ellenségesek. Az előttem ülő kisfiú például a második fél órában hárompercenként fennhangon megkérdezte: Mikor jön a dinó?
Süsü és barátai – Csukás mese (Kultkikötő, Összpróba Produkció)
Író: Csukás István
Szereplők: Hermányi Mariann, Szekeres Máté
Dramaturg: Deres Péter
Díszlet: Katona-Koós János
Jelmez: Veréb Dia
Rendező: Hajdú László
